The Crew bétateszt

  • Írta: barackostej
  • 2014. augusztus 31.
  • árkád, Autós, pc, the crew
Link másolása
A tavalyi E3-on bemutatott The Crew-ról a bétáig nem is tudtuk igazán milyen játék. Egy autós MMO? NFS-hez hasonló árkád autóverseny? Nos, a bétatesztből többet között ez is kiderül.

Sokak számára szomorú hír volt, amikor tavasszal az EA bejelentette, hogy idén nem lesz új Need for Speed-játék. Persze, ettől függetlenül még nem fognak unatkozni  a versenyzés szerelmesei, hiszen 2014 meglepően sok autós játékot tartogat, de azért mégis hiányozni fog a jól ismert árkád ökörködés, amit az évenkénti NFS nyújtott. Nos, úgy tűnik a Ubisoftnak is feltűnt ez a hiány, és úgy döntött kitölti a játékosok lelkében maradt űrt. A tavalyi E3-on bemutatkozott The Crew a trailerek alapján inkább tűnt egy autós MMO-nak, mint az NFS vetélytársának, azonban a béta kipróbálása után kristálytisztává vált: a The Crew lesz az idei Need for Speed. 

Tudom, nagy szavak ezek, de hadd magyarázzam meg, hogyan is jutottam erre a következtetésre. A béta betekintést enged kicsit a történetbe, mely le sem tagadhatná, milyen játékokból és filmekből merített ihletet. A sztori szerint főhősünk illegális autóversenyzéssel foglalkozik, míg bátyja a törvény másik oldalán harcol a bűnözők ellen. Ennek ellenére azért néha besegítünk a tesónak, mivel vezetési képességeinknek ő is jó hasznát veszi. Épp egy ilyen alkalmi munka során leszünk szemtanúi annak, hogy bátyánkat lelövik, majd egy összeesküvéssel mindezt a nyakunkba varrják, és börtönbe kerülünk. Ezután ugrunk öt évet az időben, amikor is egy bájos FBI ügynök hölgy felajánlja nekünk a börtönből való szabadulás lehetőségét, cserébe segítsünk elkapni bátyánk gyilkosát és leleplezni az FBI-on belüli összeesküvést. Innentől persze jön a szokásos móka: be kell épülnünk az illegális versenyzéssel foglalkozó bűnbandába, amihez jó pár küldetésen át kell rágnunk magunkat. A történet elég klisésre sikerült, de tálalás feledteti velünk ezt. A fejlesztésbe besegít a Ubisoft Reflections is, akik híresek arról, hogy remek átvezető videókat tudnak összerakni, és ez bizony a The Crew-n is meglátszik. Az átvezetők stílusosak és érdekesek, emellett nem hatnak erőltetettnek, mint némely NFS epizódban. Pont annyit adnak hozzá a játékmenethez, hogy ne fulladjon unalmas autókázásba a történet.

A The Crew játékmechanikája más játékok ötleteiből áll össze, azonban a végeredmény mégis egy soha nem látott, egyedi élményt nyújt. A történet és maga a miliő, amibe a játék során bekerülünk egyértelműen az NFS-sorozatból merít. A játékmenet és annak szabadsága pedig a Test Drive Unlimited sorozatot juttatják eszünkbe. Minderre a készítők ráhúztak egy masszívabb multiplayert, ami közel MMO-élményt nyújt a játékosoknak. Nézzük ezeket az elemeket részletezve. A fentebb leírt történet és ahhoz kapcsolódó küldetések az NFS-széria 2004 és 2006 közötti időszakát idézik meg, ami sokak szerint a sorozat fénykora volt. Az Underground-élmény, a tuningolás, a szabad kóborlás és a rendőrökkel való játszadozás mind-mind megtalálhatóak a The Crewban.  A Ubisoft ezzel jó lóra tett, hiszen sokan visszasírják a „régi” NFS-t, így ezzel megnyerhet magának sok játékost. Mindezt a The Crew nem teszi olyan görcsösen, mint tette azt például az NFS: Undercover, így még talán olyan embereket is magába szippanthat, akiket amúgy a hideg kiráz ettől a stílustól.

Főleg, hogy a The Crew nem csak ezt az élményt nyújtja. Sokan emlékezhetnek még a 2006-ost Test Drive Unlimited-re, mely nevéhez hűen egy még mai szemmel is végtelennek tűnő autós élményt adott a játékosoknak. A The Crew-ban ez a szabadság érzés is visszaköszön, hiszen amellett, hogy kapunk egy elképesztően nagy bejárható területet, mindez fel is van töltve tartalommal. Ha nem akarunk a sztori móddal foglalkozni, rengeteg kihívás és egyéb küldetés vár ránk. Felfedezhetjük az óriási térképet, XP-t farmolhatunk, autókat vásárolhatunk vagy tuningolhatunk. Mindez ráadásul részletesen, nem csak kirakati elemként van jelen a játékban, hiszen például csak magát a tuningolást megirigyelné a tavalyi NFS Rivals.

Már az eddig felsorolt dolgok is elegek lennének ahhoz, hogy sokan a vétel mellett döntsenek, azonban a fejlesztőknek ez még mindig nem volt elég. Az egész fenti mixet még nyakon öntötték a egy MMO-játékokhoz hasonló többjátékos móddal.  A rendszer hasonló a tavalyi NFS-ben látottakhoz, de annál sokkal kidolgozottabb és szórakoztatóbb. A többi játékos folyamatosan jelen van a pályán, láthatjuk, ahogy versenyeznek vagy ahogy a rendőrökkel macska-egér játékot játszanak. Természetesen bármikor versenyezhetünk velük, de akár közös küldetéseket is megoldhatunk. Ezzel a The Crew újabb játékos réteget szív magába, hiszen aki imádja az MMO-kat és az autós játékokat az eddig maximum a haldokló NFS Worldben találhatta meg számításait. Természetes mindez csak opció, a játékkal egyedül is játszhatunk, ha úgy tetszik.

Ahogy látható a The Crew egy nagyon összetett élményt nyújt. Sok helyről szedi össze az ötleteket, ami köszönhető a válogatott fejlesztőgárdának is, de mégis egy új, egyedi élményt nyújt. A fent említett dolgok leírva jól hangzanak és a bétát kipróbálva elmondható, hogy gyakorlatban is működnek. Kételkedve ültem le a játék elé, nem hittem, hogy egy ennyire összetett játékmechanikát össze lehet hozni, de fejlesztőknek sikerült. Bármi miatt is szeretnél a The Crew-val játszani, meg fogod találnia számításaidat. Már a béta alatt jól működött a rendszer, nem éreztem azt, hogy a játék bármely része kevesebb odafigyelést kapott volna, mint a többi. Ezek alapján bátran kijelenthető, hogy az egyik legjobb árkád autós élményt fogja ősszel leszállítani a Ubisoft.

Autós játékoknál mindig kényes pont a járművek irányíthatósága, de ezen a téren sincs probléma a játékkal. Árkád játék lévén természetesen ne várjunk valósághoz közeli élményt, de ennek ellenére az irányíthatóság kényelmes és pontos. Jól lehet manőverezni és sosem fogunk elrontani valamit azért, mert irányíthatatlanok az autók. A játékba belső nézet is került, ráadásul az autónk belső terét is testre szabhatjuk, így versenyzős játékok kedvelő tényleg mindent megkapnak a remek szórakozáshoz.

A játék Xbox 360-ra, Xbox One-ra, PS4-re és PC-re érkezik, de még az utóbbi verzió, maximumra húzott grafikán sem mondható kiemelten szépnek. Szó sincs arról, hogy The Crew ronda lenne, de egyes elemeiben elmarad a mai elvárt szinttől. Az autók csillogása például már a 2012-es Most Wantedben is jobban nézett ki, szóval ezeken lehetne még mit javítani. Persze tudom jól, a játék óriási területet kínál, hiszen az egész Egyesült Államokat bejárhatjuk.  Ez pedig tényleg nem valami üres marketing duma, hiszen Los Angelestől New Yorkon át Miami-ig minden nagyváros ott van, és hihető. Szó sincs arról, hogy csak egy-egy kerületet járhatnánk be, minden híres építmény és az adott városra jellemző hangulati elem a helyén van. Emellett a folyamatos, bármikor elérhető multiplayer kapcsolat is ellop az erőforrásokból, így talán már érthető miért is vannak gyengébb pontjai a The Crew grafikájának.

Hiába nem lesz ebben az évben NFS, a The Crew bizony átveszi a helyét. Olyan újításokat hoz a stílusban, amiket évek óta várunk már a patinás szériától. Igazán nekünk, játékosoknak mindegy is, milyen néven és milyen kiadó zászlaja alatt kapjuk meg azt, amire vágyunk. Mert bizony bármit is vársz egy árkád autós játéktól, a The Crew megadja neked. Menő főhőst és sztori módot szeretnél? A The Crewban megkapod. Óriási szabadon bejárható területet, sok-sok játékmódot és rendőrös üldözésekre vágysz? Ez is lesz a The Crewban. MMO-szerű multiplayer élmény akarsz, melyek szerves részét képezik a játékmenetnek? Akkor a The Crew a te játékod. A béta alapján innen már nem igazán lehet elrontani a játékot és reméljük az apró bugokat és hibákat sikerült kijavítani az őszi megjelenésig.

Kapcsolódó cikk

37.
37.
maior
A NFS Rivals rettenetesen rossz játék, remélem, ez annak nem a riválisa lesz, hanem lenyomja a fenébe.
36.
36.
Reaper5687
Én nagyon elégedett voltam a bétával, a gépem nagyon nem mai, és 1920*1080-ban teljesen játszható volt, persze az effektek minimumra voltak téve. Féltem, hogy milyen diavetítés lesz belőle az első indításnál, és nagyon kellemesen csalódtam. Egyedül amikor este egy nagyobb városban randalíroztam akkor volt lassulás, de 90%ban semmi bajom nem volt. Ez egy 1gigás 8800GT+E6750+4GRAM+SSD konfigtól nem rossz.

A játékélmény szerintem zseniális, a sztori elég sötét, nem egy TDU burzsuj szimulátor, de elfér, és tényleg viszi előre a haladást, játszatja magát.

Az instant challengekben azon röhögtem a legjobbat amikor padló gázon megyek az autópályán, és azt mondja, figyelj itt egy ugrató, repülj :)
Vagy a szlalom full forgalomban, meg tudnak izzasztani rendesen.

Irányítáról annyit, hogy nekem nagyon tetszett, persze HC módban mentem legtöbbet, egy Logitech DFPvel, és nagyon jó kombináció, mert ki is használja a 900fokot alapból. A beállításnál érdemes volt a linearitást beállítani, és a FFB-et levenni kicsit, és mehet a móka.
A segítségek lehettek volna még keményebbek, gondolok itt arra, hogy még hcben is túl sok volt a kipörgésgátló, és az abs beavatkozás, de ez egy árkád játék, nem szimulátor. Tetszett, hogy két hasonló karakterű autó között is érezni a külöbnséget, pl új Challenger és Camaro között érezni, hogy a Challengerben még a merev hátsó híd van, így kanyarban kevésbé megbocsátó, míg a Camaroban modernebb hátsó felfüggesztéssel arra megy amerre az orrát mutatod.

A pálya nagy, változatos, nekem a havas tájak tetszettek legjobban, és nagy feeling, hogy elindulsz a nevadai sivatagból, és felmész a havasokba.

Jók a zenék, bár remélem lesz még több a véglegesben.

A tükrök és a chat nekem is nagyon hiányzott, ezt remélem javítják majd.

Jó játék ez, mindenképpen meg lesz véve, egyelőre várok, hátha lesz valami bevezető akció, bár nem valószínű.

Volt olyan, hogy Camaroval rosszalkodtam éppen, és szembe jött egy Nissan Z, ment fel a hegyekbe, én meg utána, és kb 1 órát autóztunk együtt, mindenféle meghívás, szövegelés bármi nélkül.
Az ilyen élmények eddig csak a TDUban voltak, és nagyon jó volt újra átélni.
35.
35.
leilu
Fuu micsoda kocsik lesznek ebbe és a zenék is jók!Asszem veszek fel valami szabadfelhasználásút....
34.
34.
x360player
#33: Jobban jársz,az biztos! :)
33.
33.
SzDavid99
Úgy gondolom, hogy a Forza Horizon 2-re félretett pénzem inkább erre fogom költeni! :D
32.
32.
x360player
#31: Ez így jól hangzik.Ha lesz 80-as évek,valamint Country(Cash,Willie Nelson,Waylon Jennings),akkor már rossz nem lehet. :)
Florida térségében például egy komplett Miami Vice rádió(Phil Collins,Don Johnson stb.), a megjelenés napján vetetné meg velem a játékot,bár így is az lesz. :D
31.
31.
Sticky24
#29: A fejlesztők azt nyilatkozták,hogy régió,állam szerint lesznek a Rádiók amiket váltogatni lehet.Tehát gondolom amíg LA-be a rap lesz az etalon és ilyen rádiók lesznek addig Dallasban mondjuk a Countryrádiók lesznek a toppon.Persz ez nem azt jelenti ,hogy nem lesz más...De Én is örülnék jó pár klasszikusnak főleg az 80's-ből.;)
30.
30.
Oldskoolgamer91
"Sokak számára szomorú hír volt, amikor tavasszal az EA bejelentette, hogy idén nem lesz új Need for Speed-játék"
"inkább tűnt egy autós MMO-nak, mint az NFS vetélytársának"
Vetélytársának????????????
Milyen szintetikust kell ehhez tolni hogy valaki így hivatkozzon az NFS-re? 10 éve a szakma szégyene az a franchise. Mint egy rossz együttes ami ahelyett hogy más projektbe kezdene nem fogadja el hogy sehol sincs már csak itt éppen komoly minőségi romlás után állítom ezt. Az első rész 95-ben PC-re fizikában halálra veri a legtőbb későbbi 2000 utáni epizódot és az egy MS-Dos játék volt. A Porsche Unleased detto... Vérbeli arcade-sim középvonal.
29.
29.
x360player
#27: Zenék milyenek,rádió csatornák közül lehet választani,vagy véletlenszerűen jönnek?
Nyugtass meg,hogy vannak 70-es,80-as évekbeli nóták!
28.
28.
x360player
Év híre,hogy kijön 360-ra,de remélem a belső nézet itt is opció lesz.
Ja,és reményeim szerint a későbbiekben kijön egy kamionos,valamint egy motoros DLC. Ezeket banális hiba lenne kihagyni egy ilyen méretekkel rendelkező játékban.
27.
27.
tupaccc
Én utolsó nap csöppentem bele a játékba, de még így is abban a tudatban, hogy MMO, és NFS World után ez se fog tetszeni. Erre rá hangulatos story, végre bámulatos tuning, és ezernyi más apróság vált. A zenék nagyon hangulatosak és ismertek, az óriási világ nem halott, mindig történik valami - mentősök, ütközések, üldözések stb.
Pont az utolsó 10percben kaptam egy meghívót valakitől, akivel sokat hajszoltuk egymást, hogy csatlakozzak a bandájához - join crew - beléptem, de innentől nem nagyon értettem, hogy minek kellene következnie. Kár, hogy nem volt több időm ismerkedni a játékkal. Viszont engem meggyőztek, de nagyon. Tényleg egy hangulatos mix lett, amiért sírtunk, hogy legyen egy kis NFS TDU mix, akár egy kis MMO-val, csak egy fejlesztő se bírta meghallani - mostanáig. Szóval rendelem :-)
26.
26.
valti61
x360-ra mikkor jelenik meg?
25.
25.
valti61
24.
24.
ATi0021
#20: TDU 2-nél emlékeim szerint Dubai ról volt szó, hogy bekerül. Sőt írták a Lamborghini DLC-t is csak előbb kitették az Eden felét mit megjelent a játék és a másik felét mit lett volna bármi ezekből. Most viszont Ubinál nincs ilyen veszély, pénz is van. Plusz Mexikói határig elvan húzva az új és átkelő is meg van csinálva. Csak visszadob hogy tilos elhagyni az országot.
23.
23.
gaber333
#17: Az nemjo. Akkor be kell szereznem egy ps4-et.
22.
22.
BálintYYY
#1: A játék Xbox 360-ra, Xbox One-ra, PS4-re és PC-re érkezik
21.
21.
sikwitit
Csak tényként megemlítem, hogy a TDU 2 alkotóinak javarésze kalapálta a játékot, ezért nagy a hasonlóság. Lásd: hot rod partok megtalálása, szállítsd le az ügyfélnek a méregdrága autót minél kevesebb sérüléssel minél rövidebb idő alatt, stb. Az irányítás tényleg béna. A kihívások szerintem elég nehezek lettek főleg úgy, hogy aki soha nem játszott ilyen játékkal, annak első nekifutásra sem biztos hogy meglesz bronze szintre.
20.
20.
shooter1234
#19: Jah volt régebben valami olyasmiről szó, hogy idővel más kontinenseket is be akarnak rakni a játékba (vagy más országokat).
19.
19.
ATi0021
#18: Szerintem nem évente kiadásból akarnak majd pénz, hanem a season pass, autó dlckből, early access, plusz a bétában láttam ilyen virtuális pénz dolgot is, gondolom ez ilyen valósért játékot. Sőt régi TDU-s fejlesztőket ismerve nem lepne meg egy Mexico vagy Kanada DLC se. :)
18.
18.
Neo1989
Sanszosan UBI-ék bankot fognak robbantani ezzel.
Csak azt nem szeretném h az legyen ezzel is mint az AC-vel h évente kiadnak majd egyet.
17.
17.
kopic
#10: X360-ra igen, Ps3-ra nem.
16.
16.
Dark_Temptation
szerintem nagyon jó kis játék lesz! körbeautóztam az egész mapot 3 és fél óráig tartott kb fel is vettem https://www.youtube.com/watch?v=1W9vvgSFaHo akit érdekel...
15.
15.
Levente008
#8: Igen, van benne törésmodell és törhető tárgyak.
14.
14.
azureknight0715
#11: Köszönöm a választ a kérdéseimre!
Hát szerintem teszek majd egy próbát vele hátha. Csak majd kell egy aktív normálisokból álló crew.
13.
13.
shooter1234
#8: A játékban törik az autó, nem csak látszatra, hanem a javításra is kell költeni.

Az irányításról meg annyit, hogy csak 3 kocsit vezettem benne, de mindegyik kezelhetősége más volt. Én 370Z -vel kezdtem, mert úgy éreztem az a leg stabilabb a kanyarokban. És igen, itt nem lehet 200 -zal bevenni egy kanyart fékezés nélkül, viszont ha az ember megszokja az irányítást és a kézifék használatot, akkor lehet szép íveket tolni 1-2 kanyarban.

A fizika néha furcsán viselkedett ,de egészében jó volt. Ami tetszett hogy 230, -nál kanyarban patkát fogtam, ami megdobta a kocsit és kiszálltam a susnyásba (hát igen, fékezni kellett volna).

A tuningról meg annyit hogy minden küldi meg kihívás végén dob valami kisebb alkatrészt a játék, így nem kötelező megvenni őket. (ECU, légszűrő, motor, felfüggesztés stb...) És külömböző kocsikat külömböző stílusra lehet építeni (körverseny, terepezés, utcai verseny stb...) ami a kocsik kinézetében is meglátszik. Testre lehet még szabni külön a lökösöket, oldalszegélyt, tükröket, stb....

Jah és minden kocsit vásárlás előtt ki lehet próbálni, ami nagyon jó dolog.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...