The Gunstringer teszt

Elkészült a The Maw és a Splosion Man játékokat fejlesztő Twisted Pixel első dobozos címe. A The Gunstringerben izgalmas vadnyugati kalandok várnak ránk, hősünk sarkantyúin szikrázóan csillog a hajnal első napsugara, kalapját megigazítja, élete legnagyobb küldetése lesz ez. Nem térhet vissza a túlvilágra, míg mindent el nem intézett a Földön, rozsdás hatlövetűje rég nem ölt embert, de ez hamarosan megváltozik, az előadás ezennel kezdetét veszi.


A vörös függöny két irányba húzódik, hangos tapssal fogadja őt a közönség, talpra ugrik, zsinórjai megfeszülnek, engedelmeskedni fog minden mozdulatunknak. Rekedt hangú mesélő vezet be az eseményekbe, minden a Kinecttel történik, bal kezünkben tartjuk a marionettet, a vérszomjas kis csontváz már az első pillanatokban őrült futással indít, mint valami pórázon tartott, veszett kutya, mi a színfalak mögül irányítunk, ha felrántjuk a fakeresztet, akkor ugrik, ha pedig oldalirányba húzzuk, kanyarodik, ennél már csak a lövöldözés izgalmasabb. Jobb kezünkből pisztolyt formálva sorra durrantjuk le az utunkat állókat: akire rámutatunk, azt hősünk becélozza, egyszerre több áldozatot is meg tud jegyezni, ha gyorsan hátracsapjuk csuklónkat, mintha az eldördülő pisztoly tette volna azt, a ravasz eldördül, vesszenek a rohadékok.


Papírépületek, fabábuk és marionettek alkotják a játék különleges világát, néha óriásinak tetsző emberi kezek nyúlnak be a képbe, néha pedig feltűnik mögöttünk a közönség is, igazi bábszínház ez, taps és füttyszó sikerességünk jutalma. Pihenni nem lehet, a játék, mintha egy sínen húzna minket, folyamatosan visz előre, összesen öt nagy fejezetben nyílik lehetőségünk bizonyítani, mindegyik egy főellenség harcával végződik, a Lufiember, az Olajbáró, a Madám, a Szamuráj és az Élőholt Menyasszony nem adja könnyen életét, de sorsát egyik se kerülheti el.


A hátsónézetes akciót néha oldalról közvetített ügyességi rész váltja fel, hősünk tiszta erejéből rohan előre, nekünk pedig gondoskodnunk kell róla, hogy ne lépjen bele a csapdákba és szakadékokba, de hasonlóan izgalmas a kétkezes lövöldözés is. Körbevesznek minket az ellenségek, a csontváz mozdulni sem tud, de elővéve második pisztolyát, tizedelni kezdi a támadókat. Mindkét mutatóujjunk a tévéképernyő felé mutat, s mozog le-föl, a drámaiabb pillanatokban még a színpad is elsötétül, egyetlen kis fényforrás világít csak, hősünkre fókuszálva. Ez aztán a figyelem.


A játékmenet rendkívül egyszerű. Az események zajlanak maguktól, nekünk csak lövöldöznünk kell, vannak benne western klisék, harcolunk sivatagban, városban, és suhanó vonaton is, de a hangulat az valami eszméletlen. A kalandok minden perce szórakoztató, annyira laza kikapcsolódást nyújt a játék, mintha tényleg egy színházi előadást néznénk meg, a közönséggel együtt ujjongunk, hangosan kurjongatva, és ünnepeltetve magunkat.


A pályák végén értékelések várnak ránk. A lelőtt ellenségek mind jutalmat érnek, dollárban számolva természetesen, a befolyt összeg viszont nem alapítványnak megy, mi magunk költhetjük el. Van ezernyi artwork, zene, film, és werkfotó a bónusz tartalmak között, a mi kedvenceink viszont a módosító kiegészítők, hardcore mód, örök élet, láthatatlan karakter és szépia, de vehetünk Cliff Bleszinskiről is egy fotót, ahogyan a marionettbábuval pózol, nem egy Gears of War 3 ez, de imádni azért lehet. A pénz mellé pedig kapunk sheriff-csillagokat is. Bronz, ezüst és arany kitüntetéseket lehet bezsebelni, attól függően, hogy mennyire voltunk gyorsak, és hatékonyak, s nagyon ötletesek az idézetek is, látogatók, újságírók, kollégák mondják el nekünk véleményüket itt. „Nem láttam ilyen jó akciójelenetet, mióta legutóbb Rosie O’Donellnél aludtam” - írja egy publicista, köszönjük a dicsérő szavakat neki.


A rajzfilmes grafika imádnivaló, technikailag viszont az egész iszonyatosan idejétmúlt, és rettentően gyenge is, illetve a speciális effekteket se olyanok, hogy azt mondhatnánk a játékra, igazán szép. A mozgás viszont nagyon aranyos, a kis bábú tényleg úgy dülöngél, mintha mi rángatnánk felülről, lova hurkapálcára varrt pamutbojt, rettenetesen cukik együtt, illetve nagyon tetszett az is, ahogyan az élőszereplős videókból a játék átmegy őőő, játékba. Az egész hangulatot viszont a mesélő alapozza meg, folyamatosan beszél, még az akciójelenetek alatt is, néha azt éreztetve velünk, hogy egy interaktív mesében vagyunk, a bónusz tartalmak segítségével pedig kiválthatjuk ők standuposokra is. Egy nő, és két, vagy három férfi kommentálja az eseményeket, eszméletlen dumát képesek levágni, aki jól érti az angolt, az ki fog terülni a röhögéstől, érdemes másodszorra is végigvinni a kalandokat.


A The Gunstringer a játékmenetét és a látványvilágát tekintve nem több egy közepes családi játéknál, a hangulat, a folyamatos szövegelés, és maga a szituáció, melyben egy élőholt marionett gyilkos vendettára indul, döbbenetesen aranyossá teszi az egészet. A játék szórakoztat, kikapcsol és elvarázsol, vannak pillanatok, mikor ennél többre nincs is szükségünk, kár, hogy ennyire rövid.