Perpetuum Stúdiólátogatás és játékbemutató

Ha szóba kerülnek az MMO játékok, szinte mindnyájunknak a World of Warcraft, a Lineage-sorozat, vagy a Guild Wars ugrik be, s mint külföldi címek, eszünkbe se jut, hogy hazánkfiai és készíthetnek hasonló volumenű alkotást.
hirdetés
Pedig az igazság az, hogy nem csak készíthetnek, de készítenek is. Ennek apropóján Budára látogattam, ahol egy lakás kis szobájában zajlik az első magyar MMORPG fejlesztése. A projekt nem kicsit ambiciózus, ám az alapján, amit láttam és hallottam, meg vagyok győződve róla, hogy a NeoCore King Arthurja mellett újabb magyar csoda van készülőfélben, melynek címe Perpetuum.


Ugyan a Microsystem által fejlesztett játék (a srácok öt főtagot számlálnak, és kismilló bedolgozó van az ország minden részéről) alapjaiban véve egy MMORPG lesz, de a ma már unalomba fulladt fantasy körítést gyorsan tessék elfelejteni. A játék univerzuma ugyanis egy kőkemény sci-fi világ, amit a srácok maguk alkottak, s melyben az emberiséget nem parlamentáris hatalmak, hanem óriási cégek irányítják. A nem túl távoli jövőben egy váratlan esemény kitárja az univerzum kapuit az emberek előtt (kis Mass Effect utóérzés...), akik azonnal nekiveselkednek az ismeretlennek, és világok százait kezdik vizsgálni. Mivel azonban elemi méretű részecskéket leszámítva, tehát energián és információn kívül semmi sem juthat át a féreglyukakon, csupasz bolygókat nem tudunk kolonizálni. Van azonban egy, ami különösen érdekes, hisz addig még ismeretlen energiafajta termelhető ki belőle, s így a három legnagyobb vállalat, a Truhold-Markson, az ICS és az Asintec egyből háborút indít az időközben Nia névre keresztelt planéta megszerzéséért. A Nia kiaknázása távirányítással történik, a nanorobotok vírusként fertőzik meg a helyi robotokat és így veszik át felettük az irányítást az úgynevezett Perpetuum Ügynökök. A játékos ebbe a kissé kaotikus univerzumba csöppen bele, nem is akármilyen formában.


A Perpetuumban ugyanis minden egyes játékos egy teljes bázist vezet (eleinte persze a cégek tulajdonában lévő komplexumokban fejlődnek), ami a három nagyhatalom zászlója alatt ugyan alkot némi egységet, mégsincs olyan elkülönülés, mint például a World of Warcraftban. Amint regisztrálunk, készítünk magunknak egy karaktert is, akinek minden apró vonását mi magunk adhatjuk meg. A Perpetuum e téren nagyon kreatív, a keményvonalas szerepjátékok rajongói órákat pepecselhetnek majd külsejük tökéletesítésével. Ha ez megvan, felépíthetjük saját robotjainkat. A bázisok maguk adottak, feladatuk, hogy biztonságot nyújtsanak és lehessen bennük kutatni, gyártani, kereskedni. Mindehhez nem árt egy olyan hely, ami mellett vannak nyersanyagok is. Ezek közül persze nem mind lesz szemmel látható, de a játék igazi különlegessége, egy növényfaj (az említett új energia) igen.


Innét jön csak a Perpetuum sava-borsa, hisz ahhoz, hogy energiát nyerhessünk, és megvédjük területeinket, megfelelő eszközökre, gépekre van szükség. Ezek pedig a Perpetuumban hatalmas mechek, azaz olyan robotok, amiket emberek irányítanak. Egy játékosnak akárhány robotja lehet -már ha van rá pénze ugye-, és mivel ezek több funkció alapján besorolhatók (van bányász, harcos, felderítő, satöbbi), érdemes mindig olyanra költeni, amire épp ténylegesen szükség van. A legnagyobb kedvenc persze már előreláthatólag is a legnagyobb harcos robot, ami külsőre még a Mechwarrior játékokat is a sarokban nyüszítő kiskutyává változtatja. A legnagyobb érdekessége a dolognak mégis az, hogy a gépek folyamatosan fejleszthetőek, sőt, kombinálhatóak is (ez majd csak később lesz elérhető), így akár egy bányászfúró fejjel ellátott kutatórobotot is legördíthetünk a gyár rámpáján.


A harc is a robotok körül forog, és mint ilyen, a Perpetuum egyik legfontosabb része. Hat zónával indul a játék, s ebből a három belső zónán a rendőrség (a világ védelmi szerve) bünteti a PvP-t. Később, a külső három zónán csak a teleportok és a bázisok egy kis sugarában nyújtanak nekünk védelmet. Amint eltávolodunk, megszűnik az ellenőrzés, újabb és újabb területekre tévedünk, ahol ugyan rengeteg nyersanyag vár ránk, de már fel kell készülnünk a többi játékos támadására is. A kezdőpontokon egyébként - jó MMORPG-k városaihoz híven - szintén rendőrök állják majd útját a randalírozóknak. A játékban a kommunikáció is igen fontos lesz, így mindenkivel külön chat ablakban folytathatunk privát beszélgetést (a fiúk az IRC-hez hasonlították a dolgot, noha nem azon a protokollon alapul), sőt, kapunk egy beépített e-mail fiókot is, amire bárhonnan (!) küldhetnek üzenetet nekünk.


Ha már MMO, akkor klánok, ám itt ezt kicsit másképp oldották meg. A Perpetuumban a játékosok úgynevezett cégekbe tömörülhetnek, melyek a valódi vállalatokhoz hasonlóan kismillió munkalehetőséget nyújtanak a csatlakozóknak. Mivel a játékban a kommunikáció kulcsfontosságú szerepet kap, a különféle cégek bármikor lehívhatják a jelentkezők „önéletrajzát”, ahol láthatják, hogy korábban hol dolgoztak és mennyi időt töltöttek el ott. Egy cégben lehetünk az aligazgatótól kezdve a könyvelőig akárkik, de mindegyik poszt felelősségteljes, és mivel a Perpetuum a rátermett emberek játéka, a hatalmat rossz célokra is fel lehet használni. Ha tehát egy megacég milliók felett bábáskodó könyvelője vagy, egy szó nélkül leléphetsz a pénzzel saját vállalkozást alapítani. A fejlesztők egyébként már most megmondták, hogy árulkodni lehet, csak nem érdemes, hisz ez a játék a való világon alapszik. Jó lesz vigyázni, kiben bízunk...


A cégek egymás közt lehetnek barátok, ellenségek, vagy éppen semleges hozzáállásúak, és mint minden nagyobb MMO, a Perpetuum is alkalmas szövetségek alapítására. Ezek is lehetnek egymással a fent említett viszonyok valamelyikében, és így nem elképzelhetetlenek a nagyobb összecsapások is. Ha már itt tartunk, nem árt kicsit foglalkozni a játék technikai hátterével, ami egészen elképesztőnek mondható. Minden egyes játékos egy szerveren foglal helyet, melyet három (hivatalosan ez így épül fel: 6 meghódított zóna, 3 hódítás alatt álló zóna (itt lesznek az insance-ok).) részre (szigetre) tagolnak, s ezeken át teleportokkal közlekedhetünk. A pálya maga bármikor terraformálható, azaz emelhetünk hegyeket meg ilyesmi, és ezt az összes (!) jelenlévő játékos látni fogja, mindezt valós időben. Nem semmi ugye? Ha már valós idejűség, akkor harcrendszer, hisz a Perpetuumban a körökre osztott csapásokat is el lehet felejteni. Mivel a különböző gépeknek megvannak a maguk erősségei és gyengeségei, a csata végkimenetele a harctéren nyújtott gyors reakciótól és taktikától függ. A növényzet teljesen rombolható lesz, mi több, ha ki akarunk tolni valakivel, nincs is jobb mód rá, mint hogy egy vesztébe küldött gépünkkel elpusztítjuk az abban rejlő energiaforrásait. Gonosz dolog, de mint fentebb is írtam, a játék a való világon alapszik, és az sosem túl kedves, főleg, hogy a növényzet dinamikus, azaz rendre újranő, terjeszkedik. Mindezen jóhoz pedig egész pofás grafika társul, amely alatt dohogó motor is belső fejlesztés


A terjeszkedés természetesen mindig új bázisok megépítésével jár, ami nem kis feladat egy már nem ellenőrzött területen. A külső régiók egyébként a játék első változatában még nem lesznek elérhetők, de rövidesen azok is megérkeznek, s mivel ott nagyon sok nyersanyag lesz elszórva mindenféle felügyelet nélkül, az arra tévelyedő ostobáknak  lesz nemulass. Az már a nagyfiúk játszótere lesz, s mint ilyen, talán a Perpetuum legvonzóbb része. Persze ilyenkor jön a kérdés, hogy "Oké, de ez mennyibe kerül?". Nos, a válasz az, hogy semennyibe. Illetve annyiból költhetünk a játékra, hogy a gyorsabb fejlődés érdekében vásárolhatunk különböző fejlesztéseket (az éppen elért szintünkhöz mérve korlátozottan), amelyekre a rajongók - idővel - úgyis ráharapnak majd, de ha valakinek épp nincs miért a zsebébe nyúlnia, hosszú idő árán ugyan, de egy fillér nélkül is eljuthat oda, ahová a bárki más. Erre rátesz egy lapáttal a meglehetősen eredeti fejlődési rendszer, amiben nem az XP-k állandó hajszolása a cél, hisz akkor is léphetünk szintet, ha nem vagyunk éppen játékban. Itt kizárólag idő alapú az Extension Pointok (az itteni XP-k) meszerzése. A játékos attribútumai határozzák meg, hogy a különböző fajtájú fejlesztések mennyi EP-be kerülnek az adott karakternek. így is befolyással lesz az elkölthető pontokra, amikkel a különféle képességeinket turbózhatjuk egy egytől tízig terjedő intervallumban.


A játék egyelőre béta állapotban van, és már zajlik az első -zárt- teszt, de ez nemsoká a végére ér, hogy mindenki kipróbálhassa a magyar srácok új mesterművét. Nagyon sok dolog vár még felfedezésre a Perpetuumban, és ha minden jól megy a játék nemsokára elnyeri végleges formáját. Érdeklődőknek azonnal tessék a játék weboldalára kattintani (www.perpetuum-online.com), a többieknek pedig azt javaslom, hogy gondolják át a dolgot, hisz ilyen játék nem minden nap érkezik. Becsüljük hát meg!



Viszlát Chocho, hiányozni fogsz! A GK szerkesztőség.
50.
IceColdKillah
Ez mind semmi! Nálunk a gimiben kb. 3 és fél éven keresztül 1 könyvből tanultunk (a könyv 10 fejezetből állt, és ennyi idő alatt csak az 5. leckéig jutottunk el:) nah ezt überelje vki!

Persze azóta már van nyelvvizsgám:)



A játék nagyon tetszik, nálam a "must have" kategóriába tartozik!
49.
hedzsooo
#40: Nekem is angolt tanitottak ( csak tanitottak, mert ugyen en nem tanultam nagyon anno ) , az en hibam is volt, h nem ment sokaig igazan, de valoban az oktatas is gaz volt es nalunk is valoban minden evben szinte uj angol tanarunk volt, akik nem 1forman tanitottak es ertekeltek, ez tenyleg elveheti az ember kedvet a tanulastol, tanusithatom.



Mondjuk en jelelenleg kulfoldon dolgozom, mar 1 ideje es eleg sok ragadt ram ebbol az idegen nyelvbol, de az elso evem kemeny volt kint a hezagos angol tudasom miatt...most mar azert torom picit szerencsere az angolt. :)
48.
hedzsooo
Nekem ez elsore ugy tunik, mint 1 MAFIA-1+nyomozos kalandjatek...tetszik a dolog, reszemrol johet ! :)
47.
deviques
#46: Jön az is, áldja meg a jóisten a drága két kezüket!
45.
ZeWa
Ez nem PS3 exklusive? Ha nem is az, akkor meg konzol...Lényeg: jön PC-re?:D
44.
Goldps3
#40: teljesen egyet értek , a 2. angol tanárom közép iskolába 22 éves csaj volt és latint táncolt hobbibol órán elkezdet pörögni a nagy picsájával hát kár hogy nem mentetem át régi mobilrol :D
43.
Goldps3
#42: igen ez ismerös...:D
42.
adriano28
én kb 3 éve kezdtem komolyan az angol tanulást mert 1. sulimban 4 angol tanárom volt és mindeggyik mindig előröl kezdte az angol

amire 5. es lettem addigra eltuttam számolni 12 ig X)
40.
Quent1n
#30: Ez kifejezetten a fiatalok hibája hanem a sikeresen tönkretett oktatási rendszerünké! A tanári pálya ma már nem kunszt minden jöttment elmegy tanárnak aztán 2-3assal lediplomáznak és irány tanítani. Meg is látszik... Nekem anno gimiben 4 év alatt 5 angoltanárom volt pl. hát kb annyit is tanultam.... Amit tudok az magamtól tanultam tervbe van egy nyelvvizsga de az meg pénzkérdés is.



A nyelvtanulásról még annyit, hogy a külföldiek az oktatásuk és a nyelvük miatt is előnnyel indulnak. Mert bizony a magyar egy gyönyörű de igen nehéz nyelv! És a mai fiatalok közül sokaknak még ezzel az egy nyelvvel is meggyűlik a baja, hála a szénné butított oktatásnak. Köszönjük a mindenkori vezetésnek!
40.
Quent1n
#40: Ez !!NEM!! kifejezetten .. :)
39.
menjapipaba
38: én inkább halásból szoktam mert a feliratot nem tudom elolvasni olyan fos a tévém :/
38.
Shadi
#31: én 10 éve tanulok angolt (16 vagyok) és a játékokból is nagyon sokat tanultam ám.. feliratot is olvasod + hallod, és még a suliba is odafigyelsz, és nem lesz gondod azzal hogy most lesz e magyar nyelv egy játékban (ami nem sűrűn van) vagy nem.
37.
radko1010
de ha már te javítod ki az angol tanárodat, akkor azt hiszem elértél valamit :D
36.
menjapipaba
#35: :D vagy egy hülye Timi néni volt elsőtől hatodikig az angol tanárja aki olyan szarul tanít hogy az egy csoda:D
35.
Jocilus
30: Azért,mert még vki 14-15 évesen nem tud angolul még nem lusta dög...Csupán csak németül tanul. :P
34.
Icabod
Remélem raknak rá magyar nyelvet.
33.
adriano28
ez nem ide tartozik de non kiváncsi vok rá ha valamihez kivan irva az értékelés száma de nincs ott a szöveg akkor azt hol tom megnézni?
32.
wildláma
Jónak tűnik, nem az a masszív akció szerűség, hanem lightos.



Az angoltudáshoz: Ezért használom mindig a subtitlest, hogy olvashassam is, ezzel is tanulok.
31.
menjapipaba
#30: én nem félek tőle és én nagyon szeretem. úgy nekem nem tetszik 1 játék ha magyarul van. és a filmeket is úgy nézek. és ha olyan tanárom lett volna.. x)
30.
deviques
Én még mindig csodálkozom, hogy ennyire slengyán áll a magyarországi fiatalság az angol nyelvtudással. Ez a hátulőtője annak, hogy mindent szinkronizálnak. A világ nagy részén a gyerekek már 10 éves korukra tökéletes angol nyelvtudással rendelkeznek, mert a tévében csak feliratozva vannak a filmek, ha elmennek moziba, ott is csak angolul fut minden, jobb esetben felirattal.



Miért féltek ennyire az angoltól?
29.
menjapipaba
:) és a régi angol tanár az utsó évében sirva rohant ki az osztályból xD de nem tudom miért. senkise tudta... csak ő. vagy ő se
27.
menjapipaba
#26: én hét éve tanulok!:D 1-7.ig de idén jött 1 normális angol tanár ( aki orosz xD) de nála én értem.
26.
tombar
itt az idő srácok. tanuljatok meg angolul (kb félév vagy egy kicsit több) és élvezhetitek munkátok gyümölcsét. most meg mint egy szerencsétlen a magyarításért sírtok :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Hozzászólok én is