Mégis feltámad a BioShock-film?

  • Írta: zoenn
  • 2014. április 19.
  • Cooltúra
Link másolása
Miután a BioShock-mozifilm előkészületei évekkel ezelőtt megrekedtek, joggal hihettük azt, hogy nem lesz az adaptációból semmi. A Sony Pictures legfrissebb domainbejegyzései mégis bizakodásra adnak okot.

Miután a BioShock-film évekkel ezelőtt a tervezési státuszban elakadt, most mégis úgy tűnik, hogy az adaptáció nincs teljesen veszve, hiszen a Sony Pictures a filmre utaló domainneveket jegyeztetett be az erre szakosodott hivatalnál.

A Kotaku fedezte fel, hogy a nemrégiben regisztrált bioshock-movie.com, bioshock-movie.net és bio-shock.net a Sony Pictures tulajdonában állnak, bár a stúdió még nem erősítette meg, hogy a filmadaptáción dolgozik.

Korábban, egészen pontosan 2008-ban a Universal Picturesnél volt a labda, ám a cég a tervezett 200 millió dollár helyett csupán 80-ból szerette volna leforgatni a mozit, ami sem a játék atyjának, Ken Levine-nek, sem a rendezőnek, Gore Verbinskinek nem tetszett. Ők mindenáron egy nagyobb költségvetésű, kizárólag felnőtteknek szóló alkotást képzeltek el. Közben szóba került a 28 héttel később direktorának neve, ám Juan Carlos Fresnadillo nem kapott lehetőséget, Levine pedig elkaszálta a projektet. A januárban napvilágot látott látványterveket erre találod.

A jelek szerint a Sony Pictures szerezte meg a jogokat és van rá esély, hogy az eredeti elképzelések szerint születhet meg a régen várt BioShock-film, ami a Rapture világába kalauzol el bennünket.

Várjuk a hivatalos bejelentést!

14.
14.
Stack
Van ötlete valakinek honnan lehetne megszerezni a játék első részét eredetiben?
13.
13.
tityesz
Az a baj ezekkel a jatekadaptaciokkal,hogy egyszeruen nem eri meg ennyi penzt raaldozni,mivel csak egy szukebb reteget(gamerek) erdekelne. Megertem az aggalyaikat,meg ha szivesen is latnam filmen. Nem is jut hirtelen eszembe jatekbol keszult nagy kasszasiker. Resident Evil?
11.
11.
kopic
Inkább az Irrational Games támadjon fel.:/
10.
10.
#8: Engem is. És a játékokra jellemző nagy csavar akár pont ez lehetne a filmben, amikor az egyik városból hirtelen ellátogatunk a másikba, és rájövünk hogy jóval többről szól a film, mint elsőre gondoltuk. De ehhez szükséges az is, hogy a marketing közben ezt ne lőjék le előre, különben szart se ér.
9.
9.
shatterhand
Jatekkent tetszik, de filmkent el nem tudnam kepzelni hogy fogyaszthato lenne es ne vmi B-kategoriasnal tunjon.
Halo,gears of war,assassin creed,mass effect, killzone, uncharted, max payne ezek inkabb.

Vagy legyen inkabb komoly cg film a jatekadaptacio. Olcsobb lenne mint egy film plusz konnyebb lenne azonosulni vele mint a filmes portokkal.
8.
8.
serioustomy
Nemtudom, de engem jobban érdekelne egy Bioshock Infinite világú film, és tegyük hozzá, még abban is elvándorolhatnának a vízalatti világhoz.
4.
4.
shooter1234
Na ez jó hír, én is remélem hogy lesz belőle valami, bár már lemondtam róla. :)
2.
2.
Első értelmes mondatod. És egyet is értek.
1.
1.
Cristiano
Remélem tényleg el fog készülni a film
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...