A Google Glass és a GTA esete

  • Írta: fojesz
  • 2013. október 7.
  • Érdekesség
Link másolása
Mike DiGiovanni megunta, hogy a GTA-ban mindig félre kell lesnie a térképre, ha meg akarja nézni merre jár, vagy tudni szeretné, hova kell mennie, így inkább összedobott egy Google Glass-appot, ami megoldja ezt a problémát.

Mivel a Google Glass egyelőre inkább úri huncutságnak tűnik, Mike DiGiovanni fejlesztése is csupán érdekesség, ami megmutatja, mi mindenre lehet jó, ha a jövőben mindenki okosított szemüvegben rohangál majd.


DiGiovanni, aki egyébként is rendszeresen fejleszt a Google kütyüjére, most olyan alkalmazást dobott össze, ami azoknak az életét hivatott megkönnyíteni, akik hozzá hasonlóan gyűlölik, hogy a GTA-játékok minitérképe túlzottan kiesik a látótérből. A program telepítése után a GPS képét a szemüveg is megjeleníti, így anélkül bámulhatjuk a térképet, hogy túlzottan kizökkennénk a játékból.

"Egy 47 hüvelykes tévén csupán kellemetlen a dolog, de projektorral olyan érzésed van, mintha a minimappal játszanál, és nem a játékkal" - magyarázta a fejlesztő. "A GTA IV-ben jó volt, hogy a drágább autókban volt hangalapú navigáció, de a GTA V-ből ez már eltűnt, és a GTA III-ban sosem volt ilyen. Ez az alkalmazás sokkal jobb helyre teszi a GPS-t, de azt hiszem, én már annak is örülnék, ha magában a játékban is a jobb felső sarokba kerülne a térkép."

DiGiovanni egyébként a GTA V-nél és valószínűleg a GTA IV-nél is megcsinálná ugyanezt.

18.
18.
Quent1n
#16: Talán nem mindenki a gép előtt tölti az életét, hogy beseggeljen mindent nem? Igen kis kocka koromban én is bemagoltam minden GTA térképet de ebből már kinőttem van munkám és életem is, a játékkal játszani akarok és kikapcsolódni nem tanulni. :)

batonai87: Játékfüggő melyiknél mennyire zavaró. Engem GTA-knál mindig is zavart az autós részeknél. Attól, hogy mindnél ott van még nem jelenti azt, hogy úgy tökéletes. Odatették elfogadtuk ennyi. Apróság mint mondtam, de ha erről IS szól a cikk beszélgethetünk róla :)
17.
17.
Csoki80
#16: Pontosan. Tudni kell mint egy jo taxisnak...
16.
16.
markoci555
ajánlom az ilyen kis hülye gazdag gyerekeknek, hogy játsszák végig talán a játékot, és minimap nélkül felismerik hol vannak, és merre kell menni, Vice City mapját fejből fújom, San Andreas-nál még pár vidéki kereszteződésnél odafigyelek, de az teljes térkép, nem minimap, magyarul teljesen idiótaság az egész
15.
15.
batonai87
Az nem baj, hogy majd' minden játék esetében a bal alsó sarokban van a térkép?
14.
14.
Quent1n
Nem rossz nem rossz, bütyköljön csak :) Amúgy engem is zavar a bal alsó sarkos térkép és mindig is zavart, jobb felső sarok lenne a jobb választás a szemünknek. Nem igazán tudom miért rakták a bal alsóba, ráadásul a csíkok is elég gagyik lettek ott. Apró hiba és tényleg szubjektív de nekem is feltűnt és igényli a megszokást mindenképp.
13.
13.
Yanez
Értem én, hogy haladunk a korral és csak úgy jönnek az jobbnál jobb ötletek, de ez szerintem nem közéjük tartozik és nyugodtan elhanyagolható. Az már más kérdés, hogy egy ilyen kis trükkel, lehet hogy a jövőben más játékokhoz kitalálnak valami ficsőrt, amely valóban hasznos lesz!
12.
12.
NECROMORPH
Én tudok egy egyszerűbb megoldást erre a problémára: műtessék kancsallá magukat az emberek és nem kellenek akkor felesleges appok. Meglátszik, hogy a technika fejlődésével egyre jobban megengedhetjük magunknak, hogy hülyék legyünk. Mit fognak még kitalálni?! Ne nézz oldalra, mert az "megeröltető", inkább használd ezt a vadiúj kütyüt és jobb lesz az életed... :)
11.
11.
Macccy
#3: Így van ahogy mondod! Baromság az egész és nem tudom eldönteni, hogy ez egy fogalmatlan Google Glass "hírezés" akart lenni, vagy csak maga a fickó akart feltűnést kelteni a hülyeséggel! Projektor ... ez a "minimappal játszanál" pedig HA komolyan gondolta, akkor régen rossz, mert akkor a tag SEMMIT nem lát magából a tízszer nagyobb játéktérből és kisebbre kéne állítani a projektoron a nagyítást!

Megjegyzés: a safe-zone állítható a játékban így a minimap kitolható teljesen a sarokra, vagy behúzható a szokott helyre, ízlés szerint.
10.
10.
Yami
#8: Attól még, hogy te nem teszed, igenis sokan játszanak projektoron. Néha még én is szoktam, de jobban szeretem a TV-t a magasabb kontraszt miatt.

#7: +1
9.
9.
hedzsooo
#8: Játszok projektoron és nem nagyzás képpen írom, csak hát ez van. Jó helyen, jó időben vettem és így jó áron egy nagyon faxa kis házi projektorhoz jutottam. ;) :)
8.
8.
nero66
#4: Biztos sokan játszanak projektoron, mert ugye az arra van. :D

Ez egy baromság. Nehogy már ne tudjunk játék közben a térképre pillantani 1mp-ig...
Valakinek nagyon kellhet a pénz... :/ Még igazából is van, hogy rá-rá kacsintok a GPS-re pedig az is a látóteremen kívül van... :)
7.
7.
Scoo
Inkább egy smartglass app kellene, ami a mobilon vagy tableten mutatná a teljes nagy térképet. Engem az idegesített, hogy két gombnyomásba (és egy kis töltési időbe) is belekerült ha nagy térképet akartam nézni.
6.
6.
foolblack
A mobilból meg mobil appot XD
5.
5.
LiL Troy
Annyira felesleges szerintem.
4.
4.
Dark_Temptation
#2: látom elolvastad a cikket. azért 1 projektoron kivetítve neked is kiesne.
3.
3.
JcGross
Szerintem így még jobban félre kell nézni, és még a szem fókuszt is állítani kell... Úgyhogy elég hülyeségnek tartom.
2.
2.
dBLOOD
Normális embereknek nem esik ki a látótérből, mert ott van a képernyőn.
1.
1.
Stiw
Hű, de nagyon elkényelmesedtünk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...