Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 4 teszt

  • Írta: Daks
  • 2016. február 9.
Link másolása
Befejező részéhez érkezett Kisimoto Maszasi legendás sorozatának játékadaptációja is. A Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 4 elvarrva a szálakat, egy utolsó nagy leszámolással búcsúzik a manga- és animerajongóktól.

A Bandai Namco és a CyberConnect2 február első hetében elhozta nekünk a hatodik Ultimate Ninja Storm-játékot. A Shippuden-történetek ezzel befejeződtek, Naruto Uzumaki beteljesítette sorsát, leszámolt ellenségeivel. A sorozat így először és egyben utoljára mutatkozik be újgenerációs konzolokon, a PlayStation 4- és Xbox One-változatok mellett pedig készült PC-s átirat is, úgy szép a búcsú, ha abból mindenki kiveheti a részét. A játék méltó lezárása lett a legendának, a szeretnivalóan ügyetlen fiú most is brutálisan kegyetlen, és látványos harcokkal bizonyítja, hogy érett, felnőtt ninja vált belőle, ha szeretted a sorozatot, akkor a játéknak a gyűjteményedben a helye.

A Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 4 a verekedős kalandjátékok sorát erősíti. A Story Mode tíz-tizenöt izgalmas órában dolgozza fel a befejező cselekményt, melyről szándékosan nem olvashattunk korábban szinte semmit a játékos médiában, és én se vagyok hajlandó elárulni semmit. Az öt felvonásból álló leszámolás-sorozatot látványos animék kötik össze, nekünk csak verekednünk kell és rajzfilmet nézni, míg az Adventure a játék kalandos része. A történet a befejező események után játszódik, így érdemes először végigvinni az első játékmódot, majd csak utána elmerülni a kalandjáték eseményeiben. Narutóval és barátaival Konohagakuréből indulva szabadon kalandozhatunk a vidéken, ellátogatva minden fontos helyszínre, miközben emberekkel beszélhetünk, küldetéseket vállalhatunk, és persze bunyózhatunk is. Már ha van még valaki, aki ezek után ki mer állni ellenünk - hidd el, lesz.

A Story Mode valami elképesztő. Verekednünk kell, és sorra végezni minden ellenségünkkel, a CyberConnect2 az akciójeleneteket ezúttal is a tőle megszokott letaglózó minőségben készítette el. A csaták pörgősek, a kamera mindig a legizgalmasabb jeleneteket mutatja, az irányítás pedig könnyen megtanulható, még a kombók ismerete nélkül is olyanokat csaphatunk oda, hogy az ellenségünk kirepül a világból. A hagyományos egymás elleni ütlegelést néha hatalmas bossharcok váltják, Hashirama Senju és Madara Uchiha már a játék legeslegelején összeméri elejét, amiből az lesz, hogy hegyméretű óriások tüntetnek el egy egész erdőt a Föld színéről, de van olyan is, hogy egyedül kell több ellenség ellen harcolni, vagy béka alakban visszaverni egy többezres klónsereget. A csaták minden alkalommal egyre izgalmasabbak és látványosabbak, a monoton ütlegelést sokszor filmszerű közelharcok szakítják meg, amibe a párbeszédeken, és a hosszú felkészüléseken kívül egy kis QTE-tartalom is belefér mindig, kényesen ügyelve rá, hogy még ekkor is úgy érezzük, nem csak részesei vagyunk az eseményeknek, de mi irányítunk.

A történetben összesen tizenöt boss battle kapott helyet, a készítők eltörölték a Revolution által bevezetett harcistílus-választót, melyben előre meg kellett mondanunk, hogy milyen irányt követünk, a csaták immáron nem csak a felszínen, de a falakon is folynak már, illetve újdonság a többkarakteres harc is. A gonosz ellen egyedül állunk ki, társaink viszont távolról segítenek minket, hívhatjuk őket egy kiválasztott támadás megerősítésére, de válthatunk karaktert is. Egy gombnyomás, és hősünk helyett egy másik folytatja a csatát, figyelni kell viszont, mert a hasonló játékoktól eltérően itt minden harcos egyetlen életcsíkon osztozik, váltani tehát csak az eltérő speciális képességek, és kombók miatt érdemes. Az újdonságok sora pedig itt még nem ért véget. A játékba visszatért az Awakening és az Ultimate Jutsu, utóbbi pedig két karakter között kombinálható is, ha a megfelelő szereplőket választjuk egymás mellé, de vannak új karakterek is, mint Kaguya, Madara és Obito, illetve a harcok során végre amortizálódnak a felszerelések. Ha tüzet használunk támadásra, az ellenségünk kabátja először megpörkölődik, majd hamarosan teljesen leég róla, ha eltörjük a fegyverét, az gyengíti a támadóerejét, ha pedig a páncélja reped meg, vagy megy tönkre, akkor védtelenebb lesz a további csapásaink ellen. Szuper izgalmas az egész.

A történetet életre keltő átvezető kisfilmek tökéletesen hűek maradtak az animesorozat alapjaihoz. Két hibát lehet itt csak megemlíteni, először is elég alacsony lett a felbontásuk, nem hiszem el, hogy a lemezre nem fért volna rá valami tömörített HD formátum, másodszor pedig a visszaemlékezések valami szörnyen ódivatú, barnásító layerrel lettek átitatva. Nagyon régóta nem használnak már sehol ilyet, de ezen kívül tényleg hibátlanok. Néha attól feszül pattanásig a húr, hogy nem történik semmi, néha pedig hosszú percekig csak záporoznak a pofonok, de ha már a hibáknál tartunk, megemlíteném, hogy az Adventure rettentően unalmas lett. Legalábbis szerintem. A játék nem fogja már a kezünket, és nem vezet minket, amivel nem is lenne baj, de igazán nincs is benne semmi cselekmény már, ami tartalmatlanná teszi az egészet, melyen a szinkron nélküli, feliratozós, egyenként átnyomogatós párbeszédek csak tovább rontanak. Persze ez is egy szerethető stílus, nyilván rengetegen folytatják majd a Story Mode eseményeit itt, nekem viszont nem jött be, az előző amennyire beszippantott, és lázban tartott, ez legalább annyira volt közömbös, és unalmas.

A két fő játékmód mellett lehet klasszikus bunyókat is tolni. A Free Battle és Online Battle módokban van Survival, Tournament, VS Battle, League és Practice, melyek során a játék mind a több mint száz karaktere és jó két tucat helyszíne választható, míg a Story Mode-ban, illetve az itt gyűjtött pénzünket a Collection menüpontban tudjuk elkölteni. Lehet ninja kártyákat, képeket, címeket, meg mindenféle kiegészítőket venni, így téve teljessé a gyűjteményünket, több ezer van belőlük, szinte a végüket se látni. Apró érdekesség pedig, hogy nagyon jó lett a játék betétdala, a bevezető videóban a KANA-BOON: Spiral című száma hallható, illetve szuper a menü háttérzenéje is, a cikk írása közben be van kapcsolva a gép, és azt hallgatom. De ugyanígy nem lehet panaszunk a látványra se, a cel-shaded grafika gyönyörű, a vonalak élesek, a színek élénkek, néha üres kicsit az aréna, néha viszont azt se tudjuk, hogy mi történik a képernyőn, annyi speciális effekt csap le hirtelen. A pörgős meccsekért odavagyok, a rendezés, az akció, és az élmény valami zseniális lett.

A konzolos verziónál nem tapasztaltam komolyabb hibákat a végigjátszás során, a PC-sek viszont panaszkodnak rendesen. A Bandai Namco azt ígérte, hogy tisztességet átiratot kapnak a számítógépesek, helyette viszont finoman szólva is igen hitvány lett a port, még erős gépeken is folyamatos a sebességcsökkenés, és a 10-15 alá is lezuhanó fps, ami ráadásul 30 fölé se akar menni, csináljon is bármit az emberfia. Vannak továbbá beszámolók hanghibákról, néha recsegnek a hangszórók, vagy csak az egyik szól, továbbá szánalmasan kevés a beállítási lehetőség, mindennaposak a crashek, illetve nincs V-Sync se, ami miatt meg a kép törik össze folyamatosan. Hogy ezek mennyire jellemzőek, azt nem tudom megmondani, a fórumok és a Steam-értékelések viszont ettől égnek, úgyhogy elég komoly lehet a dolog, jó hír viszont, hogy a kiadó már gyűjti a hibákat, és dolgozik a javítócsomagon. Ahogy ezzel párhuzamosan szállítja is majd a DLC-ket, összesen három csomag fog érkezni, vadiúj helyszínekkel és karakterekkel, utóbbiak közül Sakon, Ukon, Tayuya, Kidōmaru és Jirōbō gazdagítja majd a játékot, Season Pass-tulajdonosok számára mindig egy héttel mások előtt.

A Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 4 egy fantasztikusan kitalált, nagyon jól megrendezett, látványos és izgalmas verekedős játék lett, amit csak ajánlani tudok mindenkinek, aki szereti a sorozatot, vagy otthon van az animék és mangák világában. Én magamat a hobbirajongók közé sorolom, járok mindig a MondoConra - de nem öltözöm be -, szeretem a sushit, nagyritkán meghallgatok pár JPOP-számot, illetve rendszeresen tolom a legnépszerűbb rajzfilmeket és játékokat, de ennyi. Ez már boldoggá tesz. Xbox 360-ra a Rise of a Ninja, a The Broken Bond, az Ultimate Ninja Storm 2 és a Generations volt meg, imádtam a UbiSoft-féle kalandozós játékokat, és a CyberConnect2 verekedős címeit, és ez se okozott csalódást, Naruto kalandja egy életre szóló élmény. Amit csak imádni lehet, úgyhogyha teheted, ne mondj nemet rá. Vedd meg. Játszd ki. Hidd el, odaleszel érte.

A Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 4 PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi Xbox One-on teszteltük a játékot.

12.
12.
K1CS1K
Minden versenyezni vágyó NARUTO játékos figyelmébe ajánljuk:

http://facebook.com/NARUTOcommunityHUN/posts/1010338299015260
10.
10.
Skygameboy
Ebbe a belinkelt videóban nagyon gyenge a harc ráadásul pont ugyan olyan mint 4 résszel ez előtt x360-on, csak a graf lett szebb .Mondjuk e téren szerintem rendben van, de kb ez is egy újra kiadás
9.
9.
giga321
#6: Agreed
8.
8.
PrimYaz00
#7: + nem is beszélve arról, hogy 5 rész kellett, mire felfogták, hogy a fél rajongói tábor a sound 4-est akarná látni... azt is csak dlc-be sikerült megcsinálniuk...
7.
7.
PrimYaz00
Hát gratulálok, 1 már majdnem call of duty szintű játékra 8.5 pont...
Csak engem zavar, hogy ebben a szar szériában kb minden fos karaktert játszhatóvá tesznek, csak azokat nem akik érdekesek is lennének? :D (kin-gin testvérek, vagy a 7 kardforgató, helyettük van iruka, rin, karin, stb... akik kb 1 percet nem harcoltak a sorozatban)
6.
6.
Yanez
#1: Mint DB rajongo a DB rajongonak: a One Piece rohadtul tetszene!!!
5.
5.
QuartoDestra4
ez már annyira anime hogy nézem a screenshotokat a cikkben és egyiken se tudom kivenni mi a fos történik éppen
4.
4.
DON GONDOCS
#3: Azérta xenoverse már egész jó volt, a bleach meg úgy a legtöbb anime kap egy DW szerű adaptációt oszt csókolom. Talán az attack on titanban van egy kis remény de az első gamplaytől inkább a pókember ugrott be.
3.
3.
Quent1n
Örök szívfájdalmam, hogy Bleach vagy Dragon Ball témában fele ilyen színvonalas játékok sem készülnek, Narutotól meg kiver a víz :D
2.
2.
DON GONDOCS
#1: Az első Ubisoftos része nagyon jó lett Naruto: The Broken Bond, utána valahogy nem teljesen az igazi, persze azok is jók csk talán abban a legkidolgozottabb a kóborlás a városban és a körül.
1.
1.
godach
Nem mintha nem lenne mivel játszanom, de lehet bele kellene vetni magam a Naruto világába. Mint Dragon Ball rajongó, kíváncsi vagyok tetszene e.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...