Ilyen PC-t kérj karácsonyra

  • Írta: InGen
  • 2013. december 17.
  • 2014, gamekapocs, karácsonyi PC-k
Link másolása
Itt vannak a következő generációs konzolok, de PC-t is kéne fejleszteni és jön a karácsony. Összezavarodtál? Nem kell a PS4? Nem tudod milyen PC-t rakj össze, hogy állja a sarat a next-gen gépekkel szemben? Segítünk!

Milyen gépeket raktunk össze?

Nos, ahogy az a Gamekapocstól elvárható, olyan gépekre koncentrálnunk, melyek elsősorban játékra használhatók. Persze az utolsó, Extreme néven futó masina már nagyon durva, és hatalmas overkill bármilyen játékhoz, de akartunk egy olyan gépet, amit az is megvehet, aki otthon nyomtatja a pénzt.

OMG, miért ilyen drága a legolcsóbb gép is?

Egyrészt azért, mert minden benne van (monitoron kívül), így a ház, táp, hűtő, és minden más. Amennyiben ilyen részegységekkel rendelkezel otthon, és megfelelnek az adott gép követelményeinek, úgy ezeket húzd ki magadnak a listáról. Ezen kívül pedig - ahogy az előző bekezdésben írtam -, játékos gépekről van szó, így egy bizonyos szintnél nem lehet lejjebb menni. Főleg azért nem, mert ha már gépet veszünk, akkor nem pár hónapra tervezünk. Így érdemes arra gondolni, hogy hamarosan érkeznek a tényleg next-gen játékok, mint a Watch Dogs, vagy a Titanfall, amik várhatóan 6 magos AMD, és 4 magos Intel processzor és 4-6GB RAM alatt el sem fognak indulni, a DirectX 11-es grafikus kártya pedig alapkövetelmény lesz, hiszen minden következő generációs konzolban GCN-es AMD grafika dübörög.

Honnan vettük az árakat?

A legnépszerűbb hazai boltok árait vettük ki, számoltunk rá egy átlagot, aztán meg kerekítettünk (általában felfelé, hogy kellemes meglepetés érjen titeket a vásárlásnál), hogy szép kerek számok jöjjenek ki.

Nyugodtan keverj!

Ár/érték arány tekintetében a második, Core néven futó PC-nk éri meg a legjobban. Azonban érdemes megemlíteni, hogy a Core és a Pro fantázianevű gépeink teljesen kompatibilisek egymással, így a különböző egységeket (pl. processzor) szabadon összerakhatjátok a kettőből. Ezen kívül mindenhova írtunk ajánlott opciókat is. Továbbá az olyan dolgokat, mint a hűtő, ház, hangkártya, VGA, nagyjából bármiből bármibe lehet tenni, vagy lehet találni hasonlót.

Miért AMD grafikus kártyákat ajánlunk alapból?

Mert többnyire olcsóbban hozzák ugyanazt, vagy jobb teljesítményt, mint az nVidia. Ezen kívül nagyon bízunk a Mantle-ben, ami jelentősen megdobja majd ezen kártyák teljesítményét, továbbá lehetővé teszi majd olyan lehetőségek, effektek áthozását PC-re, amit alapból csak a next-gen konzolokon látni majd - ez azért van, mert az AMD GCN architektúrája jóval fejlettebb, mint az nVidia Kepler, és messze túlteljesíti a DirectX 11 elvárásait.



Gamekapocs Boon PC 2014

"Legolcsóbb" PC-nkbe 6 magos AMD FX processzort választottunk. Egyrészt, ahogy már írtuk, pár hónap múlva ez lesz a minimum, másrészt pedig ugyan ez a processzor jelenleg nem ér fel az Intel által gyártott versenytársakhoz, de ez a Mantle megjelenésével változhat. A DirectX ugyanis alapvetően játék közben egy szálat maximumra terhel, a többit pedig csak kis részben használja ki. Ezért jellemzően a kevesebb magra/szálra koncentráló, de szálanként erősebb Intel processzorok jobban teljesítenek, ugyanakkor a Mantle amellett, hogy csökkenti majd a túlterhelést a processzoron, jobban kihasználja majd a több, de gyengébb szálra koncentráló AMD processzorokat. VGA-nk az AMD R9 270X, 2GB videomemóriával, ami így jelenleg elég ahhoz, hogy a Battlefield 4 közel maximális beállítások mellett röccenésmentesen fusson, és feltehetően arra is elég lesz, hogy a következő egy-két évben ne legyen nagy gondunk a next-gen játékok futtatásával, bár a grafikában valószínűleg hoznunk kell majd kisebb kompromisszumokat - minden attól függ, a Mantle mennyire válik be. Továbbá két-három éven belül lehetséges, hogy kevés lesz a 2GB videomemória.

Gamekapocs Core PC 2014

Ahogy már írtuk, ez a gép képviseli a legjobb ár/érték arányt, és vélhetően a következő konzolgeneráció nagy részében nem lesz gondunk 1080p-s felbontásban, ha ezt választjuk. "K" jelzésű Intel Core i5 processzort tettünk bele, és jó hűtőt tettünk mellé, így akár 4,3GHz környékére is simán be lehet húzni, úgy pedig az alapból is kőkemény teljesítménye egészen durvává válik, ez pedig azt jelenti, hogy mindenképpen érdemes megfizetni a felárat az "alap" verziós procihoz képest, hiszen sokáig ki fog szolgálni. A 3GB-os AMD R9 280X teljesítménye jelentősen felülmúlja a next-gen konzolok GPU-inak teljesítményét, és szintén számíthatunk vele a Mantle jótékony hatásaira. Ha be akarjuk biztosítani magunkat a konzolgeneráció utolsó harmadáig, érdemes lehet beletenni az opcióként megjelölt R9 290-t (X nélkül), és hátradőlhetünk: atomikusan jó rendszerünk van, vesszük az olcsó PC-s játékokat Steamen, kacagunk a konzolok 18 ezer forintos játékain. Ez a CPU egyébként simán kihajthatja a többkártyás rendszereket is. A 64GB-os SSD elég arra, hogy rátegyük a rendszert, és pörögjenek az alkalmazások.

Gamekapocs Pro PC 2014

Ez a PC-nk néhány területen hoz előrelépést a Core PC-hez képest. Egyrészt a Core i7 jelenleg nem kimondottan jobb játékokra, mint az i5, ugyanakkor a jövő sokszálas játékaiban hozhat némi előnyt, ha pedig játékon kívül más, megterhelő multimédiás alkalmazásokat is használunk (videovágás és hasonlók), akkor jól jöhet. Ilyenkor érdemes belevágni a 16GB memóriát is. Az R9 290, 290X, Geforce 780 és 780Ti videokártyákkal kombinálva 1080p-ben gond nélkül elleszünk maximum, vagy ahhoz nagyon közeli beállítások mellett a következő 5-6 évben. Ezzel a konfigurációval azonban már érdemes azon gondolkozni, hogy 1440p-ben toljuk a játékokat, vagy downsamplinget használjunk a tökéletes képminőségért. Ennek megsegítésére most, vagy egy-két év múlva beledobhatunk még egy VGA-t Crossfire-ben vagy SLI-ben (jelenleg az nVidia ebben sokkal jobb, de reméljük, hogy az AMD is javít a drivereken), sőt, ilyen felállásban már bátran belevághatunk a 4K-ba is, legalábbis a következő egy-két évben megjelenő játékokkal. Ismételten csak ne felejtsük el keményen megtuningolni a processzort! Ezen kívül ide már egy nagyobb SSD-t és menőbb házat is betettünk, de persze ezeket ugyanúgy felhasználhatjátok a Core PC-hez is.

Gamekapocs Extreme PC 2014

Szögezzük le: nincs értelme ennek a gépnek. Natívan 6 magos, 12MB L2 cache-sel felszerelt i7 Extreme processzor van benne, amit soha az életben egyetlen játék sem fog még csak félig sem megizzasztani - jelenleg még a Core PC-nkbe szánt i5-öt sem használja ki teljesen semmi -. de legalábbis abban a 6-8 évben, amíg az új konzolgeneráció tartani fog, biztos nem. Ezen a szinten már ne szórakozzunk, és dobjunk bele legalább kettő R9 290X-et, vagy 780Ti-t. De mivel, ha játékhoz ilyen PC-t veszünk, akkor amúgy is annyira elmebetegek vagyunk, hogy az utcán sétálva az ablakokat nyalogatjuk, így a két Titan sem lehet kizárva, amíg még gyártják. Az 512GB-os SSD szintén brutális árban van, és ide  betettünk egy vízhűtést is, ami amúgy frankó dolog, és bátran használhatjátok az előző két konfigurációnkkal is. Mindehhez persze már könnyedén mehet a 4K-s monitor, de az 1440p a minimum.

Kapcsolódó cikkek

117.
117.
markoci555
2 évvel később mindennek az ára felment több ezerrel... azt hittem mostanra össze tudom rakni a 200ezres gépet olcsóbban.
116.
116.
repka999
Igen hasznos volt ez a kis útmutató egy olyan személynek, aki gyakorlatilag semennyire se ért a gépekhez , szóval köszönöm , de felmerült néhány kérdésem ,amit gondoltam fel is teszek.
1. Először is bármilyen hihetetlen , mint írtam egy kicsit se értek a gépekhez , így bátran rá kérdezek ez a processzor tuningolás mégis mit is jelent a gyakorlatban ?
2. Gamekapocs Pro PC-t néztem ki magamnak és bár nem értek hozzá számolni azért csak tudok így nem igazán értem a 850W-os tápot , így a kérdésem az lenne , hogy 600W-os is elég lehet-e neki ?
3. Mennyire fontos a hűtő beszerzése , logikusan gondolkodva elsősorban nyáron lehet ennek jelentősége , lehet addig várni , amíg melegebb lesz , vagy mindenképpen szükséges a beszerzése ?
4. Igazán a Witcher 3 miatt kezdtem elgondolkozni egy erősebb gép fejlesztésén , így kicsit gondban vagyok a videokártyákkal , igaz,hogy az AMD ár/érték arányban sokkal jobb a hasonló áru Nvidia-nál , de az új NvidiaFurTech miatt gondolkodóba estem mégiscsak nagyot dobna a játékon , így a kérdés , esélyes ,hogy addigra az AMD is kitalál valami hasonlót , vagy teljesen fölösleges egy gyengébb kártyát venni csak egyetlen játék miatt , még a 2 kártyás rendszerben gondolkoztam , de gondolom nem igazán férne meg egymás mellet egy AMD és egy gyengébb Nvidida kártya a FurTechnek.
Elnézést a sok kérdésért és köszönöm a válaszokat előre is.
108.
108.
Exinor
Kár egymás torkának esni, egy GAMER Pcre költeni kell. Lehet, hogy 120ezres gépen is futnak a játékok, de nem ugyanugy és elöbb elavul. Lehet, hogy X olcsóbban tudja beszerezni az egyik alkatrészt, más meg a másikat, de hosszu távra tervezve, ha most vennék gépet én is rászánnék 200ezret.
A GK adott egy tippet, senki nem mondta, hogy ezeket a gépeket kell megvenni.
107.
107.
crashpipi
#106: Értsd jól! :) Van, aki az első kártyák megjelenésekor is képben volt már és a berögződések megmaradnak.
Hány évig Westel-eztük a 30-as számokat? :D
106.
106.
gabesz222
bírom ezt a sok szakértőt aki azthiszi olyan okos közben meg azt se tudja, hogy ATI MÁR NINCS, az amd rég felvásárolta............
105.
105.
crashpipi
#103: A 300 db bétatesztelőnek a közelmúltban kiküldött gépek ilyen hardvert tartalmaznak:

GPU: néhány egység NVidia Titan-t, néhány GTX780-at, GTX760-at és GTX 660-at. Ezek között a gépek között még sajnos nincs ATI kártyával és AMD procival szerelt modell.
Ez elsősorban cigány munka és gyanítom, hogy kóperálás az Nvidiával, mivel nekik nem jutott a konzolos tortából, másodsorban meg cigány munka, mivel azt ígérték, hogy lesznek ilyenek és akkor meg miért nem teszteltetnek ilyet? :S

CPU: vannak Intel i7-4770-el (2,5-3,4 Ghz között futó alapmodellek vannak) szereltek, van i5-4570-el (2,9-3,2 Ghz), és néhány gyengébb i3-al

RAM: 16GB DDR3-1600 (CPU), 3GB GDDR5 (GPU)

Tárhely: 1TB/8GB Hybrid SSHD

A procik természetesen párba vannak rakva a felsorolt vga-kkal. A leggyengébb i3-hoz van a GTX660 és fordítva, mivel erőben arányos gépek, a proci kihajtja a vga-t és nincs felesleges powa egyik komponensben sem.

Ezt házilag otthon összerakni sem olcsó mulatság. Drasztikus gépigénycsökkenést nem fog hozni a SteamOS-se.
104.
104.
crashpipi
#101: Fétis? Nem. Csak bosszant, ha valaki kiírja a gépe paramétereit és veri a mellét, hogy nála bizony fullon megy. Másoknál, meg mondjuk a játékteszter újságíróknál érdekesmód meg nem. :)
Vagy, amikor valaki azt állítja, hogy x y dolgot kikapcsol, mert hogy az úgysem csinál semmit, mert ő nem látja. :D
Nem az a fontos, hogy egy játék ki legyen maxolva, hanem, hogy élvezhető sebességgel fusson!
De rosszon lovagolsz, mert nem is ezen volt a hangsúly.
Hanem, hogy ne hazudozzunk, ha már buták vagyunk, mert nem muszáj azt látnunk saját szemünkkel, hogy tudjuk, hogy valótlan.
Kiírhatom, hogy a Swift 3, 3 alatt van százon, de csak a Suzukisok egy része fog ajnározni és köpködni a cáfolókat. :D
103.
103.
Scoo
Jut eszembe: érdemes kivárni a SteamBox-ot. Meglátjuk ők mit raknak bele. Az biztos, hogy ami abban lesz azokra tökéletesen fogják optimalizálni a játékokat is.
102.
102.
mykice
101
Ez meg a másik, 2xaa vagy fxa elég vagy az árnyék médium.... ;-) nekem hd7770 van pár be állítás ez le az fel és már megy is minden rendesen!
101.
101.
Henry82
#63: "Sok embernek lövése nincs mit jelent egy kimaxolt grafika"

Ez nálad valami fétis, vagy mi? :)
Azért remélem a játékokkal néha játszol is kicsit, nem csak a beállítások menüben bűvészkedsz:) Egyébként miért olyan fontos ez, hogy ki legyen "maxolva" a grafika? Ha 8*AA helyett le kell venni 4*-re, hogy magasabb fps-el pörögjön, attól már ronda lesz a játék?
99.
99.
sirpalee
Ez extreme pc? Na ne röhögtessetek. Fos ház, gagyi vízhűtés, 1 kártya, lassú ram, és ennél a deszkánál vannak bőven jobbak is.
97.
97.
crashpipi
#94: Azért egy PH-t komolytalanozni vicces. :D
Amúgy attól is függ, hogy milyen beállításokkal tesztelik.
A felbontás drasztikus emelésével gyorsul a 290X nem kicsit és ráver a 780Ti-re.
Ez a 22%-al nagyobb pixel fill rate-nek (egy másodperc alatt kiszámolt pixelek száma) köszönhető (51000 vs. 42000 Mpixels/sec).
Ma már, amikor fullHD feletti felbontásokon is teljesíteni kell az ILYEN ÁRÚ kariknak, itt is az ATI az olcsóbb és a "több". ;)
96.
96.
Josi21
#95: Dobjuk össze, de akkor vehetnénk jobbat.
95.
95.
KeXxX
Nekem egy olyan.. hogyismondjam.. Extreme PC kellene, adtok egyet, vagy összedobjuk rá a pénzt?
92.
92.
Josi21
#89: Árakra kitértem az első hozzászólásban, akinek R9 290X-re van pénze úgysem azt veszi, Gtx 780Ti még gyorsabb, de azt is leírtam, hogy a 290 jó vétel, 290x túlárazott, felárért semmi pluszt sem kapsz.

Nem gondoltam rá, csupán az a legfrissebb teszt, Rog cuccok vér ivánoknak lettek kifejlesztve, 30k-s Pl alaplap ugyanazt tudja mint a 70k+os Rog testvére, igaz nem fekete piros és nincs szarral egyenlő SupremeFX hangkeltője, amit egy 10Ft-os mezei kártya lepipál.
91.
91.
Josi21
#85: 24. oldalon nézd meg az összesített grafikont... minek linkeljek régi tesztet ? Driverek miatt mindkét kártya gyorsult.
90.
90.
crashpipi
#84: Nettó áron vásárolok újonnan.
89.
89.
crashpipi
#88: Na, ezt jól elbaxtam. :D Nem ide akart menni, hanem a másikba. Egynél több böngészőt egy gépre... SUX!
88.
88.
crashpipi
#82: 2012 év végén került a boltokba a 660Ti és igen, én 2013 márciusban vettem a 7870OC-m. Friss kari volt mindkettő és 60 ezer pénz.
Ugyanígy 2010-ben a lentebb említett másik kettő. (persze egyik sem azonos hónapban jött ki, hanem egyik a másikra válaszképp)

Nem értem a linket, amit küldtél. az ASUS GTX760-ra gondolsz?
630 dollár a táblázatban.
Új kártya. 2013 második feléből.
És ott van a táblázatban az R9 290X. Az is új. 550 dollár vagyis OLCSÓBB és enyhén fogalmazva meggyalázza a GTX760 lelkét. :D
Erről beszéltem eddig. ;)

87.
87.
Lorthirash
#86: 7900 as széria elírtam
86.
86.
Lorthirash
Gamekapocs Pro szintű pcm van csak a procin vízhűtés a ram meg 16 gb a videokari egy picivel régebbi 7800 as széria.
85.
85.
Teuton
#82: Hogy lett egy 760-as link egy 660 Ti-vel példálózó vitában?
84.
84.
Josi21
#81: Az valóban átbaszás volt, használtan vetted, csak azért kérdem, mert akkor újonnan 100k volt egy 5870, Gtx 460 pedig 70k felett, hawk inkább 90...de közel sem 60...Ja hd 5870 ellenfele a Gtx 480 volt. :P
83.
83.
mykice
Bőven elég Processzorból egy AMD FX-6350 árba remek, játékhoz elég le is írom miért!

FPS téren inkább VGA ra kell költeni pl a fent említett R9 280X 3GB GDDR5 tökéletes vagy 270x! Kinek mennyire futja!

Az I ntel i7,i5 elég drágán adják szinte az i5 majdnem dupla annyiba kerül mint az FX 6350 ( i7 még drágább) tudásilag ez nem látszik meg, szóval kétszer, 2,5 szer nem gyorsabb nekem ezt ne mondja meg senki főleg játék terén, ugyan azzal a configgal max vagy 10-fps eltérést adnék..... és még lehet sokat is mondtam. Tény hogy kevesebbet eszik még ha egy kicsit gyorsabb is de hát azt meg ki nem szarja le!:)
82.
82.
Josi21
#80: 79xx tavaly januárban jött, 7870 márciusban, 660ti augusztusban... nyitóárakat pedig hiába figyeled azok mindig magasak.
Itt pedig egy friss teszt, lapozgasd végig, másképp fogod látni az aktuális helyzetet.
http://www.techpowerup.com/reviews/ASUS/MARS_GTX_760/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...