Az év legérdekesebb hírei a Gamekapocs szerint
Te már szavaztál!
hirdetés
2887 - ennyi hírt kell átfutnunk ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk az elmúlt esztendő játékos történéseiről, a játékipar ugyanis 2008-ban sem pihent.
Összeállítottunk hát egy tízes toplistát, amelyen az év legérdekesebb történései kaptak helyet. Nem a nagy bejelentésekre koncentráltunk - bár tudjuk, hogy azokból is volt bőven -, hanem inkább az olyan történésekre, amelyek komoly hatással lehetnek az iparra és annak jövőjére. Természetesen a lista erősen szubjektív, így könnyen lehet, hogy nem értetek egyet minden helyezéssel, mindazonáltal a cél inkább az, hogy Ti is képet kapjatok 2008 játékipari eseményeiről. Íme a lista:
10. Játékokban kampányoltak az amerikai elnökjelöltek
Az idei év az amerikai elnökválasztástól volt hangos, a kampányból pedig ezúttal jutott a videójátékoknak is. Először a Burnout Paradise-ban találkozhattunk Obamát népszerűsítő plakátokkal, később pedig le is tölthettük őt játszható karakterként a Mercenaries 2-höz. Természetesen McCain sem maradt ki a jóból, a republikánus jelölt a The Sims 3 előzeteseiben tette tiszteletét néhány jelenet erejéig - hiába manapság már ilyen akciókra is szükség van ahhoz, hogy az amerikai fiatalok elvonszolják magukat szavazni.

9. A játékpiac felé is nyit a Google
Kevés olyan területet ismerünk, ahova a Google ne tette volna be a lábát. A játékpiac idáig ilyen volt, bár a keresőjéről elhíresült óriás mindig is kacsingatott felé. A tettek mezejére viszont idén lépett, hiszen elindította a Second Life riválisaként számontartott Lively-t, játékokba is beépíthetővé tette az AdSense-technológiát, ráadásként pedig játékfejlesztői törekvéseiről lehullt a lepel. Na tessék, újabb lépés ahhoz, hogy a Google uralja az egész világot.

8. Változásokon esik át a Games Convention
Változásokon esik át a lipcsei Games Convention, ám aggódalomra semmi ok: ezúttal szó sincs az E3-at sújtó "zsugorításról". A jövő évtől GAMESCom néven futó rendezvény ugyanis egy sokkal tágasabb, jobban megközelíthető helyszínre költözik. A dolog szépséghibája, hogy a tőlünk távolabbra eső Kölnbe kerül így át az expó. A Games Convention egyébként mára a világ legnagyobb játékkiállításává nőtte ki magát, idén már Ázsiában is megrendezték, jövőre pedig egy kanadai változat is tervbe van véve.

7. Nyári selejtezést tartott az Activision Blizzard
Júliusban meglepő selejtezést tartott az Activision, természetesen a Vivendi Games portfóliójából. A számos ígéretes címet felvonultató listán végigszaladva csupán öt kedvencnek kegyelmezett meg a cég, ilyen módon rendkívül sok brand és játék maradt kiadó nélkül, amely akár egyik-másik program fejlesztésének leállítását is maga után vonhatta volna. Az áldozatok között volt többek között a Ghostbusters, a Chronicles of Riddick, a World in Conflict és a Brutal Legend - szerencsére mindegyikük megúszta az eseményeket.

6. Korhatáros játék szigorítás az Európai Unióban
Még az esti híradókig is eljutott a hír, miszerint szigorításra készül az Európai Unió a játékok a korhatár besorolásának betartatásával kapcsolatban. A játékok ugyanis agresszívvá tesznek, a játékosok pedig antiszociálisak lesznek - többek között ezért is szeretnék törvényi úton betartatni a játékok dobozán fellelhető korhatár besorolásokat. Tőlünk nyugatra már személyi igazolványt kérnek a felnőtteknek szóló programok vásárlása esetén - állítólag minket ez a veszély még nem fenyeget.

5. Az Electronic Arts meghiúsult felvásárlási tervei
Nem meglepő napjaink egyik legnagyobb játékkiadójától, hogy más csapatok felvásárlásával próbál terjeszkedni. Az idei legnagyobb húzásuk a GTA-sorozatot is birtokló Take2-val szemben történt: februárban 50 százalékos felárral, részvényenként 26 dollárt ajánlottak a tulajdonosoknak, akik kevesellték az árat, továbbá a GTA IV megjelenése előtt nem akartak tárgyalásokba kezdeni. A várva-várt sikerjáték megjelenése után is próbálkozott az EA, s bár az ajánlat lejárata előtt nem sikerült dűlőre jutni, a két óriás valószínűleg folytatja a tárgyalásokat.

4. Szövetség alakult a PC-s játékért
Az idei Game Developers Conference egyik legnagyobb bejelentése volt, hogy PC Gaming Alliance néven szövetséget alapítottak a Microsoft, az Intel, az AMD, az Nvidia, a Dell, az Acer, az Activision, az Epic Games és a Razer cégek a PC-s játékiparért. A csapat kreativitásra és optimalizálásra bíztatja a számítógépre fejlesztőket, továbbá igyekszik aktívan védeni a PC érdemeit. Az év során nem egyszer volt rá példa, hogy a PCGA fellépett valamelyik híres játékipari személyiség ellen, annak PC-ellenes megnyilvánulásaiért.

3. Kapitulált a HD DVD - vége a háborúnak
Idén ért véget a sokakat foglalkoztató formátumháború, amely végkimenetele nem csupán a jövőbeli filmnézési szokásainkra, de a játékpiacra is nagy hatással lesz. Miután januárban a Warner Brothers és a New Line Cinema is a Blu-Ray mellett tette le a voksát, a lavina elindult, s a Toshibát a HD-DVD feladásához kényszerítette. Így a jövőben nem gyártanak majd ilyen olvasókat, s a Microsoftnak is más formátum után kell néznie az Xbox 360-hoz - talán pont a PS3-ban is helyet kapó Blu-Ray lenne az? A pletykák szerint van rá esély, de azért ne vegyünk rá mérget.

2. Csődközelben a Midway Games
Bár a Midway vezetősége szerint több olyan "titkos fegyverük" van, amely kihúzhatja őket a csávából, ám azok a fegyverek csak nem sülnek el, a baj pedig egyre nagyobb. Különösen az év végén gyorsultak fel az események a cég körül: leépítések, stúdióbezárások mellett maga a Midway is tulajdonost cserélt, s ez lehetővé tette a kiadó korábbi hitelezőinek, hogy azonnal visszaköveteljék pénzüket - márpedig a válság miatt erre jó esély van, ez pedig könnyen a nagymúltú kiadó végét jelentheti. Hogy megmenekül-e a Midway? Jövőre kiderül...

1. A játékipart is elérte a válság
A Midway problémája pedig remekül mutatja, hogy a játékipart is elérte a válság, noha egy ideig jól tartotta magát. Bár az említett cégnek már csak a hab volt a tortán a válság, az Electronic Arts, a Take2 és más óriások számára váratlan létszámleépítést, projektek törlését és óvatosabb becsléseket jelentett a jövőt illetően. Több független stúdió ment tönkre a válságos időszak alatt, a java pedig még mindig hátravan.
További érdekességek:
A Nintendo stratégiájára vált a többi gyártó?
A Paramount is belevág a játékiparba
A World of Warcraft függőség kínosabb a pornónál
Az NVIDIA kezében az AGEIA PhysX
Bejelentették az új Nintendo DS-t
Bezárja kapuit az Ensemble Studios
E3 2008: Nem jutott idő a Bungie bejelentésére
Elkelt a százmilliomodik Sims-kiegészítő
Epic Games - készül az Unreal Engine 4.0
Gamerekre is hajt az adatmaffia
Hideo Kojima ki akarja nyírni Snake-et
Ismét Emmy-díjat nyert a Nintendo
Itagaki perelt, de a Tecmo sem hagyja annyiban
Játékstúdiót nyitott a National Geographic
Phil Harrison elhagyja a Sony-t
Visszatért az űrből Richard Garriott
Nekünk fontos:
Bemutatkozik a The Punisher: No Mercy
Budapesten veszik fel a Sacred 2 zenéjét
Crysis Warhead - valami készül
Magyarok a legjobb 16 közt a WCG világdöntőn
Magyarországon is elindul a játékeladási toplista
Megjelent a Gamekapocs bögre
Steam - most már hivatalosan is magyar
Köszönjük a beküldő hírezők egész éves segítségét, tartsátok meg jó szokásotokat jövőre is!

Következő hír:

-
Gamekapocs
Gamekapocs oldalhoz tartozó képek, cikkek és hírek gyűjteménye!Értékelés: 10 -
Jövőbe tekintő sorozat
MikeReem rovata a tudomány legújabb és a legmeglepőbb témáiról.Értékelés: 10

Hallottál vagy találtál valami érdekeset, amit meg szeretnél osztani velünk, illetve a többi Gamekapocs olvasóval?

-
Két bejelentetlen játékon dolgozik a Bizarre5
A liverpooli stúdió több csapatot futtat, mint hinnénk, ugyanis a hamarosan elkészülő Blur mellett két teljesen új, bejelentetlen projecten is dolgoznak a srácok. -
Visszatérhet egy PS2-es csapatalapú shooter?10
A Hivatalos Playstastion Magazin pletykarovatában tűnt fel a meg nem erősített információ, miszerint egy klasszikus PS2-es shooter nem sokára visszatérhet! -
BAFTA: megvannak a nyertesek16
A tegnap este megrendezett BAFTA díjátadónak nem meglepő módon az Uncharted 2 volt az egyik legesélyesebb indulója, kilenc kategóriában is jelölték. -
XP-t gyűjtenek a diákok az indianai egyetemen68
Az indianai egyetem professzora két csoportján próbálta ki, hogy milyen lenne, ha a játékosok a hagyományos osztályzatok helyett tapasztalati pontokat kapnának. -
Támogatni fogja a külső adattárolókat az X360?19
A Joystiq állítólag több forrásból is megerősített értesülései szerint a jövőben a külső, USB-n csatlakoztatható adattárolókat is támogatni fogja az Xbox 360. -
Folytatásokon gondolkodik a Sega11
A Bayonettát, az Aliens vs. Predatort és az Alpha Protocolt is folytatná a Sega: a cég fejese egyúttal kijelentette, hogy muszáj lesz belehúzniuk X360 és PS3 fronton. -
Két hetet késik a Grand Theft Auto Episodes32
Két hetet késik a Grand Theft Auto IV: Episodes from Liberty City PC-s és PS3-as megjelenése, miután a Sony kérésére a Rockstar kénytelen belepiszkálni a játék tartalmába. -
The Old Republic - a cél kétmillió előfizetőt szerezni37
Azt már tudjuk, hogy az Old Republic még az EA címei közül is a drágábbak közé tartozik - most kiderült, hogy mekkora rajongói bázissal térülnének meg ezek a költségek. -
Kétmilliószor töltötték le a Just Cause 2 demóját17
Úgy tűnik, a játékosoknak bejött a Just Cause 2 demója - a kipróbálható változatot alig két héttel a megjelenése után kétmilliószor töltötték le. -
Skate 3 - megvan a végleges dátum14
Az Electronic Arts kitűzte a Skate 3 végleges megjelenési dátumát, emellett elárult néhány érdekességet a gördeszkás játékok aktuális királyáról.
- A politikai pártoknak is tilos a spamküldés
- Nincs alku a Google és Kína közt
- Tudd meg miről beszélnek a közösségi oldalakon!
- Új információk a Windows 7 és Server 2008 R2 SP1-ről
- Eladó lehet a Palm
- Valós idejű kereső a Google-ben
- Hiány lehet 32 nanométeres processzorokból
- Átcsoportosítja chipset-fejlesztőit az NVIDIA
- Kérdés nélkül kikapcsolja a mobiltévét a T-Mobile
- A tévék képernyőin is ott akar lenni a Google
- Cloud szerverformátumot alkotott a Fujitsu
- Egy hálózat nem elég a Gartner szerint
- Telenorra változtatja nevét a Pannon
- Milliónyi mobilra érkezett meg az Android 2.1
- Kapható az első 3D-s Blu-ray lejátszó

Kérlek várj, az üzenet küldése folyamatban van...