A Mario Kart 8 sem segített a Nintendónak

  • Írta: fojesz
  • 2014. július 31.
  • Biznisz
Link másolása
A Mario Kart 8 ugyan jól fogyott, a Nintendo mégis veszteséggel zárta az elmúlt üzleti negyedévet. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Wii U sokszor emlegetett javulása inkább csak az alacsony bázis miatt látványos.

A Nintendo a legfrissebb pénzügyi jelentése szerint idén április és június között 74,7 milliárd jenes forgalmat bonyolított le, ez éves szinten 8,4 százalékos csökkenést jelent. A cég közel 10 milliárd jenes veszteséggel zárta a negyedévet.

Mindezt annak ellenére, hogy májusban debütált a várva-várt Mario Kart 8. A versenyjáték ugyan népszerű lett, a Nintendo szerint 2,82 millió példányt szállítottak ki belőle a boltoknak, viszont a Wii U helyzetén csak mérsékelten segített: bár az elmúlt három hónapban eladott 510 ezer gép lényegesen több, mint a tavaly április és június közötti 160 ezer darab, rendkívül jó eredménynek ez sem mondható. A Nintendo azért tartja magát ahhoz a tervéhez, ami szerint idén április és március között 3,6 millió Wii U-n fog túladni.

A Wii U-ból eddig 6,68 millió darabot szállítottak ki az üzleteknek a megjelenése óta, a Wii U-s játékokból pedig 36,67 millió példányt. A mostani negyedévben 4,39 millió játék ment el.

A Nintendo 3DS-ből 820 ezer darabot, a 3DS-játékokból 8,57 millió kópiát szállítottak ki - jelenleg 44,14 millió 3DS-nél és 171,49 millió 3DS-es játéknál tart a cég összesen. Az elmúlt hónapok legnépszerűbb 3DS-játéka a Kirby: Triple Deluxe és a Tomodachi Life volt.

22.
22.
adamsfamily
#19: Elhiszem.Azért a Sony szerintem valamennyire törődik a vevőivel.
21.
21.
turi
#20: A 360 profitot termelt ellenben a wii u-val ami miatt sorozatosan veszteséggel zárja a negyedévet az N.
20.
20.
Tidus
Sokan azt hiszik akkor már bukás egy gép ha nem ő vezeti az eladási listákat....akkor kérem az Xbox 360 és a PS3 is sima bukás volt a Wii mellett..
19.
19.
dzsiádzsó
#18: sztm akkor is ps vezetne ha nem lett volna az MS oly kedves és nézi darab sz@rnak a pénztárcáit ja bocsánat vásárlóit...
Sztm kinect erőltetése, és a memória és a gép erején történő spórolás is ki hozta és ki hozza majd a különbséget. Oké most a kutya nem veszi mert drágább, aztán jön a felismerés régi játékok nem futnak rajta, utána meg 3-4 év múlva, amikor komolyabban kinéző játékok jönnek fog igazán nagyot szívni az MS. Akkora különbség a két gép között, hogy az már multiplatform címeknél is kijöhet, ráadásul a Sony most még talán közelebb áll egy pc-hez, mint az X1, tehát fejlesztők sem fognak évekig gondolkodni, hogy hajtsák ki a különbséget a két gép között.
18.
18.
adamsfamily
#16: Az x1 nem is lett volna bukás,ha a microsoft nem próbálja meg lenyomni az emberek torkán azt a sok szart,amit a leleplezéskor akartak.A másik meg,hogy szerintem az emberek is kezdenek besokallni attól,hogy ezek a cégek már nem a vevőkért vannak,hanem a pénzért és próbálkoznak hogyan lehet még inkább legombolni az embereket,ami elég gusztustalanná teszi őket.Nekem a sony üzletpolitikája mindig is szimpatikusabb volt,de mégis x360-am van.1 év és nagy ívben le lesznek szarva az előző generációs konzolok bármennyire hajtogatják,hogy nem.
17.
17.
sloth
#15: Közösen leverjük őket! Vörös zászló, vörös csillag! A Szocializmusé a jövő! :3
16.
16.
dzsiádzsó
Wíjúú bukása az első perctől borítékolható volt, ahogy az X1 és az volt, amint kezdték a f@szságaikat. Néha nehéz elhinni tényleg komoly emberek ülnek ezeknek a cégeknek a vezető pozícióiban, mert egy 6 éves gyerek is megmondja ez kérem baromság...
15.
15.
mestermagyar
Amíg a seggük alól nem fogy el a pénz, addig úgyis nyernek vele. Kapitalizmus...
14.
14.
Norbiii
13.
13.
Norbiii
#10: Picit számoljunk: A Wii U 1 évvel az XOne előtt jelent meg, és 1.7 millióval több Wii U fogyott, mint XOne. Tehát 1 év a különbség, de 1.7 millió az előny, hol itt a baj? XD Tegyük fel ebben az évben eladnak 3 millió Xbox One-t, amit kétlek, de legyen, akkor is csak 1.3 millió lesz a Wii U hátránya, ami simán lőtávolon belül van, akkor miről is beszélünk? :) A Wii U nincs fényes pozícióban, ezt nem mondtam, azt viszont állítom, hogy közel sem akkor a baj, amit a hírek leközölnek, ezek sokszor csak hangulatkeltésre jók (nem erről a hírről beszéltem most..)

És nem sértődöm meg, semmi bajom veled. :)
12.
12.
Tidus
#10: Majd 3 millió Mario Kart 8-at adtak el.Nem mondnaám bukásnak attól még hogy nem megy jól az tény,de akkor a Vita-ról ne beszéljünk:Szerintem egy mérsékelt sikert elfog érni a Wii U(mint a GC)és ha jönnek a Nintendo játékok amiket imádunk kit érdekel mennyit adnak el a gépből?
Max azokat akik mindig utálták a NIntendo-t,de a Nintendo és japán fanok boldogak leszünk! ^^
11.
11.
Birkazoli
#10: Próbál pozitívan gondolkodni. Ha most mindenki csak negatívba gondolkodna, nem úgy haladna a világ, ahogy most.
10.
10.
#2: Norbi, komolyan te vagy a háttérhatalom álma úgymond a prototípus. Ha mindenki rád hasonlítana nem kéne fizetést adni senkinek és mégis vigyorogva rohangálna 7/16 óra meló után is mindenki.
Nem bántani akarlak, de mi az amit nyomsz?
Lassan két éve kint van, ~7 millió darab lett eladva. Ez bukás felesleges szépíteni.
Hozzáteszem a szivemhez meg mindig a wii áll a konzolok közül a legközelebb és nem vagyok hater, csak realista. Meg mielott valaki idegányolna valami baromságot megint.
9.
9.
Tidus
Szerintem ha ez az eladási tendencia marad akkor tartható a Wii U.Persze nem lesz siker,de tartható és jöhetnek azok az exlusiv cimek amikért szeretjük a Nintendo-t.A sok tudatlan aki csak trailerekből ismeri a Nintendo játékokat továbbidegeskedhet hogy immár 37 éve meghatározó szereplője a videojáték iparnak....ezt egyik cég se mondhatja el magára szóval...Tiszteletet érdemel a Nintendo.
8.
8.
kekesi
Nagyon kéne a Wii U-nak egy GTA epizód.
7.
7.
DON GONDOCS
A nintendo a 3ds-el megalapozta a saját piacát, de a wii-u az egy katasztrófa.
6.
6.
Cristiano
5.
5.
PaprikaJancsi
Legalább egy picit gurult a szekér.
4.
4.
fojesz
#1: Annyit tudunk még, hogy ebből 530 ezer 3DS XL, 210 ezer 2DS + a maradék.
2.
2.
Norbiii
Én a tendenciákat nézem, ami javuló! Tavaly ugyanezen időszak alatt, csak 160 ezer, most meg 510 ezer kelt el, és összesen van 6.68 millió eladott darab, ez akkor sem rossz!

Wii U-ra meg érkezni fog pár remek játék, ami azért biztosan megfogja mozgatni a játékosokat, majd meglátjuk.
1.
1.
msmester
Azért arra kíváncsi lennék, hogy a 3dsek esetében az eladott 820 ezerből mennyi az alapmodel és a különböző változatok eloszlása.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...