Dark Souls III teszt

  • Írta: zoenn
  • 2016. április 26.
Link másolása
A rendező, Hidetaka Miyazaki visszatért a trilógia záróakkordjához, amely látványos változásokat nem, vegytiszta örömzenét annál inkább magával hozott. A Dark Souls III egy óda a vaskalapos rajongónak, semmivel sem több.

A japán From Software abban a szerencsés helyzetben van, hogy a széria harmadik részével semmit nem kell bizonyítania. Mindenki a helyén kezeli a Dark Soulst, a rajongók tudják, mit kapnak a pénzükért, nem is kell megváltania a műfajt – megtette azt már évekkel korábban. Rengeteg olyan véleményt olvastam az új iterációról, miszerint túl sokat merített a korábbi részekből, és egyfajta válogatással van dolgunk. Most, hogy én is beletettem nem kevés játékórát, nyugodtan kijelenthetem, felesleges aggódni: a Dark Souls III önmagában is eredeti anyag. Felesleges felróni neki, hogy hiányzik belőle az újító szándék, mert ezt egyrészt senki nem várta tőle, másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy ez egy trilógia befejező része. A fejlesztők lépésről-lépésre építették fel a mechanikát, mindig kaptunk valami újat, átgondoltabb lett a játék – látszik, hogy a japánok sokat tanultak az évek során, folyamatosan csiszolták a terméküket.

Oké, a második résszel kicsit megingott a fejlődés íve, komplex pályatervezés helyett jól elkülönülő, egymásra dobált helyszíneket kaptunk, amiket ráadásul teljesen meg is tisztíthattunk. Látszott rajta, hogy Miyazaki távollétében mások kezébe adta a gyeplőt, és ha a Dark Souls II nem is ment teljesen szembe az előd által lefektetett alapokkal, a koncepció korántsem volt olyan erős. Azt sem szabad elfelejteni, hogy időközben a PS4-esek olyan remekművel gazdagodtak, mint a Bloodborne. A cím támadásorientált játékmenete határozottan üdítőbb színfoltot nyújtott (ezzel mondjuk, többen vitatkoznának), ráadásul a pályadesignt tekintve is toppon voltak a készítők. Az előjelek tehát határozottan biztatóak voltak, a From Software-nek csak a korábbi tapasztalataira kellett alapoznia a széria lezárásához. Ám ők korántsem ilyen szűklátókörűek, csavartak még egyet a formulán.

Lothric királysága valaha szebb napokat látott. Dicső gótikus építmények hirdették az uralkodó gazdagságát és hírnévét, de mára nem maradt más, mint romlottság, halálszag és vészterhes csend. Az évszázados romlás a felismerhetetlenségig megváltoztatta a vidéket. Lothric beteg, saját magát emészti fel. Valami gonosz dolog történt, földöntúli szörnyetegek lepték el a roppant építményeket és várudvarokat, karóba húzott emberek roskadoznak az utak mentén, ráadásul sűrűn belefutunk olyan robusztus rémekbe is, akik tényleg nem packáznak, egy-két csapással a halálba küldik a kiválasztottunkat. A szintek sokkal nagyobbak, mint eddig, a látótávolság lehengerlő, ráadásul egy aktiválható rövidítésekkel teli szövevényes úthálózat az egész, a pályatervezők kezét innen csókolom. A Dark Souls III világa egy tömény depresszió, minden lépéssel elbizonytalanít, komorsága a lelkedig hatol, pályarészről pályarészre új kihívásokkal szembesít, és rákontráz önmagára.

A legutolsó groteszk szobor, a hullahegyek, önmagukból kifordult vallási fanatikusok, a mélabúsan düledező tornyok csak azért vannak, hogy szép lassan elszívják belőled a maradék jóérzést is. Hihetetlen designnal vértezték fel a játékot, Lothric felfedezése egy szadista élmény: az ismeretlentől való félelem folyton ott motoszkál majd benned, nem hagy nyugodni, megmérgez, de téged hajt a vágy, hogy a végére érj a dolgoknak. A játék nem adja meg neked azt a luxust, hogy szádba rágja a történetet: az apró jelekből vonod le a következtetéseket, és pár NPC zavaros mondandójából szűröd le a lényeget, de az is elképzelhető, hogy csak összezavarodsz. Lehet, hogy már nincs benne annyi rébuszokba szőtt utalás, de még így is rengeteg érzelmet ki tud váltani belőled a játék. Próbálsz jókat cselekedni, visszafordítani a visszafordíthatatlant, elpusztítani a változatosságból jeles élősködőket, de csak egy halványan pislákoló láng leszel az alattomos szélviharban.

A részletes karakterszerkesztőben ismét a már jól ismert tíz kaszt vár rád, de mindegy, mit választasz, az csak a kezdeti stratégiádat határozza meg. A játék nem köt gúzsba e téren, a nehezen összegyűjtött lelkeket felhasználva a központi hubként szolgáló szentélyben, a Firelink Shrine-ban bármilyen irányba fejlődhetsz hősöddel – ide a tábortüzektől térhetsz vissza. Ha Souls-veteránnak tartod magadat, rögtön otthon leszel: az elején szenvedni fogsz, aztán magadra szedsz némi tapasztalatot és ráérzel az ízére, elvégre minden szörnynek – legyen az kicsi vagy nagy – van gyenge pontja. A tanuló időszak a legnehezebb, és a Dark Souls III-ban végig tanulni fogsz, függetlenül attól, hogy a fegyverforgatásra vagy a mágiára gyúrsz. Az alkalmazkodásban rejlik a siker kulcsa, és hibázhatsz persze, de légy nyugodt, azt a játék kíméletlenül megtorolja.

A tempó érezhetően fürgébb lett a harmadik részben, ami nyilván a Bloodborne hagyatéka. Sokkal több bitang gyors rusnyaság ugrik a torkodnak mint eddig – kitérsz, próbálod hátba szúrni őket, de soha nem leszel biztos a dolgodban. De ne ijedjetek meg, a harcrendszer legalább annyit merít az előző fejezetekből, mint a PS4-exkluzívból. Az ötvözet pedig meglepően élvezetes, már-már újszerű élményt nyújt. Noha a támadás-orientált megközelítés és a pajzs mögé bújós, kitérős taktika is sikerre vezet, minden az adott ellenféltől függ. Minden fegyverhez tartozik egy speckó támadás is, például a lovag két kézbe kaphatja a kardját, pajzsát hátára tolva, amivel igazán durva sebzést vihetünk be, ha lesz időnk felkészülni a csapásra. Helyzetfüggő, hogy mikor használhatjuk a weapon artnak hívott funkciót, nem mindegyik eszköz jó nagyobb tömegek ellen (az alabárd és kasza igen), a megfontoltabbak bőven ellesznek az alapvágásokkal is. 

A speciális támadás nem csak az állóképességünket emészti fel, hanem az FP-nket is, amely a mana helyi megfelelője, és ebből gazdálkodnak a mágiahasználók is. A rendszer ismerős lehet azok számára, akik már játszottak a Demon’s Soulsszal. Ha kifogytunk a fókuszpontokból, akkor azt csak egy Ashen Estus flaskát felhörpintve (vagy a tábortüzeknél) tölthetjük vissza, míg a normál Estus továbbra is az életerőnk visszaállítására szolgál. Természetesen mi döntjük el, hogy miből mennyit cipeljünk magunkkal, pontosabban milyen arányban. Mindezeket figyelembe véve, a Dark Souls III nem erőltet rád semmit, úgy harcolsz, ahogy jól esik, legfeljebb feltörli veled a padlót, de mindig hagy egy kiskaput, amit ki tudsz használni. Persze ezt nem fogja elmagyarázni, mondván a kényszer előbb-utóbb úgyis rávezet a megoldásra.

A Bloodborne-ban a kitérés ritmikus alkalmazásával jól elvoltam, itt viszont nem működött olyan folyékonyan, mint vártam – főleg, amikor ki is jelöltem a célpontot, de nem mindig jó folyton szembenézni a veszedelemmel. A vetődés ellenben sokszor életet mentett, még a reménytelen helyzetekben is. Türelmesen gurulgatva kivártam, míg a bestia végez a halálos kombójával, majd remekül időzítve odacsaptam. Mondják, hogy sokszor célravezetőbb az, ha egyszerűen elfutunk az ellenfelek mellett. Ez a sima mobok ellen még csak-csak működik, de néhány nagyobb fenevad sokkal kitartóbb, ha üldözésről van szó. A főellenségeket tekintve viszont az volt az érzésem, hogy egy kicsit elfogyott a fejlesztők kreativitása. Persze most is kemények (talán a legdurvábbak a sorozatban), ráadásul életerejük felénél egy sokkal durvább formába vedlenek át, ám úgy tűnt, a srácok fogták a korábbi részek legélvezetesebb csatáit, összegyúrtak néhányat, és mindezt egy-egy új rémség alá pakolták. Vannak itt is epikus küzdelmek - főleg az utolsó -, de a veteránokat nemigen fogják úgy lehengerelni, mint régen.

Elsőre úgy tűnhet, hogy a Dark Souls III több ponton is visszalépett az elődjeihez képest, de aki így látja, az teljesen el van tévedve. Nem árt, ha megértjük, mi volt a fejlesztők szándéka. Ott van például a nehézség: csak bizonyos szempontból tűnik könnyebbnek ez a rész. Az első pár órában még nem döf le, legfeljebb fojtogat, de a harmadik zónában már ismét visszatér a nosztalgikus, kegyetlen kihívás. Ráadásul a harcrendszer változása miatt a korábbi taktikáinkkal már nem sokra megyünk, és hiába van több tábortűz, amikor ugyanúgy padlót fogsz és buksz több ezer lelket, szemrebbenés nélkül. Az sem tudott vigasztalni, hogy kudarc esetén nem olyan messziről kellett visszabaktatnom. Ha ezekkel az apróságokkal némileg hozzáférhetőbb lett az anyag az újoncok számára, akkor azt mondom, bőven belefér.

A kihívás továbbra is a játék kikezdhetetlen pozitívuma, össze sem hasonlítható más akció-RPG-kkel. Hiába van rajtad a legmenőbb páncél, hiába húztad fel magad, egy rossz lépés és még az utolsó nyurga élőholt is a padlóra küld. A gyógyító italoktól eltérően a fegyverek és pajzsok fejlesztéshez szükséges nyersanyagokból mindig találunk eleget, viszont az ütős mágikus bónuszokat rejtő kövek nem teremnek minden bokorban. A karaktered fejlődése is olyan lassú, hogy az már fáj, hiába lépsz egy-két szintet, az a gyakorlatban még semmi változást nem hoz, azon kívül, hogy végre kézbe veheted a hőn áhított bárdot. A játékot soha nem tudod uralni, maximum csak a szabályait bemagolni. Itt sok-sok játékóra árán jutsz oda, hogy fel tudsz mutatni valamit, és annál semmi sem felemelőbb, amikor egy elsőre reménytelennek tűnő küzdelem után végre győzedelmeskedsz. A sikerélmény mértéke és minősége miatt a Dark Souls továbbra is etalon a videojáték történetében.

Az életerő maximális megnöveléséhez és a multi előcsalásához ismét Ember kell, ami ismét nem terem minden bokorban. Ha egy főellenfél túl nagy diónak bizonyul, ezzel és a megfelelő talizmán birtokában behívhatsz magad mellé egy társat, de az még nem garancia, hogy segíteni is fog. Ellenben sunyi alakok ismét betörhetnek a játékodba, alaposan keresztbe téve neked, ha nem vagy elég szemfüles. A PvP-nél pedig szemetebb és kaotikusabb mészárszéket el sem lehet képzelni, jó pár emlékezetes viadalnak voltam a szemtanúja, és sajnos nem sok babér termett nekem, futottam is vissza, ahogy a lábam bírta. Az igazi keményarcok viszont kimondottan erre szánt buildeket építhetnek, irigylem is őket a kitartásukért, elvégre ezzel 35-40 órán felül még több emlékezetes percet kapnak a játéktól.

A játék művészeti stílusát már eleget dicsértem, egyszerűen jó ránézni, mindenről süt a sötét hangulat, mintha egy lehangoló, de egyben csodálatos festményt bámulnánk. Technikai szempontból ugyan nem lehet egekig magasztalni, a Bloodborne motorja remekül muzsikál itt is, PS4-en atomstabilan tartotta a 30fps-t. Bugok, beakadások, fizikai bakik persze előfordultak, de volt olyan pont, amikor kapóra jött, hogy az M.I. furcsasága miatt szakadékba veszett az egyik megátalkodott ellenfél, akivel régóta szívtam. A zenéktől tényleg kivert a libabőr is, Yuka Kitamura és Motoi Sakuraba epikus dallamai a lehető legtöbbet tesznek hozzá a komor atmoszférához - már amikor előjönnek, mert ugye a legtöbb esetben teljes csend uralkodik a magány érzetének felfokozásához.

Akárcsak az elődei, a Dark Souls III is az önmaga útját járja, egy másik ligában játszik, nem is hasonlítható össze más alkotásokkal. Lehet, hogy a rajongók öröme nem makulátlan, és ha nem is alaptalanok a vádak, ugyanúgy büntet a játék, ahogy régen. Ha pedig egy olyan alkotással gazdagodsz, amelyben a kiélezett harc, a virtuóz pályatervezés és a zseniális hangulat a legfőbb pozitívum, akkor bizonyára nem tettél rossz lóra. A játék remekül prezentálja a From Software évtizedes hagyatékát, csak a legnívósabb elemekből építkezik, azt nem lehet felróni a csapatnak, hogy a befejezésre biztosra akartak menni. Értünk tették - fogadd be, és köszönd meg, hogy szenvedhetsz.

A játék PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg, mi a Sony konzolján teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

76.
76.
Zoli0507
#74: Pontif nekem is nehèz volt. Szàmomra az volt a "titok" illetve megoldàs hogy eldobtam a pàncèlt. Màrmint 30 alatt hagytam, a legkönnyebb felszerelèst viseltem. Utàna amùgy ami mèg "cseszett nehèz" az 1-2 boss, a többi Pontifhoz kèpest nem nagy kunszt.
(Co-opban mindig fèlpucèr vagyok XD, ès az Abiss wacher "kardokat" hasznàlom, nagyon ritka hogy valaki talàl ellene ellenszert :D)
Ha ps4-en tolod szìvesen segìtek ha gondolod.
74.
74.
pecek
Fu....hát nem is tudom mit mondjak, nem vittem végig a játékot, mert egyszerűen olyan szinten felbaszott mint még semmi eddig az életem 30 éve alatt, ezt biztosan állithatom. Valakiknek tuti nagyon megy, de van az a fajta tábor is szerintem akiknek tetszik, de akármit csinál, nem tud tovább menni, én ezt a tábort erősitem. Először amikor megvettem piszkos módon tetszett, imádtam, akármikor volt szabad időm egyből nyomtam be a gépet és toltam neki mint állat, nem vette el a kedvem az x halál, hanem amikor végre megvolt az adott rész ugráltam mint a fene hogy "EZAZZZ". Viszont egy idő elteltével egyre frusztrálóbb és frusztrálóbb lett az egész. Pontiffnál mondtam azt hogy na jó, kész vége elegem van. Konkrétan 1 héten keresztül próbáltam kinyirni ezt a faszt, sikertelenül, de ezt úgy hogy napi 1-2-3 órát minimum elbasztam vele. Videókat néztem folyamat róla hogy kéne lecsapni, olvastam állandóan a DS wiki részét mit irnak hogyan taktikázz, de az istenért se akart sikerülni. Addig a részig ha nem is könnyen, de olyan átlag szinten haladtam, itt viszont eltört a mécses. Minden próbálkozás után amikor besokalltam, úgy álltam fel a gép elől, hogy kb. 1 órán keresztül megállás nélkül káromkodtam, hogy nem birom ezt a faszt leverni, ideges voltam az egész játékra, az egész kialakitására, utána magamra hogy 1 hét alatt se sikerült továbbmennem, pedig értem a movesetjét, de egyszerűen mégse ment. Itt már számomra az a kategória ment hogy nem okozott volna az sem örömöt ha megvan, (mert tudom hogy utána megint olyan rész lesz ami ugyan ennyire, ha nem jobban, fel fog idegesiteni), hanem csak tudtam hogy mennyi időt elbasztam feleslegesen az életemből erre, de azt hozzáteszem hogy maga a játék eddig a részig nagyon tetszett, mint ahogy már irtam. Viszont ami nagyon nem tetszett ez a lockolás, csomószor azért kaptam be egy darát és haltam meg a fenébe, mert nyomkodom a lockot, ránézek az ellenfélre, de ez a hülye karakter, meg tök máshova fordult és hirtelen háttal álltam az enemynek. Ha már a forgásról beszélünk, néhány helyen a kamerakezelés egyszerűen katasztrófa. Rá vagy lockolva valakire, Ő megvadul (neked támad és ugrál mint a mérgezett egér) a kamera meg nem birja lekövetni a mozgást és annyit látsz az egészből hogy forogsz és kavarogsz mint gólyafos a levegőben, semmit se felfogva abból hogy mi történik, hanem mire látsz is valamit a képből normálisan már meg is haltál.
70.
70.
Caleon
#68: Végülis igazad van, ha kicsit másképp ítélünk meg egy játékot, még nem dől össze a világ. De egyezzünk azért meg abban is, hogy a FROM és az esztelen vagdalkozás nem jön össze. Szerencsésebb kifejezés az "agresszívabb harcmodor".
68.
68.
ADMlN
#61: Szerintem a gyorsan pörgő harcmodorral, és a könnyen tölthető élettel, a Bloodborne áll a legközelebb a vagdalkozáshoz az eddig játszott FROM Software játékaim közül. De mondom, nem gond ha te másképp gondolod, csak szerintem nem kell ezen ennyire felcsattanni.

#64: Whatever floats your boat. Ha attól jobb neked, nyugodtan hagyd figyelmen kívül azt a kommentet. Bár szerintem a DS3-at "jóval könnyeb"-nek és a leggyengébb Souls játéknak titulálni szerintem sokkal "sarkosabb".
64.
64.
delphijos
#48: Én nem megyek ilyenbe bele, nem érzek késztetést hogy meggyőzzelek. Kizárolag azért szóltam bele, mert minimum nagyon sarkosan fogalmaztál a véleményem szerint.Amit a válaszban irtál az azért már egész más. Ha az lett volna az első, nem is írok.
59.
59.
ADMlN
Amúgy remélem tudjátok, hogy attól nektek még lehet a BB a világ legtökéletesebb játéka, hogy nekem nem jött be. Előfordul az ilyen. Remélem nem okoztam ezzel egyikőtöknek sem álmatlan éjszakákat.
58.
58.
ADMlN
#56: A boss fightok tényleg érdekesek, de a közmoboknok nagy részénél nekem bevált, hogy az arcukba másztam és kinyírtam őket kaszabolással, mert stunlockolódtak. Persze be-bekap egy-egy ütést az ember, de mivel az agresszivitással töltöd az életed és a blood vialok is nagyon gyorsan healelnek, ez nem jelentett gondot.
Természetesen nem platináztam ki a játékot, csak egyszer végigvittem, mert annyira nem tetszett, de elnézést ha ez alapkövetelmény a véleményalkotáshoz.
56.
56.
Caleon
#40: Bemegyek és ész nélkül vagdalkozok a Bloodborne-ban, mint "sikeres taktika"?

Mesélj még erről nekem, gondolom te is kiplatináztad. Tudod, a Bloodborne-ban sok boss-t csak négy-öt óra kitartó tanulás árán tudtam legyőzni. Abban ádázabbak a harcok, mint a DaS3-ban, mert az ellenfelek minden fázisban egyre agresszívabbá válnak, méghozzá egy olyan vadállatias módon, amit a DaS3 sok humanoid boss-a kevésbé tud visszaadni. És ugye ha téged megütnek, egy sikeres ellentámadással visszanyerhetsz az életerőből, így offinzívebb harcmodort igényel.

De ha csak csapkodsz össze-vissza, MINDEN ellenfél könyörtelenül be fog darálni pillanatok alatt, mert hamar annyi staminád se marad, hogy egyáltalán félregurulj. BB-hez pontosság, gyakorlat és iszonyat komoly taktika kell, nem hiába hasonlítjuk sokan a tánchoz a BB bossharcait.
50.
50.
Wyatt
De várom már, hogy pörgetni tudjam a DS3-mat, zseniálisan néz ki. Ami a Bloodborne-t illeti azzal az a helyzet, hogy nehéz míg felfejleszted a képpeségeid, igazándiból többet vártam tőle az első pálya tekintetében mert az igazán nehéz volt, hosszú és masszív a többi területről ez nem mondható el. Ha pedig később visszamész egy részre abban az esetben igaz a vagdalózás, hentelés minden körültekintés nélkül is akár.
48.
48.
ADMlN
#47: Szerintem meg igen. Te jössz.
47.
47.
delphijos
#46: No offense, de azért nem egészen ezt mondtad. Hanem hogy az ész nélküli vagdalkozás működik benne. Szerintem meg nem.
46.
46.
ADMlN
#42: Nem mondtam, hogy hack'n'slash, csak, hogy a BB gyorsabb játékmenete inkább favorizálja az agresszívabb, az ellenfél képébe mászó játékstílust, mint a Dark Souls, ami lassabb, megfontoltabb megközelítést igényel.
42.
42.
delphijos
#40: A DS-ek eddig kimaradtak nekem szóval ott nincs kompetenciám szóval elhiszem hogy nehezebbek, de már ne is haragudj ez akkor sem igaz a BB-re. Azért az sem egy Hack 'n' Slash.
35.
35.
darklord947
Tegnap kivittem, kb 37 óra alatt, és már csak egy kérdésem van. Hol van már a DLC?
34.
34.
arcadia
Ne viccelj már kb a legjobbak a magyar mezőnyben! Tele van élettel, érzelmekkel, poénnal öröm nézni. Igaz néha Pisti kicsit erőltetett ill. rájátszik de annyi belefér. Én bírom őket ellenben a többi unalmas gyenge bicikli tesztelő fiúcskával.

De ha dark souls akkor lobos Jr az isten:)

Amúgy a játék rendben van. Több karakterrel is ledaráltam átlag 45 óra alatt. Mostanában már csak Pistit nézem ahogy szopik és anyázik:D
33.
33.
keiji maeda
#6: Én meg senkinek nem ajánlom az ő végigjátszásukat , az ordibálós, trágár, szinlelős, minden videó címét nyomtatottal írjuk ki mert különben biztos nem figyel rá senki, minden játékon vagy beszarnak mindentől, vagy állandó Rage rohamuk van
32.
32.
Serovics
Én nemrég kezdtem a második részt, de még mindig csak egy rohadt kardért farmolok, amit tudok használni is! 10 óra játék után elég keserves dolog! Az elbukott lelkek, fél életerő , törött kardok csak hab a tortán......
31.
31.
Raam989
#29: De amikor a 19. próbálkozásra levered az ellenfelet, aki addig szivatott, akkor majd kiugrasz a bőrödből örömödben. És ez az az érzés, amit más játéktól soha nem fogsz megkapni. Ha ezt nem tudod élvezni, akkor add el a játékot, mert ennél nagyobb jutalmad nem lesz benne.
29.
29.
Freed
Hát nem tudom...nekem már amikor 18 adjára halok meg a Bloodbornba az már nem adja :-/ hagyjál már f@szom! Megöltem a nyamvadék farkast.Azt 5. nekifutásra sikerült is.Örültem magamnak aztán jött az öreg hunter és vége volt a játékélménynek.Először nekirontottam ok ledarált.Aztán ugráltam meg taktikáztam jobbra balra de ez sem használt...nagyon felidegesített.Nem szokásom ütni vágni a gépet meg stb vandalizmust,de ezt a gammát úgy kikaptam és dobtam bele a szemetesbe hogy csak na...(után persze kapcsolt az agyam hogy "hülyegyerek ez drága volt" és kivettem) de nem értem ebben mi a jó...lehalább rohadt nehézségett a kevésbé tudóknak lehetne beleerőltetni
28.
28.
Met napja fejeztem be, 62 oran allt meg a szamlalo. Nen siettem egyaltalan. A bossok 80%a 3-4 proban belul fekudt, kiveve a Prince, Champion Gundyr es Nameless. A foellenseg egy iran belul megvolt.

Bb jobban tetszett.
27.
27.
Krezy
#13: Nameless egy rohadek :D Számomra az volt a legkemenyebb Boss A Ds3ban.
Egyebkent eddig a Dark Souls 1et tartottam a legjobbnak ,utánna a Demon'S Soulst és vegul a Bloodbornet..(Ds2 nemjott be,elegge elcsesztek a harcrendszert)
De most a 3.resz megkapta a Koronát :D Eddig szerintem ez a legjobb From jatek ;)
25.
25.
Freed
#23;#24: Igazatok lehet...de nekem ez nagyon úgy néz ki mint amikor 14 éves gyerekeknek írok hogy nekem gáz a COD aztán rámförmed mindenki :-D...még most sem értem miért olyan hüha ez a játék (mert 1000x meghalsz benne) na de mind1...kevés vagyok én ehhez a stílushoz.Azért bánt a dolog mert pl a Bloodborn tetszett,de a farkas boss után megrekedtem ;-/ és az már rohadtul idegesít hogy minden nyavajás visszatermelődik
23.
23.
PAtr0n
#19: A DS féle multi, amolyan dinamikus multi. Azaz, ha nincs netkapcsolat, akkor is be tudnak törni a világodba, de csak NPC phantom-ok, bár ez is jól meg van csinálva, de mégsem akkora para, mint amikor egy másik játékos húzza keresztül a számításaidat a pályrész közepén, amikor éppen sietnél vissza a legutóbbi boss-hoz, ahol a kismillió összefarmolt lelket elpottyantottad. :)
A covenant-oknak is akkor van igazán értelme, ha állandó netkapcsolat mellet játszol. Pluszban amikor egy boss legyakásában szintén halandó játékosok segítenek, az nagyon növeli az élményfaktort.
Szóval, külön multi nincs. Dinamikus multi, az van. :)

#21. Freed: Az igazi sikerélmény az, ha sok kínlódás után végre lecsapod a boss-t. Ha nem alkalmazkodsz a világhoz, nem próbálod az ellenfeled kiismerni, csak csapkodna haladnál előre, nem lesz sikerélmény. Ez a játék nem mindenkinek való ezt aláírom, és nem kell mindenkinek szeretnie. De el kellene ismerni hogy az RPG-k között páratlan.
22.
22.
Freed
#21: Ja annyit hozzá kell tennem hogy én utoljára a Demon's Soulsal nyomtam...de gondolom nagy különbség nincs a kettő közt...a nyavajás élettelen japánok akiknek nincs életük és reggeltől estig ezt nyúzzák (huhh,anyám...nem vagyok rasszista na de ne már)
És most ez a zsánerjáték?És ha nem szereted akkor szar,gyökér vagy?!
21.
21.
Freed
Engem nagyon idegesít ez a sokszor meghalósdi.Azt szeretem egy játékban ha van sikerélmény,de ez szivatás hogy meghalok és 20 szor megint neki kell mennem az összes nyavajásnak,az én dolgaim meg amortizálódnak...akkor már cat mariozok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...