Sikert jósolnak az elemzők a PlayStation Vitának

  • Írta: InGen
  • 2011. augusztus 14.
  • Érdekesség
Link másolása
Nem is lenne teljes a napunk, ha nem hallanánk valami okosságot a játékpiaci elemzők felől. Most például a PlayStation Vita került a középpontba, és a szakemberek nagyjából egyetértenek abban, hogy fényes jövő állhat az újgenerációs kézikonzol előtt.

Az SMBC Nikko Securities egyik elemzője, Kazuharu Miura úgy véli, a Vitából akár 2,5 millió példány is elkelhet jövő márciusig, csak Japánban, míg a gépre eladott szoftverek száma megközelítheti a 7 milliót ugyanebben az időszakban. Miura szerint leginkább attól függően változhat az eladott Viták száma, hogy a Sony mennyire tud majd ütős játékokkal előállni közvetlenül a start után.


Mindeközben azt is számítsába kell vennünk, hogy Sony a konzolpiaci szokások szerint minden egyes gépet veszteséggel ad el, ezt Kaz Hirai, a PlayStation ágazat nagyvezére is megerősítette. Az elemzők szerint a kezdetekben a Sony körülbelül 65 dollárt veszít minden eladott Vitán, míg ez az érték 2013 körülre 32 dollára csökkenhet. Miura szerint ekkorra már körülbelül 8,5 millió eladott példánynál, s 28 millió értékesített szoftvernél fog tartani a rendszer.

Eközben Hideki Yasuda az Ace Securities elemzője nem ennyire egyértelműen bizakodó: szerinte ugyanis a rendszer összetettebb hardvere hosszabb fejlesztési időket fog eredményezni, ráadásul nem biztos benne, hogy sok fejlesztő azonnal rá fog kapni egy olyan konzolra, ami még nem bizonyított.

39.
39.
Kantor
#36: itt megint elöjön Magyaroszág helyzete....mert nem hiszem hogy Németországba drágább lenne mint 80 ezer, csak ott egy takarító kétszer annyit keres mint itthon egy titkárnö/könyvelö, csak a többi ország nem tudja mi a helyzet itt Magyarországon, lejjebb meg nem fogják vinni árakat mert mindenki itt venné meg...újra elöjön egy hasznos mondás: megszoksz vagy megszöksz. Márpedig és megszökni fogok.
38.
38.
floax
Nálam is tuti lesz , de csak a jövő nyár vége fele . Addig kihúzom : pc,ps2,wii -vel :D.
Meg majd talán lesz xbox360 a gép helyett :D
35.
35.
amd33
#34: Én is ,egyértelmű hogy a VITA királyság lesz iszonyat jó címekkel és kell nekem is majd egy...
34.
34.
jookrisztian
Sziasztok.
Nem is olyan rég pont azt jósolták az elemzők, hogy az okostelefonok rohamos fejlődése miatt nem lesz sikeres a VITA, és én inkább erre hajlok!!!!!
32.
32.
jszili32
Az elején tuti siker lesz az már tény!!Nagyszerü a grafikája, mintha a ps3-at látnám, de vajon játékélményben is lesz része az embereknek?!
Ha jol tudom a PSP is jol teljesitett az elején, de aztán hirtelen megállt, nem ugy mint a DS...
De majd meglátjuk :)
31.
31.
genius95
Számomra biztos vétel a Vita , csak kicsit félek az árától! :/
Hát reméljük a legjobbakat! :)
30.
30.
MR.WOODCOCK
Biztos szép lesz, és jó , meg eszement drága......Valakinek gondolom megéri már megjelenéskor megvenni, szerintem érdemes várni 1-2 évet, amíg nagyobb és átláthatóbb játék felhozatallal fog büszkélkedni + az ára ! De azért elég necces lenne egy ilyet birtokolni ebben az országban, túlságosan vigyázni kell rá, leginkább csak villogni lehet vele ... Meg hát nem vagyok rászorulva hogy házon kívül is játsszak , inkább már egy jobb féle android telefon tökéletes oda
27.
27.
hakydakillah
Ideje lesz eladni a jó öreg PSP-m, és beruházni erre :-)
26.
26.
floax
Megjósolom hogy én fogok egyet venni . Húú és így is lesz . Most honnan tudják :
1.Kinek lesz rá pénze?
2. Kit fog érdekleni ?
3.Kinek fog bejönni az új irányítás ?

Ezek csak olyanok hogy én most megmondom hogy ha kiadok egy konzolt akkor valaki megveszi . SAC/Kb
21.
21.
Kantor
Ne felejtsétek el hogy holnap a Sony konferenciája lesz a Gamescom-on, ahol a pletykák szerint egy AAA kategóriás exkluzívot is bejelentenek..
20.
20.
adamsfamily
#13: Ezek közül az uncharted,a killzone meg talán a resistance az ami minőséginek mondható.Xboxon lehet,hogy kevesebb az exkluzív cím,de azok legalább többnyire jók.De elismerem sok olyan játék van amit irigylek a ps tulajoktól(például a god of war 3).
19.
19.
secret.
#8: Csak vigyázzál jóember,nehogy meglássa ezt egy nin10do fanboy és kiosszon a marioval és zeldával!:)
18.
18.
Hubert Cumberdale
#17: Épp kérdezni akartam, hogy ezek nem az ezotv-s "elemzők"? XD
17.
17.
goblinfing
Ezek most elemzők vagy jósok?
3.
3.
vuliem
Jó lenne egy kóterba, de nincs rá keret :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...