GC 2012: DmC dobozképek, jöhet a folytatás

  • Írta: fojesz
  • 2012. augusztus 18.
A Gamescom alatt a Capcom producere hintette el egy interjúban, hogy a jövőben folytatódhat a DmC, a fejlesztők úgy építették fel újra a Devil May Cry-t, hogy maradjon némi plusz az univerzumban, amit később kiaknázhatnának. Emellett az Amazon jóvoltából a játék dobozképe is napvilágot látott.

A Devil May Cry cím nem lesz elfelejtve a jövőben sem, ez már régóta nyílt titok: a Capcom korábban már jelezte, hogy minden eddiginél sűrűbben szeretné adagolni ezeket a játékokat. Az viszont érdekes adalék lehet, hogy a kiadó konkrétan az új DmC folytatásaiban gondolkodik.

Alex Jones, a Capcom producere a VG247-nek adott nyilatkozatában árulta el, hogy lehet folytatása a DmC-nek: Jones szerint remek befejezésre számíthatnak a játékosok, ami remélhetőleg azt a vágyat kelti majd bennük, hogy még többet tudjanak meg erről az univerzumról, és várják, mi jöhet legközelebb. Homályos utalás a folytatásra?

Akárhogy is, az Amazon jóvoltából már megkaptuk a játék konzolos változatainak dobozképét, emellett az amazonos előrendelői ajándékok promójára is rátettük a kezünket. A DmC január 15-én jelenik meg PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, a PC-s dátum még nem ismert.

29.
attila4545
#14: miután a capcom nem rendelt új részt a fejlesztők egy része az okami fejlesztőinek egy részével megalapította platinum games-t aki a Byonettát csinálta.
27.
Seaxa
#26: elméletileg
manga-3-1-anime-4-2
26.
Doomsday
25.
NinjaNorb
#22: Nem kell hozzá a történet úgy jön hogy 3,4,1,2 és a manga a 3 előtt van 1 évvel és Dantét meg Vergilt mutatja be jobban meg az elején szót ejt arról hogy pontosan hogy is van a 2 világ és hogy miként lázad fel Sparda
24.
Doomsday
#23: érteni értem, csak közük nincs egymáshoz és a 2. rész óta nem haladt előre a történet
23.
xelalex19
#22: Hát valószínűleg nem játszottál egyik részel sem, legalábbis amiket írsz azokból ez jön le, szóval nem értem miért próbálod bizonyítani azt hogy hóembernek jó a meleg. Ha meg mégis játszottál velük, akkor meg nem értem, hogy mit nem értesz a történeten, a lényeg az, hogy akinek tetszik az érti.
22.
Doomsday
#21: és egy külön könyv kell hozzá, hogy összefogja az egészet? ne fárasszatok már
21.
felegyi
#20: Már hogyne lenne összhangban... "a történet és teljesen követhető, ha játszottad az összeset, főleg ha a manga is megvolt ami a kezdet" - ebből derült ki nekem is, ő olvasta, te nem...
20.
Doomsday
#19: és? attól a játékok története nem lesz összhangban
19.
Dark_Temptation
#18: csak a magad nevében beszélj. aki akkora fan. tuti meglesi majd a mangát. ahogy én is.
18.
Doomsday
#17: senkit nem érdekel a manga, a játékokról van szó és katyvasz az egész
17.
NinjaNorb
#15: De jól kidolgozott a történet és teljesen követhető ha játszottad az összeset főleg ha a manga is megvolt ami a kezdet:D
16.
zsoze
Dante ezennel számomra halott :(
15.
Doomsday
#14: az, hogy történetről egyáltalán nem beszélhetünk, mégis mindenki amiatt sír, hogy most már csak lóg a levegőben azzal, hogy elkaszálták, pedig eddig is így volt. most pedig megvan rá az esély, hogy egy jól összerakott, jól felépített és kidolgozottabb történetet kapjunk
14.
NinjaNorb
#4: Még mindig nem értem hogy ez miért baj:D Régi DMCnek meg ezzel annyi ha csak a sűrűbb kiadást nem úgy értik hogy 2 külön fejlesztőcsapat dolgozik párhuzamosan és adják ki évente a részeket és váltogatná egymást a régi meg az új de valszeg nem ez a helyzet
13.
devilcsaj
#2: Teljes mértékben igazat adok.
11.
DevilGamer
Szerintem a doboz borítók úgy néz ki mintha egy hitman játékból szedték volna ki! De szerintem ezzel dobozzal nagy bevételt fog aratni a DmC-vel ismerkedőknél.
10.
rossitibi
És elszállt az utolsó reményünk is,hogy esetleg a régi dmc-t folytatják majd...Mert ugye korábban erről is volt szó...nincs is több hozzáfűznivalóm... :(
9.
Gotham123
Devil May Cry HD Collection és Devil May Cry 4:Nekem itt befejeződött a DMC...
6.
Drazhar
Most már lassan kezdem megszokni az új kölyköt, és legalább erre a játékra nem tudok haragudni, mert se november, se március - hanem a köztes januárban jön :D Legalább lesz idő tolni vele!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...