Zöld íjász 2. évad - sorozatajánló

Figyelem! Az írás komoly spoilereket tartalmaz az első és második évadból is!

A Marvel tökéletesen megtalálta a hangulatot, amivel különböző szuperhőseit filmvászonra viheti, majd össze is hozhatja őket egy-egy all-star parédára. Az Iron Man, a Thor, vagy éppen az Amerika kapitány könnyedebb, látványra kihegyezett, szándékosan eltúlzott kalandjai mellett azonban sokáig úgy látszott, a DC Comics egyszerűen nem tud labdába rúgni. Superman továbbra sem találja a helyét, azonban azt nehéz elvitatni, hogy Christopher Nolan és brigádja letett valamit az asztalra a Batman-trilógiával. Ezt a komolyabbra vett, sötétebb, emberközelibb vonalat kellene tolnia a DC-nek, hiszen láthatóan ez áll jól a legtöbb szuperhősének, és ezzel tudja magát megkülönböztetni a Marveltől.


Ennek szellemében készült el az Arrow első évada, ami messze nem indult tökéletesen, de egyre jobb lett, ahogy közeledett az évad vége, a lezárást pedig mesterien oldották meg. Nem számítottam sem arra, hogy a Vállalkozásnak sikerül lerombolnia a Gladest, sem pedig arra, hogy Tommy Merlin meghal. Utóbbinak azonban nagy hatása volt a második évadra, és egyben Oliver karakterére, aki depressziójában ismét a Szigetre menekül, ahonnan az évad nyitányaként két társa, Digg és Felicity hozza ki. Innen aztán elindul egy olyan szezon, ami ugyan nem feltétlenül tudja mindig egyenletes minőséggel kitölteni a 23 epizódját, de rendkívül élvezetes, és teljes biztonsággal kijelenthetem, hogy a legjobb jelenleg futó szuperhősös sorozattá tette a Zöld Íjászt.


A második évad leginkább annak köszönhetően vált izgalmasabbá, hogy teljes, egész évadon átívelő szálat hoz be a főgonoszra Sebastian Blood személyében. Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy hamarosan kiderül, a történések mozgatórugója valójában nem is ő, hanem az a karakter, akinek felépítésével akkorra már másfél évadot töltöttek el a készítők: Slade Wilson, alias Deathstroke. Fantasztikus kettősséget kölcsönöz az évadnak, hogy míg a múltban látjuk, miként harcol együtt Slade és Oliver, a jelenben már tudjuk, hogy valamilyen módon ez az egész megfordul majd, és egy halálos párbajjá változik. De pontosan mi vezetett idáig? Hogyan tudja Oliver megoldani a helyzetet úgy, hogy közben tartja magát új elvéhez, mely szerint nem öl meg senkit?


Manu Benett fantasztikusan alakítja Slade-et, amiben persze az a tény is a segítségére van, hogy a széria legjobban megírt karakterét kell hoznia. Ennek köszönhetően az egyébként brutálisan kemény, számító, okos, és a Mirakurunak köszönhetően kvázi halhatatlan főgonosz valahogy mégis szimpatikus tud maradni - még a legkeményebb pillanataiban is valahogy egyfajta tisztelet lengi körül karakterét. Hasonlóval próbálkoztak egyébként az írók az első évadban Malcolm Merlynnel is, csak ott annyira későn derült ki, hogy ő mozgatja a szálakat, és ezzel együtt is annyira kevés időt kapott a képernyőn, hogy nem igazán tudott kiteljesedni.


Az első évad első fele gyakorlatilag minden tekintetben egy Batman-klón volt, csak rosszabb színészekkel. A főszereplő Stephen Amell láthatóan nem találta a helyét, és rendkívül kínosan próbálta hozni karakterét azokban a pillanatokban, amikor éppen a milliomos nőcsábászt kellett alakítania, nem pedig a hajótöröttet, vagy az Íjászt. Katie Cassidy pedig egyszerűen csak rossz volt Laurelként. Szerencsére ott Digg majd Felicity állandó szereplővé válása sokat javított a dolgokon, és végül Amell is rátalált a karakterre, a második évadban pedig már alaposan visszavettek az írók azokból a jelenetekből, amikor a playboyt kell játszania, minden más szcenarióban pedig remekel. Katie Cassidy nem sokat fejlődött sajnos: Laurel továbbra is idegesítő és furcsa tud lenni, amikor nem is kellene annak lennie, egyébként pedig a színésznő teljesítményének csúcsát továbbra is az adja, hogy minden alkalommal úgy nyitja ki a száját, mintha egy töltetet várna bele.


Sajnos Digg egyre kevesebb szerephez jut, főleg azután, hogy megjelent a Kanári, vagyis Sara. Leginkább csak a titkos bázison áll, elmond néhány okos mondatot, majd jön a vágás arra, ahogy az Íjász és a Kanári együtt akciózik. Talán ezért kárpótlásul Digg kapott egy epizódot, amiben végre ő lehet a főszereplő, de nem javít a dolgokon, hogy ez egy gyengébb rész az évadból. Thea is leginkább csak esetenként jut fel a képernyőre, és persze főként a Royjal való kapcsolata dominál. Willa Holland, a fiatal színésznő rendkívül jól alakít, de ettől függetlenül karaktere az egyik legrosszabb a sorozatban: folyamatos hisztijét és kétpercenkénti tinilányos sértődéseit elég nehezen viseltem így két évad után, de szerencsére a zárás azt sugallja, hogy ha vissza is tér a jövőben, valószínűleg jelentősen megváltozik majd.


Összességében az évad néhány megingástól eltekintve egységes minőséget nyújtott. A visszaemlékezések egyre jobbak és izgalmasabbak, a fő történeti vonal pedig egyre több meglepetést tartogat a vége felé. A készítők láthatóan nagyobb költségvetésből dolgozhattak, így az akciók még látványosabbak, a koreográfiák még érdekesebbek. Az utolsó két epizóddal pedig teljesen a csúcsra pörög a sorozat: minden karakternek lesz ideje valami emlékezeteset nyújtani, az Oliver és Slade közötti bunyó pedig a múltból jelenbe (és vissza) vágásaival egészen zseniális.


Érdemes megemlíteni, hogy az írók remekül építik ki közben a DC-világot. Egyrészt zseniálisan hozták be Barry Allen karakterét két epizód erejéig, aki az idén induló Flash-sorozat főszereplője lesz, egyre többször tűnt fel Amanda Waller és az ARGUS, számos alkalommal tért vissza Ras'al Gul lánya, Nyssa (azt pedig tudjuk, hogy Malcolm Merlyn az Árnyak Ligájának tagja), és úgy általánosan is, egyre gyakoribbak az utalások olyan karakterekre, akik leginkább Batmannel kapcsolhatók össze. A DC-nek komoly esélye van rá, hogy kiépíthessen egy olyan sorozatvilágot, ahol kapcsolódnak egymáshoz az egyes történeti elemek, és ahol a különböző szereplők rendszeresen tűnhetnek fel egy-egy epizód erejéig egy másik szériában - elvégre ezt sokkal egyszerűbb és olcsóbb is megvalósítani, mintha ugyanezt mozifilmekkel próbálnák.