Vaják: Tűzkeresztség könyvkritika

A The Witcher 3: Wild Hunt premierje után azok is jól járnak, akik könyvformában is hódolnak Ríviai Geralt cselszövésekkel és vérontással teli kalandjainak. Kicsit aggódtam, amikor kishazánkban forgalmazót váltott a játék, ám szerencsére a könyvek jogaival továbbra is a PlayOn rendelkezik. A Tűzkeresztség a hétkötetes sorozat ötödik része, ám élvezetéhez mindenképp szükséges az előző könyvek ismerete. Az első két novellagyűjtemény után Andrzej Sapkowski egy nagyívű regényfolyamot indított el, de darabjai önállóan nemigen állják meg a helyüket. A megvetés ideje ráadásul eléggé nyitva hagyta a dolgokat, mondhatni az egyik legizgalmasabb résznél ért véget. A játék körüli hype pedig kiváló alkalom arra, hogy újra belerázódjunk a szláv folklórból nagy kanállal merítő történetbe.


Sapkowski stílusa szerencsére nem változott semmit, ugyanolyan ízesen megírt, politikai játszmákat sem nélkülöző cselekményt vetett papírra, mint korábban. Aki ismeri az utolsó köteteket, az nagyjából tudja, mire számíthat. Ha viszont szörnyvadászatra vágysz, nem biztos, hogy jól jársz, elvégre itt már az egész kontinens sorsát meghatározó háborúról van szó, intrikákkal, árulásokkal és nem kevés harccal – mesének helye nincs. Geralt éppen a driádoknál lábadozik az áruló mágusok thaneddi hatalomátvétele után, ám eközben a fél világ Cirit keresi, akit Nilfgaardban láttak utoljára. A vaják nevelt lánya az ősi vér sarja, ha valaki irányíthatja, annak a világ a lába előtt fog heverni. Geralt tehát atyai féltéssel a szívében hosszú és veszélyes útra indul a háború sújtotta vidéken keresztül, ám szerencsére többen is hozzáverődnek (köztük a játékokból ismerős Zoltan Chivay), mígnem a díszes társaság olyan konfliktusba csöppen, amiből csak véres küzdelmek árán szabadulhatnak.


Az egy helyben toporgásnak vége, már az előző kötet végén, de különösen a Tűzkeresztségben felgyorsultak az események. Régi és új barátok tűnnek fel a színen, míg Geralt jelleme is fejlődik, hiszen már nem csupán a nilfgaardi invázióról, hanem Ciriről van szó. Vajákunk eddig próbált pártatlan maradni, de most már állást kell foglalnia a játszmában. A lány természetesen nem vár ölbe tett kézzel megmentőjére, egy törvényen kívüli, fiatal tolvajokból álló csapathoz szegődik, ráadásul már ölni is megtanul. Hamar megismeri a világ zsarnokságát, humánus módszerekkel semmire sem megy, azzal már inkább, amit a vajákiskolában vertek a fejébe Vesemírék. Eközben a megmaradt mágusok sem unatkoznak, folyamatosan szövik a maguk nagyra törő terveit, még akkor is, ha ártatlanokat küldenek biztos halálba. A történet tehát minden szempontból kivételes, ahogy a sajátos nyelvezet is, a főleg a tanulatlan szereplők tájszólással megspékelt dialógusain derülünk majd jókat.


A világ komplexitásának érzékeltetéséhez nem szükségesek hosszú oldalakon terjeszkedő tájleírások, elég csupán néhány mesteri jelző és pár hetykén elejtett félmondat, máris ott vagyunk mi is Sapkowski alternatív, de felettébb ismerős középkori világában. Szereplői esendő alakok, még a sokat látott Geralt is őrlődik, tudja, mit diktál az ész, ám ő olykor a szívére hallgat. A mágusok ezúttal is céltudatos, külsőségekre adó perszónák, akik bár látszólag valakit, vagy valamit szolgálnak, igazából csak a saját hasznukat lesik. A korábbi kötetekben ismert kislányos Ciriből immáron felnőtt nő érett, nem csupán a teste, hanem a jelleme is acélosodott, s végre a saját lábán is megáll. Most is olyan régies kifejezések vannak a könyvben, melyek megértéséhez némi utánajárás szükséges. Ettől függetlenül nem nehéz olvasmány a Tűzkeresztség, a szövegkörnyezetből kihámozható a lényeg. De nem ebben rejlik a Vaják egyedisége. A hangulata például továbbra is lehengerlő, és semmi mással össze sem hasonlítható, világa színgazdag, és kikezdhetetlenül stílusos módon elevenedik meg előttünk. Hihetetlen, ahogy az író az érzelmekkel játszik – nem sok regény váltott ki belőlem erős kötődést, de a Vaják igen.


Nem könnyű átültetni a lengyel alapanyagot magyar nyelvre, de Kellerman Viktória ezúttal is sikerrel vette az akadályt (a fordítás kulisszatitkairól itt olvashatsz bővebben). Nem titok: a Vaják-könyvek a játékok előtt játszódnak, ám ha időt szánnak rá, nem kevés háttérinfóhoz juthatnak a rajongók, illetve olyan karakterekről is többet megtudhatunk, akikkel csak érintőlegesen foglalkoztak a CD Projekt RED alkotásai. Egyetlen szívfájdalmam, hogy most sem sikerült a lezárás, nem érezzük azt, hegy kerek történetet kapunk, hiszen mint már említettem, az író elég radikálisan tagolja a műveit. Persze izgalmakból most is bőven kijutott: a konfliktus kiterjedt, a szereplők minduntalan életveszélybe kerülnek, és én összeszorított fogakkal drukkoltam nekik. Reméljük, még egy darabig nem csillapodik a Witcher-láz, így belátható időben belül megkapjuk az új kötetet is. 

A Vaják: Tűzkeresztségbe itt és itt tudsz beleolvasni.