Egyhamar nem törik fel a PlayStation Vitát

  • Írta: zoenn
  • 2012. február 23.
A Sony olyan intézkedéseket foganatosított a PlayStation Vita tervezésekor, amik hosszú távon gátat szabhatnak a kalózkodásnak, mondta az SCE WWS amerikai főnöke, Scott Rhode. A japánok tanultak a PSP hibáiból, így az állításuk szerint védve lesznek az illegális szoftverhasználat ellen.
hirdetés

Olyan védelemmel látták el a PlayStation Vitához kapható játékok adathordozóit, amely hosszú távon megvédi majd a céget a kalózkodás káros hatásaitól (és ugye a bevételkieséstől). Scott Rhode, a Sony Computer Entertainment WWS fejese csitította a kedélyeket és egy kedvező jövőképet tárt elénk. Látva a konzoltörténelem eddigi gócpontjait, kérdéses, hogy ez a "hosszú táv" pontosan mennyi időt jelent biztonságban.

Tudva, hogy a cég előző generációs handheldjén, a PSP-n milyen hatalmas mértékben elharapódzott a kalózkodás, a PlayStation Vita esetében már fel voltak készülve ez ellen. A tervezés első és középső szakaszában lennie kellett a gépben olyan védelemnek, ami már az első naptól kezdve meggátolja az illegális szoftverek használatát. A vásárlás után ugyanis minden játéknak saját, egyedi formátuma van. Rhode elmonda, hogy a Vita adathordozói kivétel nélkül egyedi biztonsági megoldással vannak ellátva, amik hosszú távon védelmet nyújtanak a warez ellen. Kérdés, hogy a hackerek mit szólnak mindehhez?

A PlayStation Vita tegnap óta kapható Magyarországon is.

30.
Predyy
"Kérdés, hogy a hackerek mit szólnak mindehhez."
- Áááá... Végre kész! Vita, ismét nyertek a kalózok...
*Jön valaki...
- Te Jani! Olvastad mit írnak Gamekapocs.hu-n?
- Nem. Mit írtak?
- Azt hogy a Sony szerint egyhamar nem törik fel a Vitát...
;)
29.
xxxgamer4ever
#28: :))))

#22
Te is úgy mint valaki előtted? Baltával meg csavarhúzóval?

Lehet hogy nem fog megtörténni de azért jót röhögnék ha jönne a hír mondjuk 1 hónap múlva hogy "kész" ez is! :))))
28.
secret.
Sziasztok most kaptam a hírt hogy Chuck Norris feltorte a PSVita-t.
27.
shatterhand
#21: a letöltéses cím ólcsobb?
ezt máshol miért nem alkalmazzák? a store-n minden lemezes ps3 játék közel kétszer annyi mint egy fóliás verzió
26.
donkutyafasz
Miért venne akárki is Vitát ha vehetne 3DS-t? Miért vennéd meg a maradékot ha megveheted a főfogást?
25.
shatterhand
#9: én úgy hallottam,hogy megegyezett miszerint nem nyúl sony géphez:)
Aztán meg olyan hír volt,hogy a facebook felvette.
Nem kell neki bújkálnia.
24.
DON GONDOCS
Ami késik nem múlik, meg az ilyen kijelentések mindig ellenkezőleg sülnek el. ennyi
23.
JohhnyHUN
#4: az a bluray miatt volt nehéz feltörni főleg(úgytudom), de ebben nincs olyan... :D
22.
MaximumGame
Ez egy vicc... én ha vennék 1 et már holnapra feltudnám törni !
Fogadok is bárkivel :)
21.
amadeusz gyermeke
#20: vannak olcsóbb címek is. Van pár majdnem 15 ezret de sok 8-9 ezret kóstáló cím is. A letöltéses címek pedig jóval olcsóbbak
20.
rozi07
Felig a hirhez: csak nekem tunik sok(k)nak a 15e ft-os jatek vita-ra?
19.
Krumpli
Mikor még fiatal voltam, és nem voltam keresőképes akkor még érdekelt, a PSP-m nekem is törve volt, sőt még az X360-om is bevallom, de most hogy már 1-2 havonta belefér egy eredeti játék, és rájöttem arra hogy mennyi mindent kihagytam eddig (Live, PS Network stb) így mostantól nem foglalkozok ilyennel :)
18.
strike19
Csak idő kérdése is fel lesz törve.George Hotz visszatérhetne.Kár ,hogy azzal a facebookal foglalkozik.Ő biztos pár hét alatt elő ásná a gépből a Root kódot.
17.
Kumite
#15: "Kvázi meg is nyerték a "második konzol háborút"..."
A második helyet éppenhogy csak elcsípik. De ha lebontod, hogy átlagban mennyi gépet adta el havonta, akkor az MS csak harmadik helyen van a PS3 mögött, ami ugye 1 évvel később jött, de csak 2-3 millió a lemaradása.

#9
Először is nem bújkál. Másodszor meg, a Sony inkább saját maga adta volna ki a törési firmware-t, minthogy cserébe az Anonymus sz*rrá roncsolja a gyengén védett rendszerüket és a kedves vásárlók érzékeny adatait lementse A-tól Z-ig, 0-tól 9-ig.
16.
Ronam
#9: GeoHot már nagyon régóta nem bujkál, kicsit le vagy maradva :).
15.
TomGoodman
A japán bukta után egyre kíváncsibban várom, hogy az amúgy is fogyó kereslet mellett mennyien fektetik bele az egyre kevesebb pénzüket a kütyübe!

Félreértés elkerülése végett: nagyon jó gépnek tartom a Vitát a technikai paraméterei alapján, talán túl jó is (már megint (a N- dolgait pont az egyszerűség viszi a hátán)) de ezzel még inkább megnehezítik a saját dolgukat. Hosszú távon lehet, hogy játékok eladásaiban megmutatkozik, bár így kisebb a hírverés és lassabb lesz a vas terjeszkedése. Lám-lám az MS-nek mennyire bejött, hogy pillanatok alatt szétszedték a gépüket. Kvázi meg is nyerték a "második konzol háborút"...
14.
Qbász
Próbáltatok rá zenét felmásolni? Kész rémálom. Nincs drag&drop, háttértárként használni a drága Vita memóriakártyát? Bitch Please!. Sony program van hozzá amihez állandó internet kapcsolat kell. Úgy működik a dolog hogy felteszed, beállítod hogy melyik könyvtárban vannak a zenéid/képeid stb. A CMA (Content Manager Assistant) ezután átszkenneli valami irdatlan lassan, majd miután végzett te a Vitát használva belépsz a CMA-ba. Kiválasztod a PC->>PS Vita opciót. Ott előjön előadó, cím stb kategóriák. Kiböngészed a listából mert ugye nem mappákat mutat hanem egy jó hosszú görgethető listát, majd copy és ekkor ki kell jelölni mit akarsz átmásolni majd lenyugtázod és megkezdődik a másolás. Persze másolás közben nem tudsz tovább keresgélni nézheted a csíkot ahogy szép lassan átcsoszog jobbra. Na már most aki szereti a saját rögtönzött válogatását hallgatni annak kész rémálom használni ezt a rendszert
12.
adriano28
tegnap óta kapható mo-n?:D akkor már tudom mért néztek hülyének mikor két hete kerestek a tescóban:D
11.
amadeusz gyermeke
Most máris fogok egy kalapácsot, s egy csavarhúzót, az feltöröm.. Na persze még mit nem:))))
10.
barack1
Ezt nem fogják egy hamar feltörni.
Az eddigi konzolokat azért lehetett feltörni, mert minden fejlesztőcég kapott egy félig feltört rendszert, a fejlesztéshez. Vagyis ha valamelyik fejlesztőcég kiszivárogtatta az anyagot, akkor a hekkerek könnyen feltörhették a rendszert. De most minden fejlesztőcég más és más fejlesztő készletet kap, vagyis ha kiszivárog a törés, akkor csak annak az egy cégnek a programjait lehet majd feltörni, akitől kiszivárgott a törés.
9.
Mathia$
#2,#3: Azért meg kell hagyni, értenek a hackerek munkájának a megnehezítéséhez ott a Sony-nál, PS3 is milyen sokáig bírta. Aztán jött GeoHot. (George Hotz)
Aztán most hol bújkál? Kanári szigeteken?

#8: Ott a pont!
8.
Scoo
Mindent fel lehet törni. Ezek után pedig külön utazni fognak a Vita-ra. Bár valószínű, hogy jó ideig nem fogják tudni megoldani a hacket.
7.
Ronam
#4: A kérdést inkább úgy kellett volna feltenni, melyik mai játék nem fut 3.55-n :). Amúgy, abban igazad van, hogy elég sok ideig tartott feltörni a PS3-at is. Elég valószínű, hogy a Vita-val is így lesz.
6.
daenath
Ezt is mint a PSP-t feltorik majd, csak ido kerdese, PSP-n mar szinte mindent lehet futatni, en speciel a PSP-n jatszom a SNES, GBA es PSX jatekokat es PDF konyveket is olvasok rajta.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...