Assassin's Creed: Fekete lobogó - könyvajánló

Spoilerek lehetnek.

Oliver Bowden ismét bevezet minket az orgyilkosok és a templomosok közt zajló örökös háborúba. Feladata viszont kissé nehezebb lett, hiszen az Assassin’s Creed játéksorozat befejezte Desmond Miles történetét, pontot téve egy nagyszerű trilógia végére.  A Ubisoft azonban kijelentette, hogy addig nem áll le a sorozat gyártásával, míg igényt tart rá a gamer társadalom. Így született meg a Black flag, a sorozat negyedik része. Mint megszoktuk már, a XXI. század nagy filmes divatja a már befejezett sztori köré építeni egy, vagy akár több új történetet, jó példa erre az X-Men-filmek. Ez történt a játékfejlesztő cég háza táján is, azonban egy zseniális történet kidolgozása helyett most az élményen volt a hangsúly, amiből jutott is bőven. Nem kell itt arra gondolni, hogy gyenge sztorival van dolgunk, de az előző részekkel ellentétben ez egy mellékes szál, az igazi izgalom a hatalmas Karib-tenger térségében megbúvó kalandokban rejlik. Így hát írónk dolga nehezebbnek ígérkezett az eddigieknél. Először is, sokunkban jogosan merül fel a kérdés: kicsoda is Oliver Bowden? Miért éppen az ő kezébe adták a mű megírásának lehetőségét? Ezek bizony kérdések maradnak, hiszen hosszas kutatások után se találtam semmi használható információt. Egy biztos, hogy Bowden eddig kizárólag az Assassin’s Creed-sorozatból készült regényeken dolgozott, ezek pedig remek olvasmányok.

Edward Kenway nem szokványos orgyilkos. Nem született orgyilkos családba, nem nevelték gyermekkora óta a templomosok elleni harcra. Edward csupán egy walesi birkatenyésztő család egyke fia. Fiatalon habzsolja az életet, napjai nagy részét kocsmázással és szoknyavadászattal tölti. Jelleme nem túl szelíd, igen balhés természetű fiatal, aki becsületéért az utolsó vérig képes küzdeni. Mindennapjai egyhangúan telnek, a családi gazdaságban segít, vagy épp egy ivóban üti el idejét, ahol gazdag jövőről és kalandokkal teli életről ábrándozik. Egy szokásos tivornya közepén megtalálja élete szerelmét, a gyönyörű Caroline Scottot, egy gazdag nemesember lányát, kinek a kezét másnak ígérték, hosszú távú üzleti befektetésként. Edward viszont nem adja fel, küzd a hölgy kegyeiért, nem is hiába. Hamarosan összeházasodnak, nagy bonyodalmakat okozva ezzel a helyi életben. Az álmok azonban nem tűnnek el hősünk fejéből, gazdag jövőt tervez magának és feleségének, hogy egy problémamentes, boldog életet éljenek. Edward az ivást sem hagyta abba, kocsmalátogatásinak végül meg lett az ára. Privátér munkát ajánlanak neki, vagyis az angol lobogó alatt fosztogathatja az arannyal telt spanyol és portugál hajókat. Döntését megkönnyítette a családi gazdaság ellen irányult támadás, amely után szülei kitagadták egyetlen fiukat. Itt találta magát először szembe a templomosokkal, azonban ekkor még nem volt tisztában vele, hogy mekkora hatalommal áll szemben. Így hát a Kenway-család első orgyilkos tagja tengerre szállt, hogy legális kalózkodással tegyen szert vagyonra, és pénzes hősként térjen haza szeretett feleségéhez.


Egy privátér élete nem könnyű, minden nap tud új, néha nem éppen kellemes meglepetéseket nyújtani. Hónapok alatt Edward viszont igazi tengeri medvévé edződik, megismerve a végeláthatatlan tengerek ezer arcát. Megtanul együtt élni a mocsokkal és a durva emberekkel, amilyenné lassan ő is vált. Sosem akart igazán kalóz lenni, de a kényszer nagy úr. A nagyhatalmak közt lassan kialakult a béka, a privátérok így munka és vagyon nélkül maradtak, kivéve azokat, akik kalóznak álltak. Ők megtagadták szülőhazájuk fegyverszüneti parancsát, és Anglia ellenségévé váltak. Edward hamarosan új barátokra tesz szert Benjamin Hornigold és Edward Thatch, vagyis a hírhedt Feketeszakáll személyében, akik megtanítják a túlélés művészetére, és igazi kalózt faragnak belőle.


Éveket töltenek együtt Nassau szigetén, hogy felvirágoztassák az ottani kalózköztársaságot, több-kevesebb sikerrel. Kenway élete nemsoká fordulópontot vesz egy tengeri ütközet során, ahol életében először találkozik igazi orgyilkossal. Duncan Walpole személye maga a megtestesült halál érzetét keltette tökéletes mozgáságával és nyugalmával. A csata viszont mindenki számára szerencsétlenül ért véget, csupán két túlélő maradt, nevüket mondani se kell. Walpole végzete ócska trükkjei mellett a gyengesége volt. Edward hamar véget vetett az életének, hogy utána kapzsisága által vezérelve magára öltse az orgyilkos személyiségét. Útja Havannába vezeti, ahol megtudja, hogy Duncan ellenséges kézre akarta játszani azokat, akik közé egyszer tartozott, az ellenség pedig nem más, mint a templomos rend. Edward felismerte a hatalmat, amely kezükbe rejlett, tudta, hogy akik családjának ártottak a világon mindenhol ott vannak, ezért megfogadta, hogy elpusztítja őket. Így veszi kezdetét a hosszú út, amelyen sodródva véreskezű kalózból olyan orgyilkos válik, aki az arany és a hírnév helyett az emberiség jövőéért folytatott harcot választja.

A történetet végig Edward szemén keresztül látjuk, néha mintha csak egy naplót olvasnánk, amely személyes titkokat, érzéseket rejt élete legizgalmasabb időszakáról. Innen ered a könyv talán legnagyobb hiányossága. Az ilyen alapon íródott művek fő célja, hogy érezzük hősünk minden egyes tettének súlyát, gondolkozzunk az agyával, lássunk a szemével, és vele gyűlöljünk vagy szeressünk másokat. Röviden, ezen könyvek zsenialitása a karakterrel való teljes eggyéválás, ezt pedig Bowdennek nem sikerült elérnie. Edward gondolataiba csak felszínesen kóstolhatunk bele, nem igazán tudjuk meg milyen belső hangok vezették rá az iszákos kalózkapitányt, hogy vagyon helyett egy magasztosabb ügyért küzdjön. Persze tudjuk, hogy célja közös az orgyilkosokkal: a templomosok elleni bosszú. Tudjuk azt is, hogy végül az emberek iránti szeretete győzelmet aratott kapzsisága felett, de mindaz nem igazán derül ki, hogy miként változott meg az általa tökéletesnek vélt életről alkotott képe. Nem ez az egyetlen probléma azonban, ami piszkálhatja az ember csőrét. Belemélyedve olvassuk a könyvet, talán már éppen ott tartunk, hogy le se tesszük, amíg az utolsó lap véget nem ér, de egyszer csak egy hirtelen váltás következik. Teljesen új helyszín, új személyek, azt pedig, hogy melyik időszakban járunk, néha még csak megtippelni se lehet. Sok dolgot magában a történetben is csak felszínesen érintünk, rengeteg lényeges dolgon siklik át az író, és ami talán a legzavaróbb, hogy nem egy helyen hiányoznak az átfedések.


Ezek a hibák talán betudhatóak annak, hogy egy játék adaptációjáról van szó, de mégis problémák, amelyek kiküszöbölhetőek lettek volna egy hosszabb, tartalmasabb olvasmánnyal. Fura ezek után kimondani, de a könyv mégis borzalmasan izgalmas és élvezhető, egyszerűen nehéz megunni. Az ok igen egyszerű: nem egy komoly szépirodalmi műről beszélünk, csupán egy könyvről, amely a fiatal olvasók szórakoztatására született meg. Ezt a célt pedig elérte a Fekete Lobogó, hiszen feladatát sikeresen teljesítette, szavakba öntötte a Black Flag teljesen egyedi és mindenki számára új világát.