Ugyan nem volt zökkenőmentes a The Banner Saga megjelenéséig vezető út, a végeredmény láttán nem csak a játékot támogató rajongók, de maguk a készítők is elégedetten csettinthetnek. Mert hát nem kis teljesítmény, hogy a közel 12-15 órás játékidőt ígérő, sokrétű játékmenettel és mesekönyveket meghazudtoló látványvilággal rendelkező alkotást mindössze három, korábban a BioWare-t is megjárt fejlesztő rakjon össze. A sikeres Kickstarter-projekt első lépéseként először PC-re jelent meg a klasszikus körökre osztott stratégiák és a még régebbi szerepjátékok szerelemgyereke. Idén azonban befutott a játék konzolos verziója is, és miután az asztali gépes változatnak csak a korai verzióját próbáltuk ki, úgy láttuk, érdemes lenne górcső alá venni a Stoic Games első próbálkozását, csak ezúttal Xbox One-on. Nem csalódtunk, a végeredmény önmagáért beszél, bár azért akadnak olyan buktatók, amelyek ha csak kicsit is, de rontanak az összképen.
A játék története rengeteget merít a skandináv mitológiából, így nem csak a helyszínek, de a szereplők is szoros rokonságot mutatnak annak hőseivel. A Trónok harca által is inspirált sztori azokban az időkben játszódik, amikor az istenek kora már rég leáldozott, emberek, szarvakkal rendelkező varlokok és egyéb fura teremtmények népesítik be a világot, akik számtalan háborút követően végre viszonylagos békében élnek egymás között. A történet kezdetén azonban baljós jelek érkeznek, a Nap váratlanul megáll az égbolton, ez pedig a mendemondák szerint csakis valami rossznak lehet az előjele. A messzi északon fel is bukkannak az eddig eltűntnek hitt kőmonstrumok, a Dredge-ek, akik világunkat feldúlva igyekeznek ismét káoszt és szenvedést hozni. A mi feladatunk lesz, hogy karavánunk élére állva, ármányok, cselszövések és politikai machinációk sújtotta ellenszélben is helyt álljunk, és megvédjük mindazt, amit egyszer már vérrel és verejtékkel kiharcoltunk: a szabadságunkat.
A cselekmény két eltérő, de többször is összeérő szálon fut, a sokszínű játékmenet azonban nem a különböző hősök, hanem a teljes játék sajátja. Éppen ezért lesznek szerepjátékokra jellemző morális döntések, körökre osztott stratégiai elemek, de néha akár több száz fősre hízott karavánunk menedzselése is a feladatunk. Utóbbi esetében utunk során vert táborunkban küldhetjük pihenőre a megfáradt vándorokat, esetleg az előző csatában megsérült sebesültjeinket. Folyamatosan gondoskodnunk kell a karaván tagjainak élelmezéséről, miközben arra is ügyelnünk kell, hogy a fontosabb csapattagok morálja ne sérüljön. Ha például huzamosabb ideig parkolópályára teszünk valakit, akkor egy későbbi csatába hiába próbáljuk meg bevonni, meg fogja tagadni a parancsot. De ez fordítva is igaz, így ha az összetűzések alkalmával valakit sűrűbben küldünk csatatérre, úgy érezheti, hogy kihagyhatatlan tagja a hatfős csapatnak. Szintén a táborokban lesz lehetőségünk fejleszteni harcban edzett hőseinket, de itt lesz időnk a játék világának méretes térképét is bújni, ahol rengeteg háttérinfóra tehetünk szert. Emellett folyamatosan ügyelnünk kell arra, hogy kiket engedünk csatlakozni karavánunkhoz, hiszen minél több éhes szájat kell etetnünk, annál nehezebb dolgunk lesz az utunk során meglátogatott városokban, falvakban.
És itt tapasztaljuk meg igazán a játékmenet egy másik aspektusát, a szerepjátékos vonalat. A The Banner Sagában ugyanis rengeteg alkalommal kell hőseink vagy újonnan csatlakozó szereplők közötti dialógusokat olvasnunk. Ezeknek a végén többnyire választási lehetőség elé állít minket a játék, így érdemes jól megfontolni, milyen választ is adunk. Ezen ugyanis nem csak egyének, de akár egész karavánunk sorsa is múlhat, hiszen lesznek olyan városok, ahol egész egyszerűen nem akarnak majd minket beengedni, és ha nem vagyunk kellően ügyes diplomaták, akár az éhhalálba is küldhetjük a társaságot. A történet szempontjából is jelentős párbeszédek egyébként meseszép, a legszebb Disney-korszakot idéző, kézzel rajzolt jelenetek formájában elevenednek meg, így nagy kár, hogy a cselekmény lényegében statikus képek bámulásával, amolyan képeskönyv lapozgatása formájában történik - bármennyire is gyönyörűek a képek. A másik probléma, hogy a morális döntéseknek nincsen kézzel fogható hatása, teljesen súlytalanok. Néha napokkal később - a játék napokban számolja a történet előrehaladtát - szembesülünk vele, hogy válaszunk milyen következményekkel járt, de ezek közel sem annyira sokkolóak, mint amilyenre valószínűleg a készítők tervezték. Másfelől pedig azért is bosszantó ez a rendszer, mert a csatában nem tudjuk elveszteni hőseinket, harcosainkat, így lényegében nem rajtunk, hanem a napokkal korábban meghozott döntéseinken múlnak a sorsok. Ez a mázlifaktor pedig rengeteg ront az élményen.
És minden egyes ilyen utazós, beszélgetős, menedzselős szakaszra jut legalább egy körökre osztott küzdelem, ahol minden esetben hat hőst küldhetünk csatába. Minden karakternek két alapvető mutatója van. Az egyik az élet, a másik pedig a pajzs. A szívósabb ellenfeleket célszerű először a páncélzatuktól megfosztani, így a nagyobb életerejű és egyben sebzésű hőseink később könnyebben küldik túlvilágra a kőmonstrumokat. Emellett korlátozottan, de rendelkezésünkre áll az úgynevezett akaraterő. Ennek felhasználásával speciális képességeinket használhatjuk vagy alaptámadásainkat tudjuk vele felerősíteni. Érdemes a legrizikósabb pillanatokban aktiválni ezt a lehetőséget és nem idejekorán visszaélni vele. Ehhez társul még egy meglepően összetett fejlődési rendszer, ahol karaktereink képességeit figyelembe véve érdemes a csaták közben nehezen megszerzett hírnévpontokat szétosztani, többek között plusz akaraterőre, páncélzatra, életerőre vagy éppen hatásosabb páncéltörésre. Mivel teljesen szabadon választhatjuk meg, hogy az egyes csatákba kiket viszünk, és közben a megfelelő rotációra is ügyelnünk kell, kellően összetetté és fontossá válik a játéknak ezen szegmense.
Még úgyis, hogy az alapvetően 2-3 óra alatt kiismerhető harcrendszer hosszabb távon nem igazán nyújt kellő izgalmat és változatosságot. Egyrészt azért, mert a helyszínek egy idő után ismétlődni kezdenek, másrészt azért, mert a bevethető taktikai repertoár is kimerül pár eshetőségben. És ezen az se segít, hogy újabb és újabb típusú ellenfelek helyett inkább azok létszámát igyekeztek megemelni a készítők. Továbbá a csatáknak nincs igazi tétje, az ott elhalálozott harcosok a valóságban csak megsebesülnek és esetleg kidőlnek egy-két küzdelemből, illetve az elveszített harcok után sincs igazi szankció, szabadon vándorolhatunk tovább. Az autocsaták hiánya is fájó, így minden ütközetet magunknak kell levezényelni, ami a fenti problémák után igencsak terhes feladattá tud válni.
És amikor a történetben felbukkanó hősökkel se tudsz igazán azonosulni, akkor a 15 órás játékidő kegyetlen hosszúnak tűnik. A The Banner Saga sztorijának egyik legnagyobb problémája, hogy bár a hátteret szolgáltató skandináv mitológia és annak lakói kellő élettel töltik meg a történetet, valójában nem vezet semerre az első rész. Nem is kapunk igazi lezárást, a készítők inkább csak elvágták a történet végét, ami akkor se feltétlenül szép dolog, ha a játék már a kezdetek óta három részesnek lett tervezve. Ennél is bosszantóbb volt, hogy lényegében minden egyes cselekedetünk után töltőképernyőt kell bámulnunk. Tábort verünk? Töltőképernyő. Be akarunk lesni a kiképző sátorba? Töltőképernyő. Csatázni akarunk? Töltőképernyő. Vége a csatának? Töltőképernyő. A PC-s változattal nem volt lehetőségem játszani, de Xbox One-on szó szerint az őrületbe kergetett, hogy néha többet néztem a töltőképernyőt, mint amennyit sikerült a játékkal valóban eltöltenem.
A hibái ellenére a The Banner Saga azonban egy nagyon kellemes játék. Nem csak elképesztően igényes, mesekönyveket meghazudtoló külleme, de összetett játékmenete miatt is. Nagy kár, hogy ezek az elemek még nem teljesen csiszolódtak össze, de ha a folytatásban a készítőknek sikerül orvosolni a hibákat és képesek lesznek áramvonalasítani a játékmenet főbb pilléreit, akkor mindenki, aki rajong a szerepjátékokért vagy a körökre osztott stratégiákért, egy újabb gyöngyszemmel fog gazdagodni.
A The Banner Saga PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és mobilokra jelent meg. Mi Xbox One-on teszteltük a játékot.
Kapcsolódó cikk
Én egyelőre még csak a 2. részt várom, de már jó régóta. :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.