Az Introversion fejlesztőgárdája eddig mindig elkerülte a tipikus játékstílusokat, a tömegtermelésben legyártott n+1-edik klónt, hanem mindig próbáltak valami egyedit letenni az asztalra. Kezdték ezt a hackerek kemény életét feldolgozó Uplinkkel, majd jött az innovatívnak és egyedinek megbélyegzett Darwinia. Legújabb játékuk a Defcon, mely a termonukleáris háborút dolgozza fel.
Tehát a játékban feladatunk levezényelni a hidegháború rémálmának tekintett nukleáris háborúzást, ergo teleszórni az ellent hatalmas rakétákkal. Terepasztalnak az egész Föld nevű bolygót kapjuk meg, kisebb egyszerűsítés azért van, mégpedig nem országokra, hanem 6 régióra van felosztva a virtuális homokozónk. (Minden kontinens 1 régió, plusz Ázsia két részre osztva.) Célunk az ellenség városaiban tanyázó lakosság teljes eliminálása lehetőleg előbb, mint azt ő teszi meg velünk. A nagyobb városok mind megtalálhatók a játékban, szóval, ha gondunk van New Yorkkal, Londonnal vagy esetleg Budapesttel, akkor nyugodtan pörköljünk oda nekik.
Ha teljesen apró darabokra bontjuk szét a játékot, akkor gyakorlatilag egy kő-papír-ollót kapunk. Minden egyes támadási lehetőségnek megvan a tökéletes ellenszere. Földi támadásaink alapja a nukleáris rakétákat tároló silók. Őket 2 állapotban használhatjuk: egyrészt a légvédelemként az ellenséges rakéták elhárítására, másrészt rakétasilóként lőhetünk ki mi is 10 rakétát, viszont ekkor teljesen védtelenek leszünk. Természetesen az átálláshoz (mint az egész játékban minden egységnél) bizonyos időre van szükség. Vannak radarjaink, melyeknek az ellenséges szeretetcsomagok felfedezése a feladatuk, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a légvédelem. Harmadik földi épület a légi bázis, ahol választhatunk a bombázó repülők (elrepül a célra és ott dob le egy bombát) és a vadászgépek (bombázók és hajók kiiktatására valók) közt. A haditengerészet 3 fajta harcra termett bádoghajót ad a rendelkezésünkre – csatahajókat, tengeralattjárókat és anyahajókat. A legelső az ellenséges vízi egységek kiiktatására jó, a tengeralattjárók gyakorlatilag láthatatlanok a víz alatt, de támadáshoz fel kell jönniük a felszínre, míg az anyahajókról indíthatunk repülőket vagy vadászhatunk tengeralattjárókra.
Maga a játékmenet 5 defcon-szintből áll, melyek visszafelé haladnak. A 4, 5 az egységek lepakolására van, a 2, 3 a bemelegítő támadásokra, beszivárgásokra, felderítésre. A 1-es defcon-szinten játszódik nagyrészt a játék, itt van lehetőség teljes haderővel egymásnak esni.
Mivel nem lehet építeni, gyártani, csak rombolni, így utánpótlásról ne is álmodozzunk, azzal kell legyűrni a többieket, amivel indulunk. Ezért az egész játék a megfelelő időzítésen és az egységek jó elhelyezéséről szól. Vajon jó helyre raktuk le a légvédelmi bázisokat? Nem lesz túl nagy hézag, hogy becsusszanjon valaki? Nem fognak fél perc alatt szétszedni egy esetleges meglepetés tengeralattjárós támadással? Ezekre a megfelelő lépéseket természetesen egyből nem fogjuk tudni meglépni, de kis idő után már nem fog gondot jelenteni.
A játék megjelenítése igazán egyszerűre sikeredett, semmi komplikált, 3D-s grafikai elemet ne is várjunk tőle. Ellenben igazi komputergrafikával van dolgunk, a hűvös kék szín ural mindent, de lehetőségünk van ezt megváltoztatni tetszés szerint, bár szerintem nem érdemes. A hangok, zörejek is a hangulat megteremtésére törekednek. A zene sejtelmes és egy idő után már inkább unalmas és idegesítő, ezért kikapcsolandó.
Habár csak 1 „pályán" van lehetőségünk játszani, az unalomba merülés ellen a különböző játékmódok próbálnak tenni valamit. Normál módban a játékos pontot kap attól függően, hogy mennyi ellenséges populációt sikerült kiirtani és pontot veszít, ha saját népessége halálozik el. Vegyíteni lehet még az összképet a népirtás és túlélés módokkal, azt hiszem, hogy ezeket nem kell magyaráznom, mivel egyértelmű mindkettő. Megfigyelhető, hogy azokban a játékmódokban, ahol a pontgyűjtés a lényeg, ott elég agresszív mindenki, viszont ahol a túlélés a lényeg, ott mindenki óvatos. Izgalmasabb játékmódok kategóriába tartozik az irodai, a gyors és a diplomatikus módok. Az első, mint neve is mutatja az irodában alkalmazandó, ahol dupla-ESC kombinációra a játék eltűnik a képernyőről és az óra melletti ikon közé rejtőzik el (tökéletes megoldás ha jön a főnök). A gyors játékmódban az őrült kattintásé a főszerep, mivel minden szint a maximum sebességen pörög. A diplomatikus játékmód kezdetén mindenki lát mindenkit (egyfajta békés, szövetséges radarképernyő-megosztásról van szó), ahol mindenki kilesheti, hogy hova érdemes támadni, majd jöhetnek a brazil szappanoperába való intrikák. Kit támadjunk hátba? Mikor támadjuk meg őt? Ki legyen a következő? Az tény, hogy pengeélen táncolunk: ha túl korán szúrunk, könnyű célpont leszünk a többieknek, ha túl későn akarunk, akkor már valószínűleg már minket támadnak. Igazán izgalmas tud lenni a megfelelő társaságban.
Záró gondolatok közepette megállapítom, hogy élvezetes tud lenni a játék (annak, aki fogékony rá) és könnyen bele lehet szokni a dolgokba. Nekem voltak néha irányítási gondjaim, de ez nem olyan lényeges. Olcsó árazású szoftverrel van dolgunk (10 dollárba kerül Steamen, vagy a fejlesztő honlapjáról rendelhető a dobozos változat). Tudom ajánlani még azoknak, akik a gyenge irodai gépekre keresnek valami új játékot vagy egyszerűen csak elegük van már a 3D-s csillogásból.
Ha teljesen apró darabokra bontjuk szét a játékot, akkor gyakorlatilag egy kő-papír-ollót kapunk. Minden egyes támadási lehetőségnek megvan a tökéletes ellenszere. Földi támadásaink alapja a nukleáris rakétákat tároló silók. Őket 2 állapotban használhatjuk: egyrészt a légvédelemként az ellenséges rakéták elhárítására, másrészt rakétasilóként lőhetünk ki mi is 10 rakétát, viszont ekkor teljesen védtelenek leszünk. Természetesen az átálláshoz (mint az egész játékban minden egységnél) bizonyos időre van szükség. Vannak radarjaink, melyeknek az ellenséges szeretetcsomagok felfedezése a feladatuk, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a légvédelem. Harmadik földi épület a légi bázis, ahol választhatunk a bombázó repülők (elrepül a célra és ott dob le egy bombát) és a vadászgépek (bombázók és hajók kiiktatására valók) közt. A haditengerészet 3 fajta harcra termett bádoghajót ad a rendelkezésünkre – csatahajókat, tengeralattjárókat és anyahajókat. A legelső az ellenséges vízi egységek kiiktatására jó, a tengeralattjárók gyakorlatilag láthatatlanok a víz alatt, de támadáshoz fel kell jönniük a felszínre, míg az anyahajókról indíthatunk repülőket vagy vadászhatunk tengeralattjárókra.
Maga a játékmenet 5 defcon-szintből áll, melyek visszafelé haladnak. A 4, 5 az egységek lepakolására van, a 2, 3 a bemelegítő támadásokra, beszivárgásokra, felderítésre. A 1-es defcon-szinten játszódik nagyrészt a játék, itt van lehetőség teljes haderővel egymásnak esni.
Mivel nem lehet építeni, gyártani, csak rombolni, így utánpótlásról ne is álmodozzunk, azzal kell legyűrni a többieket, amivel indulunk. Ezért az egész játék a megfelelő időzítésen és az egységek jó elhelyezéséről szól. Vajon jó helyre raktuk le a légvédelmi bázisokat? Nem lesz túl nagy hézag, hogy becsusszanjon valaki? Nem fognak fél perc alatt szétszedni egy esetleges meglepetés tengeralattjárós támadással? Ezekre a megfelelő lépéseket természetesen egyből nem fogjuk tudni meglépni, de kis idő után már nem fog gondot jelenteni.
A játék megjelenítése igazán egyszerűre sikeredett, semmi komplikált, 3D-s grafikai elemet ne is várjunk tőle. Ellenben igazi komputergrafikával van dolgunk, a hűvös kék szín ural mindent, de lehetőségünk van ezt megváltoztatni tetszés szerint, bár szerintem nem érdemes. A hangok, zörejek is a hangulat megteremtésére törekednek. A zene sejtelmes és egy idő után már inkább unalmas és idegesítő, ezért kikapcsolandó.
Habár csak 1 „pályán" van lehetőségünk játszani, az unalomba merülés ellen a különböző játékmódok próbálnak tenni valamit. Normál módban a játékos pontot kap attól függően, hogy mennyi ellenséges populációt sikerült kiirtani és pontot veszít, ha saját népessége halálozik el. Vegyíteni lehet még az összképet a népirtás és túlélés módokkal, azt hiszem, hogy ezeket nem kell magyaráznom, mivel egyértelmű mindkettő. Megfigyelhető, hogy azokban a játékmódokban, ahol a pontgyűjtés a lényeg, ott elég agresszív mindenki, viszont ahol a túlélés a lényeg, ott mindenki óvatos. Izgalmasabb játékmódok kategóriába tartozik az irodai, a gyors és a diplomatikus módok. Az első, mint neve is mutatja az irodában alkalmazandó, ahol dupla-ESC kombinációra a játék eltűnik a képernyőről és az óra melletti ikon közé rejtőzik el (tökéletes megoldás ha jön a főnök). A gyors játékmódban az őrült kattintásé a főszerep, mivel minden szint a maximum sebességen pörög. A diplomatikus játékmód kezdetén mindenki lát mindenkit (egyfajta békés, szövetséges radarképernyő-megosztásról van szó), ahol mindenki kilesheti, hogy hova érdemes támadni, majd jöhetnek a brazil szappanoperába való intrikák. Kit támadjunk hátba? Mikor támadjuk meg őt? Ki legyen a következő? Az tény, hogy pengeélen táncolunk: ha túl korán szúrunk, könnyű célpont leszünk a többieknek, ha túl későn akarunk, akkor már valószínűleg már minket támadnak. Igazán izgalmas tud lenni a megfelelő társaságban.
Záró gondolatok közepette megállapítom, hogy élvezetes tud lenni a játék (annak, aki fogékony rá) és könnyen bele lehet szokni a dolgokba. Nekem voltak néha irányítási gondjaim, de ez nem olyan lényeges. Olcsó árazású szoftverrel van dolgunk (10 dollárba kerül Steamen, vagy a fejlesztő honlapjáról rendelhető a dobozos változat). Tudom ajánlani még azoknak, akik a gyenge irodai gépekre keresnek valami új játékot vagy egyszerűen csak elegük van már a 3D-s csillogásból.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.