Minecraft - augusztusban jönnek az új verziók

  • Írta: fojesz
  • 2014. május 23.
  • Megjelenés
Link másolása
A Mojang bejelentette, hogy augusztusban kibővül a Minecraft, ekkor érkezik meg ugyanis a játék PlayStation 4-es, Xbox One-os és PlayStation Vitás változata. A jelenlegi játékosok olcsón válthatnak platformot.

A Mojang bejelentette, hogy augusztusban érkezik a Minecraft PS4-es, Xbox One-os és PS Vitás változata - legalábbis letölthető formában biztosan, a doboz kiadásokat konkrétan még nem emlegették.

Just more portable.

Az újgenerációs konzolokra írt játékok 20 dollárt kóstálnak, azok viszont, akik PS3-on vagy Xbox 360-on már játszanak, 5 dollárért migrálhatnak PS4-re vagy Xbox One-ra - ez az akció legalább egy évig elérhető majd a Mojang szerint. Ezzel együtt a korábbi játékvilágok is importálhatók az új verziókba, illetve a licencektől függően a DLC-k egy része is áthozható majd.

A PS Vitás változat Cross-Save- és Cross-Buy-kompatibilis lesz a PS3-as változattal, vagyis a PS3-játékosok minden mentésüket használhatják majd a kézikonzolos verzióban is, amit egyébként ingyen meg fognak kapni. Itt a DLC-k mindegyike mozgatható lesz az egyes platformok között.

8.
8.
GAMEROD
PC-n elég csinosan néz már ki a játék a megfelelő modokkal, mi már el is felejtettük a kocka felhőket és társaikat. A fejlesztőknek pedig tényleg nem ártana valamit újítani mert programozás technikailag tényleg pitiáner. El kell képzelni egy többmilliószor többmilliószoros rubik kockát ami maga a világ hiszen ebből áll a játék alapja. A szürkére színezett kocka a kő, a barna a homok stb... tehát minden csak kocka és ez hosszútávon már nem lesz elég a közönségnek.
7.
7.
RangerFox
A Vitás verzió érdekel.
6.
6.
Cristiano
biztos lesz sok újítás:D
5.
5.
mestermagyar
#3: Vagy inkább arra van, hogy hatalmas gyerekfilmet készítenek valamelyik animációs filmvállalatnál.
4.
4.
mestermagyar
#2: Igaz, a játéknak pedig még erre fel csak nő(!) a követelménye minden újjabb verzióval. Ismered az új pre-releaset customizálható map-generálással? Hát nem sokat tudsz tenni, mert ha kicsit elveted a sulykot (akarom mondani valami poénosat állítasz be) az új mapbeállításoknál, akkor csak a loadingot és az ürességet fogod magad körül bámulni percekig.

Nekem is i5-ös a procim, szintén 8gb rammal, és szintén a látótávnál b*szakszik. :D Vidikártyát nem használ amúgy (amikor az nem működött jól, a minecraft volt az egyetlen játék, ami nem akadt ki). Az egész mostani minecraft verzió egy nagy roncs, amit újra kéne írni 2.0-ra.
3.
3.
markoci555
#2: "A fejlesztésre lenne pénz" na igen...
2.
2.
Naridar
1: Nagyjából. Én általában az FTB Monster verzióval szoktam játszani és Optifine nélkül konkrétan játszhatatlan, annyira szaggat, néha pedig percekig megakad minden látható ok nélkül. Így is kb. 250 méter a látótávolság, afelett már megint csak elkezd akadni optifine-nal is (mindezt egy Core i5-ön 8GB RAM és Geforce 440 alatt). Ha nem Java-ban lenne megírva, hanem valamilyen engine-nel lenne összerakva (Unreal, Cryengine, Avalanche, Frostbite, Dunia, vagy akár Unity) sokkal jobban futna és még nem is lenne annyival bonyolultabb modolni. Viszont minden további nélkül kilométeres lehetne a látótávolság és valószerű méretarányokat lehetne elérni (valami olyasmit, mint az Alternate Terrain Generator mod, csak még látványosabban) anélkül, hogy játszhatatlanul lassú lenne. A fejlesztésre lenne pénz, hiszen csak az Xbox360-as változatból 10 millió felett adtak el.
1.
1.
mestermagyar
A PC pedig lehetne cross-platformos androiddal, ha nem lenne ennyire szarul optimalizálva javában. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...