PS3-as szakértőt keresnek a Diablo III-hoz

  • Írta: fojesz
  • 2011. június 5.
  • Érdekesség
Link másolása
A Blizzard újabb álláshirdetést adott fel, melyben konzolokhoz értő munkatársat keresnek a Diablo III mellé. Nem ez az első alkalom, hogy a csapat ilyen témában fordul külső segítségért, ugyanakkor továbbra is azt hangoztatja, hogy konkrét bejelentenivalója nincsen, egyelőre csupán kísérletezik.

A Blizzard ugyan a PC-s piac egyik sarokbástyájának számít manapság, azt a fejlesztő-kiadó csapat többször hangoztatta: ha egyszer valamelyik címüket át kellene ültetni konzolra, valószínűleg a Diablo lenne az, mert azt a legkönnyebb kontrollerrel irányítani. Nem véletlen, hogy gyakorlatilag már a Diablo III bejelentése óta várjuk kíváncsian, hogy akkor csinál-e konzolos portot a Blizzard, vagy sem?

A jég mondhatni tavaly novemberben tört meg, szinte bombaként robbant a hír, hogy a Blizzard a Diablo III kapcsán keres konzolos vezető dizájnert, és bár a cég ezt nem tagadhatta le (a Blizzard a saját honlapjára töltötte fel az álláshirdetést), továbbra is azzal védekezett, hogy egyelőre csak feltérképezik a lehetőségeket, konkrét bejelentésre még ne számítsunk.

Mindentől függetlenül haladhatnak a munkálatok ott a háttérben, mert most újabb hasonló hirdetés ütötte fel a fejét, ezúttal azonban PS3-as specialista vezető szoftvermérnököt venne fel a csapat magához. Az elvárások szokás szerint magasak: a megjelölés szerint ez a pozíció felel a PS3 architektúrájának és az erre készült játékok kódjának felügyeléséért annak érdekében, hogy utóbbi maximálisan kihasználja a PS3 teljesítményét.

Az Activision és a Blizzard - bár nagyon szeretnék - nem számolnak a Diablo III idei megjelenésével, így inkább valószínűsíthető, hogy a játék jövőre kerül majd boltokba az új Starcraft II-vel egyetemben.

25.
25.
Lordnekroseth
Az egy más dolog hogy a Blizzard milyen cég,kik vezetik és milyen a játékaik minősége a fanatizmust félre téve és konkrét tényeket nézve. Itt nem erről beszélünk. Az hogy a blizzard játékokat multira veszik..azazért ven mert időben rájöttek úgy jobban megy a játék ha beharangozzák hogy arra van tervezve. Mert akkor muszály eredetibe megvenni.
24.
24.
#23: Így van, a minap megint elfogyott a CD Galaxis Starcraft 2 készlete, két nap alatt hozattak újra, pedig 10 ezer Forintba kerül! Szóval nem hiszem, hogy nagyot bukott volna a Blizzard.
23.
23.
Speper
#22: Egy csomónál igen, de a legjobbaknál nem. Én még nem tudok arról, h valaki tört wowwal tudna eredetizni... tört wow meg nem wow, mivel ég és föld a kettő között a különbség, vagy esetleg tört starcraft online játszani...
22.
22.
Quent1n
#19: Így van, nálad a pont. PC-n egy csomó játéknál megoldható a tört multi ezért még többen töltenek. Pedig PC-re a legolcsóbbak a játékok messze.
21.
21.
golgotha
Bakker nem győzőm kivárni a megjelenést! Mostanság is tolom a Diablo 2 LoD-ot a haverokkal, aki szereti nem tudja megunni :D
20.
20.
Killerbee
#18: A pc-s warez verzióra értettem nem arra h ps-n ne tudna bnetre menni.
19.
19.
Mortician
#16: Miért? PC-re nem ugyanez az indok a vásárlásra? Aki mindenféle kerülőút nélkül akar multizni az úgyis megveszi a játékot. Lényegtelen melyik platformról beszélünk, ha mindenféle büntetés nélkül lehetne multizni tört játékokkal, akkor mindegyiken megugrana a warezolók száma.
18.
18.
Lordnekroseth
Egyébként miért nem mehet B-netre? Figyelj már ha netezni korlátlan birsz...miért nem birsz b netezni? Pl te nem tudod megnézni a böngészőben a b net accountod ps en?
17.
17.
Lordnekroseth
Pont ma faszfejezett le valaki youtubon mert megkérdeztem lessz e ps3 as verzió.....ennyi.
16.
16.
felegyi
Xboxra az emberek 90%-a csak azért vesz játékot mert Live-on is akar multizni... megnézném a játékeladási adatokat ha flashelt géppel lehetne nyomulni a neten...
15.
15.
vytros
#9: Igen, persze, mert hiszen a WoW-ot és a StarCraft 2-t is mindenki leszedte és épp ezért olyan szegény a Blizzard. Igen, teljesen igazad van.
14.
14.
lackosor6
#3: Jah, mert Te már játszottál vele...
Én PC-s vagyok, de sztem is simán mehet konzolra, most miért ne?? Diablo3-at a népnek!
13.
13.
Killerbee
12.
12.
Killerbee
Semmit nem ér vele, mert bnet-re úgy nem tud menni. Aki meg szereti a diablót ( az a pár millió ember :D ) az meg úgyis megveszi.

Annak ellnére hogy van boxom én maradok a pc-s verziónál.
11.
11.
Quent1n
#10: A box-os kalózkodás köszönőviszonyban sincs a PC-sel. :) Ott a warezosok is vesznek azért valamit, nem véletlenek azok az eladások.

Ha a Blizzard igazán nagyot akar szakítani akkor most meg kell lépni a konzolportot nincs mese. Kérdés, hogy mennyivel lenne butítva a játék, illetve lenne e?
10.
10.
mugen
#9: Boxon is kalózkodnának, úgyhogy ez nem biztos. Viszont szerintem akit tényleg érdekel a játék annak tuti vétel, főleg az ős Diablosokra gondolok (és abból azért elég sok van :D ).
9.
9.
AnimeWarlord
Lazán megérné nekik konzolra portolni ha szeretnének némi bevételt is nyerni. Pc -n úgyis a 90% leszedi pirate bay-ről :/
8.
8.
Mortis
#6: Ha megy PS3-ra, akkor megnyugodhatsz, hogy lesz Box-ra is.

Ez mégis csak egy Blizzard, ezért nem teszek szemrehányást, hisz a minőség, az minőség. Ha valakik, hát ők csak nem rontanák le a PC-s minőséget.
7.
7.
Megacsiga
#4: alan wake is pc exkluzívnak indult, aztán mi lett belőle :D
6.
6.
Khaszás
Jó ötlet ha lesz hozzá egér+bill támogatás es pc-sekkel is lehetne együtt tolni akkor nagyot szakítana vele ablizz (es nem megoldhatatlan) el is gondolgodnák rajta h akkor most pc v ps3 :)
5.
5.
metercsiken
Én örülnék ha lenne ps3-as verzió! Az előző részek tetszettek pc-n.
4.
4.
felegyi
A végén még hamarabb jön ki konzolokra, és törlik a PC-s verziót azzal az indokkal hogy ők sosem mondták hogy megjelenik rá... a.k.a. Alan Wake :) Na jó ez egy szar vicc de egynek jó XD
3.
3.
Inmediasress
Nyugodtan mehet is konzolokra nem tartom nagy durranásnak a Diablo3 mat az elődjeihez képest.
2.
2.
anonymus26
érdekes lenne ps3on diablozni :)
1.
1.
vergil14
Itt vagyok én !!! Nem kell tovább keresgélni XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...