Szeptember végén megjelent a svéd Avalanche Studios és az Eidos közös gyermeke, az augusztus elején egy kövér előzetes formájában általam már bemutatott Just Cause. Természetesen beújítottunk mi is egy példányt a játékból, hogy részletesebben beszámolhassunk, hogyan is zajlik egy forradalom San Esperito-ban. Viva la Revolucion, drága barátaim!
Profin kiképzett CIA ügynökünk, a krokodil-bőrcipők és a lőfegyverek megszállottja, a macsó Rico Rodriguez ígéretéhez híven ősszel landolt is a nem kevesebb, mint 1000 négyzetkilométeres alapterülettel büszkélkedő dél-amerikai szigetcsoport, San Esperito partjainál. Rico barátunk feladata nem gyenge, ugyanis azt a megbízást kapta, hogy szabadítsa fel a korrupt kormány irányítása alatt álló trópusi mini-államot, tisztítsa meg a rendőrséget és a katonaságot is a kezében tartó diktátoroktól, valamint összedolgozva a helyi forradalmárokkal erősítse az ellenállást. Ehh, azért valljuk be, egy gyenge kávé mellett bármelyikünk jobb sztorit találna ki, de nekünk most ez jutott sajnos, bele kell törődni. Lássuk hogy milyen is lett maga a játék!
Az előzetesben már szó volt róla, hogy a Just Cause játékmenete abszolút nem lineáris, a helyszín teljesen nyitott, valamint a főszereplőnk is rendkívül nagy szabadsággal rendelkezik. Bármikor bárhova mehetünk, használhatunk akármilyen járgányt, és gyakorlatilag azt csinálhatunk, amit csak akarunk – feltéve, ha éppen nem egy küldetés közepén járunk. Rico barátunknak összesen 20 nagy feladatot kell megoldania, de ezek után sem fog unatkozni, ugyanis a hatalom teljes összeroppantásához még 300 kisebb mellékállást is kell vállalnia. A küldetések elvégzésére 25 stukker áll rendelkezésére, a kispisztolytól kezdve a géppityun át egészen a rakétavetőig és az időzített bombáig. San Esprito-ban 1 híján 90 különböző járgány közül választhat, legyen az akár 2 vagy 4 kerekű, motorcsónak, tengeralattjáró, helikopter vagy vadászrepülő. Nem gyenge tehát a felhozatal, a számok magukért beszélnek – ez bizony nem egy kispályás játék.
Rico a küldetéseket egy turistának álcázott összekötőtől kapja, de nem hagyja teljesen magára a CIA központ sem. Kérhet légisegélyt a kormánytól, ekkor egy helikopter érkezik hozzá, ami kérésre vagy elviszi őt valamelyik táborba (safehouse), vagy ledob számára egy terepjárót, mocit, motorcsónakot vagy kishelikoptert – attól függően, hogy Rico éppen mit requestel PDA-jával. A kézi számítógéppel emellett még megnézheti a szigetcsoport térképét, információt kaphat, hogy hogy áll éppen a megbízásokkal, vagy éppen, hogy milyen területek vannak már lázadó kézen. A szolgáltatás tehát teljes körű, de meg is érdemli főszereplőnk a felülről jövő erős támogatást, hiszen nem óvodás feladatokat kell elvégeznie Dél-Amerikában.
Mint említettük, a játéktér teljesen szabadon bejárható, ráadásul rendkívül gyönyörű is. A GTA-ban sokszor órákig el tudtunk szórakozni a városban való autókázással, vagy a szigetek feletti repkedéssel – mely élmény most újra visszaköszön a Just Cause-ban. A hatalmas és ízig-vérig karibi trópusi hangulatot árasztó állam remek helyszínül szolgálhat egy kis kocsikázásnak, strandmotorozásnak, motorcsónakázásnak, városnéző sétarepülésnek; az extrém sportok iránt vonzódó gamerek pedig különböző kaszkadőrmutatványokkal, bázisugrással, szabadeséssel vagy ejtőernyőzéssel is múlathatják az időt, ha éppen nincs kedvük kinyírni egy rosszfiút sem. Na de ne ugorjunk ennyire el a fő céltól, elvégre azért küldtek minket oda, hogy rendet tegyünk, nem pedig azért, hogy szórakozzunk és gyönyörködjünk a tájban.
A feladatok sajnos nagyon nehézre sikerültek, de ez nem csak azok bonyolult megvalósíthatóságának, hanem a járművek néha nehéz irányításának, a nem megfelelő fizikai értékek belövésének és az ellenfelek szuper-agresszívra állított támadásának is betudható. A rendőrök / katonák nem tökölnek sokat, így ha meglátnak minket az általuk védett területen, akkor azonnal odasereglenek mindannyian, és megállás nélkül pumpálják belénk az ólmot – fedezékkel, összedolgozással, ésszel és (ne adj isten) taktikával egyáltalán nem foglalkozva. Rico tesának tehát nincs könnyű dolga, főleg, hogy sokszor életcsomagot sem találni az ilyen mészárszékek közelében. A fő küldik amúgy rendben vannak, általában ki kell szabadítanunk valakit, fel kell robbantanunk egy létesítményt, vagy meg kell ölnünk 1-1 vezetőt – ellenben a monoton mellékállásokkal, ahol falukat / városokat kell visszafoglalgatni a kormánytól. Jó hír, hogy minden küldetés végén van lehetőség mentésre, a táborokban pedig feltölthetjük életpontjainkat, valamint degeszre tömhetjük zsebünket a fegyvereinkhez passzoló skúlókkal. Gyakorlatilag sokat nem lehet ragozni a játékmenetet, hiszen a GTA-hoz hasonlóan (ami egy csöppet azért más stílus) itt is vagy küldetést csinálunk, vagy részfeladatot, vagy pedig önfeledten szórakozunk a terület adta lehetőségek közt.
Egy picit rátérve a játék negatív oldalára, engedjétek meg, hogy említsünk néhány szót a Just Cause rossz tulajdonságairól. Azt már írtuk, hogy a küldetések elég nehezek, de illik még azt is tudni, hogy sokszor nem mondják meg egyértelműen, hogy hova is kell menni. A térképre rányomnak egy piros pacát, hogy ott csináljunk valamit, aztán nekünk a hatalmas csatatér kellős közepén kell kitalálni, hogy hogyan is lesz tovább. A ránk támadókkal szembeszállni nem érdemes, mert ha kinyírunk három katonát, akkor érkezik még egy Jeep, meghozva az erősítést, úgyhogy a stukkert önvédelmi célból érdemes elővenni, ha utat akarunk magunknak törni a minket körülvevő seregen. A másik, mindennapi életünket megkeserítő momentum, hogy bár a játék pazarul és egyben, mindenféle töltési pont nélkül megjeleníti az egész szigetcsoportot, mégis néha belassul a játék egy, az átlagosnak nevezett konfiguráció felső részét karcoló gépen is. Akció közben idegesítő, hogy lecsökken a framerate, ha körbeállnak minket tízen, a háttérben épp felrobban három szálloda, a fejünk fölé pedig megérkezik két helikopter.
Egy bekezdésben nagyjából sikerült is összegyűjteni az összes negatívumot, fordítsuk hát figyelmünket a sokkal vidámabb, jó dolgok felsorolására. Csak magamat tudom ismételni, ha azt mondom, hogy a sziget baromi nagy és tényleg csodálatosan szép. Tele van virágokkal, bokrokkal, pillangókkal, madarakkal, fákkal, hegyekkel, völgyekkel, falukkal, városokkal, homokos tengerpartokkal, mocsaras területekkel és persze emberekkel. A városok remekül tükrözik az ilyen helyek sajátosságait – itt ugyanis egymás mellett él a luxus és a mérhetetlen szegénység. A gazdagok tényleg nagyon vastagok, ők villákban laknak, testőröket tartanak és limókkal járnak, a szegények pedig valóban totál csórók, nekik csak szakadt farmer, rozsdás pickup, tyúketetés, valamint komfort nélküli és omladozó viskók jutottak. A városok és a földutakkal összekötött falvak tele vannak autókkal és emberekkel, látszik, hogy van ott élet – az egyetlen gond itt csak az, hogy feltűnően céltalanok az emberek, csak semmit tesznek, bár azt nagyon jól.
A hangulatot nagyban megdobja a latin muzsika, valamint a szívet melengető vizuális megjelenítés. Van reggel, délután, este, hajnal, továbbá napsütés, monszun, vihar, borús időjárás – ahogy az igazi életben is lenni szokott. A különböző napszakok és időjárási hatások gyönyörű, valamint változatos összképet generálnak, ráadásul kihatással vannak a környezetre is. Az még csak hagyján, hogy a tűző napon elvakít minket a nagy lángoló égitest, de viharban példának okáért felázik a talaj, lassítva ezzel járművünket, sőt fúj is az erős szél, mely helikopterrel való közlekedés során bizony igen kellemetlen. A víz fodrozódása bár nem olyan, mint a HL2-ben láttunk, de nagyon is szép, sőt még lubickolni is tudunk benne. Lehet mellúszni vagy búvárkodni, mely utóbbi során élő tengeralatti világot látunk hínárokkal és korallzátonyokkal színesítve. A szárazföldön gazdag növényzet és rengeteg pillangó színesíti a látképet, a levegőben pedig madarak szálldosnak, ha pedig elég magasra (akár a felhők fölé) repülünk, akkor páratlan panoráma tárul elénk.
A vizuális hatások is páratlanok – robbanáskor például nem csak lángcsóvákat, hanem nagy füstöt, ledőlő épületrészeket és repkedő tárgyakat is látunk. A gazdátlanul elől felejtett gázpalackok tartalma szép kékre színezi a lángokat ha belelövünk, ami már csak habként szolgál a Just Cause gyümölcstortáján. Ha járműben vagyunk és nagyon felgyorsítunk, akkor szép elmosódás effekt jön elő – akár a Need for Speed-ben. Ekkor az egyetlen gond az, hogy hamarabb érünk oda egy területre, minthogy betöltött volna a játék, így előfordulhat, hogy hirtelen megjelenik előttünk egy autó vagy hordó csak úgy a semmiből. Na de ez csak szőrszálhasogatás, vezessetek mindig közepesen lassan és akkor nem fordul ilyen elő, sőt a szakadékba sem estek le olyan könnyen.
A játékmenet, a helyszín, a küldetések, a jó és rossz dolgok kivesézése után (zárszóként) illik még szót ejteni az összehatásról és kiemelni néhány olyan momentumot, ami fel vagy le billenti a Gamekapocs értékelő mérlegét. Jópofa és sokat használt eszköz az ejtőernyő valamint a csáklyázó pisztoly, aminek illik megtanulni a használatát. Szabadesésben kinyithatjuk az ejtőernyőt, de lehetőségünk van még erre bázisugrás, motoron való száguldás, vagy mozgó autó tetejére kimászás során is. A kinyíló ejtőernyő persze megvéd minket a betonnal való frontális találkozástól, de a csáklyával együtt remekül használható, ha valahova céltudatosan akarunk eljutni. Lebegés közben pisztolyunkkal megcélozhatunk bármilyen járművet (akár egy helikoptert is) és ha sikerült nagyjából fölé kerülni, akkor arra ráugorhatunk, átvéve felette az irányítást. Vicces dolog amúgy, hogy Rico nem törődik a helikopter rotorjával, általában tök lazán átszaltózik a száguldó vaslemezek között. Órákig lehetne még mesélni az ilyen trükkökről, de szeretnénk meghagyni a saját felfedezés adta élményt, na meg jóval túlnyúlt a cikk is a tervezett karakterszámon. Egy szó mint száz, ha másban nem is, a Just Cause abban hasonlít a GTA-hoz, hogy órákig el lehet lenni semmittevéssel, és még többet lehet róla mesélni. A játék baromi jó, tényleg nagyon össze van rakva, valamint izgalmas, látványos, akciódús, szemkápráztató, szórakoztató, de nem utolsó sorban frusztrálóan hülyék az ellenfelek és nehezek a küldetések is. Nincs olyan játék, ami tökéletes, így ez sem, hiszen nagyon sok írható a számlájára, de azt kell, hogy mondjuk, az augusztusi előzetesben kicsit sem becsültük felül az Avalanche-s arcok tudását. Viva la Revolucion!
Az előzetesben már szó volt róla, hogy a Just Cause játékmenete abszolút nem lineáris, a helyszín teljesen nyitott, valamint a főszereplőnk is rendkívül nagy szabadsággal rendelkezik. Bármikor bárhova mehetünk, használhatunk akármilyen járgányt, és gyakorlatilag azt csinálhatunk, amit csak akarunk – feltéve, ha éppen nem egy küldetés közepén járunk. Rico barátunknak összesen 20 nagy feladatot kell megoldania, de ezek után sem fog unatkozni, ugyanis a hatalom teljes összeroppantásához még 300 kisebb mellékállást is kell vállalnia. A küldetések elvégzésére 25 stukker áll rendelkezésére, a kispisztolytól kezdve a géppityun át egészen a rakétavetőig és az időzített bombáig. San Esprito-ban 1 híján 90 különböző járgány közül választhat, legyen az akár 2 vagy 4 kerekű, motorcsónak, tengeralattjáró, helikopter vagy vadászrepülő. Nem gyenge tehát a felhozatal, a számok magukért beszélnek – ez bizony nem egy kispályás játék.
Rico a küldetéseket egy turistának álcázott összekötőtől kapja, de nem hagyja teljesen magára a CIA központ sem. Kérhet légisegélyt a kormánytól, ekkor egy helikopter érkezik hozzá, ami kérésre vagy elviszi őt valamelyik táborba (safehouse), vagy ledob számára egy terepjárót, mocit, motorcsónakot vagy kishelikoptert – attól függően, hogy Rico éppen mit requestel PDA-jával. A kézi számítógéppel emellett még megnézheti a szigetcsoport térképét, információt kaphat, hogy hogy áll éppen a megbízásokkal, vagy éppen, hogy milyen területek vannak már lázadó kézen. A szolgáltatás tehát teljes körű, de meg is érdemli főszereplőnk a felülről jövő erős támogatást, hiszen nem óvodás feladatokat kell elvégeznie Dél-Amerikában.
Mint említettük, a játéktér teljesen szabadon bejárható, ráadásul rendkívül gyönyörű is. A GTA-ban sokszor órákig el tudtunk szórakozni a városban való autókázással, vagy a szigetek feletti repkedéssel – mely élmény most újra visszaköszön a Just Cause-ban. A hatalmas és ízig-vérig karibi trópusi hangulatot árasztó állam remek helyszínül szolgálhat egy kis kocsikázásnak, strandmotorozásnak, motorcsónakázásnak, városnéző sétarepülésnek; az extrém sportok iránt vonzódó gamerek pedig különböző kaszkadőrmutatványokkal, bázisugrással, szabadeséssel vagy ejtőernyőzéssel is múlathatják az időt, ha éppen nincs kedvük kinyírni egy rosszfiút sem. Na de ne ugorjunk ennyire el a fő céltól, elvégre azért küldtek minket oda, hogy rendet tegyünk, nem pedig azért, hogy szórakozzunk és gyönyörködjünk a tájban.
A feladatok sajnos nagyon nehézre sikerültek, de ez nem csak azok bonyolult megvalósíthatóságának, hanem a járművek néha nehéz irányításának, a nem megfelelő fizikai értékek belövésének és az ellenfelek szuper-agresszívra állított támadásának is betudható. A rendőrök / katonák nem tökölnek sokat, így ha meglátnak minket az általuk védett területen, akkor azonnal odasereglenek mindannyian, és megállás nélkül pumpálják belénk az ólmot – fedezékkel, összedolgozással, ésszel és (ne adj isten) taktikával egyáltalán nem foglalkozva. Rico tesának tehát nincs könnyű dolga, főleg, hogy sokszor életcsomagot sem találni az ilyen mészárszékek közelében. A fő küldik amúgy rendben vannak, általában ki kell szabadítanunk valakit, fel kell robbantanunk egy létesítményt, vagy meg kell ölnünk 1-1 vezetőt – ellenben a monoton mellékállásokkal, ahol falukat / városokat kell visszafoglalgatni a kormánytól. Jó hír, hogy minden küldetés végén van lehetőség mentésre, a táborokban pedig feltölthetjük életpontjainkat, valamint degeszre tömhetjük zsebünket a fegyvereinkhez passzoló skúlókkal. Gyakorlatilag sokat nem lehet ragozni a játékmenetet, hiszen a GTA-hoz hasonlóan (ami egy csöppet azért más stílus) itt is vagy küldetést csinálunk, vagy részfeladatot, vagy pedig önfeledten szórakozunk a terület adta lehetőségek közt.
Egy picit rátérve a játék negatív oldalára, engedjétek meg, hogy említsünk néhány szót a Just Cause rossz tulajdonságairól. Azt már írtuk, hogy a küldetések elég nehezek, de illik még azt is tudni, hogy sokszor nem mondják meg egyértelműen, hogy hova is kell menni. A térképre rányomnak egy piros pacát, hogy ott csináljunk valamit, aztán nekünk a hatalmas csatatér kellős közepén kell kitalálni, hogy hogyan is lesz tovább. A ránk támadókkal szembeszállni nem érdemes, mert ha kinyírunk három katonát, akkor érkezik még egy Jeep, meghozva az erősítést, úgyhogy a stukkert önvédelmi célból érdemes elővenni, ha utat akarunk magunknak törni a minket körülvevő seregen. A másik, mindennapi életünket megkeserítő momentum, hogy bár a játék pazarul és egyben, mindenféle töltési pont nélkül megjeleníti az egész szigetcsoportot, mégis néha belassul a játék egy, az átlagosnak nevezett konfiguráció felső részét karcoló gépen is. Akció közben idegesítő, hogy lecsökken a framerate, ha körbeállnak minket tízen, a háttérben épp felrobban három szálloda, a fejünk fölé pedig megérkezik két helikopter.
Egy bekezdésben nagyjából sikerült is összegyűjteni az összes negatívumot, fordítsuk hát figyelmünket a sokkal vidámabb, jó dolgok felsorolására. Csak magamat tudom ismételni, ha azt mondom, hogy a sziget baromi nagy és tényleg csodálatosan szép. Tele van virágokkal, bokrokkal, pillangókkal, madarakkal, fákkal, hegyekkel, völgyekkel, falukkal, városokkal, homokos tengerpartokkal, mocsaras területekkel és persze emberekkel. A városok remekül tükrözik az ilyen helyek sajátosságait – itt ugyanis egymás mellett él a luxus és a mérhetetlen szegénység. A gazdagok tényleg nagyon vastagok, ők villákban laknak, testőröket tartanak és limókkal járnak, a szegények pedig valóban totál csórók, nekik csak szakadt farmer, rozsdás pickup, tyúketetés, valamint komfort nélküli és omladozó viskók jutottak. A városok és a földutakkal összekötött falvak tele vannak autókkal és emberekkel, látszik, hogy van ott élet – az egyetlen gond itt csak az, hogy feltűnően céltalanok az emberek, csak semmit tesznek, bár azt nagyon jól.
A hangulatot nagyban megdobja a latin muzsika, valamint a szívet melengető vizuális megjelenítés. Van reggel, délután, este, hajnal, továbbá napsütés, monszun, vihar, borús időjárás – ahogy az igazi életben is lenni szokott. A különböző napszakok és időjárási hatások gyönyörű, valamint változatos összképet generálnak, ráadásul kihatással vannak a környezetre is. Az még csak hagyján, hogy a tűző napon elvakít minket a nagy lángoló égitest, de viharban példának okáért felázik a talaj, lassítva ezzel járművünket, sőt fúj is az erős szél, mely helikopterrel való közlekedés során bizony igen kellemetlen. A víz fodrozódása bár nem olyan, mint a HL2-ben láttunk, de nagyon is szép, sőt még lubickolni is tudunk benne. Lehet mellúszni vagy búvárkodni, mely utóbbi során élő tengeralatti világot látunk hínárokkal és korallzátonyokkal színesítve. A szárazföldön gazdag növényzet és rengeteg pillangó színesíti a látképet, a levegőben pedig madarak szálldosnak, ha pedig elég magasra (akár a felhők fölé) repülünk, akkor páratlan panoráma tárul elénk.
A vizuális hatások is páratlanok – robbanáskor például nem csak lángcsóvákat, hanem nagy füstöt, ledőlő épületrészeket és repkedő tárgyakat is látunk. A gazdátlanul elől felejtett gázpalackok tartalma szép kékre színezi a lángokat ha belelövünk, ami már csak habként szolgál a Just Cause gyümölcstortáján. Ha járműben vagyunk és nagyon felgyorsítunk, akkor szép elmosódás effekt jön elő – akár a Need for Speed-ben. Ekkor az egyetlen gond az, hogy hamarabb érünk oda egy területre, minthogy betöltött volna a játék, így előfordulhat, hogy hirtelen megjelenik előttünk egy autó vagy hordó csak úgy a semmiből. Na de ez csak szőrszálhasogatás, vezessetek mindig közepesen lassan és akkor nem fordul ilyen elő, sőt a szakadékba sem estek le olyan könnyen.
A játékmenet, a helyszín, a küldetések, a jó és rossz dolgok kivesézése után (zárszóként) illik még szót ejteni az összehatásról és kiemelni néhány olyan momentumot, ami fel vagy le billenti a Gamekapocs értékelő mérlegét. Jópofa és sokat használt eszköz az ejtőernyő valamint a csáklyázó pisztoly, aminek illik megtanulni a használatát. Szabadesésben kinyithatjuk az ejtőernyőt, de lehetőségünk van még erre bázisugrás, motoron való száguldás, vagy mozgó autó tetejére kimászás során is. A kinyíló ejtőernyő persze megvéd minket a betonnal való frontális találkozástól, de a csáklyával együtt remekül használható, ha valahova céltudatosan akarunk eljutni. Lebegés közben pisztolyunkkal megcélozhatunk bármilyen járművet (akár egy helikoptert is) és ha sikerült nagyjából fölé kerülni, akkor arra ráugorhatunk, átvéve felette az irányítást. Vicces dolog amúgy, hogy Rico nem törődik a helikopter rotorjával, általában tök lazán átszaltózik a száguldó vaslemezek között. Órákig lehetne még mesélni az ilyen trükkökről, de szeretnénk meghagyni a saját felfedezés adta élményt, na meg jóval túlnyúlt a cikk is a tervezett karakterszámon. Egy szó mint száz, ha másban nem is, a Just Cause abban hasonlít a GTA-hoz, hogy órákig el lehet lenni semmittevéssel, és még többet lehet róla mesélni. A játék baromi jó, tényleg nagyon össze van rakva, valamint izgalmas, látványos, akciódús, szemkápráztató, szórakoztató, de nem utolsó sorban frusztrálóan hülyék az ellenfelek és nehezek a küldetések is. Nincs olyan játék, ami tökéletes, így ez sem, hiszen nagyon sok írható a számlájára, de azt kell, hogy mondjuk, az augusztusi előzetesben kicsit sem becsültük felül az Avalanche-s arcok tudását. Viva la Revolucion!
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.