Itt az F1 2014, jövőre jön a next-gen verzió

  • Írta: fojesz
  • 2014. július 31.
  • Bejelentés
Link másolása
Saját megfogalmazása szerint két Forma 1-es játékon is dolgozik a Codemasters: az egyik az előző generációs gépekre írt F1 2014, ami ősszel jön, a másik pedig a next-gen változat, ami viszont csak 2015-ben.

Két Forma 1-es játékon is dolgozik a Codemasters. Az F1 2014 október 17-én landol majd a boltok polcain, és csak PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra fog elkészülni, míg a másik 2015 elején érkezik, méghozzá PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Értelemszerűen az F1 2014-ről tudunk többet. A játék nemcsak azért lesz izgalmas a Codemasters szerint, mert ötévnyi Forma 1-es tapasztalatuk van benne, hanem mert az aktuális versenyszezon változásai a játékmeneten is éreztetik majd a hatásukat. Az új szabályoktól kezdve az átalakult autókon át a megváltozott csapatfelállásokig minden benne lesz az F1 2014-ben, és természetesen a versenyhelyszínek is egytől-egyig bekerülnek a címbe.

A Codemasters szerint az F1 2014 lesz az eddigi leghozzáférhetőbb F1-játék. A program felméri a játékosok képességeit, és a tudásuknak megfelelően szabja testre a nehézséget, illetve maguk a nehézségi szintek is úgy vannak belőve, hogy lehetővé tegyék a folyamatos fejlődést.


A next-gen F1-es játékról nem mondtak sokat a készítők, már azon kívül, hogy "óriási előrelépés" lesz a jelenlegi változatokhoz képest. Az már a körülményekből is látszik, hogy a srácok alaposan elcsúsztak a munkálatokkal: a cím csak a következő Forma 1-es szezon elején jelenik meg, és csak a szezonnal párhuzamosan kapják meg a 2015-ös frissítéseket. Az is valószínűsíthető, hogy a next-gen epizód címe nem F1 2014 és nem is F1 2015 lesz.

Köszi, SamS!

25.
25.
KőbányaKispest
#24: Szerintem meg abba kellene hagyni az ugatást a nyavajgásról. Mert minden gamer honlapon ezt átvenni unalmas. Egyrészt jogosan nyavajognak, másrészt a véleményét elmodhatja.

Harmadik. Tényleg negyedjére adja ki ugyanazt a cm, így megkérdi az ember, mi a f*sznak nem? Nem, akkor ne adja ki. megvagyok én anélkül is. ja kiadja? Persze azért, hogy pénzt keressen vele. Akkor meg elmondom a véleményem róla.

Kösz
24.
24.
godach
Szerintem meg a nagy nyavalygást abba kellene hagyni, hisz PC-n így is elég bütetés volt az a majd 10 év F1 nélkül és konzolon is csak itt-ott volt valami használható.

Lényegében ugyan úgy, mint más sportjátékokban elég lenne ezeket 5 évenként kiadni, közben fejleszteni mindig az újat és DLC-kkel megszórni évente a játékokat az aktuális adatokkal.
23.
23.
Drought
Most akkor amúgy hogy van ez? Van előző generáció meg következő....jelenlegi az elveszett. Ők már ps5-re és xboxtwo-ra fejlesztenek.
22.
22.
Nacho
#6: A törés modell sosem fog változni ezt ne is várd mivel nem engedi az FIA.
21.
21.
n_ben007
Gondolom ebben sem lesz olyan, hogy karrier módban a BOT-ok is váltanak csapatot...
20.
20.
Lizard0828
Grand Prix 4, F1 challenge, micsoda játékok voltak....valóban a mai napig nincs ellenfelük.
18.
18.
SwordFish
A 13-as már pro-n is elég nehézre sikerült bár az AI továbbra sem tud előzni. Főleg a gumikopással lehetett sokat sz*pni.
17.
17.
Ghost26Dave
Bocs srácok engem csak az érdekelne hogy a nehézség még mindig elvan baszva??.Mert az utolsó f1 es játékom a 2006 volt.Abban pedig easyn egy retkes super agurival egy ferrarit belehetett előzni viszont mediumon meg mindenki lehagyott:D
16.
16.
SwordFish
F1 Challenge 99-02 is jó volt :) de amit a Codemasters művel... szarnak rá h a rajongók mit akarnak kiadják ugyanazt évről évre. Fifában több fejlődést lehet észrevenni mint az F1-ben. És ez tényleg szégyen.
15.
15.
DarkLord
Látom mindenkinek voltak kedvenc F1 játékai, nekem az F1 Challenge 99-02 volt az etalon ebben. Sajnos ahogy az igazi F1 is romlik már évről évre úgy egy normális játékot se bírnak alá tenni. Én aztán tényleg nem szeretem az árkád szarságokat Grid meg NFS etc... de sokszor azt veszem észre, hogy jobban elszórakozok velük, mint a codie féle F1 játékkal. Már a kormányt is lusta vagyok előszedni és összeállítani a cockpit-em, mire összerakom már el is ment a kedvem a játéktól..ez sajnos sok mindent elmond, hogy nagyon nem vagyok elégedett velük.
14.
14.
Chelseafan1989
Pedig nagyon vártam hogy előtudjam rendelni PS4-re!
De mostanában csak csalódni lehet a Codemasterben!
Pedig régen olyan játékokat csináltak hogy öröm volt játszani vele de a mostaniak.F1-ből is minden 2. elviselhető a 2010 elment a 2012 már egész jó volt ezért vártam next-genre a 2014-et amit ugye be is ígértek csak nem sikerült betartani.
13.
13.
SwordFish
Az a durva h tényleg beigérték a next gen verziót.. ehelyett jön az f1 2011 4.0.

Amúgy a sorozat legnagyobb hiányossága a hangulat. És fáj h ezt mondom, de tény h még mindig nem tudták felülmúlni a Grand Prix 4-et ami már 12 éves játék..
12.
12.
Lizard0828
Ez olyan lesz mint az idei szezon....XD egy nagy kalap sz*r:D
11.
11.
Batman
Itt az egész egy nagy kamu. Sőt kiadták a 2013-mat megint teljes áron, mert tartalmazza az összes megjelent DLC-t. Ez is most azért van, mert tudják, hogy a nagy többség karácsonyra kap egy új generációs konzolt és úgy vannak vele, hogy ha már lúd, akkor legyen kerek, vegyék csak meg újra.
10.
10.
danvrecs
A Mercedes meg annyival gyorsabb lesz a játékban is a többi kocsinál, mint igazából, ezért nincsenek rajta a képeken :D
9.
9.
herlius
Már az idei verzió is next-gen-re volt ígérve, úgyhogy már megint pofáraesés lett a dologból. Arról nem is beszélve, hogy eddig sem a grafika volt a játék fő hiányossága. Ezzel a kinézettel még 3-4 évig simán megállja a helyét a játék, a fizika és az MI viszont már a sorozat elejétől fogva csapnivalóan rossz. Ha a next-gen csak grafikai tuningot jelent, akkor jövőre sem sokat játszok majd ezzel.
8.
8.
pecek
Minden fejlesztő úgy konferálja fel a játékát, hogy fúúú ez most ilyen jó lesz, ennyire király lesz, annyira király lesz, ez is lesz benne, meg az is lesz benne, eddig legjobb rész lesz bla bla bla, aztán 10/2 alkalommal tényleg jó, a maradék 8 alkalomnál a fele dolgot nem teszik bele amit ígértek, vagy ha be is teszik akkor köszönőviszonyban sincs az ígértekkel.
Szerintem a Codis F1 játékoknál elég ha a szabályokat említem, és mindenki egy dologra fog gondolni, hogy minden évben katasztrófa :DD Pl. engem löknek ki, de én kapok áthajtásos büntetést, stb. stb.:D Codi nem tudom honnan veszi ezeket a szabályokat a játékhoz, szerintem ilyenkor be vannak baszva, vagy nem tudom milyen tudatmódosítót kevernek a reggeli mákteájukba, de hogy a valósághoz semmi közük nincs, az biztos :D
6.
6.
DarkLord
Ugyanaz lesz, mint eddig 5 éves tapasztalat ide vagy oda...kicsit eltekergetnek a beállításokon, új pálya, új szabályok, kicsit csiszolnak a helyszíneken meg az új kocsik azt csókolom. Ahelyett , ha annyira mondják 5 éves tapasztalat, akkor csapnák már rendbe a törés modell-t inkább, tudom nem roncsderbi, de nagyon primitív ez a része a játéknak még mindig vagy lenne azért még mit csiszolni... Évről évre mindenki várja és telibe sz..ák, most is, majd az lesz mondva, majd a 2015-be már lesz normális törés, mert azok már ps4 meg xbox1 -ra készülnek, üres duma ez van.
4.
4.
pecek
Kíváncsi leszek ezekre az óriási fejlesztésekre. Nekem az se lenne baj ha nem lenne next-gen, bőven elégedett lennék azzal, ha egy normális játékot kapnánk és nem megint olyan trét, mint az elmúlt években. :D
2.
2.
gegisz13
Sokakkal ellentétben én ezt jó ötletnek tartom! Dolgozzanak még a Next-Gen változaton, ha úgy gondolják, még van mit. Valamint sokkal korábban elérhető lesz majd. Arra viszont nincs magyarázat, hogy hogy nem tudtak egy normális trailert csinálni hozzá. A tavalyi mérföldekkel jobb volt!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...