Le Mans versenyző lett a GT Academy bajnokából

  • Írta: fojesz
  • 2011. június 15.
  • Érdekesség
Link másolása
Lucas Ordonez 2008-ban nyerte meg a Gran Turismo 5: Prologue GT Academy bajnokságát, azóta igazi versenyző vált belőle. A srác karrierje mondhatni filmekbe illő: fiatal korában nem tudták finanszírozni a gokartos pályafutását, így emberünk már fel is adta a reményt, hogy egyszer autóversenyző lesz belőle.

A spanyol Lucas Ordonez pénz hiányában 16 évesen volt kénytelen feladni gokartos pályafutását, ezután az autóversenyzői karriert sutba dobva inkább egyetemre ment. 2008-ban viszont újra felcsillant a remény: megnyerte a Sony és a Nissan által szervezett Gran Turismo Academy-t, aminek hála egy csapásra megváltozott az élete. Jó kis reklám ez a PlayStationnek, nem igaz?

Emberünk egy háromhónapos képzés után a Nissan jóvoltából a GT4 Európa-kupában is kapott egy lehetőséget, ahol egy Nissan 370Z-t vezetve tudhatott maga mögött sikeres karriert, idén pedig a Sony által is szponzorált Signatech Nissan csapat tagjaként végzett másodikként a 24 órás Le Mans-i versenyen, az LMP2 kategóriában, Franck Mailleux és Soheil Ayari társaságában.

A GT Academy egyébként idén harmadik alkalommal tért vissza, ezúttal már a Gran Turismo 5 keretei között - érdekesség, hogy a verseny második fordulóját érvényteleníteni kellett, a játékosok egy része ugyanis úgy csalt, hogy kihasználta a játék néhány hibáját.

27.
27.
simon 555
#25: Nem mondom,hogy hű de tehetséges Block de nem csak WRC van tudod:)
Amerikában nem olyan rossz az X-Gamesben.
26.
26.
XDannyL
Mázlista srác... Na ebből is látszik milyen jó arcok vannak a Sony-nál, hogy bevették a gyereket a csapatukba.
25.
25.
aludttej
#21: Az aki egy kanyart elvét, az tényleg nem tehetségtelen, de block a tehetségtelenség iskolapéldája. Hiába ül napokat a kocsijában versenyezve, hiába van mindenre pénze a dc shoesból, így is mindig utaló a WRC-ben, sőt még s2000 esek is sorba verik addig a pillanatig, mig be nem néz valamit és ki nem edik. Nem is tudom, volt-e olyan wrc eddig, amit befejezett :D
23.
23.
simon 555
#22: én nem is mondtam,hogy nem kell.
Csak azt mondtam,hogy nem elég a pénz mert nem tanulhat ki akárki autóversenyzőnek még ha van is pénze.Igen elég a pénz ahhoz,hogy kikerulj valahová de az már más kérdés,hogy sikeres is leszel e?Hiába van pénzed ha nem tudsz rendesen vezetni mert nincs meg a tehetséged hozzá...
22.
22.
#19: Igaza van dzsiádzsónak. Ahhoz, hogy valakiből versenyző váljon, pénz kell. Nem lehet akárkiből F1 pilóta, ha nincs pénze, vagy nem volt a szüleinek anno, hogy azok elvigyék gokartozni. Igenis az autóversenyzéshez pénz kell!
19.
19.
simon 555
#17: Azért ilyen hülyeséget ne mondj már...
Igen ha sokat gyakorol az ember akkor elsajátíthatja a vezetést.De ahhoz kell ösztön is.Nem lehet akárkiből F1 pilóta vagy akármilyen más pilóta ha egyszer nincs hozzá tehetsége hiába tanítják.A profi vezetést nem lehet megtanulni.Igen a pénz is számít de ahogy mondtam nem mindenkiből lehet versenyző.Ez nem olyan dolog,hogy meg lehet tanulni az iskolában....
18.
18.
Zuglopowa
#17: De okos vagy a monitorod mögül... a kis elméletedet úgy állítod be mintha ez kutatások alapján lenne alátámasztva vagy te lennél a Scuderia Ferrari elnöke.... :)
17.
17.
dzsiádzsó
Hát srácok el kell hogy keserítsek mindenkit, a technikai sportok tanulhatók, főleg az autóversenyzés, persze mint írtam néha néha odakerül egy olyan akinek nem csak pénze volt, de azért ez nem foci, hogy a kis Ronaldo utcagyerekből eljut vki a világklasszis szintig, egyszerűen itt a képesség kimerül a reakcióidőben, testsúlyban, és hogy az izmaid tudják e tartani a lépést az igénybevétellel.
Szó nincs róla hogy a világ legjobb pilótáit látnánk hétről hétre, azokat látjuk a akik a legjobbak voltak a pénzesek közül, elég nagy különbség...
15.
15.
lackosor6
#10: Igenis van köze a technikai versenyhez a tehetségnek! Ott van az agyonistenített Ken Block, akinek a bőre alatt is pénz van! Volt rá cash, hogy elmenjen a rally suliba (LOL), aztán alapítson egy csapatot és versenyezen! Az más dolog, hogy néhány - napok alatt - felvett videón kívül nem sokra vitte eddig, mert nemzetközi szinten egyenlőre a béka segge alatt van, hiába van pénze!
14.
14.
Sakee
#1: Csak mikor jön a "Game Over" felirat,mit csinálsz? Restart? :D
13.
13.
vincze1211
Hát a srácnak bejött az élet.Ez rohadt nagy mázli.Biztos jó a srác, ha 2. lett Le mans-on.Lehet nem játszanék ellene :D:D
12.
12.
Cooper911
#10: A tehetség nem egyenlő a sikerrel.
A pénz nem egyenlő a sikerrel.
Ha valaki tehetséges és a pénz is jön valahonnan (apuci/szponzor) akkor ott már van esély a sikerre.
11.
11.
Cooper911
Hát azért sokat segit ha gyerek korod óta gokartozol.
Mellesleg én próbáltam a g25+ps3+hdtv+gt5 prolog kombót és tök fura volt a kormány. Forc feedback effektek sehol. A kormány a sajátom volt és PC-n sokat használtam szal tudom mi a különbség. Persze lehet, hogy mi nem állitottunk be jól valamit.
10.
10.
dzsiádzsó
Mindenki tudja a tehetségnek nem sok köze van a technikai versenyekhez, az ül a kocsiba akinek apuja tudta finanszírozni kiskorába a milliós gokartokat...
Persze ez nem zárja ki a kivételeket, de pontosan tudjuk hogy megy ez...
9.
9.
koffein
#7: te kemény vagy pháromti
7.
7.
p3ti
#4: esélyed nem lenne.
6.
6.
NECROSMOKE
Grat a spanyol gyereknek.
5.
5.
hakydakillah
4. szerintem ő már atom profi, lehet ellene bármilyen felszerelésed :-) Gyakori eset, mikor egy játékban úgy érzem, hogy na most már rohadt jól tolom, aztán online szétszednek, mint a ... :-)

2. nah, onnan sírva rohantam volna haza :-) Inkább COD casual szinten, mint Irak élőben "You´re fuckin´ dead" szinten :-D
4.
4.
Mondjuk sztem belőlem is lehetne ilyen pilóta ha lenne pénzem PS3-ra, HDTV-re és egy G25-re.
3.
3.
lackosor6
Szép volt!
Magyarországon is volt régebben szimulátor-bajnokság, aminek a győztesét meghívták tesztelni a Hungaroring-re, azóta Seat európakupa-bajnok és most a túraautó világbajnokságban versenyez, igen Michelisz Norbira gondolok!
Nem szabad lebecsülni a kockákat! :D
2.
2.
princeps27
#1: ja :D, de szerintem Irak nem olyan csábító, mint Le Mans
1.
1.
Game Fan
Esetleg CoD-ban ha lenne ilyen bajnokság akkor esetleg katonának is be lehetne állni ? xD Respect a srácnak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...