Assetto Corsa konzolos teszt

  • Írta: Daks
  • 2016. szeptember 13.
Link másolása
Háromszázig húzatni egy Ferrari FXX K-t a Nordschleifén, beülni egy Lamborghini Aventadorba, pályarekordot felállítani Imolában. Minden autórajongó erről álmodik. És arról, hogy legyen végre egy jó konzolos szimulátor.

Az olasz Kunos Simulazioni három éve adta ki az Assetto Corsa első, korai hozzáférésű verzióját. A Steam Early Access segítségével akkor a fejlesztőcsapat és a közönség együtt csiszolta tökéletesre a játékot, munkájuk pedig célba ért. Igazi szimulátor lett belőle, ami máig megizzasztja még a legkeményebb házi versenyzőket is, a játék az elmúlt években ráadásul több új fejlesztéssel, autóval, pályával, illetve egy jó rakatnyi moddal bővült. Készült hozzá Oculus Rift-csatlakozás, már úton van a HTC Vive hivatalos támogatása, két évvel a PC-s megjelenés után pedig itt a PlayStation 4-re és Xbox One-ra készült verzió.

Az új Assetto Corsa a szimulátort kereső komolyabb játékosokat, és a konzolon felnőtt, hétvégi hobbiversenyzőket egyaránt megszólítja. Zárt versenypályákon száguldozhatunk benne a világ legjobb autóival, a padlógáz helyett viszont a játék a megfontolt vezetésről és a finom kormánymozdulatokról szól. Ennek megfelelően illik is rendes belső nézettel vezetni, kontroller helyett kormányt használva, de nem rossz a külső nézet se, sokan esküsznek erre is. A sebességérzet szuper benne, rójuk a köröket, és izzadunk minden kanyarodásnál, visszapörgetés nincs, a játék az igazi versenyzésről szól. Ha szereted az autókat, akkor ez a cikk neked készült, egy kérdés maradt csak. Az Assetto Corsa vajon konzolon is olyan jó, mint számítógépen?

A megjelenés előtt mindenki félt tőle, hogy csorbul a játék legnagyobb erőssége, a szimuláció. Meg kell viszont nyugtassak mindenkit, a fejlesztők most is ugyanazt a fantasztikus szimulációt hozták el nekünk, mint számítógépen. És ez mindennél fontosabb. A játék kormányra és kontrollerre egyaránt optimalizálva lett, így mindkét tábor szuper vezetési élményt kapott, miközben nem vettek vissza nagyon semmiből. Egyszerűsödött az eddig kicsit kezelhetetlen menürendszer, és bár eltűnt néhány beállítási és finomhangolási lehetőség, a legfontosabb dolgok megmaradtak, egyedül a grafika lett rosszabb. A játék PlayStation 4-en 1080p felbontást kapott közel 60fps mellett, míg Xbox One-on megpróbáltak „hasonló értékeket” kihozni - az összkép itt is rendben van egyébként, de erről majd később még beszélünk részletesen.

A játék kezdetén három játékmód közül választhatunk. A Special Events gombra nyomva válogatott futamokat nyomhatunk, előre meghatározott autókkal, pályákkal és beállításokkal. A listában vannak Hotlap, Time Attack, Drift és Quick Race futamok, aztán jön a Drive, ahol ugyanezeket a típusú versenyeket lehet kipróbálni, csak teljesen egyéni beállításokkal. Megszabhatjuk, hogy milyen autóval, hol versenyezzünk, mennyi ellenfél induljon ellenünk, milyen időjárás legyen, és hány órakor versenyezzünk, előbbinél lehet ködös, tiszta, vagy felhős körülményt választani (eső nincs), utóbbinál pedig reggel 8 és este 6 óra között húzogathatjuk a csúszkát. A négy alap versenyen kívül itt aztán lehet még Practice és Race Weekend futamokat is tolni.

A Hotlap futamok során egyedül vagyunk a pályán, a cél pedig az, hogy egyre jobb köridőket érjünk el. A játék három időt tűz ki célként, amiket elérve arany, ezüst és bronzérmeket kapunk, mi pedig addig csiszolhatjuk a másodperceket, amíg csak kedvünk tartja. Nincsenek határok. A Time Attack esetén szintén egyedül vagyunk az óra ellen, itt viszont már folyamatosan számol vissza a stopper, nekünk pedig időben mindig el kell érnünk egy checkpointhoz, hogy újabb másodperceket adhassunk az időhöz. Minél több checkpointon jutunk át, annál több pontot kapunk, érmeket pedig ez utóbbi alapján szerezhetünk, de ehhez hasonló a Drift mód is. Itt a kerékcsikorgatásért és csúszkálásért járnak a pontok, figyelni kell viszont, mert csak az számít érvényesnek, ha nem megyünk le a fűre, és nem is pördülünk meg teljesen. A lista utolsó darabjaként pedig itt van még a Quick Race, amit nem kell magyaráznom, hagyományos körversenyekről van szó, gépi vagy emberi ellenfelek ellen.

A harmadik és egyben utolsó játékmód nem más lett, mint a Career. A huszonnyolc állomáson átívelő pályafutásunk alatt egyre nehezedő versenyek várnak, egyre jobb autók volánja mögött. Minden állomáson 4-7 verseny lesz, egy béna kis Abarth 500-assal kezdünk, majd ahogy haladunk előre, úgy kapunk egyre komolyabb kihívásokat. A klasszikus karriermódoktól eltérően itt viszont nincs tapasztalatpont-gyűjtés, nem kapunk a futamokért pénzt, és még csak nem is nekünk kell autót választanunk, a készítők egyszerűen összeválogattak egy rakat futamot, amiket csak egymás után le kell tudnunk. Medálokat gyűjtögetve. A karrier ebből a szempontból csalódás egy kicsit, hiszen így nincs is nagyon különbség közte és az első Special Events játékmód között, sőt az már az első pillanattól kezdve szuper izgalmas, nem kell benne lassú kisautókkal végigszenvedni egy rakat versenyt, mire valami normális jön.

A pályalistában összesen huszonhat helyszín kapott helyet. Illetve pontosítanék, ennyi pályaváltozat közül választhatunk, sok azonban ugyanott van, csak más útvonalon kell menni. Barcelona, Brands Hatch, Imola, Monza, Mugello, Magione, Nürnburgring, Silverstone, Spa, Vallelunga, Zandvoort, a teljes felhozatal ez a tizenegy, ami valljuk be, azért nem egy kövér lista, Forza Motorsport 6 tavaly bő kétszer ennyivel nyitott, illetve nem lett valami nagy az autókínálat se. A listában a hagyományos utcai és hivatásos pályaautókat az Abarth, Alfa Romeo, Audi, BMW, Chevrolet, Ferrari, Ford, Lamborghini, Lotus, McLaren, Mercedes, Nissan, Pagani és Toyota márkák képviselik, míg a különlegességek között olyan neveket fogunk találni, mint KTM, Lotus Open Wheel, Praga, RUF vagy Shelby. Nem rossz a lista, bár lehetnének benne újabb, vagy kiadás előtt álló modellek, jelen formában pár évvel ezelőtt még elmentek ezek az autók, ma már kevesek egy ilyen játékhoz.

Sajnos sok pálya és autó mellett van ott a „download” gomb, ami azt jelenti, hogy egy fizetős DLC-vel lehet csak megszerezni, ami így az első naptól játszva kicsit rosszul esik. Egy későbbi autócsomaggal legalább kelthették volna azt a látszatot a készítők, hogy külön ezért dolgoztak, és nem csak a pénzünkre mennek, főleg úgy, hogy PC-re rég megjelent már mindegyik. Azt pedig meg se említsük, hogy beszédes szám az, hogy százkét autó van a listában, az igazság viszont, hogy ezek fele ismétlődik, különböző kiadásokban és festésekkel. Ezzel párhuzamosan pedig teljesen kimaradt az autók külsejének testreszabhatósága is. Nem lehet benne egyéni festéseket és matricázásokat csinálni, jó hír viszont, hogy mindegyik autóhoz tartozik többféle nézet. Van két külső kameraállás, egy lökhárítós, illetve cockpit-nézet, kormánnyal, vagy anélkül. Utóbbit akkor érdemes választani, ha kontroller helyett kormányt használunk az irányításhoz, és nem akarjuk nézni a pilóta kezét.

Az egyjátékos élmény összességében elég szürke. Gyenge a karriermód és kevés a játékmód, azt kell mondjam viszont, hogy a multiplayer még ennél is rosszabb lett. Nincsenek privát lobbyk, úgyhogy muszáj mindig public szerveren versenyeznünk, idegenekkel, akik sokszor nem veszik komolyan a futamokat. Egymásnak mennek, vagy el se indulnak a startnál, kilépnek egy-két kör után - én a hétvégén nyomtam olyan versenyt, hogy az induló 12-16 fős mezőnyből ketten maradtunk a tízkörös futam végére, hát borzalmas az egész. Csak úgy, mint a teljesítmény. A játék multiban sokszor nagyon csúnyán laggol és szaggat, kellemes nosztalgiaélményt nyújtva azokból az időkből, amikor próbáltam megúszni az új videokártya-vásárlást, de nem jött össze, a framerate drop néha olyan durva tud lenni, hogy az már komolyan befolyásolja az irányíthatóságot.

Rossz hír, hogy a számítógépes verzióhoz képest csökkent a beállítások lehetősége is. A kormányt nem lehet kalibrálni vagy testreszabni, de legalább automatikusan felismeri a játék, nem kell hozzá egy hosszú listát böngészni, mint korábban, illetve nem lehet a kameranézeteket se kedvünk szerint alakítani. Nem tudjuk eltüntetni a virtuális kormányt és kezet a képernyőről, mert ahhoz egy másik fix kameraállás tartozik, az viszont nem túl jó, olyan érzése van tőle az embernek, mintha a pilóta a szélvédőre tapadva vezetne, természetellenes az egész. További negatívum, hogy szörnyen lassú a betöltési idő, ami ráadásul még hatványozottan nő is attól függően, hogy hány ellenfél lesz még a pályán, hát van baj bőven, és akkor még nem is értünk a végére.

A futamok alatt nincsenek zenék, viszont az Xbox One az új dashboard-frissítés óta tud betenni saját MP3-akat a játékok alá, ami kellemes feature, és pont az ilyen címekhez találták ki. Aztán ott van még a grafika. Az Assetto Corsa néha csodálatosan szép tud lenni, máskor viszont szörnyen ronda, a napsütés kiemeli a színeket és az autók részleteit, gyönyörű összképet alkotva, de kifejezetten rondán csillan meg a kasztnin, apróság ez, de fontos. Az árnyékok recések, a futam többi résztvevőjének autója a mienknél egyértelműen gyengébb kidolgozást kapott, a visszapillantó tükörben lévők meg mintha papírból lennének, amit egy csimpánz hajtogatott. A fejlesztők érezhetően arra mentek rá, hogy meglegyen a 60fps, optimalizálás helyett viszont inkább visszavettek minden értékből, ami nem lett egy nyerő megoldás - de legalább motion blur nincs, és ez már nagy szó. A cikkhez minden screenshotot én csináltam. A felhős, borult versenyek olyan ocsmányak, hogy elsírom tőle magam (nézd ezt), ráadásul az a 60fps se 60 mindig. Inkább kevesebb, és sokszor érezhető egy határozott screen tearing is, ami látható szabad szemmel, és egyértelmű a Digital Foundry legújabb méréséből is.

Vártam az Assetto Corsa megjelenését. A játékot PC-n az egyik legjobb autószimulátorként tartják számon, a konzolos verziók viszont most egyáltalán nem nyűgöztek le. Pár éve megállta volna a helyét, aztán jött a Forza Motorsport 5 és 6, az új Gran Turismo, a Driveclub, majd megjelent a Project CARS, ilyen mezőnyben pedig ez most édes kevés a sikerhez. A szimulátorélmény szuper, a vezetés nagyon jó, a körítés és a megvalósítás viszont elég gyengus lett, a készítőknek fogalmuk sincs arról, hogyan kell sikeres AAA-kategóriás autóversenyt fejleszteni konzolra. Vagy csak úgy általában. Egy erősebb kiadóval biztosan sikert arattak volna, nem kellett volna sok a totális győzelemhez. De az a nem sok most nem elég.

Az Assetto Corsa a PC-s verzió megjelenése után két évvel PlayStation 4 és Xbox One konzolokra is megjelent. Mi az utóbbi változatot próbáltuk ki.

38.
38.
semike
En most vettem meg par napja xboxra.
Nnnna
Akkor kerdeznem:
Ez mi a f@sz???!?!?Gondoltam ennyi ido eleg lesz a megjelenestol szamitva,h egy viszonylag jatszhato jatekkal talakozzon az ember.
En elhiszem h sok melo atirni egy pc-s jatekot de ha ennyire,akkor NEEE!!!
Mindenki szidja a SLRE-t(sebasztianloebrallyevo),h az mekkora otvar szar.
Azert az egy gyonyoru jatek ehez kepest.:))))
Ebben a jatekban az iranyitas ami valahogy elmegy,bar ha attol szim.valami h allandoan kiporgok es falnak csapodok akkor a SLRE semmivel se rosszabb!sot! Ott legalabb van idoeredmenyek visszanezese,versenye mint egy rendes autos jatekban! Nem akad !!!!!Ellenben ez egy fostarisznya- pl kidob a versenybol!!!megy a futam es kesz.
ennnyi.
kilep bazmeeeeg!!!!

A box utca:))))) egy pali all egyhelyben siman athajtok a testen!
Multi ugyan ez....akad,szaggad,sehol egy idoeredmeny...semmiii.
Toresmodell.....őö....az mi is?!?! Tisztelt cikk iro ur: kerdeznem mitol is ennyi pont ez a game????sose ertem ha valami szar akkor az miert nem SZAR igazan? Egy szar jatek 2/3 max 4 pont. Na ez egy szar.4 pontot azert kap mert valtozatos a szim.ki/be kapcsolasa...de ez egy vicc...pedig en megprobaltam....
37.
37.
Falcon
G29 el nyomom ps4 en kötelezö darabb kormányhoz de sajnos tényleb tevés kocsi ,pálya és ps3 grafika ammi viszont a legroszabb hogy seasson pass 1 pálya van de szimulácio és hangok a tökéletesek +pár erös kocsi nagyon elkelne még
36.
36.
Binder
#35: Az eddig megjelent DLC_kről volt szó, de lehet akkor az a DreamPack lesz...arról el is feletkeztem...köszi az infót.
35.
35.
neilszab
#34: A konzolos alapcsomagnak az első 3 DLC is a része, az összes Dream Pack. Nem tudom, hogy hol, mikor és pontosan mit olvastál erről, mint ígértek, de szerintem érdemes lenne visszanézni, mert lehet félreértettél valamit.

Az pedig, hogy a PC-én már elkészült DLC csomagokat miért nem adják ki egyből, annak több oka is lehet... lehet kiadói döntés, jogi kérdés, de lehet technikai háttere is, vagy nem portoltak át még minden tartalmat, vagy a DLC-ket kezelő programrész nincs még kész konzolon és a patch-el érkezik majd.
34.
34.
Binder
#33: Na várj...PC-re már van több kiegészítő...amikor a konzolos kiadásokról volt szó, Kunosék azt modták, minden DLC ami PC_n megvan, azt a konzolos verziókba alapból belepakolják...ebből az lett, hogy DLC fotmájában kapjuk...de legyen...viszont itt amiről szó van, azok a már hónapok óta PC-n elérhető cuccok.

Japanese Pack (3 hónapos videó) https://youtu.be/8BsK7JXUsLA
RedPack (2 hónapos videó) https://youtu.be/f61nxPbuP2Q

Szóval ezek már készvannak, aztmondták a konzolos verziók ezeket alapból tartalmazzák, mégis DLC_lett és mégsem érhető el. Csak fura...de amugy majd jön...ja és apróság bár, de pl a Nismo GT-R és a GT86 kikerült a konzolos japán csomagból és a Prestige pack részeként a SeasonPass-on felül kell értük fizetni...a lent említett 9 autó közé tartoznak. xD
https://youtu.be/QlcPlvpphso
33.
33.
neilszab
#31: Az imserősöd nyilván tisztában volt vele, mikor megvette a Season Pass-t, hogy még nincs kiadva hozzá DLC. Nem tudom mire várnak, de azzal sem vagyok tisztában, hogy mennyire jellemző, hogy egy frissen kiadott címhez egyből DLC lesznek elérhetők, lehet illik várni 1 hónapot az ilyesmivel... de szerintem ez elsősorban inkább a kiadódól és a mindeféle szerződésektől függ, kétlem, hogy a fejelsztőkön múlna. A kiad helyében én is inkább fokozatosan adagolnám a cuccokat.

Aztán persze az is lehet, hogy a két héten belül megjelenő nagy Patch-el érkezik vmi funckió, amivel megoldják a DLC-ék ekezlését, és akkor indul meg az áradat. Az olaszokból simán kinézem, hogy ezt részt csak most pakolják be a programba... :D
32.
32.
arty1977
#25: A pécések mindig, minden játékból megkapják a konzolos + összes addigi dlct, ha korábbi konzolexklu jön a gépükre.

Fordítva miért nem megy? (jahogy megy, kunosékat kivéve, a többieknek ;) )
31.
31.
Binder
#30: Elvileg még ebben a hónapban megérkezik az első javítás...kiváncsi vagyok mit sikerül kihozni belőle. A DriveClub esetében is egy év kellett amíg sikerült megoldani a Privát szobát, uh. nem kell kapkodni. XD

A DLC_vel kapcsolatban meg csak az a fura, hogy a RedPack és a Japán csomag is elvileg már kinn van PC-n ha jól tudom. Ellenben konzolon semmi. Van egy ismerősöm aki megvette a SeasonPass-t, és azóta ül és néz, hogy nem kapott semmit a 9200 forintocskájáért. Kiváncsi vagyok azok a tartalmak mire várnak...mert oké... a Porsche még készül...de a többi?
30.
30.
neilszab
#27: A Privát lobby az sajnos tényleg komoly hiányosság, de állítólag dolgoznak rajta, hogy legyen.

A Leaderboard viszont teljesen értelmetlen, mert ebben a programban annyi a változó körülmény mikor a pályára lépsz (levegő és aszfalthőmérséklet, pályatapadás, gumik, setup, különböző segítségek használta, stb...), hogy érdemben nem összehasonlíthatók a köridők egymással. Ez PC-in is csak külső app-al megoldott, és ott is a felsorolt problémákkal küzd.

FPS probléma általános konzol betegség, az lett volna a csoda, ha pont egy 30 fős olasz indie cég szállítja csont nélkül a megoldást, PC-én nyilván kevesebb a limitáció és sokkal több a lehetőség... 2-3-szor drágább is hardver hozzá.
29.
29.
neilszab
#28: A Seasson Pass tartalmát a PC-n is külön kell megvenni DLC-ként, ott se jönni ki 9 ropi alatt. De van igazság abban, amit mondasz, lényegében teljesen azonos az ára az AC-nak platformtól függetlenül. Szerintem ebben nincs semmi méltánytalan, teljesen korrekt.
28.
28.
Binder
#25: Hááát...igazából a játék hivatalosan konzolon is 15.000, plusz 9200 ft a Season pass!!! Aminek a fele tartalma már PC-n használatban van.

Az meg hogy néhány oldalon kinnvan 12,500-ért, 2500 ft-os szállítási költséggel, vagy hozzájuthatsz használtan 10.000-körül, azt hagyjuk...:D
27.
27.
Binder
#26: A gond csakaz hogy jelen pillanatban a multi nem jó...nincs privát szoba, csak időlimites random szobák...ha meg egymagad nyomnád a TimeTrialokat, akkor meg nincs leaderboard, nemhogy a haverjaid, de a saját időeredményeidet sem látod.
Vezetni jó benne, ez tény...de PC_n ez jóval komplettebb cucc. Sokmindent kivettek belőle.

A stabil 60fps fontos volna...főleg mivel ez egy SIM...a belső kameraállítás és a szabad gombkiosztás sem ártana...és még sorolhatnám...csupa olyan dolog ami PC_n megvan.
26.
26.
neilszab
#21: Konzolon ez a része dolognak pont hogy teljesen átjön. A kocsi, a pálya és te... ennyi és nem több. Aki csak erre várt, az végre örülhet, aki meg nem ezt kereste, annak ott van a többi cím, komolyabb körítéssel.

3 éve tolom PC-n, még soha nem jártam a karrier módban, egyetlen egy special event-et sem teljesítettem és versenyt se mentem még az AI-val... egyszerűen egyikre sem volt még szükség, pedig több mint 1000 órám van már benne.
25.
25.
neilszab
#19: A konzolosok kevesebb pénzért megkapják azt a tartalmat, ami PC-n az alap verzió + 3 DLC. Steam-en a konzolosnak megfelelő tartalomcsomag 15 ropi felett van, ez meg 13 alatt beszerezhető... hány cím mondhatja el magáról, hogy olcsóbb next-gen konzolon, mint PC-én?
21.
21.
Binder
#19: No várj...azé azt tegyük hozzá hogy nincs ám kész mind...a Porche még most jön majd...azon pl még dolgoznak...a japán pakk már PC_n létezik.

Amiről még nemtudunk hogy mennyiért jön, az az, amit a Prestige kiadáés tartalmazott...amit csak olasz oldalakon lehetett kapni.
Performance Pack: (ez az előrendelői)
-Audi R8 V10 Plus (first-gen)
-2014 Corvette Stingray
-Ferrari 488 GTB.

Prestige Pack:
-Audi A1 S1
-BMW M4 Coupe
-Ford Mustang 2015
-Lamborghini Gallardo Superleggera
-Nissan GT-R Nismo 2015
-Toyota GT86
20.
20.
apo-001
#16: Szerintem is, zenét séta autózás közben kell hallgatni,verseny autóban,verseny közben,a motorhang a fontos.
19.
19.
Nem játszottam vele de teszt alapján az, hogy két évvel a PC-s után megvehetőek a plusz kocsik meg pályák az oltári hernyó dolog...ezt úgy "szokás" csinálni hogy minden DLC és plusz cucc jár a később megjelenő játék mellé, lásd Witcher 3, Dragon Age Inquisition, Rise of Tomb Raider, különféle Game of the Year kiadások...
18.
18.
Grabowsky30+
#16: Én pc-n még az early a. elején vettem meg talán 0.6 volt a verzió, de lehet még annyi se! 20 euro volt! Ha jól emlékszem. A dlc-ktől én sem vagyok elájulva főleg ha ilyen autókat raknak bele mint ez a maserati suv. 5-10 eurókért adják a dlc-ket amiben 3-5 autó és jó esetben egy pálya van. Nagyon utálom ezt a dlc-s világot, de 2 havonta ez a kb 3rongy nem sok pár autóért! Nem beszélve arról, hogy nem állt meg a fejlesztés folyamatosan javítják a játékot és ha ezzel segítem a fejlesztőket, hogy legyen ac2 is nekem ennyit megér! Még mindig sokkal barátibb mint az iracing ahol autók és pályák darabonként 10dollár, plusz a havidíj ami szintén ilyen 10dollár körül volt, na az lehúzás!
17.
17.
Grabowsky30+
#16: Igen az a másik okos feltevés volt, hogy nincsen futam alatt zene! :D
16.
16.
Binder
#14: Szerintem igenis jó dolog hogy jött konzolra is...habár csak egy kis rétegnek szól...ezt a részét tökéletesen látod...emiatt sokan csalódnak benne, de az már legyen az ő bajuk...:D

Az jobban aggaszt hogy a 15.000-es alapár mellé van egy 9000ft-os szezonpassz(30 vas és 1 pálya)5, ami már így előre tudható hogy nem tartalmaz mindent...ugyanis van 9 autó, amit csak olasz oldalakon kapnak meg (ezek vannak ott lelakatolva).
Nemrég komunikáltak a Kunosék ezzel kapcsolatban és azt találták mondani, hogy no para...megvásárolható lesz, külön, egy jövőbeli csomag formájában, egyenlőre ismeretlen áron...de a lényeg, hogy a Szezonpassz nem tartalmazza!!! XD
Hátő....

Nálam a cikk ott fejeződött be, amikor oda értem hogy: "A futamok alatt nincsenek zenék, viszont az Xbox One az új dashboard-frissítés óta tud betenni saját MP3-akat a játékok alá, ami kellemes feature, és pont az ilyen címekhez találták ki."
Egy szimben...vezetés közben zenét hallgatni...azigen...XD
A DirtRally-ban a visszajátszás alatt van zene, de ott is csak nagyon ritkán viselem el.
15.
15.
Grabowsky30+
#14: Mindentől függetlenül elhiszem, hogy a konzolos átirat egy moslék lett. Pc-n is kellett neki azért jó 2 év mire eljutott a mostani szintre, de javaslom aki teheti vessen rá egy pillantást ott is!
14.
14.
Grabowsky30+
Annyira tudtam, hogy ez lesz a konzolos corsával, talán mégsem volt véletlen, hogy eddig nem jelent meg komolyabb szimulátor konzolokra! Ez a program nem feltétlenül abban a kategóriában szeretne indulni ahol a cikk írója is "versenyezteti" ez nem egy újabb forza klón, és nem akar mindenki autós játéka lenni, legalábbis az eredeti koncepció még pc-n biztos nem az volt, hogy 10éves kölykök gamepaddal játszanak vele! Ez egy rétegjáték, amit számomra érthetetlenül (persze tudom, hogy profitért) le akarnak nyomni NFS-en és Forza-n nevelkedett konzolos arcok torkán! Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet! A cikket olvasgatva ez valahogy az írónak sem jött át, ha ilyen fontos hibákat hoz fel, hogy nem lehet testre szabni az autók külsejét???? Futóművet, guminyomást, váltót, aero-t és még sorolhatnám miket állítgassál egy szimulátorban ne a festést akard testre szabni! Ez egy hiánypótló alkotás lenne a konzolokon, csak szerintem a konzolos játékosoknak pont nem igazán van erre igénye!
13.
13.
Binder
#10: Vedd meg használtan...úgy már van 10 körül. Viszik vissza mint a cukrot...:0)
10.
10.
Gykrizsi
Az a gond a játékkal, hogy teljes áron adják. Én értem, hogy kemény szim, mag minden. De ez nem elég ok arra, hogy teljes áron adják. 8-10 ezerért venném is, hogy kipróbáljam. De kevés autó, gyenge látvány, még elvileg nem is fut túl jól. Ez így túl halovány.
9.
9.
arty1977
#6 HUNRova

"Leszögezem nem tudom milyen konzolon."

majdutána:

"Aki meg szimulátort akar az minden mást felejtsen el és ezt vegye konzolon."

:-D

másét a csalánba? :-D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...