Diablo - a játékmenet fejlődése a sorozatban

Link másolása
Újabb videó érkezett a Diablo harmadik részének bejelentése után, amelyből kiderül, hogy mennyit fejlődött elődei után az új rész.
Újabb videó érkezett a Diablo harmadik részének bejelentése után, amelyből kiderül, hogy mennyit fejlődött elődei után az új rész.



Először kapunk egy kis ízelítőt az 1997-ben megjelent első részből, majd a 2000-ben kijött Diablo II is újra bemutatkozik a nagyközönségnek. Végül a vadi új Diablo III-ból is láthatunk pár új jelenetet. Az igen érdekesre sikeredett videóban azt akarják bemutatni a fejlesztők, hogy mennyit fejlődött a harc az évek során.
44.
44.
laca009
heh én 13-vok én is nagyon sokat játszok a dio2-vel de dio1-el még mindig nem merek egy részt a grafesz másrést hogy baromi rövid meg kicsit olyan horroros majd nézetek meg youtube.com-on egy speed run-t a a dio1-röl xD télleg rövid
43.
43.
zuzo1
na jó hát ez a vidi nem volt túl érdekes! én mind a kettővel játszottam már de az első részt nem tul sokáig mert tul gusztustalan meg félelmetes volt nekem akkoriban jó hát most 20 vok és akkor meg kis pisis voltam! a második része inkább az akcióra hajaz és ezért tetszett meg már jó pár éve és azóta sem tudom megunni!!:D
42.
42.
Aramisz93
Áhh még ma is fenn van a gépemen a játék...és naponta b.neten nyomom :D Pala foreva:D Egyetlen dolog amivel nem értek egyet, hogy miért mondják azt a Diablora hogy RPG...Tudjátok mi az RPG? A Knights of the Old Republic...na az RPG, de már jóval a Diablo franchise megjelenése előtt, is voltak igazi RPG-k. Remélem, a LoD össze karaktere benne lesz a 3-ban, plusz még újak...(bár ezekre nem hinném hogy annyira szükség van)
41.
41.
K.G.
sokaknak: Hát nem tudom emberek, szerintem meg BÁRKi megmondhatja, hogy ez tetszik-e neki, vagy sem. Nem csak azok postolhatnak ide, akiknek ez az istenjáték, mert az éremnek két oldala van. Ha nem bírjátok elviselni, hogy van, akinek ez nem tetszik ezért meg azért és ezt Uram bocsá' le is írja, akkor a hiba inkább veletek van.

A játék SZERINTEM nem nagy szám, de én sosem szerettem a hack'n'slasheket. -kattintgatóbajnokság.
40.
40.
Unio
37. XX Jó én se emberkedhetek,de azért van már tapasztalatom man :)

38." Nagyon király játék!!! És sokáig el lehet vele lenni,ami a mai játékokra már annyira nem igaz."

Egyetértek,van olyan game ami húú de baró videórol,meg képekről,meg minden,de amikor eltöltesz vele kb 10-20 percet,akkor azt mondod,hogy ez egy sz*r.Kezdem megérteni a nagy öreg harcosokat ,:)amikor azt mondják,hogy bezzeg régen nem voltak ilyen unalmasak a játékok,nem úgy mint most. :)
39.
39.
varti
#38. ilyen rendszerigénye a blizz yátékoknak max 2020 után lesz :D
38.
38.
Dcrysis02
Szerintem az egyetlen gyengébb dolog a kártya,de az is elég yó.Nekem egyedül a procim gyengébb(E4400 húzva)nem kell majd DX10-ben nyomni(mer szerintem tuti abban is lehet majd játszanii és akkor jó lesz :)
37.
37.
Guwrovsky
Menni fog a gépeden... nem fullon (szerintem).
36.
36.
Guwrovsky
Kösz Unio... mért, te hányadik évedben vagy?
35.
35.
Unio
33. Guwrovsky! na egy értelmes arcszerkezet a tizenévesek közül ;)

Jó meglátásaid vannak man ;)
34.
34.
Guwrovsky
Összegzés: a legjobb játékok, amikkel valaha is játszottam...
33.
33.
Unio
31. Ez így igaz,egyetértek.A nagy klasszikus újra visszatér!! Én nagyon várom ;)

Amúgy meg a lefúljogás ,meg a leszarozás tipikus magyar mentalitás (6-os szuper okos hozzászólása ).

A kis tizenéveseknek meg üzenem,hogy be lehet kussolni (felb***nak az ilyen ratyik akik dumálnak,meg szájhuszárkodnak, és eddig az életben nem tettek le semmit az asztalra,csak apuci meg anyuci pénzeli őket.)

bocsánat az ideg :)
32.
32.
Guwrovsky
Plusz...



Én 16 éves vagyok, azaz abban a korosztályban vagyok, akik "álltalában" nem ismerik és/vagy fikázzák a Diablót, Starcraftot és minden egyébb Blizzard művet.

Csak nálam az a nagy külömbség, hogy én ezeken a játékokon nőttem fel... és most, hogy kemény hardcore fejjel állok nekik megint, meg egy kicsit érettebb tudattal, így jövök rá mennyire ZSENIÁLISAK ezek a játék remekművek...



Kiskölök koromban ritka nagy sikerélmény volt számomra, hogy a "kis-aranyos-bádogkatonákkal" (Gy.k.:Terran Marine) leszedtem azokat a "csúnya-sáska-bogarakat" (Gy.k.:Zerg Zergling) és leromboltam a "hústortájukat" (Gy.k.:Zerg Hatchery)

Mostanra már tudom mi is az a M&M, és élvezem a Barrack-rush előnyeit.



És csak ugyanezt tudom elmondani a Diablok-ról...
31.
31.
Guwrovsky
Én kiszúrtam egy komoly változást!



Míg a Diablo II-ben javarészt egyenként csapjuk le az ellent, addíg a Diablo III-ban már egy kardcsapással kettő-három ellennel is végzünk.



Azaz, a Diablo II-ben javarészt "párbajozol" egy ellenféllel, aztad ha meghal, jöhet a következő. (Persze ott is van egy pár kőkemény tömegpusztító skill).



Míg a Diablo III-ban jobban kiemelték az "egyszemélyes hadsereg" érzést azzal, hogy egy gombnyomással jópár díszhuszárral végzünk.
30.
30.
mephi
Azok akik azt mondják, hogy béna ez a játék elfelejtik, hogy anno a Dio1 és Dio2 mennyi játéknak lett az alapja. A fejlődésrendszere, a grafikája ezek mind mind befolyásolták a későbbi játékokat.
29.
29.
Kocsis92
jajj elfelejtettem megkérdezni. itt is úgy lesz hogy egyedül vagy,max egy felbérelt katona melletted, vagy mint a ds-be lehettek akár 4-en?
28.
28.
KenDenedis
Engem már az is meglep hogy ilyen sokaknak nem tetszik. Azt hittem a diablo mindenkinek az isten. Bár azért sem lehet őket hibáztatni hogy fiatalok és megjelenésükkor nem nyomták az 1. és 2. részt. Szerintem nekem sem tetszene egy játék aminek a megjelenésénél 5 éves voltam vagy ilyesmi XD
27.
27.
Kocsis92
benőmenő: amikor kijön, hidd el, senki számára nem lesz más játék:D
26.
26.
koffein
na végülis az ilyen "varrok ilyet zsákbol" gógyik elis mehetnének ebböl a posztbol. Ha nemtetszik, nyomj egy Xet és fogd be a szád. Kit érdekel, hogy nektek nem tetszik, akkor játsz olyannal ami neked sokkal szimpatikusabb. Azért, hogy itt a régi rajongókban (beleértve engem is) elindítsátok a hígfosást a beszólásaitokkal, arra nagyon feleslegesek vagytok köszi
25.
25.
benõmenõ
pfff

én személy szerint max a hárommal játszanék ha már nem lenne más játék a világon
24.
24.
Gömbi
Okok, csak egy kicsit félreérthető volt. :)
23.
23.
Zsotyee
Gömbi nem rajtad mulatok, félre ne érts. Veny, nem húztam fel magam, akkor nem így tudtam volna lekommunikálni a mondanivalómat. Hát igen még fiatal. Bár ha a neve végén a 7-es szám az életkora, akkor kicsit másképpen kellet volna fogalmaznom:D

(6-s hozzászólás)
21.
21.
Gömbi
Most rajtam mulatsz ilyen jót Zsotyee?!
20.
20.
Zsotyee
Az ilyen beszólásokon csak röhögni tudok csak sajnos lemaradt a szmájl. IGZDÉÉÉÉÉÉÉ XD :D No mindegy csak azon csodálkozom, hogy egyeseknek már semmi sem elég jó. Azt tudom nekik tanácsolni, hogy legyenek teszterek és írják le a tanácsaikat az alkotóknak, hogy min is kellene javítani...

Peace
19.
19.
Gömbi
Jaa igen wii-vel jó kis torna egy harc. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...