Pletyka: lebutították az NGP-t?

  • Írta: fojesz
  • 2011. május 27.
  • Pletyka
Link másolása
A pletykák szerint fele annyi memóriával és belső adattároló nélkül jelenik majd meg a Next Generation Portable, ráadásul idén csak Japánban történhet meg a premier. A hírek attól a francia laptól származnak, ahol anno hetekkel a hivatalos leleplezés előtt elárulták az NGP specifikációit.

A Sony számára az egyik legnagyobb tanulság az volt a PSP és a PlayStation 3 után, hogy nem feltétlenül érdemes bitang jó hardvert baromi drágán árulni, mert rácsodálkozni ugyan mindenki rácsodálkozik majd, de megvenni senki nem fogja - legalábbis kezdetben. A konzolgyártó számtalan alkalommal említette már meg az NGP kapcsán: tanultak a hibáikból, az új kézikonzol árát úgy lőtték be, hogy az egyszerre maradjon csúcskategóriás cucc, de mégis megfizethető legyen.

A korábbi pletykák szerint a Sony két kiszerelést tervez az NGP-ből: egy 3G-set, meg egy nem 3G-set. Utóbbi a Nintendo 3DS árkategóriájában, 250-300 dolláros áron indulna, azonban mint most kiderült, a gyártónak fel kellett áldoznia ezt-azt, hogy beleférjen ebbe az értékbe. A butításnak a memória itta meg a levét először: a tervezett 512 MB RAM helyett csak 256 MB RAM kapott helyet a végleges felépítésben, aminek nyomán egy kicsit az operációs rendszer memóriaigényén is csiszoltak a tervezők. Másrészt pedig a 16 gigabájtos belső adattárolót is kivették a szerkezetből, így mindenkinek külső kártyák segítségével kell megoldania például a zenehallgatást és a letöltött fájlok tárolását.

Az értesülések attól 01.net nevű szájttól származnak, ahol korábban - hetekkel az NGP hivatalos bemutatása előtt - az első specifikációk is napvilágot láttak. Az 01.net úgy tudja: a Sony csak Japánban fogja idén kiadni a konzolt, noha most még azt hangoztatja, hogy nyugaton sem kell rá várni az újévig.

37.
37.
zola2000
a nintendo nem valószínű, a sony sem valószínű, ha nem lesz túl drága ez a kis gép...
36.
36.
Csődbe nem fognak menni (egyenlőre :), viszont ügyesen leépítik maguk alatt a piacot. Amekkora bukta volt a kurrens mainstream konzoljuk (szigorúan piacvesztés téren) akkora lesz a handled is vélhetőleg. Mondjuk szerintem ebben a meccsben a nintendo is nagyot fog koppanni, de az már nagyon érett nekik! :/
35.
35.
Andy Lightning
#34: Ámen
Azért az 512 mega ram jól jönne, hogy valamiben azért ki is tünjön a tömegből, és egyedi legyen, mert azt az adag ramot mi mindenre ki lehet használni...
34.
34.
zola2000
Egyébként (hogy ON is legyen) mi az hogy kevesebb ram? elvieg a HD konzolokban is valami 256 meg ram van, és 256 mega VRAM, szerintem kézikonzolba bőven elég lesz. Egyébként elvileg a sima PSP is alapból valami 32 mega rammal érkezett, és a későbbi változatba pakoltak 64 mega ramot, mégis az összes PSP játék futott az első pspken is (igaz volt hogy asszem le volt tiltva egy-két funkció pl a grand turismoban).

mellesleg az hogy ki veszik a belső memóriát még nem baj, csak ne kövessék el azt a hibát megint, hogy a legolcsóbb psp2nél amihez nem adnak memóriát alapból egyáltalán ne lehessen menteni, mint ahogy megcsinálták annó a psp1nél, de asszem a ps2nél is.
31.
31.
Kumite
Azt nem értem azoknál, akik írják, hogy így már nem is veszik meg, hogy nekik mi lenne helyette az alternatíva? Úgy értem ha az miatt nem vennék meg a legerősebb(nek tűnő) kézikonzolt, mert X rammal kevesebb van benne, akkor azoknak azzal a plusz rammal se lenne rá szükségük. Szerintem. Tehát ez nem olyan, hogy "mínusz X ram, ó akkor inkább választok a 10 másik alternatívából".

Meg amúgy is, egyáltalán ki akarna olyan kézikonzolt venni, amin nincs Mario, tiszta hülyeség lenne... :)
30.
30.
ZERO88
Az én 36e androidos telomban is 512 ram van XD És gondolom az nem lehet valami drágaság :D
26.
26.
Andy Lightning
Remélem, hogy tényleg csak pletyka az egész, és marad az 512 mega ram, mivel az jól jönne. Amúgy tényleg nem lesz olyan erős, mint a PS3, szerintem a PS2, és a PS3 között lesz technikailag. Esetleg még annyit el lehet érni, hogy inkább a 3 felé döljön a mérleg...
22.
22.
Lachgas
Na én ezt nem teljesen értem: "A korábbi pletykák szerint a Sony KÉT kiszerelést tervez az NGP-ből: egy 3G-set, meg egy NEM 3G-set. Utóbbi a Nintendo 3DS árkategóriájában, 250-300 dolláros áron indulna" és butitották az 512 MB RAM-ot, de a 3G-s maradt 512 MB RAM-os?
20.
20.
Robbie17
Egy pletyka és már mindenki (tisztelet a kivételnek) felháborodik, ha igaz is a pletyka játékok ugyan azok akkor nem mind1? xD
19.
19.
Zauder
Nem tudom, milyen féle/fajta memóriát szánnak a cuccba, de (ahogy előttem már írtátok) nem hinnén, hogy -256 MB annyival csökkentené a gyártási költségeket, hogy így érné meg a Sonynak a tervezett áron piacra dobni. (kis kitekintés: mennyi is egy 1GB DDR3 memória? 3500 Ft.? Khmmkhmm. :) )

DE!

Tény, hogy a jelenlegi HD konzolokba pofátlanul kevés RAM-ot pakoltak, de e tény mellett is nem semmi teljesítményt produkálnak.

Ha megnézzük a 'nagytestvért':
- Cell proci 8 SPE (feldolgozó egység, 'mag' )
- 256+256 MB RAM.

A kistesóban ezek feleződnek, ami szerintem annyira nem érvágás, a kis kijelzőn még így is eszméletlen képet fog valószínűleg produkálni....
18.
18.
Yami
Eddig első napos vétel volt nálam a cucc, de ez most újabb megfontolásra ösztönzött...
17.
17.
Mathia$
Szerintem kamu hír.
#2: 250 dollár az k*rvára kevés pénz érte és 2x annyit tud mint a konkurensek amik ugyanennyibe kerülnek vagy sokkal drágábbak.
#4: Én is egyet értek veled, mert jelenleg nem jött arról semmi információ, hogy miszerint tudnák ezt hasznosítani.
#7: Ameddig nem hivatalos a hír, addig nem kell mérgelődni.
16.
16.
K/G.
Én ezt nem hinném el, csak úgy. Már javában fejlesztik rá a játékokat nem? Azokat pedig az eddig tervezett specifikációkhoz lőtték be. Csak úgy nem lehet felezni a memóriát.
15.
15.
tommy93
Én inkább a érintőkijelző + azt a tapogatós izét venném le a hátuljáról...Most komolyan van egy kézi konzolod két analóggal, D-paddal, és a PS gombokkal, egy remek hardverrel keverve. Mi kéne még?
14.
14.
p3ti
#4: 100%osan igazat adok , biztos akarnak valami fergeteges újítást , viszont minek a rovására ? Azért vmennyire érthető a rájuk nehezedő nyomás , PSN kiesése , konkurenciás nintendo stb. Én nagyon reménykedem hogy ez csak 1 pletyka :\
13.
13.
p3ti
Nekem eddig nagyon tetszett az NGP , sőt gondoltam rá hogy beújítok 1et ha megjelenik ... De 1et nem értek mi a véreres f... ért kellet pont a rammot megfelezni? Az hogy a japóknál jelenik meg előbb ... oké , végülis , sony exclusive .. meg van értve . Hogy nincsen benne belső memória , lehetett volna de talán így mindenki eldöntheti szabadon hogy mennyit rak bele . De hogy pont 1 olyan kulcsfontosságú dolgot feleznek meg mint a Ram , számomra érthetetlen...
Sztem ezzel sok vevőt vesztettek most el , többet között engem is.
12.
12.
sayainbarni
hát nagyon elgondolkozik hogy érdemes e megvenni....
11.
11.
deviques
#4: Teljesen igazad van! Hagyják már az érintőképernyőt a francba ha spórolni akarnak! Miért kell a tüdőt kiszedni belőle? Azért reménykedem, hogy csak pletyka, meg az is, hogy csak Japánban jelenik meg idén, karácsonyra nagyon szerettem volna.
9.
9.
Cooper911
Az adattárolás megoldása memória kártyával teljesen elfogadható. Node a belső memót minek kell megfelezni? Olyan rohadt drága +256 mega memó hogy amiatt nem veszik majd meg az emberek? Nemáá... Gondolom megjelenés után 1-2 évvel majd jön a Prémium változat a most kihagyott extrákkal és lehet újra megvenni ha valaki jobbat akar... talán lesznek premium kategóriás game-ek is amik majd csak azon mennek el. Ki van ez találva.
7.
7.
Lackooo84
Ez az, megint a ramon spóroljatok ti ostobák, a PS3-nál is ez az egyik fő gyenge láncszem. Omg...
5.
5.
goliczaalpar
A memória a kártya lesz a legjobb, ki veszed a pspből és biztonsági másolat mehet is a gépre.
4.
4.
goliczaalpar
A ram helyett a hatsó érintőképernyőt vennék ki, az nem annyira fontos, szerintem! Persze van haszna is, de labdagurításos játékot nem fogok egy pspn játszani, inkább kimegyek a kertbe és megteszem élőben.
3.
3.
Sun9us
Azért az az 512MB ram hiányozni fog.
Lehet hogy olcsóbb lesz a butítás után, viszont rövidebb lesz az élettartama.
Az meg szerintem elég béna dolog, ha kétévente újabb, erősebb gépet dobnának piacra.
2.
2.
steve 18
Van abban valami igazság hogy lebutítják egy kicsit, mert tényleg az emberek csak rácsodálkoznak hogy "hú de frankóó...." ,de senki nem tudja meg venni mert rohatt drága... Így legalább olcsóbb és elérhetőbb... :)))
1.
1.
shooter1234
Hát aszerintem attól még jó cucc lehet, de azért kár hogy az utolsó pillanatokban változtattak rajta. Remélem hogy a 4 magvas procit meg miegymást már nem fogják kicserélni ilyen 1-2 magosra, mert akkor addigra inkább veszek egy komolyabb telefont.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...