Itthoni idő szerint picit későn ugyan, de elkezdődött a Sony GDC előadása. A Playstation Move-ot már bejelentették, a maradékot pedig igyekszünk itt összefoglalni nektek.
hirdetés
A Sony még alig kezdődött el az év, de már olyan mennyiségű sikerjátékot adtak ki, aminek más platformok egy év alatt is örülnének. Kiemeli természetesen a Final Fantasy 13-at, a világot büntető God of War 3-at, a MAG-ot és persze a Heavy Raint. Különösen örül annak, hogy utóbbi ilyen remek értékeléseket kapott, hiszen a Sony nagy kockázatot vállalt ezzel a játékkel, de végülis bejött nekik.
Még ebben az évben érkezik a Gran Turismo 5, s biztosítanak minket afelől, hogy érdemes volt rá várni, valamint a SOCOM 4-gyel végre a Zipper is visszatér, megtámogatva egy bivalyerős multiplayer komponenssel. Továbbá az E3-on várhatóak hatalmas bejelentések, de érdekes módon a The Last Guardianról nem esik szó, ezek szerint maximum csak jövőre jön.
A Sony szerint ezek a hatalmas címek, s a Move megjelenése még egy löketet fog adni az utóbbi egy évben egyébként is iszonyatosan meglóduló konzolnak, továbbá azt várják, hogy a mozgásérzékelős kontroller megérkezésével a Wii tulajdonosok szépen lassan át fognak váltani PS3-ra. Szerintük ez egy természetes folyamat, hiszen ezzel a PS már mindent tud majd, amit a Wii, ráadásul HD-ben, Blu-ray lejátszással és tengernyi más funkcióval.
A belsős stúdiók mellett gyakorlatilag az összes third party kiadó is beállt a Move támogatása mögé. Ráadásul a 3D-s játékok támogatása már ezen a nyáron megérkezik, így ebben is a Sony konzolja lesz az első. Összességében tehát nagyon bizakodóak, a tavalyi évet már egyértelműen a PS3 évének tekintik, idén pedig még tovább szeretnének menni. A Move-val kapcsolatos minden tovább információt a másik hírünkben találjátok.
A belsős stúdiók mellett gyakorlatilag az összes third party kiadó is beállt a Move támogatása mögé. Ráadásul a 3D-s játékok támogatása már ezen a nyáron megérkezik, így ebben is a Sony konzolja lesz az első. Összességében tehát nagyon bizakodóak, a tavalyi évet már egyértelműen a PS3 évének tekintik, idén pedig még tovább szeretnének menni. A Move-val kapcsolatos minden tovább információt a másik hírünkben találjátok.









# Memória: 2GB
# Videókártya: GeForce 8600GT
# Videó memória: 256MB
# Directx 10.0
# Operációs rendszer: Windows 7
# Game Booster segédprogrammal
Low grafikán simán fut de néha bezavaródik a páylákon a kép!
És nagyon Cool a játék!
csak mert 512-es volt kiírva és ez egy 1 gb-s
am köszi a válaszod
Szerintetek ilyen vga-val menni fog?
Chip Gyártó: nVidia, Chip Kód: D9M-20,Chip Típus: GF9400 GT,GPU Órajel: 550MHz,RAM Órajel: 800MHz, Shader Órajel: 1375MHz, Memória Mérete: 1GB, Memória Bit: 128bit, Stream / Pixel Pipeline: 32, Hűtés: Ventilátor
DVI: 1x DSUB: 1x
Kártya nagyság: 1 slot
Low Profile: Igen
SLI: Nincs
CrossFire támogatás: Nincs
Csak azért is kérdem mert most csak egy gf 7300 se-m van
PS 3-on volt alkalmam vele játszani(BETA) nem is egyszer, és szerintem a Quadcore-os proci az 100 % hogy kell hozzá! A Bad Company-t hiányoltam PC-re, kár hogy csak most kaptak észbe h mekkora sikere van ennek is, amugy meg nem hasonlítom össze a modern warfare 2-vel, de szerintem simán veri! Remélem 12-nél nem lesz drágább majd márciusban!
Szerinted mi kezeli azt a bonyolult fizikát? A proci.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.