A hobbit - Az öt sereg csatája filmkritika

Aki végignézte a Gyűrűk ura-filmek bővített kiadásaihoz mellékelt nagyon hosszú, nagyon részletes werkfilmeket, az pontosan tudja, hogy Peter Jackson és csapata milyen eszméletlen energiát, odaadást és kreativitást rakott ezekbe az alkotásokba. Ma már viszonylag könnyen kijelenthetjük: ha nincs Jackson és a teljesen fanatikus új-zélandi brigádja, akkor sosem kaphattunk volna egy olyan gyönyörű és tökéletes feldolgozást a Gyűrűk urából, mint amit végül megkaptunk. Hatalmas szerencse ez. Éppen ezért ujjongott egy emberként a világ összes Tolkien-fanja, amikor kiderült, hogy Jackson végül hosszas huzavona után a saját kezébe veszi a Hobbit megfilmesítését is. Tudtuk, ezzel egy olyan újabb, mozitörténeti jelentőségű kaland következik, amilyet senki más nem tudna csinálni.

Amíg Guillermo del Toro ült a rendezői székben, úgy állt a helyzet, hogy "csak" két filmet kapunk a Hobbit-könyv alapján, sőt, sokáig még maga Jackson is csak két részt akart, elvégre a forgatókönyvet továbbra is ő, valamint felesége írta del Toro közreműködésével. Végül azonban úgy döntött, hogy beemel számos dolgot a Gyűrűk ura függelékeiből, és megmutat olyan történetszálakat is, melyek közvetlenül nem kapcsolódnak Bilbó és a tizenhárom törp küldetéséhez - így kerülhetett be például Dol Goldur, illetve Szauron visszatérésének néhány részlete is. Jackson célja ezzel az volt, hogy a Hobbit-trilógia és a Gyűrűk ura-trilógia filmes egységet alkosson, a nézőnek a könyv olvasása nélkül is egyértelmű legyen, hogyan kapcsolódik össze a történet. Néha ez sajnos már túl szájbarágosan is sikerült.


Sokan azonban még így sem értették, hogy lesz ebből három darab, közel 3 órás film. Főleg úgy, hogy a Smaug pusztasága tulajdonképpen ott fejeződik be, ahonnan körülbelül fél óra múlva le lehetne zárni a sztorit a könyv alapján. Nos, Az öt sereg csatájának megtekintése után most már egyértelmű a helyzet: Jackson le akarta tudni a történet nagyrészét az első két epizódban, hogy aztán a harmadikban kiélhesse magát mindenféle korlátok nélkül, és elkészíthesse a valaha látott leghosszabb és leglátványosabb fantasy akciójeleneteket. De komolyan, túlzás nélkül állíthatom, hogy a 2 és fél órás film néhány percet kivéve szinte teljesen végig egy eposzi csatajelenet különböző szegmenseit mutatja.


Történetünk (meglepő módon) ott folytatódik, ahol az előző részt elvágták. Smaug éppen Tóváros felé repül azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jól porrá égesse az egészet, miközben a Magányos Hegy mélyén Thorint egyre inkább elragadja az őrület, és kezd kifordulni önmagából. Miután a sárkány kikerül a képből (ez talán nem spoiler, még azoknak sem, akik nem olvasták a könyvet, elvégre nem véletlenül mutogatták az előző részben annyit azt a bizonyos hiányzó pikkelyt a páncélján), hamar híre megy annak, hogy a Magányos Hegy kincsei szabad prédává váltak, amire tulajdonképpen mindenkinek fáj a foga. Úgyhogy Tóváros népe, Thranduil erdőtündéi, az orkok (kétszer), és a törpök egymásnak feszülnek, hogy néhány pofon kíséretében döntsék el, hogy most akkor kié is legyen az arany, meg az amúgy stratégiailag elég fontos hegy.


Innen aztán elindul a könyvhöz képest brutálisan túltolt akció, körülbelül két órán keresztül. Alapvetően megértem Jacksont, hogy két film után nem akarta rövidre venni a nagy befejező akciót, és a korábbi filmekben tapasztalt történetbeli változtatások miatt az is egyértelmű volt, hogy Az öt sereg csatája bizony jelentősen másképp fog lejátszódni, mint a könyvben. Hiszen nem csak, hogy fel kell oldani a törpe - ember - tünde ellentét háromszögét, de elő kell venni és le kell zárni a Tauriel - Kili szerelmes vonalat, a Thorin - Azog rivalizmust, és persze Kilivel és Filivel is történnie kell valaminek - a könyv ismerői pontosan tudják, minek. Ez egyben azt jelenti, hogy Jackson kiemeli ezeket a karaktereket, és rájuk fókuszálja a harcokat, és a többi törpöt gyakorlatilag elfelejti. Ami hatalmas kár, alig pár percig vannak jelen az egész filmben, ez pedig két teljes epizódnyi karakterépítgetés után kifejezetten fájó pont. Oké, a "háttértörpök" sosem kaptak túl sok szöveget, de ettől függetlenül a forgatókönyv, a színészek, a kellékesek és a koreográfusok ügyesen adtak mindegyiknek egyéniséget, így elvárható lett volna, hogy a két és fél órás záró részben ne csak egyszer-kétszer lássuk őket.


Mint ahogy egyébként magát Bilbót is félreteszi a harc egy jelentős részére a szkript. Mondhatjuk tehát, hogy a film középpontjába a vagdalkozás kerül, aminek a kedvéért a rendező és a forgatókönyvírók háttérbe szorítottak látszólag fontosabb dolgokat, elveszett az érzelmi töltet, ami például A király visszatér esetében az elejétől a végéig megvolt, és emiatt kevéssé érződik epicnek az egész. De hogy maga a csata látványos-e? Naná! Sőt, olyan látványos, amit filmen még soha nem láthattunk. Egyszerre több helyszínen játszódik, a sorozattól megszokott módon gyönyörűen kamerázva és csodás koreográfiákkal. Jackson tényleg teljesen szabadjára engedte a fantáziáját, így olyan elképesztő megmozdulásokat és jeleneteket kapunk, amikre szerintem hosszú ideig emlékezni fogunk. De kérdés, hogy egy ilyen hosszú akció kit fog maradéktalanul lekötni ennyire sok-sok percen keresztül? Engem nagyrészt sikerült, csak néha zökkentem ki, de a barátnőm például rettenetesen unta, pedig imádja a Gyűrűk ura-filmeket és az előző két Hobbitot is.


Akadnak azonban egyéb hibák is, amiket nem vártam volna. A Gyűrűk ura-filmek vágása közel tökéletes volt, mint ahogy az első Hobbité is. Éppen ezért tapasztaltam meglepődve a Smaug pusztaságának megtekintése közben, hogy valami elcsúszott a vágóasztalon - mintha túl sokat nyestek volna ki a filmből, és nem a megfelelő helyeken. Ez a gyanúm beigazolódott a nemrég megjelent bővített verzió megnézése után, ahol a jelenetek sokkal harmonikusabban, simábban követik egymást, és jóval érthetőbb, összefüggőbb az egész. Ugyanez a helyzet Az öt sereg csatája esetében is: néha rendkívül furcsák a vágások, mintha megszakadna a film folytonossága. És az a probléma, hogy - ahogy már írtam - a film jelentős részét a többhelyszínes csata/harc teszi ki, de a vágás miatt néhány ponton elég nehezen lehet követni, hogy most melyik fél éppen hol van, mit csinál és mi a célja.


A legfájóbb pont mégis a film vége. Sokak szerint A király visszatér túl hosszú befejezést kapott, de ez nem igaz. Pont akkora befejezést kapott, amekkorára szükség volt 12 órányi Gyűrűk ura után. Ennél kevesebb egyszerűen nem tette volna meg. És most egy hasonlóan kielégítő, összeszedett és az élményt keretbe foglaló befejezést vártam több, mint 9 órányi Hobbit után, de nem kaptam meg. Sőt, nagyon, de nagyon keveset kaptam. A befejezés elkapkodott és gyengén megírt, és egész egyszerűen nem értem, hogy ezt Jackson hogy engedhette meg. Oda és vissza. Ez az egész történet lényege, ez az egész Hobbit lényege. Ez a tanulság. De a "vissza" rész pocsék. Annyira gyenge az egész, hogy az a gyanúm, hogy teljesen újra fogják alkotni a bővített verzióban, és a moziváltozatba csak kényszerűségből tették be ezt. Más magyarázatot egyszerűen nem tudok elképzelni.


Amit viszont most sem érhet panasz, az a színészi játék. Martin Freeman egészen egyszerűen zseniális, messze túltesz a Gyűrűk urában a hobbitokat alakító színészeken. Ian McKellent ezen a ponton már valószínűleg nem kell dicsérni, mindenki számára egyértelmű, hogy ő a tökéletes Gandalf, mint ahogy az is egyértelmű, hogy a mozifilmek világába újoncként bekerülő brit Richard Armitage mennyire nagyszerű munkát rakott le az asztalra Thorinként ezalatt a három film alatt. A szinkron viszont kellemetlenül érintett, és egyszerűen nem értem a minőségi visszalépést a Gyűrűk ura tökéletes szinkronjához képest. És nem csak az a baj, hogy Thranduil hangját Hujber Feri adja, hanem az, hogy Gandalf szinkronja, a Gyűrűk urában fantasztikusan teljesítő Bács Ferenc itt mintha... nem is tudom... mintha elvitték volna az ufók, és kicserélték volna valaki teljesen másra, aki nem tud színészkedni.


Az öt sereg csatája mindezzel együtt egy jó film, de jóval többet vártam tőle, és jóval többnek is kellett volna lennie néhány látványos harcnál. Továbbra is tele van lélekkel és törődéssel, csodálatosak a zenéi és gyönyörűen kamerázott, a CGI pedig eszméletlen. Látszik, hogy igazi rajongók készítették. Csak nem áll össze teljesen úgy egy sima, tökéletes alkotássá, mint ahogy mondjuk A király visszatér, néhány hibája (például a befejezése) pedig számomra teljesen érthetetlen, felfoghatatlan és fájó. Gyanítom, hogy ezúttal is a bővített változat fogja rendberakni az egészet, mint ahogy a Smaug pusztaságát is, ezért ígérem, hogy mégegyszer visszatérünk rá. Addig is, irány a mozi, mert akárhogy is, ezt látni kell, ha másért nem, hát a grafika miatt. De tegyetek magatoknak egy szívességet, és HFR 3D-ben nézzétek meg, sem a sima 3D, sem pedig az IMAX 3D nem elég jó.

Gamekapocs értékelés: 7,5
IMDB: 8,1
Rotten Tomatoes: 60% 

A hobbit - Az öt sereg csatája
Eredeti cím: The Hobbit: The Battle of the Five Armies
Rendezte: Peter Jackson
Történet: J.R.R. Tolkien - A hobbit
Írta: Peter Jackson, Philippa Boyens, Fran Walsh, Guillermo del Toro
Szereplők: Ian McKellen, Martin Freeman, Richard Armitage, Lee Pace, Evangeline Lilly, Luke Evans, Orlando Bloom, Benedict Cumberbatch, Cate Blanchett
Zene: Howard Shore
Játékidő: 144  perc
Bemutató: 2014. december 1. (London premier)
Magyarországi premier: 2014. december 18.