A kör 2 (The Ring Two)
Elérkezett hozzánk a világsikert aratott Kör második része. Megmondom őszintén nem voltam biztos abban, hogy a második rész is ugyanolyan sikeres lesz, mint az első, de tévedtem, mert a tengerentúlon az emberek már a premier napján több pénzt költöttek el jegyekre, mint az első rész bemutatóján (lehet azért, mert azóta drágultak a jegyárak ;) - callisto). Ez jelen esetben 15 millió dollár volt, ami elég jelentős összeg, tekintve, hogy az első résznél csak három nap alatt gyűlt össze ez a pénzrengeteg. Tehát sikeres a Kör 2. Vagy mégsem? A probléma gyökere ismét ott keresendő, hogy a jelek szerint az amerikaiak egyáltalán nem olvasnak filmkritikákat (vagy nem érdekli őket), ugyanis a filmkritikusok többsége igen csúnyán lehúzta a filmet, ennek ellenére mégis sokan megnézték.
Bár ha jobban belegondolok én is készítettem volna folytatást a kör első részéhez, hiszen az mindenkinek tetszett, így nyilvánvaló volt, hogy a második részre is sokan elmennek majd, mert kíváncsiak a folytatásra. A kíváncsiság tehát egy remek emberi tulajdonság, csak néha sokba kerül. Az már nem lényeges, hogy a második rész egy nagy rakás sz…., mert mint tudjuk a Hollywoodi filmkészítők mozgatórugója csakis a pénz, a film sikeressége már mellékes.
Most hadd szóljak egy pár szót a cselekményről és az újdonságokról. Az újdonságok kategóriáját elég gyorsan ki lehet meríteni, hiszen nem sok ilyen található a Kör 2-ben.
A Kör második részét az a Hideo Nakata rendezte, aki az eredeti japán trilógia (Ringu - 1998., Ringu 2 - 1999., Ringu 0: Basudei - 2000.) első két részének is a direktora volt.
Az első részből már megismert Rachel Keller (Naomi Watts) és fia, Aidan (David Dorfman) a zajos és rossz emlékektől teli Seattle városából egy csendesebb helyre, Ashevill-be költöznek a nyugodtabb élet reményében. A történet kezdete tehát, egy az egyben megegyezik a Bújócska című thriller kezdeti képsoraival. Szóval ha valaki fölösleges idejében netán egy thriller forgatókönyvének megírásán gondolkozik, akkor ki ne hagyja az elköltözős részt az elejéről, mert akkor már nem teljes a film és így nem lesz kasszasiker. Tehát miután Rachel és Aidan elköltöznek Ashvill-be, egy rejtélyes gyilkosság híre üti fel a fejét a városlakók között. Rachel természetesen megpróbálja kideríteni, hogy miként történt ez a haláleset és ekkor megpillantja azt a bizonyos név nélküli videokazettát, amit nem szeretett volna soha többé látni. Samara Morgan tehát ismét gyilkolt, méghozzá egy védtelen tinédzser lány volt a legújabb áldozata. Milyen meglepő. Én azt nem értem, hogy a Hollywoodi horrorfilmekben és/vagy thrillerekben (Sikoly, Tudom mit tettél tavaly nyáron stb.) miért mindig a tinédzsereket gyilkolják meg. Például mi lett volna, ha egy öreg bácsi nézi meg ezt a videókazettát és nem egy ereje teljében lévő fiatal? Na mindegy, ezen kérdésemre a választ talán soha nem fogom megkapni. A történet „kusza” szálait az is tovább bonyolítja, hogy Rachel kisfiát, Aident furcsa képzelgések és rémálmok gyötrik, amikhez magas láz is párosul. Az orvosok persze nem tudják kideríteni, hogy mi baja lehet a kisfiúnak, ezért a szerető anyuka egyedül próbál végére járni a dolognak. Utazgat mindenfelé, meglátogatja Samara Morgan igazi anyját, aki egy diliházban tengeti életét, és természetesen ismét elmegy ahhoz a bizonyos világítótoronyhoz is.
A történet végkifejletét persze nem árulom el, de aki nagyon nagy késztetést érez arra, hogy megtekintse a filmet, az úgyis megtudja majd. A színészi teljesítményekről csak annyit, hogy a Rachelt alakító Naomi Watts dolgozott meg legjobban a fizetéséért, hiszen az ő színészi teljesítménye az egyetlen, ami egy kevéssé megemeli a film amúgy is gyenge színvonalát.
A kör 2 (The Ring Two)
amerikai horror, 111 perc, 2005
Rendező: Hideo Nakata
Író: Kôji Suzuki
Forgatókönyvíró: Hiroshi Takahashi, Ehren Kruger
Operatőr: Gabriel Beristain
Díszlettervező: Christa Munro
Jelmeztervező: Wendy Chuck
Zene: Hans Zimmer
Producer: Laurie MacDonald, Walter F. Parkes
Látványtervező: James D. Bissell
Vágó: Michael N. Knue
Szereplők: Naomi Watts (Rachel Keller), David Dorfman (Aidan Keller), Simon Baker (David Rourke), Elizabeth Perkins (Dr. Emma Temple), Emily VanCamp (Emily), Sissy Spacek (Evelyn), Shannon Cochran (Anna Morgan), Kelly Stables (Samara)
Még több Cooltúra:
- 16 Utca
- 2012
- 28 Héttel Később
- 300
- 80 nap alatt a föld körül
- A 40 éves szűz (The 40 Year-Old Virgin)
- A 78. Oscar-díjátadás jelöltjei
- A 78. Oscar-díjátadás nyertesei
- A Boldogság Nyomában
- A Bourne Ultimátum
- A bukás - Hitler utolsó napjai (Der Untergang)
- A Da Vinci-kód
- A Dicsőség Zászlaja
- A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó
- A Főnix útja (Flight of the Phoenix)
- A Gépész
- A Halál a Ragadozó Ellen
- A Halál a Ragadozó Ellen 2
- A Halott Lány
- A Halott Város
- A Hihetetlen Hulk
- A Kaptár 3 - Teljes Pusztulás
- A Kaptár: Bioterror
- A Karib-tenger Kalózai: A Holtak Kincse
- A Karib-tenger Kalózai: A Világ Végén
- A Köd
- A Múmia: A Sárkánycsászár Sírja
- A nagy "Eksönmúvi de-generátor" 1.0
- A Nagy Toplista - 1. rész
- A Nagy Toplista - 2. rész
- A Quantum Csendje
- A rettegés háza (The Amityville Horror)
- A Rózsaszín Párduc
- A Simpson Család - A Film
- A Sith Bosszúja
- A Stormregionnál jártam…
- A szállítmány
- A Szem
- A Tégla
- A Titokzatos Faültető Aktája
- A Tíz Csapás
- A Tökéletes Trükk
- A Vasember
- A Vasember 2
- Alice Csodaországban
- Alkonyat: Napfogyatkozás
- Amerikai Pite 4 - A zenetáborban
- Amerikai Taxi
- Amikor megállt a Föld
- Angyalok és démonok - A film
- Angyalok és démonok - A könyv
- Apocalypto
- Apósok akcióban
- Aranycsirke 2005, avagy az értelem vágóhídja
- Arthur és a Villangók
- Automobil 2005 - Budapesti Autószalon
- Avatar
- Avium present HOST
- Avium: Future Sound of Resistance 2006
- Ayrton Senna - The Offical Tribute 1960-1994
- Az Átok 2
- Az Ember Gyermeke
- Az esemény
- Az Igenember
- Az Utolsó Skót Király
- Bábel
- Batman Begins
- Batman: A Sötét Lovag
- Becstelen Brigantyk
- Benjamin Button különös élete
- Bizonyítás
- Black Snake Moan
- Boogeyman
- Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika
- Bőrnyakúak
- Borzongás
- Bújócska (Hide and Seek)
- Cápafiú és Lávalány kalandjai
- Casino Royale
- Charlie Wilson Háborúja
- Cloverfield
- Coldplay: X & Y
- Coraline és a titkos ajtó
- Családom Titkai
- Csillagok Háborúja: A Klónok Háborúja
- Cukorfalat
- Cypress Hill - Till death do us part
- Dan Brown: A megtévesztés foka
- Dan Brown: Digitális Erőd
- Danny The Dog (Unleashed)
- Day of the Dead
- Deja Vu
- Depeche Mode: Sounds of the Universe
- District 9
- Doom
- Dragon Ball: Evolúció
- Édes vízi élet
- Egy gyilkos agya (Mindhunters, DVD)
- Egy Hajós viharos vizeken
- Egy Rém Rendes Család Budapesten
- Elhagyott Szoba
- Elrabolva
- Elvitte a Víz
- Én, a nő és plusz egy fő
- Eragon
- Erőszakos Múlt
- Esti Mesék
- Evan, a Minden6ó
- Évértékelés
- Fantastic Four
- Faterok Motoron
- Fehér Zaj (White Noise)
- Fekete Víz
- Fel!
- Férj és Férj
- Festővászon
- Feszt 2005
- Final Fantasy VII Advent Children
- Forma 1 Foci
- Fűrész
- Fűrész II
- Fűrész III
- Fűrész IV
- Fűrész V
- Fűrész VI
- G-Force: Rágcsávók
- Galaxis útikalauz stopposoknak (Hitchhiker’s Guide to the Galaxy)
- Gamer
- Gettó milliomos
- GK INSIDER - Azok a csodálatos C64-es zenék
- GK INSIDER - Egy nehéz nap a suliban...
- GK INSIDER - Fairlight nyilatkozat
- GK INSIDER - Új szelek fújnak...
- Grimm
- Grindhouse
- Gyerünk a Börtönbe
- Gyűrük Ura: A Király visszatér
- Halálos Iram
- Halálos Iramban: Tokiói Hajsza
- Halo Legends
- Hancock
- Hannibal Ébredése
- Harmadik Shrek
- Harry Potter és a Félvér Herceg
- Ház a tónál
- Hellboy 2: Az Aranyhadsereg
- Hipervándor
- Hitman - A Bérgyilkos
- Hold
- Hostage
- Hósüti
- Hotel Ruanda
- Indiana Jones és a Kristálykoponya Kir.
- Inland Empire
- Ismeretlen hívás
- Jailhouse
- Jailhouse: októberi programok
- Jégkorszak 3: A dínók hajnala
- John Rambo
- Kapitány és Katona
- Kelekótya Karácsony
- Kígyók a fedélzeten
- Kill Bill Vol 1
- King Kong
- Kísértetjárás Connecticutban
- Kislány a nagyvilágban: I./1-2.
- Kislány a nagyvilágban: I./3-4.
- Kislány a nagyvilágban: I./5-6.
- Kislány a nagyvilágban: II./1-2.
- Kiütéses győzelem
- Kotta Feszt 2005
- Könyv - Isaac Asimov: Encyclopedia Galactica
- L'ecsó
- Lány a vízben
- Las Bandidas
- Le a fejjel!
- Légcsavar
- Lemony Snicket’s A Series of Unfortunate Events
- Lost: A befejezés
- Luxusautó Show 2006
- Macskafogó 2: A Sátán Macskája
- Madagaszkár
- Madagaszkár 2
- Már Nem Lakunk Itt
- Másnaposok
- Max Payne: Egyszemélyes Háború
- Megy a Gőzös
- Menekülj!
- Mézengúz
- Mezsgye
- Miami Vice
- Mickey Egér - Volt kétszer egy karácsony
- Mire számíthatunk 2005-ben?
- Miss Pettigrew nagy napja
- Mission Impossible 3
- Motel 2
- Mr. Bean Nyaral
- Mr. és Mrs. Smith
- Napfény
- Nathan Coles a Süss fel Nap-ban
- Ne szórakozz Zohannal
- Next
- Nowsound Breaks - Klaus "Heavyweight" Hill
- Ocean's 12 - Eggyel nő a tét
- Ocean's 13 - A Játszma Folytatódik
- Ómen 2006
- Oscar 2005
- Pandorum
- Papák a partvonalon
- Paranormal Activity
- Parfüm
- Pathfinder
- Penge - Szentháromság (Blade Trinity)
- Perzsia hercege: Az idő homokja
- PMT / JDS est az Olof Palme Házban
- Pókember 3
- Pokoli édenkert
- Poseidon
- Rémálom az Elm utcában
- Revenge Of The Sith Extra
- Robin Hood
- Rocktoberfest
- Rocky Balboa
- Sasszem
- Second step to Resistance
- Sherlock Holmes
- Shrek 2: Mindenki kedvenc ogréja visszatért
- Shrek a vége, fuss el véle
- Spam, menyét, semprini, avagy Monty Python varázslatos világa (1.rész)
- Speed Racer - Totál Turbó
- Spíler
- Spirit: A sikító város
- Star Trek
- Star Wars Hírcsokor
- Star Wars: A Sithek Bosszúja
- Stone Sour
- Superhero
- Superman Visszatér
- SW: Musical Journey DVD bemutató
- Szabadság, szerelem
- Szakíts, ha bírsz
- Sziget 2009: Beszámoló
- Sziget 2009: Fellépők
- Sziklák Szeme 2
- Szkafander és pillangó
- T4xi
- Táncoló Talpak
- Távkapcs
- Taxidermia
- Terminátor: Megváltás
- Terminátor: Sarah Connor Krónikái
- The Matrix - Box Set DVD
- The Village (A Falu)
- Titánok harca
- Transformers: A bukottak bosszúja
- Trója
- Tükrök
- Tök Alsó: Európai Turné
- Underworld 2 - Evolúció
- Underworld: A vérfarkasok lázadása
- Unreal Engine 3.0
- Út az Oscarhoz: Aviátor
- Utazás a Föld középpontja felé
- Vágott verzió
- Valkűr
- Varga Katalin balladája
- Vaskabátok
- Végső Állomás 3
- Veronika meg akar halni
- Verzió 2
- Viasztestek (House of Wax)
- Vigyázz, Kész, Szörf!
- Világok harca
- Volt
- Walking Tall - Emelt fővel (2004)
- Wall-E
- Watchmen: Az őrzők
- World Trade Center
- X-Akták: Hinni akarok
- X-Men 3: Az Ellenállás Vége
- X-Men kezdetek: Farkas
- Yonggary - Az űrbéli szörny
- Ütközések
- Üvegtigris 2.
- Zathura - Az űrfogócska
- Zombieland
- [REC] 2



