Mission: Impossible - Fantom protokoll filmkritika

A jobb időket is látott Lehetetlen Küldetés 1966-ban robbant be a köztudatba, akkor még televíziós sorozat formájában, hét évadon keresztül. A nézők mindig is szerették a kémtörténeteket, a kütyüket és a csinos lányokat, ez a történet megpróbált kicsit más lenni, mint az örök klasszikus James Bond. Igaz nem sokban tért el tőle, de az alapkoncepció miszerint egy egész csapat dolgozik az ügyön, és, hogy hőseink gyakran saját identitásukat titkolva mások arcát felöltve hajtják végre a parancsot, megunhatatlan volt a közönségnek. Később 1988-ban újra elővették a sorozatot, de akkor már csak két évadot élt meg. Aztán 1996-ban Tom Cruise főszereplésével végre teljesen önálló stílusra találtak a készítők, és elindult a mozis sorozat, ami immáron négy részesre bővült.


Ethan Hunt (Tom Cruise) az utolsó lehetetlen küldetése óta feleségével visszavonult, hogy tisztes állampolgárként költse el felhalmozott vagyonát. Azonban egy olyan ember, mint ő sose tudja végérvényesen hátrahagyni múltját, mindig lesz valaki aki levadássza, vagy éppenséggel a családjára ront. Nem kerülhette el a sorsát, a felesége halott és ő mindenáron bosszúra vágyott, ha pedig Ethan Hunt bosszút esküszik, nincs az az ember, aki elbújhatna előle. Azonban sajnos hiba csúszott a tervbe, Oroszországban elkapták majd rögtön börtönbe is zárták. De akinek az IMF van a háta mögött, sose marad sokáig bezárva…


Hosszasan lehetne azon vitatkozni, hogy az MI (Mission Impossible) filmek most akkor jók vagy rosszak, de azzal kivétel nélkül mindenki egyet ért, hogy piszkosul szórakoztatóak. Én úgy gondolom, hogy semmivel sincsenek jobban elrugaszkodva a valóságtól, mint mondjuk az első 21 James Bond film. Mert ugye mióta Daniel Craiggel forgatnak, azért a 007-es ügynök kalandjai is jóval hihetőbbek lettek. Az MI-filmek valahol mindig a valóság és a Disney mese határai között húzták meg a vonalat, megpróbálták elhitetni velünk, hogy Tom Cruise-nak igenis gumiból vannak a csontjai. Mindeközben az állunk leesett a döbbenettől és ott abban a pillanatban legszívesebben hangosan felkurjantottunk volna izgalmunkban, mert filmenként legalább három olyan jelenet van, ami példaértékű a maga nemében.


Látványban és izgalomban ezúttal se fogunk hiányt szenvedni, a kissé öregedő, ámbátor meglepően jó formában lévő Ethan ezúttal se fog csalódást okozni. A magasságtól és gravitációtól továbbra sem retten meg, szédületes dolgokat fog produkálni, amiknek gyakran fájdalmasan nagyot puffanó csonttörés lesz a vége. De szerencsére még mindig gumiból van a teste, szóval aggodalomra semmi ok. Tény viszont, hogy gyakran fogjuk hunyorított szemekkel, fájdalmasan sziszegve végignézni, amiket produkál, mert ahogyan az manapság oly divatos, megpróbálták a lehető legélethűbbre venni a jeleneteket, még akkor is, ha valahol tudjuk, hogy ilyen a valóságban nincsen. Szóval lesznek csattanások, puffanások dögivel, az ütések valósnak tűnnek, ahogyan az izzadtságcseppek és a néha előforduló bakik is. Nagy taps ezért a filmeseknek, mert egy Lehetetlen Küldetés se volt még ilyen realisztikus.


Bevallom őszintén, gyarló vagyok, hiszen a nagyjából 55 éves 190-es IQ-val rendelkező atomfizikus professzor, aki kissé megkattanva a világbékére akar törni, kicsit túlságosan is hatékony főellenségnek bizonyult, sokszor felidegesítve a hozzám hasonló nézőket, zavarba ejtően meghazudtolva a korát, fizikumát és a benne rejlő potenciált. Sebaj, mert a végén csak elnyeri nagy nehezen a hozzá hasonlók méltó jutalmát, és mint mindig, győz a jó és még fordulatot is kapunk az arcunkba. Jó-jó, mondanivalót azt már nem, de erre ott van a Király beszéde, nézzétek azt meg újra, ha erre vágytok.


A komikus szerepben díszelgő Simon Pegg zseniálisan eredeti poénokat sütöget, azokból is a jobbik fajtákat. A kötelező végzet asszonya ezúttal Paula Patton lesz, aki sajnos csak szomorúan bocis szemekkel képes nézni, dögösnek semmiképpen sem nevezhető. Josh „Sawyer” Hollowaynek, Hanaway ügynök szerepe meglepően jól állt, kár, hogy ezt a rendező nem így látta. A misztikus „nem éppen az vagyok akinek tűnök” Jeremy Rennert a Dr. House óta nagyon megszerettük, az érzésünk ezúttal se fog változni. Szóval mind látványban, mind pedig szereposztásban parádézik a film, egyedül talán csak a kissé megfáradt történettel van gond, ami így negyedjére már nem üt akkorát, mint szeretne. De tény, hogy jól fogunk rajta szórakozni és teljesen ki tud minket kapcsolni ebben a karácsonyi, vásárlásos őrületben, még akkor is ha éppen egy tömött plázában ültünk be a székek közé! Megtekintése minden akciófilm rajongónak erősen ajánlott!

Rendezte: Brad Bird
Forgatókönyv: Josh Applebaum, André Nemec
Zene: Michael Giacchino
Szereplők: Tom Cruise, Jeremy Renner, Simon Pegg, Paula Patton
Játékidő: 133perc
IMDB: 7.9
Metascore: 74/100
Saját vélemény: 7.5