Bladestorm: Nightmare teszt

  • Írta: Daks
  • 2015. április 6.
  • bladestorm: nightmare, teszt, xbox one
Link másolása
Nyolc év után visszatért a Bladestorm. A Dynasty Warriors készítőinek európai hadszintért megnyitó stratégiai játéka, a The Hundred Years' War nem csak teljes felújítást, de vadonatúj kampányt is kapott. Szörnyekkel, démonokkal.

Egymást követik a felújítások. Már nincs olyan hét, amikor ne találkoznánk vagy egy előző generációban megjelent játék felhúzott kinézetű második kiadásával, vagy egy tényleg régi klasszikus HD csomagolásával. Mindez pedig két dolgot jelent. Egyrészt természetesen azt, hogy kedvünkre nosztalgiázhatunk évek óta nem látott kedvenc játékaink újjászületéseivel, másrészt viszont azt, hogy az egész játékipar még mindig kimondhatatlanul mély válságban van. Nincs pénz kreatív ötletekre, a befektetők megvonták a stúdióktól a bizalmat, és már szinte a betonbiztos folytatásokra, vagy remake-ekre se jut kockázati tőke. Ilyen környezetben pedig vagy bedobja az ember a törülközőt, vagy múltbéli sikereiből kiszedve az utolsó filléreket, egyszerűen megpróbál túlélni.


Az Omega Force és a Tecmo Koei hasonlóan gondolkodhatott, amikor a Bladestorm: Nightmare megjelenéséről született döntés. Az Anglia és Franciaország között zajlott százéves háború történetét feldolgozó Bladestorm: The Hundred Years' War még az előző generációs konzolokra jelent meg, és bár mérsékelt volt a sikere, a stílus rajongóit nem hagyhatják a készítők friss játék nélkül. A felújított változat grafikai és tartalmi gyurmázáson is átesett, magasabb felbontást, új textúrákat és modern vizuális effekteket kapott, illetve a százéves háború egyszer már átélt kampánya mellett bővült egy vadonatúj küldetéssorozattal is. Ez a Nightmare, melyben vérszomjas szörnyek és túlvilági démonok kényszerítik ideiglenes békekötésre és összefogásra a feleket, a pokol szülöttei ellen se harcoltunk még, egyszer el kellett hát jönnie ennek is.


A játékmenet maradt a régi, a Bladestorm ezúttal is mesterien keveri a stratégia és az akció műfajok minden elemét. Ha láttál már egyetlen Dynasty Warriors részt is, nagyjából tudod, hogy mire számíthatsz, annyi különbséggel, hogy itt kevesebb egyszemélyes akció, és több csapatmenedzsment vár. Parancsnokként a feladatod győzelemre vezetni seregeidet a csatatéren, az összecsapások alkalmával egyszerre akár több száz katona is egymásnak eshet a szemed láttára, jelenléted nem csak erősíti a csapatmorált, de az első sorban harcolva te magad is tizedelheted a rohadékokat. Bármerre mész is, embereid követni fognak, így kell egymás után elpusztítani a területen állomásozó ellenséges csapatokat. Messziről, nyilakkal érdemes kezdeni, és ha van lovasságod, akkor a védelem szétzilálására őket is bevetheted. A csatákat a szemtől szembeni leszámolás dönti el, majd ha vérét ontottad mindenkinek, mehetsz a következő állomás ellen, az egyes fejezetek így akár másfél-két óra folyamatos játékot is rejtenek, csak légy elég kitartó.


A Nightmare kampány saját küldetéssorozatot kapott, a történet érdekessége pedig, hogy Jeanne d’Arc ezúttal a rosszak oldalán harcol, szörnyek felett uralkodik, és az emberiség bukását akarja. Érdekesség még, hogy megújult a karakterkészítő felület, illetve nevezhetünk ki magunk mellé segédparancsnokokat is, akik önálló seregekkel indulnak csatába az oldalunkon. A játékban extraként megtalálható két új kosztüm, Black Prince Zhao Yun ruháját öltheti magára, míg Jeanne d’Arc Wang Yuanji külsejét veheti kölcsön, most először pedig van lehetőség online co-opra is. Barátunk a háborúba csatlakozva átveheti az irányítást bármelyik tetszőleges csapat felett, a közösen megnyert csaták pedig mindkettőnket közelebb visznek a győzelemhez. A hagyományos hadjáratok mellett aztán vállalhatunk kétszemélyes küldetéseket is, várostrom, ellenséges parancsnok meggyilkolása, az internetes móka rejt néhány izgalmas órát vagy napot pluszban, bár meg kell mondjam, hogy számomra nem volt valami lebilincselő még így se.


Sajnos a minőség se javult sokat. A játék alapjaiban teljesen ugyanaz, mint a 2007-ben megjelent előd, eldönteni pedig lehetetlen, hogy a mindent átható japó stílus egy európai háborúban izgalmas stílusbéli crossovernek számít-e, vagy igénytelen, hozzá nem értő kivitelezésnek. Akárhogy is, a franciáknak még mindig orosz, az angoloknak meg amerikai akcentusuk van, a látvány továbbra is pocsék, a képernyőn pedig teljes a káosz. Néha azt se tudjuk, hogy hol vagyunk, mit csinálunk, vagy mit kéne csinálnunk, elég egyetlen gombot nyomva tartani, és már hullnak is a fejek, de a pályán álldogáló semmirekellő és teljesen hiteltelen egységek mellett még ez is semmiség. A mesterséges intelligencia pocsék, néha megállunk az ellenség előtt, és semmi nem történik, a csapatokban meg mindenki pontosan ugyanúgy néz ki és ugyanúgy mozog. Katonáink tizedmásodpercre pontosan összehangolják minden tettüket, mintha 2-3 emberünk lenne, és a gép őket sokszorozná meg csak úgy, ahogy vannak. Ez pedig rengeteget ront a játékélményen, hiába próbáltam beleélni magam a játékba, az a stílus, ami a Dynasty Warriorsban működik, itt már egyáltalán nem. Pláne nem fantasy vonalon.


A játék PlayStation 3, PlayStation 4 és Xbox One konzolokon március vége óta érhető el, valamikor májusban pedig PC-re is megérkezik, Steam-exkluzív anyagként. Ha nagy rajongója vagy a Dynasty Warriors-sorozatnak, és még nem volt részed a Bladestorm: The Hundred Years' War történetéhez, akkor a Nightmare neked való, érdemes lesz tenned vele egy próbát. Készülj fel azonban, hogy nem fogsz egy kiemelkedő alkotással találkozni, a játék még felújított külsővel is csak egy gyenge közepes szinten áll, ha pedig új vagy a stílusban, akkor egyenesen kerüld is el. Nem ez fogja veled megszerettetni a sorozatot, megszállottság kell hozzá, semmi más.

5.
5.
Mi van, a csöcsök nem adják el már a terméket ? :DDD
4.
4.
Dreadlox
PC-re is olyan "remek" portot kapunk?:D Kösz nem, az áráért beszerzek egy PS2-öt+egy DW-t és ugyan az a hatás :D
3.
3.
PaprikaJancsi
#2: Miről beszélsz ? Ez multiplatform, mindenre megjelent, nem ms exkluzív. :D
2.
2.
KeXxX
#1: Múltkor mintha azt mondtad volna, hogy a Microsoft nem tud mellé nyúlni..
1.
1.
PaprikaJancsi
One-on kipróbáltam, és valami rettenet. :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...