Gyűjtői változatot kap az Uncharted 3

  • Írta: fojesz
  • 2011. június 5.
  • Bejelentés
Link másolása
Kifejezetten Uncharted-fanatikusoknak szánt gyűjtői változattal rukkol elő a Sony és a Naughty Dog az Uncharted 3 megjelenésekor, amelyben annyi eredeti kiegészítő kap helyet, hogy kvázi beöltözhetünk Drake-nek, és akár úgy is végigjátszhatjuk majd a harmadik részt.

Az Uncharted harmadik része november 1-jén kerül boltokba, addig van időnk eldönteni, hogy a 60 dolláros alapjátékba vagy inkább 100 dolláros gyűjtői változatba ruházunk-e majd be. A Naughty Dog a napokban mutatta be a csomagot, amely több látványos kiegészítőt is tartogat majd a rajongók számára - magán a játékon kívül természetesen.

A játék meseszép utazóládában érkezik majd, maga a lemez pedig egy fémdobozban kap helyet. Az Uncharted 3 mellé jár majd egy Drake-et mintázó műanyag akciófigura, valamint egy életnagyságú nyaklánc és övcsat is - olyanok, amilyeneket Drake szokott hordani a kalandjai során, így ha eddig Indiana Jones-fan voltál, és váltanál, végre lesz mire lecserélni az ostort és a kalapot!

Mindemellett a Naughty Dog azt is bejelentette, hogy a különböző üzleteknél előrendelve a játékot, különféle extrákat fogunk kapni a multiplayerhez: kickbackek, fegyverbővítések és ideiglenes boosterek szerezhetők majd be így, de exkluzív Uncharted 3-as PSN-avatarokat és XMB-témákat is begyűjthetünk.

11.
11.
roli33
Uncharted rajongó révén erre be fogok ruházni. Először a Gears of War 3 Epic Edition jutott eszembe erről :D Biztos a szobor az oka.
10.
10.
armino8
Gamestop,konzolvilag,multiformat esetleg,konzol stúdió stb.....De majd sztem csak később
9.
9.
Slik
hol lehet ilyen gyűjtői kiadásokat vásárolni vagy előrendelni?
8.
8.
PGab
Nagyon várom már, de az eddigi anyagokból ítélve valamiért az az érzésem, hogy nem tudja felülmúlni majd a 2. részt.
Nem tudom, eddig nem láttam benne semmi eget rengető újdonságot. Nem is kell feltétlen, persze, hisz jó volt az előd is már nagyon, de pl. a mozgásanimáció nem látom, hogy továbbfejlődött volna, grafikán se látok javulást...
7.
7.
lukaka
#6: csak az 5-ször ennyi volt
6.
6.
xXgoronikahunXx
A második résznek jobban tetszett a gyűjtői kiadása:-(
4.
4.
Nathan
3.
3.
metercsiken
A játék tuti csúcs,de a kiegészítők tényleg csak hiper fanatikusoknak fog kelleni !Ezzel nem akarok megsérteni senkit,de baromság több pénzt adni ezekért a hülyeségekért!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...