Hitman: Blood Money

Nincsen kopasz fej, csak tomporig érő homlok! 47-es bérgyilkos barátunk két év szünet után vállal új megbízásokat a monitorokon, ezidőtájt sokkal romlottabb gyilkológép vált belőle, korábban már mutatkoztak jelek e piszkos szakma beszüntetésére, ám a Blood Money-ban nyilvánvalóvá vált, hogy az érzelmek teljesen eltűntek az arcáról, szó nélkül elfogadja a megbízást és azt kíméletlenül végre is hajtja.

A dán IO Interactive bérgyilkos-szimulátora igazi kuriózum a maga nemében, voltaképpen ez az egyetlen „pénzért ölsz" videojáték sorozat, népszerűsége töretlen, a sorozat utolsó darabjait valamilyen oknál fogva elkerülte az újdonságok varázsa, éppen ezért mi a Blood Money-tól vártuk a csodatételt. A nem rövid csuszások után már kezdtünk reménykedni abban, hogy az IO betartja ígéretét és soha nem látott magasságokba emeli a Hitman új részét. Egyszerű rókabőrrel felesleges volt is próbálkozni, a mai időkben a játékosok már nem kapják be a horgot. Vagy mégis?


Hitman jellemének változása ismét jól megfigyelhető a játék elején. A második részben már egyszer vissza akart vonulni ettől a mocskos szakmától, akkor a mentora elrablása végett kénytelen volt újra bőrkesztyűt húzni, míg a Contracts-ban súlyos lőtt sebének hatására, öntudatlan állapotban emlékezett vissza korábbi hírhedt gyilkosságaira. Az új részre 47-es cimboránk látszólag beletörődött sorsába és hivatásába, maszek munkákban utazik, tehát nem függ többé korábbi munkaadójától, akinek most csupán a közvetítőszerep jutott. Köszönhetően a hírhedt múltunknak és profizmusunknak, ismét dúskálni fogunk a munkaajánlatokban, szám szerint 13 jól megtervezett küldetés (köztük érdekes történeti szál) vár arra, hogy a megfelelő célpontok hitvány életére pontot tegyünk. Bérgyilkos-túrát tehetünk többek között Dél-Amerikában, Párizsban, Las Vegasban is, tehát változatosság terén nem kell szégyenkezniük a dán készítőknek. A kifinomult, már-már művészi gyilkosságok végrehajtása közben nem mindegy, hogy milyen taktikát használunk. Ha teljesen észrevétlenek maradunk és nem rontunk feleslegesen vért a célszemély(eken) kívül, akkor a küldetések végén jelentkező statisztikákban megkaphatjuk a legjobb minősítést, amely szerint „csendes bérgyilkos" módjára jártunk el.


Ha viszont mit sem törődünk az ártatlanok életével, valamint a tökéletes álcával, tehát nyíltan kezdünk el mészárolgatni, melynek hatására az adott pálya biztonsági emberei felbolydult méhkas módjára törnek az életünkre és netán élve megúsznánk a missziót, akkor bizony nem lehetünk tökéletesen büszkék a kapott – pszichopata – minősítésre, hacsak nem pont erre utaztunk. Voltaképpen maga a játékmenet is megköveteli a precíz, feltűnésmentes kinyírásokat, ami minősítéseken kívül a program extra pénzjutalmakkal is díjaz. A munkánkért járó összegekből tudunk magunknak hasznos kiegészítőket vásárolni fegyvereinkhez, ilyenek a hangtompító, a nagyobb tár, hatásosabb lövedékek, lézeres irányzék stb. A szép számú csúzliválaszték amúgy is a sorozat védjegyévé vált, újabb és újabb fegyvereket pedig a küldetéseken tudunk szerezni, úgy, hogy azokat magunknál hagyjuk a feladat végén. Ám a gond csupán az, hogy kihasználni már kevésbé tudjuk a mordályokat, pláne, ha lopakodós harcmodorra építünk, nem pedig durr bele kezdünk ámokfutásba a pályákon.


Minden küldetés azzal kezdődik, hogy megkapjuk megbízóinktól minidisc-en a feladat leírását és a célszemélyek bemutatását, amit laptopunkban tudjuk szemügyre-vételezni (kis nosztalgia beugrik a Mission: Impossible tvfilm-sorozatról), majd a fegyverválasztó-képernyőre kerülünk és ott vehetjük magunkhoz a feladathoz legmegfelelőbb likvidáló-eszközünket, bár az sem probléma, ha egyszál pisztollyal vágunk neki a nehézségeknek, a helyszíneken úgyis tudunk zsákmányolni bőven. Hírnevünk azáltal is növekszik, minél feltűnőbben viselkedünk, mondjuk szépszámú szemtanút hagyunk magunk mögött, így esélyünk van arra, hogy a következő felismerhetik tarkopasz ábrázatunkat. Jópofa dolog, ám mivel én csendes taktikát részesítettem előnyben, egy kivétellel, nem fordult velem elő ilyesmi. A missziók közben rendszerint csak arra kell törekednünk, hogy megfelelő álruhát találjuk, ezáltal férkőzzünk egyre közelebb az áldozatokhoz. Ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol nem marad más választásunk, mint az előttünk álló őröcske kiiktatása, amit a kábítás, vagy a vérrontás eszközével tehetünk meg, majd álruha-szerző ügylet ürügyén pucérra vetkőztetett testeket kell kíváncsi szemek elől elrejteni, erre legalkalmasabb egy ruhagyűjtő konténer, vagy esetleg kidobás az ablakon, hogy egy elhagyatott, sötét sikátorban pihenjen tovább a korpusz. A tájékozódásban egy remek térkép is a segítségünkre lesz, amelyen – könnyebb fokozatokon játszva – még az őrök és a célszemélyek helyzete is kivehető, ám segítőkész módon, az érdekesebb pontok felkiáltójellel vannak megjelölve, igaz a némileg érdektelenebb részek is.


A játék jelentősen erőlteti a lopakodást is, ám az MI gyengeségeinek köszönhetően, ami egyrészt érthetetlen, hiszen az elődök nagy negatívuma is volt és ilyen sok idő alatt illő lett volna kijavítani. Az ellenfelek olyan szinten lámák, hogy már én éreztem kényelmetlenül magamat, amikor pár lépésre tőlük gyaktam le egyik társukat, azok pedig némán ácsorogtak tovább. Bezzeg ha hangtompítós stukkerrel puffantottam le egyiküket, akkor sok esetben a pálya másik végében lebzselő őr is meghallotta tettemet és vérszomjas tekintettel iszkolnak az irányomba. A lebukás mérőt mindig tartsuk szemmel, kerüljük a nyilvánosabb folyosókat, pláne ha már vér szárad a kezünkhöz, soha nem tudhatjuk mikor durran be az ellenfél MI-je! Hála istennek, hogyha már megvan a baj és a fél magánhadsereg a fejünket akarja, megfelelő távolságból és fedezékből könnyedén végezhetünk velük, a tűzharcok során semmilyen élethű megmozdulást nem produkálnak, a fedezéket hallomásból sem ismerik, nagyjából öt méterről kezdenek csak el lövöldözni, amit persze mi nem várunk meg.


Ideje rátérni arra, hogy mégis miféle újdonságokkal örvendezteti meg a jónépet a Blood Money. Lényeges adalékok ugyan elmaradtak, az a pár új mozdulat és kivégzési mód pedig nem tesz annyit hozzá a sorozathoz, hogy érdemi, játékmenetbeli fejlődésről beszéljünk, bár az ablakon hajigálás és közelharci svungok mégis mosolyra késztették a megbúvó pszichopatát bennem. Elsősorban grafikai tuning érte a játékot, annak ellenére, hogy az engine a második rész óta változatlan, ezzel azonban nem kell törődni, hiszen a látvánnyal csak elégedettek lehetünk, hovatovább a bőkezű shaderezésnek, és a hangulatfokozó post filternek köszönhetően csak a játék étvágya miatt lehet kis rossz szájízünk, de még ez elfogadható tűrésfaktoron belül. A tereptárgyak kidolgozásába sem köthetünk bele, lévén majdnem mindenhol bump mapping feszül és a karaktermodellek a manapság divatos normal mapping gúnyát kaptak. Egyedüli szívfájdalmam a mozgás animációjának darabossága. Szó nincs szélsőségekről, csak a konkurenciákat ismerve a különbség mégis szemmel látható, pl. vonalkódos hősünk gyalog baktatása enyhén gerincbántalmakra utal és hiába dicséretes példának okáért az ereszcsatornán való mászkálás, ha az animáció nem folyamatos.


A fizika szerepvállalása a Blood Money-ban kizárólag a rag-doll effektusra, valamint néhány gyilkosság esetében mennyezet lerobbantására korlátozódik, így nem minden tárggyal léphetünk kölcsönhatásba. A Hitman sorozat soundtrackje, köszönhetően Jesper Kyd-nek, évről-évre önálló produktumként is megállja a helyét a lemezboltokban, így a mostani darabok is briliánsra sikeredtek, néhol sejtelmesek, néhol adrenalint pumpálnak az ereinkbe. A főmenüben hallható Schubert Ave Maria-ja, pedig igazi kegyelemdöfés a kegyetlen témához.


A negyedik bérgyilkos-eljövetel igencsak megosztotta a rajongókat, vannak akik továbbra is az első két rész mellett teszik le a voksukat, ám nagy hányaduknak a Blood Money lett az etalon. Nem szeretnék különösebben állást foglalni az ügyben, de tény, hogy bármennyire is figyelembe vesszük az újdonságokat, lényegi továbbépülést nem hozta meg az új epizód. Kétségtelen, hogy Hitman hozta a formáját, a többféleképpen megoldható gyilkosságok, valamint az ötletes pályaszerkesztés, továbbá a hangulatteremtő körítés mind-mind a játék mellett szólnak, melynek köszönhetően még megéri a (véres) pénzét a játék. 47-es új kalandjára legközelebb a mozivásznon kerül sor 2007 derekán és vélhetőleg a következő játék bejelentésére sem kell annyira sokat várni.