Gamekapocs
Hardveres rovatunk lassan átmegy a Gamekapocs hivatalos gamerlaptop-rovatává, hiszen egy ideje már semmi mást nem teszteltünk. Hiába emlegetem drága főszerkesztőnknek, hogy a változatosság kedvéért néha szemügyre kéne venni egy-egy kormányt, videokártyát, vagy rakétakilövő állomást, „sajnos” sosem hallgat rám. Ennek megfelelően legújabb áldozatunk az ASUS kifejezetten 3D-s játékra tervezett notija, amitől teljesen letettük a hajunkat. - Írta: InGen
hirdetés
Be kell vallanom, elsőre eléggé szkeptikus voltam, főleg akkor, amikor hallottam, hogy a tesztelendő ASUS laptopot teljes mértékben az nVidia 3D Vision megoldására hegyezték ki. Korábban az egyik ex-kollégánk tesztelte már itt a Gamekapcson az nVidia 3D-s technikáját egy hatalmas, 120Hz-es LCD monitor társaságában, s gyakorlatilag fűnek-fának lehordta szegénykét. Mivel az említett kolléga nem véletlenül lett időközben „ex”, meg egyébként is vidéki, úgy gondoltuk, adunk még egy esélyt ennek az egész háromdimenziós történetnek, ha már az Avatar miatt úgyis mindenki -velünk együtt- teljesen odavan érte.
 

S milyen jól tettük. Az Asus megmutatta, a jóféle 3D-s technológia egyáltalán nem olyasmi, ami csak az iMAX és az elit kiváltsága lehet, hanem bizony akármelyikünk otthonába eljuttatja ezt a lenyűgöző lehetőséget, ráadásul egyetlen csomag keretein belül. Ehhez semmi mást nem kell tennünk, mint elsétálni a megfelelő boltba, és megvenni az Asus G51J 3D-s laptopot, s mindent megkapunk, ami csak kell ahhoz, hogy élvezhessük a teljes háromdimenziós hatást. Először is kezdjük a hardverrel, hiszen hiába áll rendelkezésünkre a világ összes 3D technikája, ha a vas gagyi, akkor túl sok mindent nem tudunk kezdeni vele.  
 

Természetesen nem kell csalódnunk, hiszen az Asus mindent belerámolt a kicsinek nem éppen nevezhető masinába, ami csak szem-szájnak ingere. A központi processzor szerepét egy Intel Core i7 720QM szörnyeteg tölti be, ami gyakorlatilag egy sztenderd Core i7, mindenféle mobilos technológiával megrakodva. Kímélő üzemmódban 1,6GHz-en jár, de ha egy kicsit megizzasztjuk, azonnal felrepül 2,8GHz-re, hogy kiszolgálja a megnövekedett igényeket. A grafikáért az nVidia legjobb mobilos grafikus magja, a Geforce GTX260M felel, 1GB DDR3 memóriával, s emellett a mi gépünk még tartalmazott 4GB DDR3 központi memóriát is. Azt hiszem ezekből látható, hogy a játékok futtatásával nem nagyon lesz probléma.
 

Persze a hardver nem csak ennyiről szól, egy igazi játékosnak ezek mellett még szüksége van néhány dologra. S az Asus mindezt biztosítja, sőt, még többet is! A hangért nem valami koreai dzsungeltisztáson gyártott, integrált Realtek felel, hanem a Creative Audigy HD 3D biztosítja a tiszta, nyolccsatornás büntetést, s amennyiben a laptop beépített hangszóróit használjuk, úgy ismét kellemes csalódás ér majd minket: ezeket ugyanis a neves hangrendszergyártó, az Altec Lansing szállítja. Kimenetek tekintetében az összes hasonló kategóriás masinánál megszokott output-hadsereget kapjuk, sok USB-vel, Firewire-rel, E-SATA-val, HDMI-vel, S/PDIF-fel és sztenderd audio csatlakozókkal. Természetesen nem maradt le a wifi és a bluetooth sem, de találunk itt még 8 in 1 kártyaolvasót és két megapixeles webkamerát is.


Ami azonban még talán ezeknél is fontosabb: a gép valami fergetegesen jól néz ki! Korábban abszolút szerelmes voltam az MSI G-sorozatába, főleg a fémszálas alumíniumburkolat csodás minőségének köszönhetően, s nem gondoltam, hogy valami megközelítheti azt. Nos, építési minőség tekintetében azért az Asus egy fokkal hátrébb kullog, s persze maradt a műanyag is, mint a kaszni alapja. Ne értsetek félre, egyáltalán nem gagyi, sőt! A külsőt élmény végigtapintani, s ez az élmény csak nő a laptop kinyitása és bekapcsolása után: a teljes méretű billentyűzet megvilágított, Sony-féle szigetes gombokat kapott. Korábban úgy gondoltam, ez a megoldás nem lehet jobb játékra az MSI által használt, szorosan egymás mellé pakolt széles billentyűknél, de utólag rá kellett jönnöm, hogy csak megszokás kérdése. Nem jobb, de nem is rosszabb, mindkettő hatékonyan használható.
 

Míg az MSI gamerlaptop-sorozata inkább visszafogott, elegáns, hideg külsőt kapott, addig az Asus arra készült, hogy visszaadja az életkedved egy nehéz nap után. A bekapcsolást követően, még a bios bootup előtt kapunk egy nagyon frankón festő kis Republic of Gamers animációt, egy ütős hangeffekt kíséretében, s ezzel párhuzamosan az egész gép elkezd élni. A billentyűzet kivilágítódik, s a gép fedelén a kékes festés és az Asus embléma elkezd sejtelmesen fluoreszkálni. Ha valaki távolról ránéz, azonnal tudni fogja, hogy nem egy egyszerű laptopról van szó, ez bizony valami egészen más. S az bizony maximálisan erre is van kihegyezve: ha ezt a gépet birtoklod, úgy érzed, egy külön társaságba tartozol, úgy érzed, a gamer elit része vagy. Ezt vajon a mindenhol feltűnő Republic of Gamers logónak és a gép különös, túlvilági megjelenésének köszönheti. Mindenesetre nagyon jól működik.
 

Mégis, a masina legfontosabb eleme a 15,6”-es, 1366x768 pixel felbontású LED háttér-világítású  120Hz-es LCD képernyő. Ennek –és persze a Geforce grafikus magnak- köszönhető, hogy az Asus G51 képes kétszer 60 képkockákat megjeleníteni másodpercenként, külön-külön mindkét szemünkre, hogy az nVidia 3D Vision kittel együtt elérhessük az iMAX-et megszégyenítő 3D-s hatást. Aki korábban azt gondolta, hogy a háromdimenziós játszás valami bonyolult folyamat, ami csak nyűg és probléma minden egyes alkalommal, amikor használni próbáljuk, nos, az tévedett. A 3D Vision meglepően egyszerű, kulturált és kifinomult. A csomaghoz jár maga az nVidia feliratos, akkumulátorral működő szemüveg, egy USB-n a géphez csatlakoztatható jeltovábbító, s egy mini-USB kábel, mellyel a szemüveget tölthetjük.
 

A beállítás nagyon egyszerű: az emittert rácsatlakoztatjuk a laptopra, majd az nVidia vezérlőpultba belépve lefuttatjuk a varázslót, ami minden szükséges információt elmond a használattal kapcsolatban, s segít optimálisan belőni a rendszert. Fontos, hogy a képernyő fényereje mindig a maximumon legyen, ha használni szeretnénk a 3D-s szolgáltatást, különben vibrálhat a kép. A másik említésre méltó dolog pedig, hogy a szoba bizonyos fényforrásai is bezavarhatnak, ha hasonló frekvencián rezegnek, mint amin a 3D Vision működik. Ezek kiküszöbölésére mind lehetőséget nyújt a varázsló, illetve amennyiben teljesen sötétben játszunk, úgy elméletileg semmi probléma nem jöhet közbe. A sötétben sejtelmesen világító jelszóró dobozkát érdemes legalább fél méter távolságba helyezni a fejünkön lévő szemüvegtől, s lehetőleg úgy, hogy semmi tárgy ne legyen az útjában.
 

Ha ezt egyszer beállítottuk, onnantól kezdve bármikor bekapcsoljuk a gépet, csak fel kell kapni a szemüveget, és minden további kalibrálás nélkül, már élvezhetjük is a teljes 3D-t az azt támogató játékoknál. Mi legfőképpen a Call of Duty 4-et toltuk rajta, s ahogy az várható, egészen más élményt nyújtott, főként a távcsöves puskába nézni. A tesztgépünkön találtunk még két 3D-s fotósorozatot is, melyek közül az egyik egy californiai klasszikus autókiállításon készült, s valami egészen döbbenetes látványt jelentett ilyen részletekbe menően belelátni ezeknek a masináknak a motorjába, vagy épp szemügyre venni a karosszéria apró részleteit, szinte úgy, mintha élőben álltunk volna a kocsi mellett. A másik képsorozat a Batmasn Arkham Asylumból származott, s azt hivatott bemutatni, mire lehet képes egy játék, ha teljesen a háromdimenziós megjelenítésre tervezik.  
 

Mi azonban nem álltunk meg itt, s választ kerestünk a legfontosabb kérdésre, ami az otthoni 3D-vel kapcsolatban csak felmerülhet. Igen, jól sejtitek, a háromdés pornófilmekről van szó. Miután hosszas kutatómunka utána beszereztünk egyet, s belenéztünk, nyugtáztuk, hogy bizony ebben is hatalmas (khm) lehetőséges rejlenek, csak éppen a pornófilm készítőknek rá kell jönniük, hogy nem elég a technika, de emellé (kmh 2.0) tartalom is szükségeltetik, ahogy azt például az Avatar esetében láttuk.  
 

Összességében tehát egy igazi játékos álomcsomagról beszélünk, melybe bekerült egy kifejezetten igényes és erős laptop, és egy különleges, nVidia 3D-s csemege. Persze az Asus G51J 3D nem olcsó, s talán a mindennapi használat során nem is jönnek elő annyira az erősségei. Mégis, amikor egy nyugodt estén otthon ülünk a sötét szobában, a falat halványan megvilágítja a sejtelmes kék fény, felvesszük a 3D Vision szemüveget, s hirtelen úgy érezzük, eljött a gamer mennyország –ezért megéri!

Ugrás a galériához

Oszd meg a haverokkal is: iWiW-en | Facebookon | Google Readeren
Dátum: 2010.02.07. Író: InGen

Szólj hozzá!

Véleményed van a cikkről vagy a játékról? Ne tartsd magadban!

Eddig 77 hozzászólás érkezett.

Szólj hozzá most!

Gamekapocs a Facebookon

88 db kép a Galériában

HWSW
Aktuális sztárok: Grand Theft Auto: San Andreas | Need for Speed: Most Wanted | Jövőbe tekintő sorozat | Call of Duty: Modern Warfare 2 | James Camerons Avatar: The Game | The Godfather | Hardver rovat | Call of Duty 2 | Xbox 360 | Battlefield: Bad Company 2