Az Activision Blizzard pénzügyi helyzetjelentése után kiderült néhány érdekesebb szám és fejlemény a Call of Duty-szériával kapcsolatban, így többek között azt is megtudtuk, hogy a sorozat egyes részeivel 40 millió játékos játszik aktívan világszerte. Arányában a legtöbben természetesen a Modern Warfare 3-tulajdonosok vannak, akik online játék terén is felülmúlnak mindenki mást - még a Black Ops-playereket is bő 12 százalékkal játsszák le a pályáról.
A kiadó bejelentette, hogy 2012-ben is lesz Call of Duty, amiről egyelőre csupán annyit lehet tudni biztosan, hogy FPS lesz, illetve Eric Hirshberg, az Activision Publishing fejesének elmondása szerint "már most fantasztikusan néz ki, és jelentős innovációt hoz a sorozatba". Mindeközben a Call of Duty: Elite szolgáltatás is folyamatosan fejlődik majd, a következő két hónapban új fícsörökkel bővül a rendszer, továbbá az idei CoD megjelenésével elrajtol a rendszer 2.0-s verziója is.
Azért az Elite még nem akkora szám
A Call of Duty: Elite jelenleg 7 milliós felhasználói táborral és 1,5 millió aktív előfizetővel rendelkezik, s bár első blikkre a szám korrektnek tűnhet, azt az Activision is elismeri, hogy több tekintetben is elügyetlenkedték a rendszer indulását, ezért nem is ünneplik kiemelkedő sikerként azt. A D.I.C.E. Summiton tartott előadás során Hirshberg elmondta, hogy a kiadón belül is voltak kétségek az Elite-et illetően, még arra sem vettek mérget a cégnél, hogy az Activision valóban el tud indítani egy ilyen ambiciózus szolgáltatást.
Hirshberg szerint a számok jók, de azért messze vannak a győzelemtől, és volt miért izzadniuk. A rajt nem sikerült túl jól, voltak technikai problémák, a rendszer nem tudott megküzdeni a játékosáradattal, többen nem tudtak bejelentkezni, mások lagot tapasztaltak, ráadásul az Activision sem tudott normális kommunikációt folytatni ez ügyben.
Szintén óriási kihívás volt, hogy a játékosokat az éves tagdíj fizetésére ösztökéljék (ne szépítsük, a haszonszerzés legalább annyira fontos az Elite szempontjából, mint a közösség összefogása), hiszen addig ingyen játszhattak, érhettek el minden szolgáltatást. A kiadónak azt kellett megértetnie a felhasználókkal, hogy megéri a prémium opciót választani.
Az Activision azt mondja, a jelek szerint most minden pozitív, persze a 40 millió potenciális előfizető közül még mindig van kit átcsábítani a sötét oldalra. Kíváncsian figyeljük tovább az Elite pályafutását!







sok kis kalózka leszedte :)
Jah és pár embernek: SZUBJECTÍV VÉLEMÉNY! tanulják meg páran a szó jelentését
Na akkor fuss neki még egyszer annak amit írtam. Ha elsőre nem megy, majd megy másodszorra. Sehol nem írtam ilyet, hogy az első mmo 7 éve jelent meg...
A fröcsögő fanok közé meg Te is beletartozol, aki ilyet nyilatkozik:
"Az mmo rpg-k pl egy lejárt cuccok, mert ugyan azt adják ki csak más skinekkel, meg máshogy hívják a képességeket, de az fps-ekre ezt nem lehet elmondani, attól, mert van ilyen cod meg bf, amik ugyan azok évek óta."
Nem értem, hogy miért kell hinteni az észt egy témakörben, megszabni, hogy mi a jó játék, és mi nem. Miért nem lehet elfogadni, hogy másoknak más tetszik? Miért kell csuklóból, totál hozzánemértő módon lefikázni valamit?
Részemről itt befejeztem, nem óhajtom ezt a kilátástalan szélmalomharcot folytatni egy olyan emberrel, aki képtelen a normális kommunikációra.
Kb egy/másfél hónapig tartott az MW3 őrület. Aztán mindenki át tért a BF3-ra. Én nagyon kevés ideig nyomtam az MW3-al. Aztán jó sokáig a BF3-al. De egy idő után mindenki vissza tért a kedvenc játékához. Ma már kb két embert láttok aki BF3-al tolja és + két embert aki az MW3-al. Persze ez az én firend listámon van így,
Lehet mondani bármit h BF3 veri az MW3-at. Nekem a Halo Reach még mindig meg maradt kedvencnek. Pedig azt igazán rongyossá játszottam... Félre értés ne essék én mind kettőt egyformán szerettem. De ha CoD-ozni szeretnék akkor elő kapom a CoD4-et vagy a Black Ops-ot. Ha meg BF-ezni szeretnék akkor vagy a BF3-at kapom elő vagy a Bad Co 2-öt. Ami nekem spec jobban tetszik, csak már nagyon kevesen játszanak vele.
Az új CoD-ot meg kíváncsian várom. Csak ne Black Ops 2 legyen. Nem kell minden sikeres játéknak csak azért is folytatást csinálni hogy még több pénz jöjjön be. Nem lenne olyan nehéz egy új történettel elő állni. A Treyarch meg nagyon jó csapat. Mert az hogy az MW3 multijába a lelőtt ellenfélből pénz eső hullik. Na az.... IGEN.... O_o. Nem lenne nehéz egy új jó CoD-ot csinálni. Csak új engine-t adjanak neki és akkor minden oké...
A mmo piaca még nagyon friss, hiszen a wow is még csak hét éves. De tedd majd mellé az idei GW2-t ami ha megjelenik alapjaiban formálja majd át ezt a piacot. Van fejlődés ott is, max neked nem tűnik fel.
A Dio3 meg kétségtelenül a Dio2 remakje lesz, kétlem, hogy minden porcikájában hatalmas változást hozna (lesz azért benne újdonság), de én meg fogom venni.
Ha egy CoD rajongó megvehet minden évben az aktuális CoD-ot, ami lássuk be szintén nem a megújulás iskolapéldája (de finoman fogalmaztam), akkor egy Dio3 szerintem tíz-egynéhány év után nem akkora bűn...
Nem kell egy stílusnál leragadni, és hirdetni az igét, hogy márpedig csak az az egy járható út létezik... mert akkor akkora baromságokat hordasz itt össze, olyan blődségeket hozol fel, amire pl a 22-es kommentelő is figyelmeztetett...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.