Egy harmadik játékon is dolgozik az Eidos Montreal
Te már szavaztál!
hirdetés
A Deus Ex 3 és a Thief 4 mellett egy harmadik játékon is dolgozik az Eidos kanadai stúdiója, a munkálatokban ráadásul aktívan közreműködik a Squre Enix is.
Ez az első alkalom, hogy a két cég együtt dolgozik, mióta a japán óriás bekebelezte az Eidost. Yoichi Wada vezérigazgató szerint a montreali csapat harmadik projektje lesz a Square Enix első olyan játéka, amely tényleg mindenkit megérint majd - lássuk be, hiába a nagy siker, a Final Fantasy nyugaton mégiscsak rétegjáték. A kanadai Eidos emellett szorgosan fejleszti a Deus Ex harmadik és a Thief negyedik részét, unatkozni tehát nem fognak a közeljövőben - igaz, addig ne is számítsunk túl sok információra az új produktumok kapcsán.
Ez az első alkalom, hogy a két cég együtt dolgozik, mióta a japán óriás bekebelezte az Eidost. Yoichi Wada vezérigazgató szerint a montreali csapat harmadik projektje lesz a Square Enix első olyan játéka, amely tényleg mindenkit megérint majd - lássuk be, hiába a nagy siker, a Final Fantasy nyugaton mégiscsak rétegjáték. A kanadai Eidos emellett szorgosan fejleszti a Deus Ex harmadik és a Thief negyedik részét, unatkozni tehát nem fognak a közeljövőben - igaz, addig ne is számítsunk túl sok információra az új produktumok kapcsán.
Következő hír:

-
Deus Ex: Human Revolution
A Deus Ex sorozat harmadik része, melyet immáron nem az Ion Storm, hanem az Eidos montreali stúdiója készít. -
Thief 4
A sunyizós-lopakodós Thief sorozat legújabb része, ezúttal az Eidos Montréal Studio gondozásában. Emlékeztek még milyen jól szórakoztunk az első részekkel? Nem semmi napok voltak!


Hallottál vagy találtál valami érdekeset, amit meg szeretnél osztani velünk, illetve a többi Gamekapocs olvasóval?

-
XP-t gyűjtenek a diákok az indianai egyetemen16
Az indianai egyetem professzora két csoportján próbálta ki, hogy milyen lenne, ha a játékosok a hagyományos osztályzatok helyett tapasztalati pontokat kapnának. -
Támogatni fogja a külső adattárolókat az X360?8
A Joystiq állítólag több forrásból is megerősített értesülései szerint a jövőben a külső, USB-n csatlakoztatható adattárolókat is támogatni fogja az Xbox 360. -
Folytatásokon gondolkodik a Sega3
A Bayonettát, az Aliens vs. Predatort és az Alpha Protocolt is folytatná a Sega: a cég fejese egyúttal kijelentette, hogy muszáj lesz belehúzniuk X360 és PS3 fronton. -
Két hetet késik a Grand Theft Auto Episodes13
Két hetet késik a Grand Theft Auto IV: Episodes from Liberty City PC-s és PS3-as megjelenése, miután a Sony kérésére a Rockstar kénytelen belepiszkálni a játék tartalmába. -
The Old Republic - a cél kétmillió előfizetőt szerezni17
Azt már tudjuk, hogy az Old Republic még az EA címei közül is a drágábbak közé tartozik - most kiderült, hogy mekkora rajongói bázissal térülnének meg ezek a költségek. -
Kétmilliószor töltötték le a Just Cause 2 demóját10
Úgy tűnik, a játékosoknak bejött a Just Cause 2 demója - a kipróbálható változatot alig két héttel a megjelenése után kétmilliószor töltötték le. -
Skate 3 - megvan a végleges dátum9
Az Electronic Arts kitűzte a Skate 3 végleges megjelenési dátumát, emellett elárult néhány érdekességet a gördeszkás játékok aktuális királyáról. -
Jamie Foxx lesz Lynch a Kane & Lynch filmben14
Jamie Foxx lesz Bruce Willis párja a Kane & Lynch filmben, árulta el a mozi forgatókönyvírója - a választás meglepő, Mr. Foxx ugyanis kicsit sem hasonlít Lynchre. -
Rock Band: letölthető a Cartman-féle Pokerface29
A South Park is elővette egy kicsit Lady Gaga klasszikusát, s a Cartman által énekelt kiváló Pokerface-feldolgozás már letölthető az Xbox 360-as Rock Bandhez. -
The Lord of the Rings: War in the North előzetes31
A Warner Bros. és a Snowblind közös Gyűrűk Ura akció-szerepjátékon dolgozik, War in the North címmel. Az első trailer keveset mutat, de az viszont keményen büntet.
- Nincs alku a Google és Kína közt
- Tudd meg miről beszélnek a közösségi oldalakon!
- Új információk a Windows 7 és Server 2008 R2 SP1-ről
- Eladó lehet a Palm
- Valós idejű kereső a Google-ben
- Hiány lehet 32 nanométeres processzorokból
- Átcsoportosítja chipset-fejlesztőit az NVIDIA
- Kérdés nélkül kikapcsolja a mobiltévét a T-Mobile
- A tévék képernyőin is ott akar lenni a Google
- Cloud szerverformátumot alkotott a Fujitsu
- Egy hálózat nem elég a Gartner szerint
- Telenorra változtatja nevét a Pannon
- Milliónyi mobilra érkezett meg az Android 2.1
- Kapható az első 3D-s Blu-ray lejátszó
- IE8-bővítményért Lenovo notebook jár







Kérlek várj, az üzenet küldése folyamatban van...