Mélyrepülésben a Sega nyeresége

  • Írta: Arell
  • 2014. augusztus 1.
  • Biznisz
Link másolása
A tavaly áprilistól júniusig tartó üzleti időszakhoz képest a Sega haszna kevesebb mint a felére esett vissza. Ennek oka lehet, hogy 2013 azonos tartományával szemben a kiadónak idén nem jelent meg fontosabb címe.

A Sega a befektetőinek szóló tájékoztatásában bejelentette, hogy bevételei csökkenésbe kezdtek a tavalyiakhoz képest. Az áprilistól júniusig tartó üzleti időszakban a vállalat forgalma 509 millió fonton zárult; ez egy árnyalatnyival kevesebb az 522 millióhoz képest, amit egy éve sikerült elérni ugyanebben az intervallumban.

A kiadások miatt az elmúlt három hónapban viszont a profit közel felére - 32 millió fontra - esett vissza a 2013-as év azonos tartományában elért 74,5 millióhoz képest.

A Sega nem adott ki egyetlen számottevő PC-re vagy konzolra készült játékot sem áprilistól júniusig, bár iOS-re megjelent néhány kisebb cím, mint például a Sonic Jump Fever. 

A The Creative Assembly Egyesült Királyságbeli stúdiója által fejlesztett Alien: Isolation október 7-i megjelenéséig pedig nem is számíthatunk komolyabb premierre a kiadótól.

6.
6.
strike19
#4: Én is így érzek.De én megvárom a sajtó teszteket és ha lemegy Storon az ára akkor megveszem.
5.
5.
hurkagyurka2
Pedig remek kis cég volt ez úgy kb. 20 évvel ezelőtt, kár, hogy nem tudták tartani az iramot a konkurenciával... Én jobban örülnék, ha még ma is versenyben lennének egy saját konzollal, és nem csak az MS és Sony közül lehetne válogatni. De már a PSX-szel sem bírtak el anno, mostanra pedig teljesen kivéreztek. Nem hinném, hogy lesz még ebből feltámadás, de sosem lehet tudni.
4.
4.
DON GONDOCS
Komolyan 15 évvel ezelőtt kopaszra borotváltam volna magam mindenhol egy ilyen alien játékért. Most meg ott tartok hogy jó megjelenik, majd megnézem youtubeon a végigjátszást, talán megveszem használtan vagy kölcsönkérem valakitől.
2.
2.
Ooorky
szentem is alien jó pénzt hogy
1.
1.
Cristiano
majd alien jó pénzt hogy
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...