Fejlesztői naplón a Far Cry 4

  • Írta: zoenn
  • 2014. július 25.
  • Videó
Link másolása
Elstartolt a Far Cry 4 fejlesztésének kulisszatitkait ecsetelő videósorozat, az első részből megismerhetjük a nepáli kultúrát, amelyből inspirációt merítettek a Ubisoft Montreal illetékesei. És igen, a helyiek még állatot is áldoznak.

Ahogy arra az előzetesünkben is kitértünk, a játék fejlesztésének elején a Ubisoft Montreal csapatának néhány tagja Nepálba látogatott tanulmányútra, hogy ihletet merítsenek a helyi kultúrából. A fejlesztők lepacsiztak a helyiekkel, fotókat és videókat lőttek, a végeredménnyel a Far Cry 4-ben szembesülhetünk.

Vigyázat, egy kecske megsérült a forgatás során!

Most lennénk igazán az amerikaiak helyében! A Ubisoftnál ugyanis hegymászótúrát lehet nyerni a világ legmagasabb hegyére, a Mt. Everestre. A fődíj értéke 7000 dollár, s ebben minden benne van: az utazás, a szállás, az élelem és a kockázat is, hiszen nem biztos, hogy épségben visszaér a delikvens (mert például elsodorja egy lavina). A nyertes egy sor orvosi vizsgálaton esik át (a túlsúlyos kockák alapból kiesnek), az eseményről pedig dokumentumfilm is készül. A csúcson egyébként a Far Cry 4-gyel nyomulhat a szerencsés kiválasztott.

Egyébként valami hasonlóval próbálkozott nemrég egy amerikai csapat, akik 2700 méteren toltak egy kis Doom LAN-partit.

A Far Cry 4 november 18-án jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra, Xbox One-ra, PS3-ra és PS4-re.

7.
7.
krissz001124
Majdnem a szülinapomon jelenik meg :$ :3
6.
6.
JBoy
#5: Hagyni kell a kis fogyatékost, ha neki az az öröme hogy minden hírhez magyartalan mondatokat odaböfög, akkor csinálja. :D
5.
5.
Yagami Light2626
#4:Sajnos nagyon régóta el kell viselni de nem hinném hogy meg fogom szokni ezt a Cristiano-t
4.
4.
JBoy
#3: Ő beszélni így. Már megszokni. : )

A játékot pedig várom, de sztem ctrl+c ctrl+v lesz, új helyszín egy két újdonság és kész is a 3. rész. Ha értitek a finom túlzást...
3.
3.
Gumiember
#1: "lesz ez rész" vissza a másodikba légyszíves
2.
2.
shooter1234
1:23 -nál az első vidiben az 34 fps vagy 84? Mert ha 34 akkor sok jóra nem számítok. :D
1.
1.
Cristiano
annyira várom tök jó lesz ez rész
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...