Luke Cage sorozatkritika

  • Írta: Shifty
  • 2016. október 17.
Link másolása
Néhány hónappal a Jessica Jones eseményei után járunk. Luke Cage a vele történteket követően Harlemben igyekszik csendben meghúzni magát, de mentora, Pop halála mindent felülír.

Daredevil és Jessica Jones után egy másik hétköznapi, emberközelibb hős, a feketék egyik büszkesége, Luke Cage is megkapta a maga önálló bemutatkozását, amivel szépen lassan, de összeáll a Netflix és a Marvel közös "Bosszállók" csapata, a The Defenders. A Luke Cage esetében azonban kicsit nehezebb helyzetben volt a Netflix, mert amíg Fenegyerek és Jones tényleg híján van az igazi szuperképességeknek, addig Cage golyóállósága nem feltétlenül ígér komolyabb izgalmakat. Leginkább azért, mert természetfeletti képességeinek köszönhetően nehezebb azonosulni a hőssel, sőt, az is kétségessé válik a 13 epizód alatt, hogy legyőzőre talál-e, illetve komoly kihívás elé tudják-e állítani Harlem rosszfiúi? A készítők viszont ha nem is tökéletesen, de sikeresen hidalták át ezt a problémát, így a már megszokott minőségben kapunk részletes betekintést a felszín alatt a bűnözéstől bűzlő Harlem mindennapjaiba, éjszakai életébe, miközben Cage előélete is szépen feltárul és áthatolhatatlannak hitt páncélján is megjelennek az első repedések.


A történet a Jessica Jones eseményei után pár hónappal később veszi kezdetét. Cage (Mike Colter) az ott történteket követően Harlemben igyekszik menedékre lelni. Ebben nagy segítségére lesz Pop, aki múltja béklyóját maga mögött tudva, a környék Svájcaként is emlegetett fodrászszalonban biztosít munkát Luke-nak, aki tényleg csak annyira vágyik, hogy hagyják békében dolgozni. Harlem törvényei azonban felülírják mindezt, így egy rosszul sikerült fegyverüzlet összehozza a kezdetben sérthetetlennek hitt szuperhőst és az egyik alvilági maffiózót, a Daredevil Fiskjére kifinomultságban és brutalitásban erősen hasonlító Cornell „Cottonmouth” Stokest (Mahershala Ali). Luke természetesen felveszi a kesztyűt, arra viszont talán ő maga sem számított, hogy a kisebb összetűzések később egy, az egész környék létét meghatározó háborúba torkolnak. A Netflix pedig 13 epizód alatt nem kevés fordulattal és kifejezetten aktuális témákat boncolgatva kalauzol el minket a fekete Harlem világába.

Ehhez pedig a lehető legjobb eszközhöz nyúlt a sorozat showrunnere, Cheo Hodari Coker. A harlemi mindennapokat ugyanis kevés olyan műfaj fejezi ki tökéletesen, mint a blaxploitation. A '70-es években a kizárólag afroamerikaiaknak szóló zsáner ugyanis lényegében egy remek alternatíva volt arra, hogy a már akkor is erőteljesen fehér Hollywood úgy szólítsa meg a színesbőrű nézőit, hogy számukra ismert közegben, ismert témákat meséljenek el, természetesen fekete színészekkel. A Luke Cage váza is erre lett felépítve, így nagyon ügyesen mutatja be a nagy kitörésre készülő ott élők mindennapi problémáit, miközben remek érzékkel lavírozik a harlemi élet rideg valóságának mezsgyéjén, a politika és a bűnözés szoros összefonódásának kettősségén. A főhős pedig abszolút nem lóg ki ebből a közegből, a maga visszafogott, már-már meglepően visszahúzódó természetéből eredően egyszerűen remekül példázza az egyszerű kisember mindennapi problémáit, aki a közösség érdekében bármikor kész felvenni a kesztyűt.


A gond az, hogy a 13 részes formátum egyszerűen túlságosan hosszú, így ugyanabba a hibába esik a Luke Cage, mint a másik két Netflix-Marvel koprodukció. Úgy féltávnál elvész a lendület, az újdonság varázsa, nem egyszer pedig önismétlővé válik a történetvezetés, ráadásul a cselekmény nyögvenyelősen talál magára, így a széria második felében jelentkező formahanyatlás kifejezetten rosszat tesz a sorozatnak. Az így elvesztett feszességen az ismét telitalálat stílus, a blaxploitationre alaposan ráerősítő zenék és a nagyon erős szereplőgárda se tud segíteni. Ebben ráadásul erősen szerepet játszik az is, hogy Luke Cage személyiségének egyszerűsége nem feltétlenül ad teret olyan mélységeknek, mint amivel mondjuk Jessica Jones meggyötört karakterét lehetett ábrázolni.

Ez nem Mike Colter hibája, bár az is igaz, hogy testhezálló szerepéhez részben azért tud végig hű maradni, mert repertoárja valószínűleg kimerül az ugyanúgy nézünkben. A mellékszereplők viszont telitalálatok, sőt, bőven akad köztük olyan, aki még a főhősnél is sokkal érdekesebbnek és izgalmasabbnak ígérkezik. Ott van például a Netflix hőseinek külön bejáratú éjszakai nővérkéje, Claire Temple (Rosario Dawson), akinek karaktere végre kezd kibontakozni. De említhetnénk a nyomozónő Misty Knightot (Simone Missick), vagy a rosszfiúk oldalán brillírozó Cottonmouthot és unokatestvérét, a politikai karrierjét az alvilági piszkos pénzből finanszírozó Mariah Dillard (Alfre Woodard) kettősét. Érdekes követni, ahogy részről részre egyre többet tudhatunk meg kettejük múltjáról, ezzel egészen más megvilágításba helyezve jellemük eredetét. Ez már csak azért is izgalmas része a Luke Cage-nek, mert Mariah jelleme óriási fordulatot vesz és egy ponton már mi nézők se hisszük el neki, hogy csakis Harlem felvirágoztatása a célja.

A Luke Cage-nek viszont nincs szégyenkezni valója. A Daredevil és a Jessica Jones után nem lett annyira erőteljes ez a 13 rész, mint amit eddig láthattunk, de így is messze kimagaslik a mezőnyből. Hibái apróságok, könnyen orvosolhatóak, bár az is igaz, hogy az nehezen megbocsátható, hogy a Daredevil csontropogtató bunyói után Cage nevetséges koreográfiával kísérve, nagyon béna akciókban küldi padlóra a rosszfiúkat. És ebbe sajnos a végső nagy összecsapás is beletartozik. Viszont az nagyon biztató, hogy a Netflix már a harmadik szuperhősös sorozata kapcsán is képes volt saját hangvételt megütni és érdekesen, izgalmasan bemutatni az utca embereiért küzdő, kisebb léptékben "működő" karaktereit. A jövőre nézve ez mindenképpen jó előjel, így már nagyon várjuk, hogy a hamarosan külön évaddal jelentkező Iron Fisttel kiegészülve mit alkot majd a The Defenders csapata Sigourney Weaverrel szemben.

Gamekapocs értékelés: 7/10

Luke Cage
Eredeti cím: Marvel's Luke Cage
Rendezte: Paul McGuigan, Phil Abraham, Andy Goddard, Marc Jobst, Clark Johnson, Magnus Martens, Sam Miller, Vincenzo Natali, Guillermo Navarro, Tom Shankland, Stephen Surjik, George Tillman Jr
Írta: Cheo Hodari Coker, Archie Goodwin, John Romita Jr., Roy Thomas, George Tuska, Akela Cooper, Aïda Mashaka Croal, Jason Horwitch, Charles Murray, Christian Taylor, Nathan Louis Jackson, Matt Owens
Szereplők: Mike Colter, Simone Missick, Theo Rossi, Alfre Woodard, Rosario Dawson, Mahershala Ali

7.
7.
Samu
Tegnap végeztem ki ezt a sorozatot. Szerintem simán tudta azt mint a többi, de a stílus más volt mivel mást is követelt egy feka Harlemes téma. A zenék nekem bejöttek (külön pacsi Method Man rádiós freestyle-jáért :-) ) Ami nem tetszett, hogy nagyon visszafogták a karaktert, és a végén a harc is elég laposka lett. Jó folytatás alap! Ami a cikkből kimaradt, hogy jön a Megtorló is, és remélem, hogy jól beletenyerel ebbe az egész Netflix-Marvel világba, mert nekem ő a nagy favorit! 7/10 jogos
6.
6.
adamsfamily
A Daredevil tetszett és szerintem a 2. szezon végéig pörgős volt.A Jessica Jones eléggé döcögősen indult és nem igazán tetszett,hogy lényegében a történet közepén kezdték az egészet,mert az egész szezon egy múltbéli traumára épített,amit viszont csak a szezon harmadánál kezdtek el bemutatni.
A Luke Cage pedig szerintem érdekes sorozatnak indult,még nem jutottam a végére,de a szereplőn kívül egy érdekes képet is mutat Harlem utcáiról.
Kíváncsi leszek,hogy a Vasököl után hogy fogják összehozni a 4 hőst.
5.
5.
hadzsime
Nem rossz sorozat, de közel sincs olyan jó mint az eddigi kettő. A Daredevilnél és a Jessica Jonesnál fékeznem kellett magamat, hogy ne nézzem meg az egészet megállás nélkül. Ezt pedig néha már epizód közben kikapcsoltam mert untam. Sok benne az idegesítő fölösleges karakter, a főfőgonosz pedig klisés és ratyi. A zenéért viszont jár a plusz pont.
1.
1.
ilovenancythompson
faszán tolja a marverl ésa netflix. teljesen szűnvonalas amit csinálnak, lájkolom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...