Max Schaefer azt nyilatkozta nemrégiben a RPS magazinnak, hogy egyelőre belefáradtak a Torchlight univerzumába, s bár a második rész DLC-it és tabletes verzióját kilátásba helyezték, inkább egy teljesen másik játékon szeretnének dolgozni. Schaefer kerek-perec kijelentette, hogy a már régóta kilátásba helyezett Torchlight MMO nem szerepel a terveik között.
Először is az MMO-k műfaja kifulladni látszik, a csapat nem szeretne egy hagyományos online játékot készíteni, inkább meg szeretnék várni, míg az alapelvek megváltoznak, s akkor egy egyedülálló címmel gazdagodhatunk. Schaefer szerint a piacon is észrevehető egyfajta fáradtság, egy ilyen helyzetben új MMO-val jelentkezni szinte öngyilkosság lenne.
Megijedni nem kell: a Runic biztosan visszatér majd a Torchlight-frencsájzhoz, de érthető, hogy egy teljesen új projektben is ki akarják próbálni magukat.







párszor végig lehet pörgetni, de nem nagy szám. egy átlagos h'n's szép grafikával. a blizzard meg vért izzadhat, a játékosokat úgysem tudja megtartani, mert nincs hozzá megfelelő tartalom és nem is lesz
Az hogy sokan nem tudták lewarezolni a d3-at és láthatatlanban leszarozza az a nevetséges szerintem az egészben. Simán megérte azt a 15 ezret hamár többet az életben sem játszanék vele. De hát jönnek a jobbnál jobb patchek, igaz ez a Paragon rendszer semmit nem ér, de pl. most jön az überezés a pvp stb. egyfolytában fejlesztik a játékot.
A Blizzard-nak nem volt könnyű dolga 10 évvel a nagy előd után és nem is lett olyan maradandó az eredmény.
Azt egyébként mindkét játékot játszva és szeretve megjegyezném, hogy mindkettő hack-and-slash, de ez a Diablo-nak visszalépés, a Torchlight viszont nem akarja magát komolyan vetetni. Persze lehet, csak én lettem az idővel casual gamer... :-)
Nevettem.
látványvilág = 0
hangulat = nem tudom mihez áll közel, de hogy a Diablo 1. és 2. részéhez nem, az holt biztos.
Ahhoz még több kell, hogy több száz órát ölj bele egy dögunalomba csak ezért... (természetesen közben még tovább gazdagítva azokat akik ezt összetákolták).
Már csak ezért jobb mint a torchlight, de ha kell ott a látványvilág, plusz a D hangulat amit ez a látvány hoz (közelebb áll a korábbi D1-2höz mint a T2). A skillek is jobban bejönnek, dehát a lélektelen 60as szintű grind 1enlőre fos, én is csak akkor fogom újra elővenni, ha átment rajta még 20 pecs legalább.
D3 azoknak nem szar akik nem hajlandóak bevallani, hogy bizony beszopták, és kidobtak egy halom pénzt az ablakon ^^
Mondjuk én is csak azért játszottam vele mert haver 2 hét alatt ráunt, így játszhattam az acc.-jával, de nekem is elég volt belőle 3 nap (~12 óra).
Most együtt toljuk a T2-t, lehet erre is ráununk 2 hét múlva, de legalább csak 4300ft-ot adtunk ki érte, nem pedig a sokszorosát...
Ha ilyen ovodás szinten akarok játszani akkor ott van DeathSpank ami ugyanez a szint, de legalább végig szakadok a karaktereken benne :D
Eme T2-ben mikor lemész 5 szintet egy ugyanolyan towerban majd megölsz egy alchemist nevű boss-t majd utáan 8 szinten mész megint lefelé ugyanolyan környezetben az azért már az ember tűrés határát erősen felbirizgálja... nekem ez egy nulla a diablo mellett , mondjuk a Torchlight első részéhez képest fejlődött sokat a játék ezt bekell vallani, de egy diablo mellett...egy az egyben copy / paste
A két játék között ég és föld a különbség játékélményben, és a Blizzard-é van alul...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.