2Dark - az Alone in the Dark atyjától

  • Írta: fojesz
  • 2014. október 21.
  • Bejelentés
Link másolása
Frédérick Raynal volt az eredeti Alone in the Dark direktora, dizájnere és vezető programozója is, hamarosan pedig egy új, horrorelemekkel teletűzdelt akció-kalandjátékkal jelentkezik.

Raynal az elmúlt években egy pici indie stúdiót működtetett a feleségével, nemrég azonban összeállt három barátjával, és a Gloomy Wood színeiben vágtak bele legújabb projektjükbe, a 2Darkba. Raynal elmondása szerint az Alone in the Dark fejlesztésekor innovatív játékmenettel akartak előrukkolni, és ezt a receptet követik most is.


A történet horror- és rendőrfilmek kliséiből táplálkozik, egy Mr. Smith nevű rendőrt alakítunk majd, akinek gyerekeket kell kimentenie néhány sorozatgyilkos markai közül. Az ígéretek szerint a 2Darknak nemcsak a megjelenítése lesz sajátos, hanem a játékmenete is, ez három rétegből épül fel. Az első a hagyományos akció-kaland réteg, amit mindenki ismer, a második arról szól, hogy a gyerekeket majd nekünk kell biztonságba terelni mindenféle parancs kiadásával, a harmadik pedig arra épít, hogy bár a pálya jó részét sötétség borítja, a környéken lévő mozgásokat azért hallhatjuk, és ez alapján cselekedhetünk.

A 2Darkra egy francia crowdfunding oldalon, az Ululén szeretnének összekaparni a fejlesztők 30 ezer eurót, erre még több mint egy hónapjuk van. A tervek szerint először Windowsra, Linuxra és Macra készül el a játék, de később mobilos változatot is szeretnének belőle.

3.
3.
Jónak ígérkezik! Nekem tetszik!
2.
2.
GAMEROD
Inkább egy Alone In The Dark remake-t dobnának össze. Ilyen játékra nem adakoznék, van belőlük bőven még ingyenesen is.
1.
1.
DarkLord
Én szeretem az indie címeket, de ez most nem jön be..és főleg így, hogy még külön kiemelik, hogy az Alone atyjától.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...