Támadás alatt állt a Destiny

  • Írta: Arell
  • 2014. szeptember 21.
  • Érdekesség
Link másolása
Néhány órával korábban szolgáltatásmegtagadással járó támadást indítottak a Destiny és a Call of Duty: Ghosts szerverei ellen, mely a címek online részének használhatatlanságához vezetett. A háttérben ismét a LizardSquad áll.

Az augusztusi akciójuk után, mely a PlayStation Network-, a Blizzard- és a League of Legends-szervereket célozta, a LizardSquad ismét mozgásba lendült, hogy megnehezítse az online játékot élvezni próbáló felhasználók életét.

A DDoS (szolgáltatásmegtagadással járó) támadás ezúttal a Destiny és a Call of Duty: Ghosts kiszolgálóit vette célba, ami miatt a játékosok a "Birkák." hibaüzenet kiírása mellett egymás után kerültek ki a játékból.

Az akció hatásai mostanra szerencsére maradéktalanul el lettek hárítva.

45.
45.
kt1
Basszus azt akartam beírni, mint "fordfff". Mindenki birkázza a másikat, de egy hibaüzenetet nem tud értelmezni.

Egyértelmű volt, hogy a bungie nem azt akarta, hogy a felhasználó arra keressen, hogy 0xf72ea738, mint a Windowsnál, hanem valami megjegyezhetőre, mint pl. a "cattle".

És még csak nem is játszok vele és láttam sose ilyen hibaüzenetet, de mégis ki tudtam találni magamtól. Vicc.
43.
43.
kopic
Am ezt a Lizardsquadot az FBI hogyhogy nem fogta még el a Sony-s mizéria után ? O.o
42.
42.
Ruga
Szerintem meg Angelwing-nek kurvajó az avatárja! :)
40.
40.
markoci555
#38: Ja így már értem...
39.
39.
markoci555
cod-nál még értem, de a Destiny egy teljesen új játék, ha valaki tök elsőnek tolja és azt sem tudja mi ez, az miért birka?
38.
38.
fordfff
Elképesztő dilettantizmus uralkodik itt a kommentek között. Most komolyan arról megy a vita, hogy a gyíkhekkerek kit birkáztak le, miközben a tények, amiknek senki nem vette a fáradtságot, hogy utánanézzen:
1. Cattle = szarvasmarha. Nem birka.
2. A Destiny összes hibakódja valamilyen állatnév. Én már kaptam hernyót, meg százlábút a patch előtt, mégsem érzem magam valami féregnek. A gyíkarcok az égvilágon semmiféle nyílt/rejtett társadalmi üzenetet nem közvetítenek.
Eddig is istentelen színvonalú kommentelés ment itt, de ez viszi a pálmát.
37.
37.
Cristiano
#36: gondoltam te voltál benne :D
36.
36.
kopic
#35: Te is benne voltál mi ?
33.
33.
shatterhand
31: azert ez nem igy van. Konnyebben veszik meg de neki sem mindegy ha kiadnak vmire 40-50fontot azt nem tetszik nekik.
Olvass bele a forumokon. Ugyanugy sokalljak az arakat.
32.
32.
ArrowCross
Most, hogy így belegondolok, tényleg mekkora birka vagyok már mert jól merészelem érezni magam egy játékkal ahelyett, hogy az utcán kóborolnék a haverokkal és azon tanakodnánk, hogy mégis mit kéne csinálni. Inkább játszok a haverokkal online a szabadidőmben, a munka alatt meg mozgok eleget, és vagyok eleget a szabadban.
31.
31.
Angelwing
#18: ne felejtsük el,hogy külföldön tízezer forint,kb fagyipénz,és ha valakinek nem jön be a játék,nem próbálja eladni,hanem jó lesz neki pohár alátétnek XD "értékelés alapján nem tűnik rossz játéknak"
30.
30.
ArrowCross
#5: De aki letölti a netről ingyen az nem birka ezek szerint, mert ő nem veszi meg a haszontalan cuccot. Egyébként leírhatnád mi a hasznos időtöltés szerinted, ha már mindenki birka aki egy kis játékkal szokott lazítani meló vagy iskola után.
29.
29.
shatterhand
erdekes felfogas bar ezen emberek legalabb akkora szobakocak,ha nem nagyobbak. Idovel ragad rajuk vmi amit az anonimitas elonyevel ki is hasznalnak. Maszlaggal meg le lehet onteni hogy igy a matrix meg ugy a vasarlasi szokasok.
Ki nem szarja le? Semmit nem kell megvenni. Egy gyoker ovodas meg ne mondja meg masnak mit vegyen. Ha nem tetszik neki menjen a dombra kapalni vagy szankozni es szarja le a tarsadalmat. Mivel nem teszi igy vszinu nincs is erkolcsi dilemmaja. Az csak egy onigazolas maganak meg haverjainak.
26.
26.
biohazard rex
#15: #5 És az mennyire nem birka dolog amit a gyík osztag csinál? hogy haszontalanul próbálják felhívni a haszontalanok figyelmét? Hogy amit a gyíkok csinálnak szükségtelen és felesleges? A játékosok is meg a "hekker" csoport is azért csinálja amit csinál, mert valamilyen igényét szeretné kielégíteni. Itt csak azzal van a bibi, hogy a gyíkok szándékosan kárt tesznek a másik félben.
A másik dolog, hogy, ha valakinek kell valami akkor azaz ő számára nem haszontalan és felesleges. Egy 4 éves kislány a barbi babával játszik, számodra felesleges, számára az a szórakozás. Ő meg azt mondaná, hogy x film vagy játék felesleges ami számára haszontalan. Attól, hogy te azt mondod, hogy a többi ember birka attól te nem leszel nem nem birka. A 12 éves gyereket meg ne nevezzük már birkának, mert ő a koránál fogva olyan (tudom nem említetted, de a cod-ról sokaknak a 12 éves vérpistike jut eszébe). Értem, hogy te arra próbálsz célozni, hogy vannak emberek, akik úgy tesznek dolgokat, hogy nem értik miért csinálják. Vagyis de, annyit értenek, hogy azért csinálják mert kell nekik vagy akarják. Ennyi ok elég is nekik és sokszor neked is, csak ez az emberben természetessé vált. Amit most nagyon le fogok egyszerűsíteni.
WC-re kell menned. Miért? Mert kell. Felesleges? számodra nem
Cod-ot akar venni feri. Miért? Mert kell neki. Felesleges? számára nem, neked lehet.
A tudatos vásárláshoz, meg annyi, hogy ha mindenki jó lenne mindenben akkor nem lenne különleges/jobb abban amit csinál. Gondolok itt a pénz gazdálkodásra is. :D
Nem próbálok vitát szítani, csak gondoltam leírom azokat a dolgokat, ahol eltér gondolkodásunk.
24.
24.
SLi
#17: én nem támadlak hanem kiröhöglek titeket

ha igazán úgy gondolkodnátok ahogy állítjátok és nem csak pózolnátok a neten, akkor nem neveznétek birkának azokat akik nem úgy gondolkodnak mint ti, itt kezdődne az egész
21.
21.
l4cyk4
#19: Miből gondolod, hogy ők a játékosoknak akarnak direktben ártani? Általában a "mátrix"-ból szabadulni nem tudó emberek érvelnek az irigységgel, mert nem látják a valóságot! Mi a valóság?

http://www.youtube.com/watch?v=ZKiu2KIk4kA
http://www.youtube.com/watch?v=FhIDjj3PCFw

De linkelhetek dokumentumfilmeket is ha szeretnéd.
20.
20.
Extol
#18: Ez figyelemfelhívásnak kicsit erős. Cserébe 15-15 évet simán kiosztanék.
19.
19.
Extol
#8: Honnan jött ez a baromságod? Szerintem normális hogy ha megvesz valaki egy játékot hogy tudjon vele játszani anélkül hogy mások belerondítanának vagy hasznavehetetlenné tennék. És te a hackereket támogatod? Szomorú hogy ha valakinek van tehetsége valamihez az arra használja hogy másoknak ártson.
Nekem nincs meg a játék mert nem is szeretem, de ettől nem irigykedek azokra akik megtehetik hogy játszanak vele, szerintem rajtad kívül más birka gyökér játékos nem létezik.
18.
18.
randall13
#13: Az elbaszott vásárlási szokásokra hívták fel a figyelmet. Nem véletlen célpont a Destiny, ez döntött újabb eladási rekordokat, de nem azért mert olyan baromi jó játék, hanem mert a sok 'birka' nyáj módjára rohan a boltokba, vagy költ tízezreket félkész játékokért, mert pár noname köcsög azt hirdette, hogy ez jó lesz. Ezt más iparágban nem csinálhatják meg a vásárlókkal, csak a játékosok ekkora balfaszok. Még a drogosok sem fizetnek előre a cuccért.
17.
17.
l4cyk4
#11: Nem szerencsés iróniával leplezni a butaságot és támadni azt aki meglátja a valóságot! És igen környezettudatosan élek, vásárolok, de csak ésszel és nem, nem vagyok képmutató, mert semmi olyat nem várok el másoktól ami kivitelezhetetlen vagy amit én magam ne tennék vagy tettem volna! Viszont Te, aki engem/minket támadsz valószínűleg csak az általad is említett aberráltságaidat akarod ily módon palástolni! Ahogy már mondtam, nem szerencsés!

A Guy Fawkes maszk pedig jelképez valamit...a Google a barátod!
16.
16.
GabE48
Látta már valaki ezeknek a Twitterét? Mert eléggé elmebeteg egy bagázs ez a lizard squad. SOE elnök apjának a sírját lefenyképezték és kirakták Twitterre azzal a felirattal, hogy PARTY IN SAN DIEGO -.- Amúgy miért csinálják ezeket egyáltalán?
15.
15.
felegyi
#13: Hol láttad ezt, ki írta? Látom sokak szemét elkerüli a lényeg, nincs azzal gond ha rajongsz egy-egy franchise -ért, vagy ha imádsz játszani... nem, ettől te még nem vagy "robot, embírka"... azokat nevezik annak akiknek halvány fogalmuk sincs arról hogy mit miért tesznek egyes emberek a nagyvilágban, hogy a termék amiért vered a farkad igazából haszontalan, szükségtelen... de elhitetik veled hogy kell, hogy több leszel tőle... ha ilyen és ehhez hasonló dolgokra odafigyelsz, tudatosan vásárolsz, felébredsz az álomvilágból akkor miért is vagy birka? Mert játszol, kikapcsolódsz? Nem, nem a játék a lényeg...
14.
14.
anarchoid
az nemtamadas csak bealudtam destiny-zes kozben ;) es a kezem a kontrolleren maradt, ettol megterhelodott a rendszer ;)

Mareggelre meglett a masodik exotic cuccom(Patience and Time), aztan elmentem aludni, most keltem latom destiny nem pihent ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...