Peter Molyneux következő játéka

  • Írta: Ghost
  • 2008. október 16.
  • Érdekesség
Link másolása
A Kikizonak adott interjúban a Fable atyja, Peter Molyneux elárulta, hogy már nagyban dolgozik következő játékán, amely ismét fantasztikus lesz.
A Kikizonak adott interjúban a Fable atyja, Peter Molyneux elárulta, hogy már nagyban dolgozik következő játékán, amely ismét fantasztikus lesz.


A következő héten jelenik meg a Microsoft kiadásában érkező Fable második része, ennek kapcsán készített egy interjút az úriemberrel a Kikizo, ahol szóba került Molyneux későbbi játéka is. Elárulta, hogy jelenleg is dolgozik a projekten, amely már a Microsoft tetszését elnyerte. Elmondása szerint minden eddigitől eltérő játékot készít, amely sokkolni fogja a közönséget. Szerinte az időzítés is megfelelő lesz, amikor megjelenik, rengeteg politikai vitát szülhet majd. A bejelentésre még sokat kell várnunk, ugyanis a következő évi GDC-n szeretnék a nyilvánosság elé tárni. Öt hónap múlva megtudjuk, hogy mi is lesz Peter Molyneux következő nagy dobása, amellyel méginkább beleírja magát a történelembe.
20.
20.
Callation
19.
19.
Griewer
Engem leginkább ez a "Elmondása szerint minden eddigitől eltérő játékot készít" mondat érdekel. Nem tudom mi újat tudna letenni az asztalra. Már minden baromságból van mindenféle játék. Az közönséget meg leginkább az sokkolja, ha egy jó játékot totál elbasznak. XD
18.
18.
billgéccforprezide
de ronda pofája van szegénynek
16.
16.
ACDC 4ever
már megint ez a beteg peter hadovál itt
15.
15.
Chocho
Ez lesz a híres Dimitri, ami a "játékosról szól, szó szerint"?
14.
14.
F.E.A.R. Alma
Peter Molyneux az az ember aki sokat ígér, aztán keveset ad, valamint sosem tanul a saját hibáiból. Nagy koponya és letett már több klasszikus játékot az asztalra, ennek ellenére sem szabad teljesen komolyan venni.



Szájkaratében tényleg első osztályú, páratlan designer. Csak aztán nehogy ismét nyilvánosan kelljen majd bocsánatot kérnie a csalódott játékosoktól...
13.
13.
Slik
Az is lehet, hogy az antikrisztusrol fog szolni vagy a bukott angyalokrol :O
12.
12.
MT Raze
Apropó, nekem ez a Molyneux nem túl bizalomgerjesztő csávó... a Fable 2 nem hiszem hogy olyan jó lesz mint az 1., a kövi játékuk meg valami alternatívvilágvilágháború v vmi iesmi lesz, arra tippelek.
11.
11.
MT Raze
Jé de nagy pofád van armored! gondolkozhatnál mielőtt mondasz vmi értelmetlent ami minősíti az észbeli színvonalad is!
10.
10.
armored death
És az szerinted nem átbaszás, ha évekig készítenek egy játékot és főleg a mai időkben kiadják online támogatás NÉLKÜL??!!! Erre mit tud mentségként felhozni a nagy fejlesztőpápa?
9.
9.
armored death
Már nem azért de ez az ember meg akarta venni a teszterek véleményém azzal, hogy ne említsék meg azt, hogy az online része a játéknak nemhogy szar, hanem NEM IS LÉTEZIK!! Ilyet hogy engedhet meg magának valaki? Szégyen!!! Nagy szar lesz a Fable 2 csak nem merik bevallani!
8.
8.
tombar
lehet h vmi antiszemita lesz. újabb zsidó irtás? na abból nem kérek...

de maradjunk a realitásnál sztem vmi kémes lesz a hideg háborúból. na azt megnézném. globális felmelegedésről már van játék meg film is asszem szal azt már rég lelőtték.
6.
6.
FeroxX
USA vs Kína vs Oroszország világháboruja az olajért meg a lakható területekért ? xD na na ?
6.
6.
FeroxX
jah és persze vs EU =)
5.
5.
wolf15
Jah,az már más :D

Így lehet,h télleg jó lesz.De kitudja...
3.
3.
Giga0509
akkor ez vmi fölmelegedéses,ózonlyukas vmi lesz sztem... :D
3.
3.
Doc.
Vajon csak Xbox 360-ra fog jönni az új játéka?



2.
2.
Petike x
1, Politikai vita alatt nem azt kell érteni hogy hülyeorbán/hülyegyurcsány, hanem hogy elgondolkodtatja az embereket a jelenlegi világbeli helyzetről.
1.
1.
wolf15
Az miért jó neki,ha plozikai vtákat szül majd a játéka??Nemértem...:-/



és "pojekten",hiányzik az r. ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...