Marvelesített kiadást kap a LittleBigPlanet

  • Írta: fojesz
  • 2014. szeptember 15.
  • Bejelentés
Link másolása
Noha úgy tűnik, PlayStation Vitán várni kell a LittleBigPlanet teljes értékű folytatására, a Sony azért igyekszik kárpótolni a sorozat kézikonzolos rajongóit: a Run Sackboy! Run! mellett új kiadást kap a PS Vitás változat is.

Míg a PlayStation 4-en és PlayStation 3-on játszók a LittleBigPlanet 3-nak örülhetnek nemsokára, addig a PS Vita-tulajoknak a Run Sackboy! Run! című endless runnerrel és a 2012-ben megjelent LittleBigPlanet PS Vita legújabb kiadásával kedveskedik a Sony.

Ez utóbbi a hétvégén mutatkozott be, és a Marvel Super Hero Edition alcímet kapta, méghozzá azért, mert az egész csomag Marvel-specifikus lesz: ez azt jelenti, hogy kapunk majd három marveles minijátékot Avengers: Ultimate Escape, S.H.I.E.L.D Interceptor és Hero Rush címmel, illetve tizennyolc marveles kosztüm is a miénk lehet a különböző matricák, dekorációk és más, építéshez használható tárgyak mellett.


Az új kiadás november 19-én landol Európában, 20 euróba fog kerülni.

4.
4.
RangerFox
Ezt megveszem, az első játékaim között volt a sima változat is, ideje újra elővenni, ezúttal kibővített verzióban. Mellé még a ShackBoy Run! játékkal! :)
3.
3.
NECROSMOKE
Nekem megvan a simma, de platinat nem tudok csinalni, mert a felhasznalomnak/orszagomnak nin PS Storeja, igy onlinet meg DLC-et nem tudok vasarolni, koszonhetoen " csak egy usert tudsz csinalni / VITA " lehetosegnek.
1.
1.
Blueberry
Miért marvel? :( miért?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...