The Strain sorozatajánló

  • Írta: Daks
  • 2014. július 17.
  • sorozat, the strain
Link másolása
A Regis Air International 753-as járata sikeresen landol a New York-i JFK repülőtéren. A földet érés után azonban olyan történik, mint még soha korábban. A rádiókapcsolat megszakad, a gép fényei lekapcsolódnak.

Közlekedési Felügyelet, Terror Elhárítási Központ, FBI, Járványügy. A kifutópályát lezárják, a helyszín egyenruhásokkal és újságírókkal telik meg, a gép, mint egy kísértetjárat, mozdulatlanul áll a repülőtér közepén. A pilóták nem válaszolnak, az utasok nem adnak életjelet. A járványügy a legjobb emberét, a biológiai fenyegetésekre specializálódott Dr. Ephraim Goodweathert küldi a helyszínre, ha merénylők állnának a dolog hátterében, már jelentkeztek volna, nagy rá az esély, hogy a berlini járatot valami vírus bénította meg. Goodweather csinos kolléganője társaságában elsőként lép a fedélzetre, vegyvédelmi ruhája megóvja őt minden ismert kórtól, a vér is megfagy bennük, az utastérben döbbenetes látvány fogadja őket.


A gépen mindenki halott. Holttestek ülnek katonás rendben a helyükön, arcukon nem látszik fájdalom, se félelem, az ismeretlen kór egy pillanat alatt, egyszerre végzett velük. Ahogy az ügynökök átvizsgálják a gépet, egyre titokzatosabb dolgokat találnak, az utasteret UV fény alatt megjelenő foltok borítják mindenhol, a raktér belső ajtaját mintha kitépték volna, majd jön a legszörnyűbb dolog. Négy ember egyszer csak felkel a semmiből. „Segítsenek” - suttogják.


A The Strain első része július 13-án debütált az FX-en, az American Horror Story rajongói boldogan dörzsölhetik véresre tenyerüket, az idei nyár se múlik el reszketés nélkül. Guillermo del Toro és Chuck Hogan közös regénytrilógiája, a The Strain, a The Fall és a The Night Eternal végre mozgóképes formában is megszületik, a pilot kétszer két szálon veszi fel a történetet. Ephraim Goodweather a járványügyet képviselve igyekszik felgöngyölíteni az eseményeket, míg Abraham Setrakian professzor holokauszt-túlélőként magányosan, de szintén a jó oldalt képviseli. A férfi a hírekben találkozik az esettel. „Berlin. Hát újra megtörténik...” - motyogja harlemi zálogfiókjának sötét irodájában, megjárta már a földi poklot, milyen kár, hogy Goodweather csak egy bolond öregembert lát benne. Talán egy lépéssel most előrébb lenne.


A túloldalon egy misztikus szervezet képviselői tűnnek fel. A névtelenségbe burkolózó intézetet Eldritch Palmer, New York-i milliárdos irányítja, míg a piszkos munkát Thomas Eichorst végzi el, már az első jelenetekből sejteni lehet, többek ők holmi unatkozó öltönyösöknél. A milliárdos valami rejtélyes kezelés alatt áll, első embere pedig mintha csak egy földöntúli lény lenne, nem lélegzik, pislogásnál pedig egy kétoldalról becsúszó hártyaszerű valami törli le szemgolyóját. Az embert a hideg is kirázza tőlük. De nem annyira, mint attól, ami a negyedik szálon fut. A végső fonál azt mutatja meg, ami valójában történt, és történik. A kétszáztíz emberrel nem vírus végzett, és nem is terroristák. A gép rakteréből egy lény - egy nagyhatalmú vámpír - tört elő, és gyilkolt meg mindenkit. Illetve nem is gyilkolta meg őket. Átváltoztatta.


Ez nem gyerekmese. Guillermo del Torónak nem szokása romantikus tinifilmeket készíteni, legújabb alkotása undorító részletességgel, vérben és húgyban tocsogva mutatja be azt, hogy milyen is, amikor a modern világot egy ősi, misztikus erő kezdi szorongatni. A vámpír nem hasonlít Lugosi Béla vagy Brad Pitt drakulájához, főleg Leslie Nielsenére nem, a legfőbb gonosz itt nem egy jól öltözött, kifinomult úriember, aki édes szavakkal cserkészi be a lányokat, majd a csók pillanatában kap rá a nyaki ütőérre. A fenevad itt egy természetfeletti hatalommal bíró démon, minden gonoszság és bűn megtestesítője, testét fekete lepel fedi, véred undorító, hólyagos csápokkal szipolyozza ki, míg holtan nem esel össze, hálás lehetsz, ha azonnal megöl. Az utasok rosszabbul jártak. Őket férgek tartják életben, testükben tekergőző szörnyekkel viszik a romlást New York városába, mekkora szerencse, hogy Budapesten ilyen dolgok nem történnek.


A pilot nem árult el sok részletet a fejleményekről, egyelőre ott tartunk, hogy a vámpír, és annak csatlósai kiszabadultak New York utcáira, vannak azonban, akik készek harcolni ellenük. Goodweather és Setrakian a saját eszközeivel veszi fel a harcot a gonosz serege ellen, az ügynöknek dupla küldetése van, nem csak városát kell megmentenie a végítélettől, de ott élő családját is. Kellyt, a feleségét. És Zachet, a fiát. A szeretet és az összetartozás különösen fontos része lesz a sorozatnak, már az első rész bevezetője és vége is arról szólt, mennyire fontos tisztelnünk, és szeretnünk egymást, mégis mennyire kevés figyelmet szentelünk erre a mindennapokban.


Érdekesség, hogy a sorozatot még csak most kezdték el forgatni és vetítetni, del Toro viszont az egészet már 2006-ban, a Pan’s Labyrinth befejezése utána a tévére kezdte el megálmodni. Akkor viszont egyetlen vevő se jelentkezett rá, csak a Fox, aki szerette volna vígjátékká alakítani a sztorit, nem meglepő hát, hogy a mexikói úgy csapta rájuk az ajtót, ahogy azt illik. Az összeveszés mostohagyermekeként született meg egy társíróval a könyvtrilógia, Chuck Hogan már a tizenkét oldalas bevezető első lapja után rábólintott a megbízásra, ideje tűzbe dobni a Twilight-ot, meg a többi ratyi kisregényt. És hogy mi történt ezután? Csak a szokásos hollywoodi sztori. A könyv észbontó siker lett, a tévétársaságok elkezdtek kapkodni a megfilmesítés után, del Toro pedig azt választotta, aki a legjobbat ígérte. Tökéletes történethűség, könyvenként egy évad, a befejező kötetre pedig kettő, vagy három. És egy olyan vaskos csekk, amiből röhögve telik 500.000 dolláros vámpír-animációra is. 


A The Straing tizenhárom részesre tervezett első évada október 13-án ér véget, addig minden hét vasárnapjára jut egy kis belezés, a sorozat a misztikus horrorfilmek kategóriáját erősíti, ha szeretnél megismerkedni a vámpírmítosz egy egészen új, kegyetlen és nyers bemutatásával, akkor ez jó eséllyel a kedvenced lesz. Nézd a sorozatot, olvasd el a könyveket, a Kórt, a Bukást, és az Örök sötétséget, mindhárom megjelent már magyarul is. 

 

27.
27.
Én most nezem majd meg a 8. részt eddig nem rossz.
26.
26.
Daks
Most néztem meg a második részt, még mindig fasza. Jöhet a többi. :)
25.
25.
felegyi
Iszonyat durva... kegyetlen, cenzúra nélkül... és kellő vetítési idő!!!! Nem az a fajta sorozat, hogy amikor a 62. percet vetítik előtör az "ááá mikor lesz vége"... inkább az "ezaz bazdmeg" jött ki a számból... nagyon faint!
24.
24.
romolusz
23.
23.
Espio
Nagy reményekkel indultam a sorozatnak, de az epizód végére teljesen letört.
Fölösleges gore és a tudomány keverése a misztikummal nagyon szerencsétlen párosítás, amibe tuti bele fognak bukni. Olyan, mintha a Fringe-t próbálnák a Supernaturallal összegyúrni... A racionálisat az irracionálissal. Totál ütik egymást.
A főszereplőt kivéve a karaktereknek se építettek ki eddig olyan mély és egyedi személyiséget, hogy kötődni tudjunk hozzájuk.
Még két részt megnézek, hátha, de amúgy nálam eddig kasza :/
22.
22.
Loki1233
#21: Hát nem tudom, sokan ajánlották mondjuk az én hibám hogy nem olvastam utánna, de nekem nem nagyon jön be ez a kukackák meg koporsó, fura volt nah :D
21.
21.
gyerecske
#20: szerintem jó lesz ez, 1 rész alapján mondjuk még nehéz eldönteni, de biztos be fog indulni az alapján ahogy vége lett. :-)
20.
20.
Loki1233
Hát ez nagyon gyenge lett sajnos,mármint a sorozat nem a cikk vagy velem van a hiba :)
18.
18.
sebtapasz
köszi, lesz mit olvasni, majd meg nézni!!! :D
17.
17.
MrZombieEater
A Walking Dead-et nem lesz nehéz túlszárnyalnia.
16.
16.
krisztian66666
Na faja :D Végre ebből is van sorozat! Én személy szerint imádtam ezt a trilógiát, bár az örök sötétség már nem annyira tetszett, mint az első kettő a kór és bukás! De attól függetlenül mindenkinek ajánlom a könyveket és köszönöm ezt az ajánlót!
15.
15.
bema695
be ne hányjatok már egy CGI képtől, legyetek szívesek. úgy csináltok mintha nem hallottatok volna zenét a beatport top 100-ból, na azoktól be lehet hányni.
14.
14.
Arell
Hehe :D Állat. Tudom mit nézek legközelebb, ha végre időm is lesz.
13.
13.
_Botika_
#4: Számból vetted ki a szót.
12.
12.
drat576
#10: Nem vagyunk egyformák, bennem ez rossz érzést vált ki, és nem akarom ezt az érzést a GK-val kapcsolatba hozni. Mint Pavlov kutyája. Az sem a csengőt akarta megenni ^.^
11.
11.
K2 The Highest
Szerintem jó az a kép. Meg is éheztem egy kis Spagettire, meg egy kis szem alakú gumicukorra. A Sorozat pedig jó lesz hézagpótlónak a Walking Dead-ig.
10.
10.
Extol
#5: Fejezzétek már be, mit akadtok ki egy ilyen amúgy is gyenge minőségű képen...
9.
9.
Kreto
Kösz a képet pont reggeliztem.
8.
8.
drat576
#5: Ugyanezt szerettem volna írni, a cikkben elfér, de amíg ez van kirakva mint legfrissebb iromány addig állandóan ez a kép fogad, rossz ránézni, fellép valami idegen, rögtön el is megy a kedve az oldaltól (vagy nem ^^). De ide kisebbek is járnak. Gyorsan csináljatok már egy Divinity: Original Sin tesztet, és akkor meg is van oldva a helyzet :))
6.
6.
randall13
Az első bekezdés alapján ez a sorozat teljesen(!) úgy kezdődik, mint a Fringe. Asszem a magyar címe A Rejtély, vagy mi.
5.
5.
Claymen
Srácok, azt a bélyegképet cseréjétek le kérlek. Még a förtelmes szó is kevés rá.
4.
4.
Dark_Temptation
whoaaa szedjétek le ezt a képet pls :| nem merek feljönni az oldalra :|
3.
3.
bitbandita
"A névtelenségbe burkolózó intézetet Eldritch Palmer, New York-i milliárdos..."

Nem névtelen. Stoneheart Group a nevük, sokszor lehetett látni pl a felhőkarcolón, vagy a kártyán ami a sofőrnél volt.
2.
2.
bema695
az első rész kifejezetten tetszett, de del Toro-tól ez a szint elvárható volt. az fx pedig igencsak kitesz magáért az utóbbi években.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...