Visszatér a Codename: Panzers

  • Írta: zoenn
  • 2014. szeptember 17.
  • Bejelentés
Link másolása
Hosszú szünet után folytatást kap a magyar Stormregion nevéhez fűződő Condename: Panzers-sorozat. Ráadásul a második világháborús játék munkálatai a határainkon belül maradnak: a hazai Neocore csapata rakja össze.

A Codename Panzerst nem kell bemutatnunk a magyar rajongóknak. Kishazánk egyik legnagyobb sikert elért második világháborús stratégia-sorozatáról van szó, amit a már megszűnt Stormregionnak köszönhettünk. A 2009-ben megjelent utolsó rész debütjét a budapesti stúdió már nem érte meg, megszűntek, így az InnoGlow fejezte be a hidegháborús epizódot. A King Arthurról és a The Incredible Adventures of Van Helsingről elhíresült Neocore Games azonban úgy gondolta, ideje feléleszteni a nemzetközileg is elismert szériát.

A Van Helsing-játék és a Deathtrap mellett a stúdiónak van elég kapacitása a Codename: Panzers - Commando című PC-s címre is, ám a srácok és lánykák szakítottak a valós idejű játékmenettel, így a folytatás már körökre osztott lesz. Egyszerre 6-12 egységet irányíthatunk (motorizáltakat és gyalogosokat egyaránt), a feladatok teljesítése és a győztes csaták után egységeink fejlődnek, a statisztikájukat a következő küldetésre is magukkal vihetik.

Egy-egy missziót többféleképpen is megoldhatjuk, a taktikát már a pálya elején ki kell választanunk. A megtévesztés fontos részét képezi a játékmenetnek: elfoglalhatjuk az ellenség járműveit, de még az uniformisukba is átöltözhetnek a mi katonáink, amire szükség is van, elvégre a titkos akciók lesznek túlsúlyban. Ami pedig a technológiai oldalt illeti: lesz itt rombolható környezet, realisztikus időjárás és komplex sérülésrendszer.

A megjelenési dátum még nem ismert.

8.
8.
Sechu
Végre egy körökre osztott stratégia, ráadásul magyar fejlesztőktől! A Necore eddig jól muzsikált, remélem most sem okoznak csalódást!:)
7.
7.
Blueberry
Jólvan gyuszika ;) egyél perecet,te elhiszed amiket hazudsz?
6.
6.
#4: Apropo. Lehet nem is egy 12 eves futyi vagy, hanem a cegnel olyan a "policy", hogy ilyen kulturalt modon kell lereagalni valami, ami raadasul igaz is ...
Csak gratulalni tudok hozza.
5.
5.
Nem magadbol meg a senkihazi szuledbol kene kiindulni, te taknyosszaju, ostoba gyoker....
Itt nem mindenki 12 eves retardalt hulye.
Idiota faszfej.
:D
4.
4.
Blueberry
Miért ide jársz hazudni?
2.
2.
Na igen azert kivancsi lennek van e joguk hasznalni
Haver csak sasolt amikor meglatta mert az eredeti az o fejebol pattant ki.
Mondjuk olyan nem lesz.
Nincs meg hozza a "fej".

1.
1.
crytek
Kár hogy körökre osztott lesz :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...