Kiugró eredménnyel zárt tavaly a Square Enix

Közel 68 százalékkal nőtt a Square Enix nyeresége az üzleti év első kilenc hónapjában, s ezúttal nem csak a japán címeknek köszönhetően.
hirdetés
Közel 68 százalékkal nőtt a Square Enix nyeresége az üzleti év első kilenc hónapjában a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest, s ezúttal nem csak japán címeknek köszönhetően.

A japán Square Enix 21.4 milliárd yen (egy yen durván két forintnak felel meg) profittal zárta a tavalyi naptári év utolsó, illetve az idei üzleti év első kilenc hónapját, ami 67.7 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. A teljes bevétel 135 milliárdra rúgott, ami 30 százalékkal több, mint korábban volt.

Hogy tovább bonyolítsuk, elkülönítjük a játékokra vonatkozó adatokat: a játékbizniszből bejövő bevételek 73 milliárd yenre rúgtak, a profit pedig 18 milliárd volt - ez előbbi esetében 97, utóbbiéban pedig 99 százalékos növekedést jelent. A szédületes számok olyan sikercímeknek köszönhetők, mint a Dragon Quest IX, a Final Fantasy XIII, a Kingdom Hearts 358/2 vagy a Batman: Arkham Asylum, ami egyúttal igazolja azt is, hogy a Square Enixnek megérte felvásárolnia a nyugaton tevékenykedő Eidost.

A teljes üzleti évre való előrejelzés szerint a Square Enix 180 milliárdos bevételre és 25 milliárdos nyereségre számít március 31-ével bezárólag. A cég bejelentette, hogy a jövőben összevonják online és offline játékaikkal foglalkozó csapataikat, valamint külön merchandising részleget hoznak majd létre.
19.
zola2000
Van még pcre grandia 2 (nagyon jó próbáld ki).
18.
Gu3sT
Dolphint használok csak , a pcsx 2 nem jön be , de tervezek egy PS3 vásárlást és 1-2 játékot amiben biztosan lesz Final fantasy , PC-re sajnos nem igazán vannak ilyen tipusú játékok , FF 7-8 van de az se mai darab és 1 idő után nem is annyira izgalmas.
17.
fojesz
#15: Nem véletlenül írtam, hogy az érintett időszak előtt. A hírből kiderül, hogy áprilistól vannak itt adatok.
16.
zola2000
Gu3st: tudod mi kell neked? A pcsx2 nevű ps2 emulátor. Onnan ajánlom a final fantasy x-2t, a dragon quest 8at, meg persze a suikodent.
15.
Gu3sT
Last remnant * Release: 03.24.2009



Mégis ez van a hivatalos oldalon -.-
14.
Gu3sT
Azt nemtudom hogy konzolon milyen mivel az nincsen , de pc-n 1 ritkaság és teljes mértékben élvezhető.
13.
zola2000
Pedig igaza van, a last remnant az egyik legrosszabb SE rpg, mégis a legjobb pc játékok között van.
12.
fojesz
Arrról nem is beszélve, hogy a Last Remnant 2008-as játék, a PC-s verzió is az érintett időszak előtt jelent meg, ezért nem került bele a hírbe.
11.
Batri
#10: nem, nem az ismerőseim, hanem a szaksajtó és a Square rajongók egyaránt, meg sem közeliti az FF, LO és a többi fantasztikus jrpg szintjét...

részemről vita lezárva, neked tetszik, játsz vele...
10.
Gu3sT
#9: Játszottam nem is 1-el , és nem csak te mondod ezt hogy "rossz" hanem az ismerőseid is akkor mi van? szerinted szar van ilyen , valószinűleg több ember tartja jónak mint rosszank.
9.
Batri
#8: FAIL... játszottál te azon kivül más jrpg-vel? nem csak én mondom ezt, a The Last Remnant nagyon gyenge lett a Square többi jrpg-jéhez képest...
8.
Gu3sT
#4: Te meg miről beszélsz ember? A világ egyik legnagyobb játéka szerintem , mi az hogy a Square egyik legrosszabb jrpgje? azt sem tudod miről beszélsz.
7.
Mathia$
Én meg új infot a Batman AA2ről.
6.
zola2000
ÉN MEG DRAGON QUEST 9ET ÉS INAZUMA ELEVENT ANGOLUL MOST!!! sajnos mindkettő csak nyáron jön ami egy örökkévalóságnak tűnik :(
5.
dareal
gyerünk, FF XIV-et akarok! :) (legalább egy beta invite pllllssss :))
4.
Batri
#1: a Last Remnant? lol a Square egyik legrosszabb jrpg-je lett...
3.
OneWingedAngel
A külföldi gamerek elég begyöpösödötten rajonganak az olyan játékokért amikben ugye nem kell gondolkodni, szép, könnyen játszható és jó a piára, sztem ennek tudható be a batman sikere. Bár nem hentelős játék de sokat gondolkodni se kell benne. Én ezt tapasztaltam első kézből míg kint éltem és mást nem láttam csak hogy mindenki cod-ik meg nfs-ik a maradék meg fifázik. Talán mára már nagyobb keletje lett ott is más stílusoknak. Mindenesetre most készüljünk arra h már egy hónap sincs hátra és jön a Final XIII, remélem lesz gyűjtői kiadása is :)
2.
Chavez
Kiugró? inkább kimagasló
1.
Gu3sT
Ez a hír azért nem jön be mert a LAST REMNANT nincs benne :( világ 1ik legnagyibb játáka lett szerintem ami bőven oda veri a batmant és nincs ott:(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Hozzászólok én is