E3 2011: PlayStation Vita lesz az NGP neve

  • Írta: InGen
  • 2011. június 7.
  • Hír
Link másolása
Akik fennmaradtak a Sony hajnali sajtókonferenciájára, azok tudják, hogy az eddig csak NGP (Next Generation Portable) néven emlegetett új hordozható gép megkapta a végleges nevét, s árcéduláját, sőt mi több: az európai megjelenés dátumát is, ami talán meglepetést fog okozni mindenkinek.

A korábban már megszellőztetett PlayStation Vita nevet kapta az eddig NGP-ként ismert masina, viszont a korábbi pletykákkal ellentétben, melyek az idei megjelenést csak Japánra jósolták, az eszköz elérhető lesz Európában is már a karácsonyi szezonban.

 

 

Az árak is publikussá váltak hajnalban: Európában 249 euró lesz a sztenderd, wi-fis verzió, míg a 3G-vevővel is felszerelt változatért 299 eurót kell kicsengetni. Vagyis maradt a szokásos átváltási procedúra, hiszen az Egyesült Államokban ugyanennyibe kerül majd a gép, csak dollárban. De nem is olyan vészes egy olyan kütyüért, aminek gyakorlatilag minden egyes négyzetcentimétere valamilyen kontroller.

A Sony felfedett két közösségi szolgáltatást is: az egyik a Near, amivel a trófeáinkat hasonlíthatjuk össze másokkal, és más érdekes dolgokat csinálhatunk, amiről egyelőre nem nagyon mondtak semmit. A másik a Party névre hallgat, s játéktól függetlenül beszélgethetünk vele a PSN-en keresztül, headset használatával.

 

A név egyébként életet jelent, a Sony szerint ugyanis a gép összemossa majd a valós életünket a PlayStation világgal.

 

9.
9.
Megacsiga
#4: 70 körül +5k max már itthon is megveheted majd valszeg ( persze nem a media marktban meg az 576-ban.... ), csak jó helyen kell venni.
8.
8.
tingting
akkor most le lett butitva a gep vagy nem? mert ezekbol az adatokbol nem derul ki semmi....
7.
7.
bandi995
Na akkor én megyek is vitázni :P (bocs de ezt el kellett sütnöm, hajjajjjj mi lesz még ebből :D)
6.
6.
Mortis
#5: Szép is lenne. :D Nem ,szerintem ez csak a dollár-euró között létezik. Nem tudom miért csinálják, de nagyon nagy baromság. Oké, hogy az USA-ában olcsóbbak a konzolok, na de ennyire?

Egyébként vicces dolgok ki fognak sülni ebből a névből Magyarországon. "Mid van neked, Pistike? Vitááám!"
5.
5.
Sun9us
Valaki elmagyarázná nekem, hogy hogy van ez a 1dollár = 1euro dolog? Mert ezzel már találkoztam máshol is, de akkor sem értettem. Japánban, meg 249 yen-ért fogják árulni? Mert akkor instant get. :D
4.
4.
Wizard8
Mai közép árfolyamon számolva a Wifis változat: 249x 264.32 = 65817
249x 180.64= 44979
Nem kis lehúzás + számoljuk rá a sok szart amit + ba rátesznek itt MO-n.
Nagy valószínűséggel 80-90 Ft körül lesz itthon. Anno Olaszországba vettem psp-t is 20000 Ft-al olcsóbban.
Az Amazon-on már elő is rendelhető és ide is szállítanak, ha minden igaz, a kérdés már csak az, hogy lesz egy vmi régiós kódolás?
3.
3.
thernielle
Hm. Ez így eléggé meglepett kora délután. Határozottan olcsónak mondható a cucc!
1.
1.
Killerbee
Ettől az 1:1 dollár euró váltástól én már szívbajt kapok. Jó 80 forint különbség van köztük mostani árfolyamon is, ami 250,300-as tételnél már nem kevés többlet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...