Csak 2012-ben jön Európába a PlayStation Vita

  • Írta: zoenn
  • 2011. augusztus 4.
  • Hír
Link másolása
A Sony Computer Entertainment elnöke, Kaz Hirai megerősítette, hogy az amerikai és az európai régiókba csak a jövő évben jelenik meg a cég újgenerációs kézikonzolja, a PlayStation Vita. Japánban viszont a tervek szerint alakul a debüt: ott még az év végén kijönnek a handhelddel.

Úgy néz ki, semmisem gátolja a Sonyt abban, hogy a terveknek megfelelően szállítsák le az első Vita darabokat a kiskereskedőkhöz - legalábbis Japánban. Sajnos a bejelentés mellé Hirai-san azt is megerősítette, hogy az Egyesült Államokba és Európába csak a jövő év elején érkezhet meg a vadi új kézikonzol.

Korábban Jack Tretton, a Sony amerikai divíziójának elnöke hitegetett bennünket, hogy a 2012-es üzleti év végére mindenképpen elstartol a Vita - csak éppen a naptári évet nem vette figyelembe, így mindazon spekulációk, mely szerint a konzol minden régióban még idén megjelenik - hamisnak bizonyult. Szintén nem fedi a valóságot az E3-on elhangzott hivatalos nyilatkozat sem, így a történelem ismétli önmagát, és nem is álmodhatunk nemzetközi premierről, ami eddig a vállalatnak korábbi konzoljai kapcsán még soha nem sikerült.

További részletekkel a Sony az augusztus 16-án esedékes kölni sajtótájékoztatóján szolgál, valamint a Tokyo Game Shown. Ugyanitt próbálhatják ki a látogatók első alkalommal a PlayStation Vitát.

Köszönjük, Nathan!

13.
13.
jszili32
Nem is baj, itt van a 3ds :D
12.
12.
shooter1234
Tudtam hogy idén nem fog kijönni. Az lett volna a sokkoló hír ha mégis jön Európába még ebben az évben, nem ez.
11.
11.
deviques
#1: Nekem már elő is van rendelve, most gondolkozhat az asszony viszont új ötleten karácsonyra :)
10.
10.
secret.
#9: Pontosan! :D Adom el a 3ds-t es veszem is belole a Vita-t.Am szerintetek milyen lehetne mhp3rd-elni ps3+PsVita kmbo-val? 100 hogy kiprobalom:P
9.
9.
Megacsiga
sonynak mindig is japán volt az első, ezen nem kell meglepődni, de jövőre a megjelenés napján már a kezemben lesz a bébi :D addigra a mani is meglesz rá legalább
5.
5.
mamgu
Jobb is így arra meglesz a lé is rá . Az idei büdzsébe már nem férne be.
3.
3.
lukaka
#2: Egy konzol első generációját elég kockázatos külföldről hozatni(nincs garancia).
2.
2.
zoenn
#1: Rendelj Japánból egyet :P.
1.
1.
simon 555
ne már:(
pedig tökéletes karácsonyi meglepetés lett volna a számomra:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...