Brothers: A Tale of Two Sons teszt

  • Írta: Ford Fairlane
  • 2013. augusztus 31.
  • Brothers: A Tale of Two Sons, teszt, x360
Nem gyakori, igaz nem is példa nélküli, hogy az audiovizuális művészetek felkent papja, egy sikeres filmrendező játékfejlesztésre adja a fejét, sőt teljesen eredeti matériát kezd el gyúrni, nem hozott anyagból dolgozik.

A Zsernyákokat jegyző, Libanonban született, Svédországban élő és alkotó Josef Fares is erre az útra lépett, amikor összeállt a Triton demócsapatból kinőtt Starbreeze-zel, ráadásul mind a komolyabb, mind a könnyedebb filmjeitől is nagyon messzire merészkedett, ezúttal egy ízig-vérig északi mondát álmodott meg. A végeredmény, az alig több mint fél gigás mérete és pénztárcakímélő ára alapján akár túl kis halnak is hihető Brothers: A Tale of Two Sons a napokban gördült ki Xbox 360-ra, de a PC-t és PlayStation 3-mat hajtó játékosoknak sem kell sokat aludniuk, hogy belevethessék magukat a kalandba, az ő platformjaikra szeptember elején érkezik.

A cím alapján a sztori nem meglepő módon két fivérről szól, a nagyobbikat úgy tíz, a kisebbiket nagyjából hét évesnek saccolnám. Háttér és bevezető szinte egyáltalán nincs, ez kezdetben zavart, hiányzott a kapaszkodó, de időközben ráébredtem, hogy ez a csepegtetés is rengeteget ad a nem mindennapi hangulathoz. Annyi infót azért kapunk, hogy srácok a közelmúltban vesztették el az anyjukat, aki a viharos tengeren kieshetett a csónakból, és vízbe fúlt. Ahogy mondani szokták, a baj nem jár egyedül, apu is fél lábbal a sírban van, valami betegség vagy átok támadhatta meg, járni már képtelen, ráadásul az étel sem marad meg benne, és az állapota percről-percre romlik. A helyszínt sem igazán tudtam hova tenni, elsőre egy evilági, zord, bergmani szigetnek tűnt, a sziklás part fölé épült, roppant szegényes falu pedig a középkort lebegtette, de idővel azért szembesülünk vele, hogy ez bizony egy mesebeli lényekkel teli sosem volt fantáziavilág. Erre közvetett módon utal az emberek által használt beszéd is, ami bár nyomokban emlékeztet az északi nyelvekre, mégis túl egyszerű, és egyértelműen mesterségesen konstruált. Ettől függetlenül teljesen értelmesnek hangzik, nem Sims-szerű fél-blablának, szerintem kidolgozták az egész szótárát és szabályrendszerét, ahogy A tűz háborúja mozihoz Anthony Burgess is tette, ugyanakkor olyan gigászi nyelvészeti feladatra mégsem vállalkoztak, mint Tolkien a rengeteg, saját világában is alakuló és keveredő nyelvével, vagy említhetném a híresen jól dokumentált Klingon és Na'vi nyelveket is. Sajnos nekem nem sikerült konkrét szavakat megfejtenem, a rövidségük miatt a két srác neve sem ragadt meg bennem, noha következetesen használják őket, mindenesetre ez is egy felettébb érdekes, roppantul eltalált és igazán hangulatteremtő elem.

Az irányítás azonban ezt is übereli. Egyszerű, ugyanakkor merészen forradalmi is, mindkét gyerkőcöt egyszerre, egy időben kell terelgetnünk egy kontrollerrel, egyes egyedül: a bal kar kommandírozza a nagyobbik testvért, a jobb pedig a kicsinek parancsol. Én a fejlesztők helyében már a prototípus legyártása előtt biztosan elkaszáltam volna a teljesen esélytelennek tűnő, vad ötletet, hogy a jobbkezesek és balkezesek is rövid idő alatt kétkezesé válhatnak, ráállnak a dologra, de a rendszer működik, és nagyon hamar bele is lehet rázódni. A dolog kulcsa valószínűleg az, hogy mindkét figura egyetlen akciógombbal rendelkezik (LT és RT), aztán kifújt. Ezeken túl nem kell memorizálni semmit, nincsenek további mozdulatok, tárgylisták, statisztikák, pontszámok, egyéb bonyolító tényezők, csupán a kamerát forgathatjuk még az LB-vel és RB-vel, azt sem korlátlanul, és csak egy tengely körül. Néhol ugyan szabadabban körbenéztem volna, mindenesetre a játékmenetet nem hátráltatja a szűkebb látótér. Természetesen elképzelhető, hogy mások könnyebben vagy nehezebben szokják meg a szisztémát, én azt tapasztaltam, hogy kizárólag akkor válik számomra kényelmetlenné, zavarodik kissé össze minden, ha nem tartom következetesen az eredeti helyezkedést: a nagy srácot a bal oldalon, a kicsit a jobbon. Néha persze a helyzet megköveteli a cserét, különösen a kötéllel összekötött, felváltva ugrálós és megtartós falmászásnál, de szerencsére ott meg egyszerre csak az egyikre kell igazán koncentrálnunk, maga a váltás és különösen az omló falas szakasz neccesebb csak.

A játékmenet egy kicsit ilyen is, egy kicsit olyan is. Mivel a hordozható tárgyakat valószínűleg egy kezünkön megszámolhatjuk, klasszikus értelemben vett kalandjátéknak nem nevezhető, ráadásul a kevés előforduló dolgot is csak az akciógomb nyomva tartásával szállíthatjuk, kizárólag az adott pályaszakaszon belül – ezt persze nem negatívumként említem, csak jól illusztrálja a behatárolt lehetőségeinket. Ügyességi feladat azért több akad, főleg ugrálás, időzítés, ezek később szaporodnak csak meg, amikor már stabil kézzel irányítjuk a fiúkat. A játékot leginkább a kis fizikai fejtörők uralják, a némileg eltérő képességekkel rendelkező karakterekkel egymást segítve össze kell dolgoznunk, mint a Head Over Heelsben, de persze akad még erre az ötletre számtalan további példa is. Az öcskös egyebek mellett befér a rácsok között, a bátyó pedig a méretesebb karokat is meg bírja húzni, tud úszni, és fel tudja segíteni öccsét bizonyos magaslatokra, ezt tehát a The Last of Us után itt is gyakran kell ismételgetnünk. Persze akadnak hibátlanul integrált mini-játékok is, egyebek mellett ilyen az ide-oda kapaszkodással kormányozható sárkányrepülés és a csónakos szakasz is, előbbi nem is annyira könnyű, utóbbi ugyanakkor nem lett kihívásokkal nehezítve. Végül néhány főnökharcba is belefuthatunk, ezekben a puszta erő helyett mindig furfanggal kell győzedelmeskednünk.

A komplexebb együttműködésbe rögtön az irányítás megkaparintásakor belekóstolhatunk, és ezzel a tanulórész is lemegy pár másodperc alatt. Első teendőnk ugyanis, hogy a kis kordén fekvő apánkat közös erővel elfuvarozzuk a szomszéd portájára, ehhez a tákolmány első és hátsó fogantyúit is meg kell ragadnunk egy-egy fivérrel, és a domboldal kanyargós útján le kell jutnunk. Az első pár lépésnél felettébb szokatlan ez a kettős kormányzás, de aztán már megy, mint a karikacsapás. Ezt néhány liftes fejtörő követi, és meg is érkezünk a falu bölcséhez, akiről nem derül ki, hogy pontosan mi a szerepe, orvos, pap vagy tudós, mindenesetre tőle kapjuk meg a furcsa receptet, mely segítségével megmenthetjük az öreg életét. A cetlin egy fa rajza látható, azonban ahhoz hasonlót sem a kertekben, sem a közeli erdőkben nem találunk, a hatalmas életfából – nevezzük talán így – valószínűleg csupán egy létezik ebben a világban, mindenen túl, a távoli ismeretlenben, a megközelítéséhez pedig sok-sok mágiát és rengeteg véletlen helyzetet is ki kell használnunk. Először a falun kell átverekednünk magunkat, valamiért egy kópé bögyében lehetünk, mert változatos akadályokat gördít elénk, néhol pedig vasvillával állja az utunkat. Miután megszabadulunk tőle, megtapasztalhatjuk, hogy az akciógomb mennyire sokszínű, és teljesen helyzetfüggő. A vad kutyának például füttyel terelhetjük el a figyelmét, hogy a testvérünk addig biztonságban átszaladhasson mögötte. A küldetés szempontjából lényegtelen pontokon mellesleg mindkét srác máshogy viselkedik, a nagyobb szófogató, jó fiú, a kicsi viszont egy rosszcsont, beleköp a kútba, megijeszti a véneket, és vízzel önti nyakon a kapuőrt.

Az erdőben túrázva hamar elérkezünk a trollok földjére, találunk köztük barátokat, de a hatalmas bányákban dolgozók már ellenségesek, aztán még elvarázsoltabb, mesékbe illő tájak és lények jönnek, egyebek mellett óriások is. Kezdetben úgy tűnt, hogy a Brothers: A Tale of Two Sons egy Beyond Good & Evilhez fogható, szinte hibátlan meglepetésjáték (tudom, a remake-et kevesebbre pontoztam, most többet kapna, az eredeti pontok meg elvesztek már a rendszer mélyén), sajnos, ha ordító hibái nincsenek is, gyengeségei azért akadnak. Egyrészt túl könnyű, az ügyességi részek többsége nem jelent kihívást egy átlagos képességű játékos számára, sőt még az ugrás is automatikus, amiről sokáig azt hittem, a szorgosan nyomkodott akciógombbal működik. Én nagyon későn, a falból támadó gonosz fáknál haltam csak meg először, persze ez sem jár szigorú büntetéssel, visszakerülünk a közeli ellenőrzőponthoz. Másrészt sajnos ugyanez áll a fejtörőkre is, annyira kevés interaktív elem akad a pályákon, hogy ha valahol nincs semmi ötletünk a megoldásra, csalóka tévutak híján, kizárásos alapon így is könnyen vesszük az akadályokat. Ezeken túl bizonyára akadnak olyanok, akik rövidnek is érzik. Noha egy nekifutásból pár óra alatt valóban végignyomható, és ezt például gyűjtögetnivalóval ki lehetett volna tolni, mégis egy olcsóbb XBLA-játékról beszélünk, ami pont ez a kategória, illetve így is rengeteg élményt kínál, talán rosszabbul jártunk volna, ha a fejlesztők ötlettelen vagy repetitív plusz pályákkal elnyújtják, mint a rétestésztát. Végezetül nagy fel Josef Faresnek és csapatának, a kezdetben játékos látvány és a varázslatos csúcspontok ellenére egy jó értelemben véve nagyon komor, érzelmekben gazdag, roppant széles drámai ívet bejáró művet tettek le az asztalra, ami ugyan kicsit kocogtatja az interaktív mozik határát, de ettől függetlenül kihagyhatatlan.

18.
kmonyesz
Nagyon nagyon jó, és gyönyörű szép ez a játék.
Igazából fél óra után kezd "beindulni".
Tényleg sokkal több ilyen alkotás kéne, bár akkor már nem lehetne elmondani róla, hogy kuriózum. Ez egy igazi ínyencség, igényes, érző embereknek.
17.
infiltrate
nekem is az ico ugrott be róla. Jó ez na! Kár hogy tényleg kevés az ilyen játék, és mint ez is, többnyire rövidek is.
16.
aRkye
Azt leszámítva, hogy szemtelenül rövid mese, ez pont az a játék amire mindig is ki vagyok éhezve! Csodaszép, aranyos, néha elgondolkodtató... Picit a frenetikus Ico-ra emlékeztetett, de csak talán a hangulata végett, ami szintén dícséretre méltó. Miért csak néhány évente készül ilyen jellegű játék, ilyen megvalósítással? Sok ilyet kérek! Csak hosszabb kivitelezésben!
15.
Bogoj
#14: az irány billentyűkkel tudsz jobbra-balra lengeni, a jobb Ctrl gombbal fogni, kapaszkodni.

tegnapelőtt sikerült végigjátszanom. imádtam. régen találkoztam ilyen hangulatos, magával ragadó játékkal. csak ajánlani tudom mindenkinek.
14.
zorba74
#13:
Sziasztok!

Elakadtam 1 helyen remélem tud valaki segíteni.

http://www.youtube.com/watch?v=uvL7PGinDG4

7.00 -nál a kicsinek el kellene kapni a felső kiállást. Akárhogy rugózok nem ér fel.

Segítségeteket előre is köszönöm.(Pc- játszom, billentyűvel)

G
13.
DarkLord
Ez nagyon ott volt ez a játék végre pc-re is megérkezett és végig is játszottam nagyon tetszett bár szerintem írtó rövid lett a játék (talán alulról súrolja a 2órát vagy inkább másfél óra lehetett bár annyira lekötött, hogy nem figyeltem az időt végig és ez nagy pozitívum) ezt azért hátránynak fel lehet róni amúgy tényleg egy zseniális alkotás.
12.
KopyAti
Head over Heels! Te úr isten! Mennyit toltuk azt C64-en! Amúgy jó a teszt, a játékot pedig beszerezzük, mert nagyon tetszetős!
11.
ZeDi
Régen kötött le ennyire egy játék, nekem nagyon tetszett!
10.
Azeroth87
Hű, nekem a videó alapján nagyon bejön az egész hangulata!Kipróbálom!
9.
crytek
Nagyon jó játék volt tetszett nekem is.
Csak hát :

1 nagyon rövid (3,5 óra)
2 Valóban 0 kihívás és 0 fejtörő van benne :(

Remélem hogy lesz hasonló játékuk hosszabb nehezebb fejtörős kivitelben,mert ez nagyon jó!
8.
metercsiken
Úgy emlékszem ez letölthető játékként szerepelt először nem?
De ezek szerint lesz dobozos verzió is?
Annak örülnék, mert nekem tetszik a játék, és így én is beszerezném.
7.
Cooper911
#4: WASD + nyilak.
Egyébként PChez USB-s kontroller kb 3000Ft. Van itthon 2 is.
6.
#5: hm, jogos :D fáradt voltam ránézni a billentyűzetre.
5.
Dontrip
#4: WASD meg nyilak. Nekem ez tűnik a legvalószínűbbnek.
4.
vajon PC-n kontroller nélkül hogyan oldják meg az irányítást?
3.
DON GONDOCS
Ez tipikusan az a játék hogy vagy nagyon tetszeni fog vagy távól maradsz tőle
2.
gorgo
Nagyon jó kis játék érdemes beszerezni ,kicsit fura az irányítása,de meg lehet szokni.
1.
Howlz
Esélyes.
Eléggé tetszik nekem :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...